Somogyi Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-20 / 246. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. OKTÓBER 20., CSÜTÖRTÖK SPORT 13 A felső lécet nem pontozzák labdarúgó nb i Négy perc alatt eldőlt a megcsúszott hazai idénynyitó sorsa Bár a házigazda Rákóczi szerzett vezetést, a vendég debreceniek gyorsan válaszoltak két érvényes góllal. Volt ugyanis egy harmadik is, amelyet érvénytelenített a játékvezető; mindez négy perc alatt történt. Fenyő Gábor Zsolnai Róbertnek nem volt könnyű dolga a vendégvédők szorításában Talán ha másfél perc telhetett el az október közepére halasztott hazai idénynyitóból, amikor Balajcza Szabolcs, a Rákóczi hálóőre már kis híján összehozott egy gólt; a kabaréba illő jelenetek után ha nehezen is, de végül sikerült tisztáznia a védelemnek. Az első negyedóra végén aztán megemelkedett he- £ lyéről a publikum; Nagypál Ti- | bor szöglete ugyanis a felső lé- g cen csattant. A félidő közepén | igencsak felgyorsultak az ese- * mények. A 25. percben Zsolnai Róbert térült-fordult a 16-oson belül, majd szép gólt ragasztott a bal felső sarokba (1-0). Röpke négy perc telt el, s már a vendég debrecenieknél volt az előny... A Rákóczi ugyanis érhetetlen módon látványosan összeomlott. Ki tudja, tán a vezető gól zavarta ennyire meg őket. A 27. percben még megúsztuk a dolgot; Soty- mosi Péter játékvezető ugyanis érvénytelenítette a Löki találatát, Kiss Zoltán viszont sárgát kapott, mert sípszó előtt végezte el a szabadrúgást Újabb egy perc elteltével viszont már nem volt irgalom: Bóján Bmovics lövése megpattant Pintér Attilán, s a másik irányba mozduló tehetetlen Balajcza mellett a kapuba ván- szorgott a labda (1-1). Még magához sem tért a közönség, amikor újra a zöld-fehérek kapujában táncolt a labda; ezúttal egy másik légiós, a szenegáli Ibrahim Sidibe célzott pontosan (1-2). A második játékrész elején attól féltünk, hogy tovább növeli előnyét a debreceni gárda; a hazaiak játékát ugyanis - már persze ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni - a totális tanácstalanság jellemezte. Jöttek is a cserék. Előbb Tereánszki-Tóth Pétert, majd Andruskó Attilát is pályára küldte Prukner László edző: utóbbi még ugyanabban a percben sárgát kapott. Nem lehet azt mondani, hogy ne próbálkoztak volna a hazaiak, de mindennél többet mond az, hogy a kaposvári csapat legjobbjai a hátsó alakzat emberei voltak. Öt perccel a rendes játékidő letelte előtt Andruskó tűzte rá a labdát, az a fránya felOsztályzókönyv IRAM Sem jobb, sem rosszabb a magyar át- 3 lagnál. SZÍNVONAL Sok 2 volt a pontatlan átadás. LÁTVÁNYOSSÁG Zsolnai Róbert mesteri 4 gólt rúgott. HANGULAT A vendé- ~ gek gyorsan lehűtötték a ^ kedélyeket. JÁTÉKVEZETŐ Több lapot is kiosztha- 4 tptt volna. ÉRTÉKELÉS 70% ső léc azonban ismét mentett. A másik oldalon válaszként a válogatott Dombi Tibor került nagy helyzetbe, de ha a kaput jó 10 méterrel odébb húzzák, akkor is elcsorog mellette a labda. A hosszabbításban a vendégek középpályása, Virág Béla a második sárgáját is begyűjtötte, így indulhatott zuhanyozni. Aztán mielőtt a Rákóczi támadásba lendülhetett volna a megfogyatkozott debreceniek ellen, Solymosi villámgyorsan lefújta a mérkőzést. * * * A Kaposvári Rákóczi FC napokban alakult szurkolói baráti köre autóbuszt indít szombaton a listavezető Fehérvár FC elleni bajnoki mérkőzésre. Jelentkezni ma és holnap (legkésőbb 12 óráig) lehet a távolsági autóbusz-pályaudvaron kialakított Szerencsesarokban. Megmondták a mesterek Fenyő G. Kaposvári Rákóczi FC- Debreceni VSC- AVE Ásványvíz 1-2 (1-2) Kaposvár, Rákóczi-stadion, 3500 néző. V.: Solymosi (Takács G., Varga L. II.). Kaposvári Rákóczi FC: Balajcza 0 - Kovácsevics 5, Petrák 6, Mező 6 - Finta 5 (Tereánszki-Tóth az 57. percben - 5), Máté 5, Bank 5, Nagypál 5 (Andruskó a 61. percben - 6), Pintér A. 5 - Oláh 5 (SzakályP. a 70. percben -), Zsolnai 6. Vezetőedző: Prukner László. Debreceni VSC-AVE Ásványvíz: Csemyánszki 0 - Kiss Z. 6, Máté 6 (Hegedűs Gy. a 67. percben -), Komlósi 6, Szatmári 0 (Szabó 0. a 18.percben - 5) - Mészáros N. 5, Sándor T. 6, Virág 6-2, Halmosi 5 - Sidibe 5, Bmovics 6 (Dombi az 51. percben - 5). Vezetőedző: Supka Attila. Sárga lap: Kiss Z. a 26., Andruskó a 61., Virág a 79., Sidibe a 84., Kovácsevics a 84. percben. Kiállítva: Virág a 92. percben (a második sárga lap után). Gólszerzők: Zsolnai (a 25. percben), illetve Bmovics (a 27. percben), Sidibe (a 28. percben). Prukner László: - A két bekapott gólig egyenrangú ellenfelei voltunk a bajnok debrecenieknek. Szakmailag megmagyarázhatatlan, hogy a vezető találatunk után mi történt az együttessel. Pár nappal korábban ugyanezt előadtuk a Zalaegerszeg ellen is; vezettünk, aztán villámgyorsan kaptunk egy gólt... Jó 20-25 percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra magára találjon a társaság. A cserékkel próbáltam frissíteni, s a hajrában lett volna lehetőségünk az egyenlítésre. Meggyőződésem, ha az első félidő közepén nincs az a rövidzárlatunk, más az eredmény... Supka Attila: - Hoztuk a kötelezőt A csapat tartását mutatja, hogy percek alatt tudtunk fordítani. Mindhárom csere kényszerű húzás volt; sérülések miatt kellett váltanunk. Úgy érzem, mindhárom pontra rászolgáltunk Kaposváron. Gálosi lehúzta a rolót F. G. A megyei II. osztályú (Északi csoport) válogatott nyerte Fo- nyódligeten a harmadik alkalommal rendezett Avar Kupa labdarúgótornát. A végeredmény: 1. megyei II. osztályú (Északi csoport) válogatott, 2. megyei II. osztályú (Déli csoport) válogatott, 3. megyei I. osztályú (21 éven aluliak) válogatott, 4. megyei I. osztályú válogatott, 5. megyei III. osztályú válogatott, 6. megyei kisebbségi válogatott. A III. Avar Kupa megyei labdarúgótorna legjobb kapusa az Északi csoport hálóőre, a sán- tosi Gálosi Ciprián volt, akinek mindhárom mérkőzésen érintetlen maradt a kapuja, míg a gólkirályi címet a 21 éven aluliak alakulatának a kiválósága, a kaposfői Mátés Balázs hódította el négy találatával. COOL AVERDA MAJKAVAL ES SZABIVAL MINDEN HÉTFŐN 21 ORAKOR SZERDÁN 23.50-KOR A COOL TÉVÉ MŰSORÁN. Gondold új www.cooltv.hu Cool oldalak a