Somogyi Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-20 / 246. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. OKTÓBER 20., CSÜTÖRTÖK 3 Hy&n ttiég * nem volt! MEGYEI KÖRKÉP Jól vizsgázott az érettségi Harsányi Miklós Novembertől tizenkilenc száza­lékkal nő a nagyfogyasztók gáz­díja. A pékek megoldásként a kenyér és péksütemény áreme­lését javasolják. Az új beszállítói árakról folyik az egyeztetés So­mogybán is. A beszállítói ár minden bi­zonnyal az egész országban vál­tozik - emelte ki Ilonka Boldi­zsár, a pékszövetség elnöke. Fel­mérésükre hivatkozva közölte: nőtt a pékek költsége, mert ta­valy óta kétszer nőtt a gáz ára, többet fizetnek a villamos ener­giáért és a gázolajért. A sütödék mégsem mertek árat emelni ta­valy januártól, a kiélezett ver­sengés hatására idén egyes vál­lalkozások kénytelenek voltak mérsékelni a kenyér árát. Az évente 80 milliárd fo­rint forgalmat felmutató ágazat tavaly 56 meg­szűnt pékséget „gyá­szolt”, ebben az év­ben 34 szüntette meg tevékeny­ségét. A szakember megerősítette korábbi ál láspontját: szükséges és biztos a novemberi 10 százalé­kos árnöve­kedés. Septe József, a szövetség régi­ós elnöke elmondta: a „realitás talaján” maradtak a pékek. A tíz-tizenöt százalékos növeke­dés az előzményeket tekintve nem mondható radikális gazda­sági lépésnek. Ez az életben ma­radáshoz elég. A sütödék szerkesztőségün­ket arról tájékoztatták: a zsem­lye és a kifli vélhetően 2, a fehér kenyér 10-12, a félbarna kenyér 15 forinttal kerülhet többe. So­mogybán egy kiló kenyér átlag­ára százötven-százkilencvenöt forint között mozog. Az pillanat­nyilag kérdéses, hogy a multik sütö­déi emelnek-e árat. Ojtó Lajos, az SKIK alelnöke kifejtette: tudomása sze­rint számos vállalkozás­ban felül­vizsgálták költsé­gek alaku­lását és el­határozták az ár­emelést. So­mogybán - mint ahogy az ország­ban is elterjedt - valószínűleg tíz-tizenhárom százalékos ár­növekedés való­színűsíthető. Pécs lesz Európa Kulturális Fővárosa (Folytatás az 1. oldalról) Szita Károly hozzátette: ez szerinte azért örömteli, mert megvalósult az a cél, amit Ka­posvár is el akart érni, vagyis hogy ne a főváros, hanem egy vidéki település jusson ehhez a páratlan fejlődési lehető­séghez. A polgármester azt mondta: ezzel a döntéssel nemcsak a baranyai megye- székhely, hanem az egész dél­dunántúli régió nyert. Misefa István fonyódi polgár- mester tegnap azt mondta: az év elején írásos megállapo­dást kötöttek Toller Lászlóval, hogy Fonyód rendezvényekkel és fejlesztésekkel csatlakozik a kulturális főváros program­jaihoz. Ezek része lehet a fo­nyódi borfalu-projekt és a ter­málprogram. Hegyi Zsuzsa, a Turizmus Rt. dél-dunántűli igazgatója azt mondta: ekkora esélyt sosem kapott még Pécs, mint ezzel a címmel. Szerinte azonban a ré­gióban is profitálnak majd eb­ből, hiszen Pécsig csak a régió másik két megyéjén keresztül lehet eljutni, így ügyes munká­val meg lehet állítani majd a vendégeket. Mint mondta, a Tu­rizmus Rt. eddig is minden ha­sonló helyzetben partner volt, most is erre, pluszforrásokra és arra számít, hogy az eddigi­nél is több külföldi megjelené­si lehetősége lesz a rendezvé­nyig Pécsnek és a régiónak. Hegyi Zsuzsa szerint azon­ban az is fontos, hogy az öröm és a sikerek mindig közelebb hozzák az embereket, amire szükség is lenne a régióban. Egyszerűen eBenáühatatlan - és most az ára is lélegzeteiáDrtó. A FordFteeta mar1995000forinttöt 3 év garanciával az öné lehet. értékelés Somogybán gyengébbek az eredmények az országos átlagnál Márkus Kata Szakmailag és tartalmilag is be­váltotta a hozzá fűzött reménye­ket, s meglepő volt, hogy bizo­nyos területeken túlteljesítette azokat. Pongrácz László, az Or­szágos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont (OKÉV) igazgató- helyettese értékelte így az első kétszintű érettségi tapasztalatait egy tegnapi kaposvári konferen­cián. Elmondta: olyan teszteket dolgoztak ki a szakemberek, amelyek tantárgyanként is jól mérték a diákok felkészültségét. Általánosságban is elmondható, hogy kevés a kiemelkedően jó, il­letve rossz eredményt elérő ta­nuló, a többség közepes. - Azt kár lenne tagadni, hogy a vizsga előtt ellopták az érettségi tétele­ket - mondta Pongrácz László -, ezért az érettségi lebonyolítása körüli titokvédelmi szabályok szigorodnak. Az egyik jelentős változás, hogy nem az iskolák feladata lesz a tételőrzés. Már a mostani, őszi érettségire is a jegyzőknél őrzik a tételsorokat. Az országban csaknem 115 ezer diák több mint 480. ezer tantárgyi érettségi vizsgát tett a Az érettségi változik, a kabala marad. Somogybán kevesebben választották az emelt szintű vizsgát az átlagnál nyár elején. Somogybán 2650- en vizsgáztak csak közép-, 650- en pedig középr és emelt szinten is. - A régióban és a megyében is gyengébbek az országos át­lagnál a nyári érettségi eredmé­nyei - hangsúlyozta a konferen­cia szünetében tartott sajtótájé­koztatón Horváth Miklós, az OKÉV regionális igazgatója. - Az emelt szintű vizsgát válasz­tók száma is alacsonyabb az át­lagnál. Ennek rendkívül sokféle oka lehet - tette hozzá -, min­Különleges tasakban az érettségi tételek Az őszi érettségi tételek csomagolását eredetileg drágakő és készpénz szállítására fejlesztették ki és bankoknál alkalmazzák. A tasakot nem lehet úgy felbontani, hogy utána vissza lehessen zárni, a kicsomagolási kísérletek azonnal meglátszanak a borítón. A cso­magoláson az is szerepel, hogy kizárólag a címzett bonthatja fel denképpen meghatározó a szo- ciokulturális háttér: egyre több a hátrányos helyzetű, kilátásta­lan jövőképű család, s ez termé­szetesen csökkenti a gyerekek motivációját. Bakos Károly, az oktatási tár­ca vezető főtanácsosa a felvételi rendszer jövő évtől érvényes ter­vezett változásai közül kiemelte: jövő szeptembertől 78 pont lesz a bekerülési ponthatár a felső- oktatási intézményekbe, a felső­fokú szakképzésre jelentkezők­nek pedig legalább 72 pontot kell elérniük. FordFteeta Minőség Megbízhatóság. Ford Tóth 7400 Kaposvár, Damjanich u. 98. Tat.: 82 / 421 421 Vegyes á&9gfogyo&ztá&:: 4.3~7.4- IföQQ km. CQykJbocsétm: 409-250 gy'km. www.erstebank.hu Erste Vonal: 06 40 555 444 13. havi fizetését most az Erste Bank állja! UTALTASSA JÖVEDELMÉT ERSTE LAKOSSÁGI BANKSZÁMLÁRA, adjon felhatalmazást legalább kettő csoportos beszedési megbízásra, és nyereménye egy havi fizetése lehet! Sőt, a játékban résztvevő minden ügyfelünk kedvezmé­nyek egész sorát veheti igénybe. Vegyen részt az Erste Bank játékában, ahol Ön egyike lehet 250 ügyfelünknek, akik megnyerik 13. havi fizetésüket! Részletekért hívja a 06 40 555 444-es Erste Vonalat! Az akció 2005. október 17-től december 31-ig tart. Részletek az Erste Bank fiókjaiban kifüggesztett, és a www.erstebank.hu honlapon megtalálható Játékszabályzatban. Jelen hirdetés nem minősül nyilvános ajánlattételnek. Hamis játékok, milliárdos károk Jakab Edit A legóvatosabb becslések sze­rint is évente harmincmilliár­dos forgalmat jelent a filmek, zenék, játékok illegális máso­lása és terjesztése. Minderről azon a tájékoztatón volt szó, melyet az ASVA (Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány) képviselői tartottak a somogyi rendőrök­nek. Kálmán András, az alapít­vány igazgatója elmondta: ta­vasszal kezdték kampányukat, melynek keretében nyomozó- hatóságok munkatársait kere­sik fel, Kaposvár a tizedik állo­más. Céljuk, hogy a rendőrök Somogybán a CD- és a DVD hamisí­tás a legjellem­zőbb ilyen bűncse­lekmény. is könnyebben felismerjék a szerzői jogsértéssel kapcsolatos ügyeket, megismerjék a legmo­dernebb módszereket. Somogy­bán a CD- és DVD-hamisítás a legjellemzőbb ilyen bűncselek­mény - tette hozzá Jendrek Fe­renc, a megyei rendőr-főkapi­tányság gazdaságvédelmi osz­tályvezető-helyettese. Tavaly harminc nyomozást indítottak szerzői jogok megsértése mi­att, ebből huszonöt zárult le. Ez több száz rendbeli bűncse­lekményt és tízmilliós kárt je­lent. Valójában mindez csak a jéghegy csúcsa, nagyon nagy a ’ látencia az ilyen bűncselek­ményeknél. Gázdíj növeli a kenyérárat a somogyi pékségekben is középszint emelt szint: ; gimnázium 70,23 71,03 ■ ; szakközép 54,67 60,22 ■ ; vegyes 59,80 70,44; : Forrás: OKÉV ; ERSTEÉ Értjük egymást.

Next

/
Thumbnails
Contents