Somogyi Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-15 / 242. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. OKTÓBER 15., SZOMBAT HÉTVÉGE Ára van a versenyképes gazdaságnak ÁLLÁSPONT Kóka János: Somogy és Kaposvár polgárai sokkal jobban tudják, mi kell, mint mi a minisztériumban Kell a 67-es gyorsforgalmi út, amely összeköti Kaposvárt az M7-es autópályával, tehát lesz. Már csak a forrásokat kell megtalálni hozzá - mondta Kóka János gazdasági miniszter a Somogyi Hírlap szerkesztőségében. Az interjúban feltett kérdésre válaszolva a miniszter azt sem rejtette véka alá, hogy Európa legluxusabb autópályáját építik a Balaton déli partján, s ezt helyteleníti. Kőröshegynél a lifteket meg tudták ugyan spórolni és néhány egészen döbbenetes túlkapást megváltoztatni, de elmúlt már az idő, amikor fel lehet tenni a kérdést: lett volna olcsóbb megoldás? A legolcsóbb megoldásért az autópálya-építkezéseken most egy új csapat dolgozik a minisztériumokban. hogy közben nem az emberektől veszünk el, hanem saját magunktól. Kóka János: Úgy takarékoskodunk, hogy nem az emberektől veszünk el, hanem saját magunktól fotó: láng Róbert Varga Ottó- Miniszter úr, hol van most a kormányon belül a gazdaság- politikai akaratképzés központja? Gyakran ugyanis mást hallani ugyanarról a témáról, ha a gazdasági minisztériumból, mást ha a Pénzügyminisztériumból és megint mást, ha a Nemzeti Bankból jönnek a hírek.- A gazdaságpolitika központja a kormány. Nem a gazdasági és nem a Pénzügyminisztérium. A kormányon belül pedig a gazdaságpolitikai akarat egységes. E tekintetben nagyon előnyös, hogy a miniszter- elnök maga is a gazdaságból jött. Ha megnézzük a verseny- képességre fókuszáló hosszú távú fejlesztéspolitikát, ezek alapvetően a liberális párt által vallott versenyképességi értékeket erősítik. A fejlesztés, a munkahelyteremtés, a versenyképesség, a jobb oktatás, a több autópálya, a kevesebb adó, a kisebb állam...- Beleszólhat-e mindebbe a helyi politika, a helyi gazdasági élet a megyékben, a régiókban?- A parlamenti politika nem alkalmas érdemi párbeszédre, sokkal inkább a helyi politika. Ezért is gondolom azt, hogy például a fejlesztési források felhasználásában, amilyen korai fázisban csak lehet, minél több döntési kompetenciát kell a helyi szintekre vinni: a városokba, a megyékbe, a régiókba. Magunk között szólva Somogy és Kaposvár polgárai sokkal jobban tudják, mi kell Somogynak és Kaposvárnak, mint mi a gazdasági minisztériumban.- Akkor ehhez kell már csak a pénzeket hozzácsoportosítanl. Miközben több helyen nyilatkozta, hogy az adóforintok elosztásának módjával nem mindig ért egyet Kaposváron is elhangzott inkább az angolszász típusu, a versenyképességet preferáló gazdaságpolitikát helyezné előtérbe, mint a javak újraelosztását hirdető német- francia szociális modellt - Nincs alternatívája az SZDSZ által hirdetett gazdaság- politikának addig, ameddig a pénz megtermeléséről beszélünk. Senki nem vitatja ugyanis, hogy több autópálya, kevesebb adminisztráció és bürokrácia, jobb szabályozás és jó minőségű oktatási rendszer kell. így tudunk versenyképesek lenni, hogy jöjjön a tőke, fektessen be, alkalmazzon munkaerőt. Ha elkezdünk növekedni, bővülnek a források, attól kezdve vannak politikai nézetkülönbségek. A konzervatív jobboldal azt mondja: majd én megmondom, hogy ki és mennyire fejlődjön, kiből legyen középpolgár, és mely térségeknek jusson több, melyiknek kevesebb. Az igazi politikai voluntarizmus terepe ez. A szocialisták azt mondják: a szolidaritás mindenekfelett. Még akkor is, ha az a versenyképesség rovására megy, és segítsünk mindenkin, akinek nincs szüksége a segítségre, az is kapjon azért bizonyos juttatásokat alanyi jogon. A liberálisok meg azt mondják: ha többet termelünk, akkor csökkentsük az adókat, hagyjunk többet az embereknél, tegyük hatékonyabbá és olcsóbbá az államot. Az emberek jobban tudják, hogy mire kell a pénz, mint mi, az állam képviselői, s valószínűleg hatékonyabban költik el. Akik a társadalom perifériájára szorulnak, kiszorulnak a versenyből, képtelenek versenyezni vagy valamiféle okból hátrányos helyzetben vannak, azokat viszont rászorultsági alapon keményen támogassuk. Én ez utóbbival értek egyet. De nem baj, ha a koalíció két pártja között vagy a kormányban erről vita folyik. Ebből alakul ki az a kormányzati egységes gazdaságpolitika, amely versenyképességre fókuszál, szociális ellátási rendszerében azonban erősen szocialisztikus jegyeket hordoz.- Az emberek ezeket a vitákat nem érzékelik, csak a végeredményt, amit viszont kőkeményen bírál az ellenzék. Most éppen azt mondják, Itt egy választási költségvetés, ahol egyik oldalról adókat csökkent a kormány, másik oldalról egyre többet költ- Valóban, csökkennek a költségvetési bevételek 200 milliárd forinttal. Merthogy ennyi adót hagyunk a vállalkozók, az emberek zsebében. De csökken másfél százalékkal a költségvetési hiány, ami 300 milliárd forint. Ez 500 milliárd forint. Mondjuk ki: jövőre a nemzeti össztermékünkből 500 milliárddal kevesebbet költünk, mint idén, tehát ez a költségvetés takarékosabb, mint az idei. Mit mondanak azok, akik azt mondják, hogy választási költségvetés? Nem mást, minthogy ez egy társadalmilag érzékeny költségvetés. Ha valaki azt mondja, hogy trükközünk, mert azért csak a társadalmi igazságosság felé megyünk, akkor én ezt kifejezett bóknak tekintem, mert úgy sikerült takarékoskodni, hogy közben valóban jobb helyre tesszük a pénzünket. Az a titka ennek, hogy nagyon sok támogatás ment ki, sok költségvetési pénz folyt ki a nagy rendszerekbe fölöslegesen, ott adva, ahol már sok van - ilyen volt egyébként a családtámogatás orbáni modellje - és nagyon keveset adva oda, ahol kevés van. Ebből mozdulunk egy igazságosabb irányba. Úgy takarékoskodunk,- Valóban, a gazdasági minisztérium megkezdte a takarékosságot, lett is nagy felháborodás. Lehet, hogy nem lesz belőle modell a többi tárca számára?- Persze, hogy sok érdek sérül ilyenkor. Az útigazgatásban 21 kht.-ből csináltunk egy céget. Ezzel megszűnt 110 felügyelőbizottsági tagság, nagy felháborodást váltva ki a politikai elit legkülönbözőbb rétegeiben. De én meg azt mondom, hogy inkább még 110 kilométernyi utat felújítok, mint hogy 110 felügyelőbizottsági tagot fizessek. Csak jövőre az útigaz- gatás átalakításából 3 milliárd forintot spórolunk meg. Csak abból, hogy az 50 háttérintézményünkből csinálunk húszat és őket sokkal ésszerűbb gazdálkodásra szorítjuk rá, 10-15 milliárd forint közötti pénzt spórol a magyar állam. Összességében a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 70 milliárd forinttal kevesebbet költ 2006-ban, mint 2005-ben. A GKM önmagában megspórolja az adócsökkentések harmadát. Mert azt mondom, hogy mi liberális minisztérium vagyunk. Szerintem egy új politikai generáció missziója az - amelynek én is képviselője vagyok -, hogy megváltoztassuk a hagyományos közszolgálati nomenklatúra berögzöttségét, csináljunk valami újat. Mi, liberálisok azt mondjuk, ha adót csökkentünk, csökkentjük a bürokráciát és tőkét vonunk be, akkor ez a magángazdaságban munkahelyet teremt Többet, mint amennyivel csökkentem kellene a közszféra létszámát ami szerintem évi 30 ezer fő. De kérdés az is: biztosan szükség van a 386 fős országgyűlésre? Biztos, hogy szükség van a 3200 települési önkormányzatra? Biztos hogy szükség van 19 megyére? Biztos, hogy szükség van 26 ezer önkormányzati képviselőre? És biztos, hogy szükség van a 800 ezer közalkalmazottra? Mert ha nem, akkor itt van spórolási lehetőség. Ezt sokan mondják, de én elkezdtem megvalósítani is. És modell-céllal csináljuk, úgy, hogy máshol is alkalmazni lehessen.- A spórolás fontos, de az is, hogy amire költenek, annak hozadéka legyen. Biztosan Ilyen beruházás lenne az a 67-es gyorsforgalmi út megépítése, ami összekötné Kaposvárt az M7- essel. Lesz rá pénz?- A szabad demokraták helyi szervezete, Lamperth Mónika és Kolber István szocialista miniszterek, Szita Károly fideszes polgármester, is azzal kezdte, amikor találkoztunk: kell a 67- es út. Ilyen négypárti egyetértésre lehetetlen nemet mondani. Tehát lesz. Már csak pénz nincs rá, de az az én dolgom lesz, hogy előteremtsem.- Ha már autópálya... Kaposvárra jövet látta a kőröshegyi viadukt építését Európa legnagyobb völgyhídja. Büszke rá? Impozáns, de vajon megéri az árát?- Amikor átvettük a Szárszó- Ordacsehi szakaszt és összeszámoltam a felüljárókat, a kihajtókat, a lehajtókat, rézsűket, a 11 méter széles aszfaltozott leállósávokat, akkor azt mondtam: nem engedek kiírni autópálya-tendert, amíg a műszaki tartalmat meg nem változtatjuk. Mert ez így nem mehet tovább. Európa legluxusabb autópályáit építjük. Kőröshegynél a lifteket meg tudtuk spórplni, és néhány egészen döbbenetes túlkapást, de már messze elmúlt az az idő, amikor fel lehet tenni a kérdést: lett volna olcsóbb megoldás? Most már egy új csapat dolgozik a minisztériumban azon, hogy mindig a legolcsóbb megoldást találjuk.- Slágertéma mostanában a magyar euró, ahány gazdasági szakember, any- nyl dátum a bevezetésre, ön szerint tartható a 2010, de vajon érdemes erőltetni?- Tartható. A magyar gazdaság teljesítménye ma jó, a stabilitás feltételei megvannak. A konvergenciaíven továbbmehetünk, annak ellenére, hogy a bázis most megnőtt éppen egy autópályányival, mert ezt nem engedték 2005-ben elszámolni nekünk. De 2006-tól már engedik. Meg kell vizsgálni, hogy milyen társadalmi hatásai vannak az euró 2010-es bevezetésének: a gazdaság szereplői számára a kiszámíthatóságot biztosítja, márpedig ők fognak Magyarországon munkahelyeket teremteni, és nem a magyar állam. A kiszámíthatóság, az árfolyamkockázat kiszűrése érdekében szükség volna az euróra. Én azt mondom, ne adjuk föl, ne hagyjuk, hogy az első nehézség megállítson bennünket. Újdonságok Csokonairól könyvbemutató Jutalom a kutatóknak „ERŐS VÁRUNK, A NYELV” (KOSZTOLÁNYI) Vácon vagy Vácott, vagy Kaposvárott? Varga Andrea Honismereti találkozót és konferenciát tartottak Csurgón, Csokonai Vitéz Mihály halálának 200. évfordulója alkalmából a Somogy Megyei Honismereti Egyesület szervezésében. A 13 éves szervezet több mint száz, helytörténeti kutatással és néprajzi gyűjtéssel foglalkozó tagot számlál.- Nem hivatásos kutatók, de amit végeznek, azt sokszor a hivatásos kutatók színvonalán - mondta Gálné Jáger Márta, az egyesület elnöke. Eddig 15-20 kötetet adtak ki, s munkájuk felbecsülhetetlen jelentőségű a kulturális értékek megőrzésében. Szerencsére utánpótlás is van, Zamárditól Kutasig több településen folyik ifjúsági kutatómunka. Bihariné Asbóth Emőke polgármester és Szabó Sándor, a Csokonai gimnázium igazgatójának köszöntője után Honismereti-emléklapokat adtak át. Ilyet kapott Horváth József levéltáros, akinek most mutatták be új, Csokonai csurgói Új Hélikonja című könyvét. Továbbá Hosszú László, Frech József, Tóth Jenő, Berta Gyula, Vértes Lászó, Rádiós Márta, Vidák Tünde, valamint Varga Róbert munkáját jutalmazták. Az Országos Honismereti Akadémia évente három Bél Mátyás-díjat ítél oda. Idén a Somogy Megyei Könyvtár munkatársa, Sípos Csaba kapta az egyiket. Nemrégiben egyik kedves olvasóm e-mailen küldte el kérdését hozzám: „...melyik kifejezés helyes és miért: Pécsen vagy Pécsett, ugyanígy Vácon vagy Vácott stb.” Mivel másban is megfogalmazódhatott ez a probléma, ezért most így - az újság hasábjain - válaszolok. A kérdést valójában így is fel lehetne tenni: Elfogadható-e nyelvünkben a -t vagy -tt helyhatározórag? E témában - mint oly sok másban - megoszlik az olvasók, a nyelvvel alaposabban nem foglalkozók véleménye. Vannak olyanok, akik csak a Pécsen, Vácon, Vásárhelyen formát fogadják el; mások a Pécsett, Vácott, Vásárhelyt rágós alak használatát tartják helyesnek. Mindennapi életünkben is gyakori, hogy a szélsőségesen fogalmazóknak nincs igazuk; így az általánosítok e nyelvi talány megoldásában sem járnak jó úton. Az igazság ugyanis az, hogy mindkét alak helyes. A Pécsen, Vácon, Vásárhelyen forma köznapi; míg a Pécsett, Vácott, Vásárhelyt alak választékosabb kifejezés. Egyébként a -t, -tt helyhatározórag nyelvünkben régebben sokkal gyakoribb volt, mint napjainkban. Olyany- nyira volt gyakoribb, hogy ez a rag régebben nemcsak helynevekhez járult, hanem határozót hozott létre más szavakhoz kapcsolódva is: középütt, oldalt, fölött, előtt, együtt, között, szerint (a szer főnév birtokos személy- ragos alakjából), gyanánt (a gyanú főnévnek ugyancsak birtokos személyragos alakjából), lent, bent, fönt, alant stb. Petőfi így ír: „Alant röpül a nap, mint a fáradt madár” (A puszta, télen). E határozók egy részéből nyeltünk változása közben névutó lett. A -t, -tt helyhatározórag különben nem minden helységnévhez járulhat. Nincs Marcalitt, Budapestért, Makótt stb. alak; van viszont Marcaliban, Budapesten, Makón forma. Ez a rag - tapasztalataink szerint - "lassan-lassan eltűnik nyelvünkből, mert a kiejtésben azonos a tárgyragos főnévvel: Székesfehérvárt él a barátom, (helyhatározó) Útközben érintettük Székesfehérvárt. (tárgy) A tanulságot levonva: ne ítéljük el azokat, akik azt mondják, hogy Kolozsvárt élnek; de azokat se, akik Kolozsváron élnek. Mint ahogy rendes ember lehet a Kaposváron meg a Kaposvárott élő is. Ez a minősítés ugyanis nem a helyhatározórag függvénye. MIHÁLYFALVI LÁSZLÓ