Somogyi Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-14 / 241. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. OKTÓBER 14., PÉNTEK 5 KAPOSVÁR Besurranok zavarják az éjszaka nyugalmát Nem árt az óvatosság a kaposvári lakótelepeken, ugyanis újfajta bűncselekmény terjedt el az utóbbi hetekben: az éjszakai be- surranás. Alig két hónap alatt húsz ilyen esetet jelentettek a rendőrségen. Szinte valamennyi ügyben elmondták a sértettek: azt gondolták, hogy házastársuk, családtagjuk már bezárta az ajtót éjszakára, ám senki nem ellenőrizte, hogy valóban ráfor- dították-e a kulcsot, beakasztot- ták-e a biztonsági láncot. A tettes módszere pedig az volt, hogy éjszaka óvatosan végignyitogatta Harsányi Miklós Tapolcán befejeződik a szerződéses katonák kiképzése, ezért tegnap ünnepség keretében köszöntek el az utolsó csoporttól is. Információnk szerint jövőre Szentendrén folytatódik az alap- és szakkiképzés. Toborzóirodánkon októberig csaknem 1200 fiatal kért felvilágosítást a szerződéses szolgálatról - tájékoztatott Bálint Lajos ezredes, a megyei hadkiegészítő-parancsnokság parancsnoka (képünkön). - Évről évre Forró Endre 320-062: Félévenként kell tisztítani a villanybojleremet, mert olyan büdös, ápo- rodott víz folyik belőle, hogy ki- bírhataüan. Büdösebb vagyok tőle, mint fürdés előtt. A vízért ugyanannyit fizetek, mint bárki más. Mikor szűnik meg már ez az állapot? Ift Miklós, a Kaposvári Vízművek Kft. igazgatója: A vízminőséggel kapcsolatosan tett bejelentésére tájékoztatom, hogy a vízminőség-javító program idén nyert kormányzati támogatást, amelynek eredményeként 2007- 2008-ra megvalósulhat az a technológia, amely minden kaposvári lakásba egyforma jó minőségű azokat a lakásajtókat, amelyeken kívül is kilincs van. Ahol elfelejtették bezárni, besurrant, és begyűjtötte a zsákmányt Jobb esetben „csak” az előszobafalról szedte össze a kabátokat, pénztárcát, autóstáskát, de olyan eset is volt, hogy a hálószobában az éjjeliszekrényről emelte el az értékeket, alig fél méterre az alvó házigazdáktól. A rendőrség látókörébe került egy férfi, akit a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak. Ő feltehetően egy Kaposvár környéki településről indult alkalmanként az „éjszakai portyára”. erősödik a vélemény, miszerint ésszerű döntés volt a szerződéses rendszer bevezetése. Nagyobb lett a honvédség megtartóereje, a jelentkezők nagy része tovább akar szolgálni. Az országos keret betelt, a honvédség korlátozott számban fogadja a jelentkezéseket. Az idén 42 fiatalember vonult be a kaposvári toborzóiroda közreműködésével, 60 regisztrált személy várakozólistán van. Ők túl vannak a kötelező orvosi vizsgálaton, arra várnak, hogy legyen üres hely. Ilyenkor azonnal értesítik őket. A bevonult kaposvári fiatalok közül viszonylag sok volt a gépkocsivezető, a raktáros és a szerelő. hideg és meleg vizet biztosít. Addig az egyéni bejelentések alapján a hálózatok öblítését helyileg tudjuk biztosítani, ami csak rövi- debb időszakra ad eredményt Amennyiben a bejelentő a lakcímét is közli a diszpécserszolgálattal, azonnal intézkedünk. 526-555: A Béla király utcai 6- | os busz végállomásánál a megállóhely ott van a magasfeszültségű vezeték alatt Nem lehetne átrakatni a megállóhelyet? Hartner Rudolf városgondnok: A megállóhely több évtizede az adott helyen található. Megfelelő hely hiánya miatt az áthelyezést nem tudjuk megoldani. HÍREK Változik a menetrend A Tömegközlekedési Rt. a 7-es autóbusz vonalán október 15-től módosítja a menetrendet. A szentjakabi fordulótól - a 4.35- kor induló járat - munkanapon a Hold utca érintésével közlekedik. Iskolai előadások napján öt perccel hamarabb, reggel hétkor indul a szentjakabi fordulótól. A helyi autóbusz-állomásról munkanapon délután fél négykor közlekedő járat szintén érinti a Hold utcát, így a Szent- jakab-fordulótól később, 15.50- kor megy tovább. A változásokról a részvénytársaság tegnap tájékoztatta lapunkat, (hm) Csökkentik a vízszintet A Deseda tó vízszintje az üzemi szint alatt 30 centivel lesz egészen február 15-ig, annak érdekében, hogy esetleges nagy mennyiségű csapadék érkezésekor segítse a Kapós csatornavizének levonulását. Egyebek közt erről is döntés született a Deseda környezetvédelmével, köztisztaságával és vízgazdálkodásával kapcsolatos tegnapi értekezleten. Deák Árpád, a víztározó művezetője elmondta: meghatározták a tó körüli további teendőket is. (mk) PREMIER! A BŰVÖS KÖRHINTA (kn.) 83412 (sz) 16.15 ÉJSZAKAI JÁRAT (16) 91386 (f) 18.15,- 20.15 40 gémmm&m éves 'WjBppK szűz (16) 91401 (sz) 15.30, 18.00, 20.30 CÁPASRÁC ÉS LÁVALÁNY KALANDJAI (kn.) 91397 (sz) 15.45, 18.00 A REMÉNY BAJNOKA (12) 91376 (f) 20.15 SKY KAPITÁNY ÉS A JÖVŐ VILÁGA (12) 91322 (f) 15.15, 20.00 FANTASZTIKUS NÉGYES (12) 91378 (sz) 17.30 *145289* Félszáz szerződéses katona várakozólistán VAROSLAKOK KÉRDEZTEK SOMOGYBÁN A-TÓL Z.JG Lad Mezei futóversenyt rendez az általános iskola Lad, Homokszent- györgy és Somogyapáti útvonalon. Ha az időjárás engedi, még októberben megtartják a versenyt amit egyébként minden év tavaszán és őszén megrendeznek a tanulóknak, (sk) Marcali Sporthetet tartottak a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskolában. Minden napra más-más sportágju- tott a kosárlabdától kezdve a labdarúgáson és a szivacskézilabdán keresztül a teniszig, (ve) Otvöskónyi Pályázati pénzt oszt szét a Nagyatádi Kistérségi Társulás a térségeknek. Az összegből jut a Szivárvány Óvodának is. Na©' Istvánná, az óvoda vezetője elmondta: a pénzből udvari játékokat vásárolnak, (sk) Segesd Régi gondja oldódik meg az alsóhegy lakóinak. Rendszeresen problémát okozott, hogy az esőzések után sáros, szinte járhatatlan volt az út a hegyről lezúduló víz miatt. Most zúzott kővel javítanak az út állapotán, (csm) Siófok a képviselő-testület hatszázezer forintot biztosított a Baross középiskola aulájának tervezési költségeihez. Különféle felújításokat 1,5- 1,5 millió forinttal finanszíroz a város, a Somogy Megyei Önkormányzat valamint az intézmény, (ca) Somogyjád Felde Rebeka és Decsi Anna, az Illyés Gyula Általános Iskola hetedik osztályos tanulói ismételten nagy sikerrel szerepeltek a Székesfehérváron rendezett Pesovár Ferenc IV. Országos Népdaléneklési Versenyen. A széki népdalokból ösz- szeállított előadást kiemelt arany minősítéssel jutalmazta a zsűri. Felkészítő tanáruk Husi Gyula, (mk) Tapsony Korszerűsítik a gázfűtést az óvodában. A beruházás mintegy 1,3 millió forintba kerül. Fábos István polgár- mester (képünkön) elmondta: a munkálatok befejezése után az orvosi rendelőnek és a hozzá tartozó lakásnak a fűtését teszik rendbe, (bl) Toponár A betakarítási készültség 2,5 százalékkal, a vetési állapot 10 százalékkal kedvezőbb, mint tavaly ilyenkor. Tárolóban van a napraforgó 95 százaléka és a burgonya 98 százaléka, (hm) Nem csak modern gép, jó szakember is kell szakképzés Az igényekhez igazodó beruházás, fejlesztés és képzés hozhat csak számottevő előrelépést Varga József és Szita Károly a kamara és a szakképző intézmények képviselőinek egyeztetésén fotó.- török A Kaposváron tevékenykedő kis- és közepes vállalkozások, a munkaügyi központ, a kamara, az iskolák és a gazdálkodószervezetek képviselőivel, valamint a Gyáriparosok Országos Szövetségének megyei vezetőivel szervezett konzultációsorozatot Szita Károly polgármester azzal a céllal, hogy a szakemberek mondják meg: meddig terjed az önkormányzat s meddig a kormány felelőssége a gazdasági élet alakításában, fellendítésében. Az elmúlt három évben több olyan szakma oktatását is felvállalták a szakképző intézmények Kaposváron, amelyekre a szakemberekkel történt korábbi egyeztetések szerint szükség volna a városban - mondta Szita Károly polgármester. - Ilyen például a műanyag-feldolgozó, a CNC esztergályos, illetve a géplakatos. Az igényekhez alkalmazkodva csökkentettük ugyanakkor a gimnáziumi képzőhelyek számát, s megfogalmazódott, hogy a város járjon közben az egyetemi szintű műszaki képzés beindítása érdekében. Célunk - folytatta a polgár- mester -, hogy a középfokú tanulmányaikat befejező diákok mindegyike találjon magának munkát vagy tovább tanulhasson. Biztató, hogy az 1600 kaposvári szakmunkástanuló közül több mint 900 rendelkezik tanulószerződéssel. Ez azt jelenti, hogy kap ösztöndíjat, s tanulmányai befejezése után biztosan el tud helyezkedni.- Addig azonban, amíg az iskolák csökkentett normatívát kapnak az államtól a tanulószerződéssel rendelkező diákokra - hívta fel a figyelmet Varga József, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke -, az ellentétes érdekek miatt nem várható jelentős előrelépés. A polgármester hangsúlyozta: 1,2 milliárdos beruházás keretében, nyolc iskola részvételével beindul a Térségi Integrált Szakképző Központ működése is. Nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy ez a pénz jó helyre kerüljön - tette hozzá Varga József. - Jelenleg ugyanis problémát okoz, hogy ugyan 100 milliókat költöttünk a legmodernebb gépekre, viszont még mindig kevés az a jól képzett szakember, akiket oda is lehet állítani melléjük. Fontos, hogy azok a fiatalok, akik elkerülnek a városból egyetemre, főiskolára, vissza is térjenek majd. A villamossági gyárnak 4 gépészmérnök, villamos- mérnök hallgatóval van jelenleg szerződése. Távfűtési támogatást kapnak a nyugdíjasok igények A jegyzőnek kell benyújtani HÍREK MÁR igényelhető a Bursa Hungarica ösztöndíj az önkormányzatnál. A város csakúgy, mint tavaly, 7,6 millió forintot különített el a szociálisan rászoruló hallgatók tanulmányainak támogatására. Az oktatási tárca megduplázza ezt az összeget. A pályázatokat október végéig várják a szociális irodában. kaposvári ajánlott szórakozóhely elismerő címre pályázhatnak a városban működő vendéglátóhelyek. Olyan szórakozóegységek nyerhetik el a díjat, amelyek kulturált, káros hatásoktól mentes lehetőséget biztosítanak a fiataloknak a szórakozásra. A pályázatok beadási határideje november 15. A kiírások átvehetők a kulturális igazgatóságon. október 17-én hétfőn 18 órai kezdettel lakossági fórumot tartanak Kaposvár szabályozási tervéről. Hétfőn a töröcskei művelődési házban várják az érdeklődőket Október végéig igényelhetnek támogatást a távhős lakásokban élő nyugdíjasok, a baleseti nyugellátásban vagy a nyugdíj- folyósító, illetve a vasút nyugdíj-igazgatósága által folyósított nyugdíjszerű ellátásban részesülők, ideértve a rokkantsági nyugdíjasokat és a rokkantsági járadékosokat is fűtésszámlájuk kifizetéséhez. Az igényeket a települési önkormányzat jegyzőjéhez kell benyújtani. Buniné Battyányi Beáta, a polgármesteri hivatal szociális irodájának főmunkatársa elmondta: a támogatás összege ez év októbere és jövő év március vége közt kétezer forint havonta. A jövő év áprilisától szeptember 30-ig terjedő időszakra pedig 1000 forint havonta. - A pénzt a nyugdíj- folyósító a havi nyugdíjjal együtt a fűtési támogatás összegének külön feltüntetésével első alkalommal ez év decemberében folyósítja október 1-ig visszamenőleg - mondta Buniné Battyányi Beáta. Azok az egyedülálló nyugdíjasok jogosultak a támogatásra, akiknek a nyugdíja nem haladja meg a 71 ezer 400 forintot, nem egyedülállók esetében az egy főre jutó jövedelem pedig a 49 ezer 400 forintot. Az igényekhez csatolni kell az előző havi távhő-szolgáltatási számlát, illetve a nyugdíjszelvényt ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS. A városháza ingyen hívható száma: ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT S 06-80-200-427 www.kaposvar.hu