Somogyi Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-13 / 240. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. OKTÓBER 13., CSÜTÖRTÖK 7 VILÁGTÜKÖR Működik a pakisztáni légihíd földrengés Folyamatosan érkezik a segély, munkába állt a magyar mentőcsapat Ismét rengett a föld teg­nap Pakisztánban. Idő­közben a magyar segély­csapat megérkezett a mentés színhelyére. Dreissiger Á.-Gyulay Z. Ahogy telik az idő, egyre kevesebb a remény, hogy élve sikerüljön bárkit is kimenteni a romok alól. A fagyos időben mind nehezebb a munka. Segíteni keli a segélyek összegyűjtésében is Többórás veszteglés után tegnap reggel végre eljutott Iszlámábád­ból Bagh településre a Magyar Baptista Szeretetszolgálat csapa­ta. Pavelcze László lapunkat úgy tájékoztatta Pakisztánból, hogy egy holland csapattal együtt kezdtek el dolgozni. - A helikop­terről már láttuk, hogy nagyon nehéz feladat lesz túlélők után kutatni. Völgybe csúszott szinte az egész város, kettéhasadtak a hegyek, megrongálódtak az utak és a hidak, gyakorlatilag semmi nem maradt épen - jelentette. A magyar csapat jelenleg egy fiúkollégium tetejét igyekszik megnyitni, hogy bejusson az épületbe. Információik szerint t hatvanan lehetnek az épület J alatt, s csak remélni tudják, hogy sikerül még túlélőket talál­ni. Ugyanakkor Pavelcze László nem túl derűlátó. A földrengés annyira tönkretett mindent, hogy sok helyre képtelenség lesz eljutni, valószínűleg nagyon sokan vesztik még életüket a te­rületek megközelíthetetlensége miatt. A Magyar Baptista Szeretet­szolgálat tíztagú egysége két ku­tyával, elsősegély-felszereléssel utazott a térségbe, ahol fő felada­tuk az esetleges túlélők utáni ku­tatás. A rossz időjárási körülmények miatt felfüggesztett légihidat szerdán ismét megnyitották. A Pakisztán, Németország és az Egyesült Államok által üzemel­tetett légihidat eredetileg a he­ves esőzések miatt kellett szü­neteltetni. Már kora reggel tizen­két helikopter szállt fel, hogy élelmiszert, sátrakat, takarókat és mentéshez szükséges anya­gokat szállítsanak a katasztrófa sújtotta vidékre. Az India által A VILÁGBANK MEGKÉTSZEREZTE és negyvenmillió dollárra (mintegy nyolcmilliárd forintra) emelte a Pakisztán földrengés sújtotta részeinek megsegítésére kiutalt összeget. - Minden szükségeset meg fogunk tenni, hogy az újjáépítést hosszú időn keresztül figyelemmel kísérjük - jelentette ki a szervezet Dél- Azsiáért felelős alelnöke, Praful Patel. A pakisztáni kormány abban is segítségre szorul, hogy a szükséges azonnali segélye­ket összegyűjtse, szükségszállá­sokat létesítsen, s az érintett te­rületet fűtőolajjal lássa el. A karacsi városában szerda reggel bekövetkezett, 4-es erős­ségű újabb rengés pánikot vál­tott ki a lakosság körében. Sze­rencsére senki nem sérült meg. ígért segélyszállítmány is meg­érkezett. Szombat óta két és fél millió ember maradt fedél nél­kül. A télies időjárás miatt mi­előbb hajlékra van szükségük. Az ENSZ egyik szóvivőjének nyilatkozata szerint a fő figyel­met a mentés során még mindig az élve eltemetettek kiásására összpontosítják. Négy nappal a főrengés után azonban egyre ki­sebb a remény, hogy épségben kerüljenek ki a romok alól. Ukrajna közelebb került az EU-tagsághoz? Kínai űrhajó a Föld körül senzsu vi. A tajkonauták jól vannak, minden működik Kijevben tárgyal a dán külügy­miniszter. Per Stig Moeller kol­légáján kívül találkozik Viktor Juscsenko államfővel is, és a fő téma - hírek szerint - Ukrajna jövőbeni csatlakozása a NATO- hoz, illetve az Európai Unióhoz. A terv másutt és mások által is a tárgyalások napirendjére került. Néhány napja Valdas Adamkus, litván elnök kezdett lobbizni Ukrajna érdekében Pá­rizsban. A 78 éves politikus négy évtizedig élt amerikai emigrációban; nyüvánvaló, hogy ez a múlt örökre meghatározza politikai hitvallását. A kijevi „narancsos forrada­lom”, amelynek előkészítésében és finanszírozásában az Egye­sült Államok és az EU több tag­állama nem titkoltan fontos szerepet játszott, ledöntötte az ideológiai korlátokat Ukrajna és a Nyugat között. Viktor Jus­csenko eltávolodása Moszkvától önmagában is közelebb vitte Ki- jevet az észak-atlanti szövetségi rendszerhez tartozó szomszédai­hoz. Az átrendeződésben Len­gyelország igyekezett és igyek­szik megszerezni a fő irányító szerepet, még inkább felértéke­lendő magát az Európai Unióban és a NATO-ban. A lobbistáknak azonban szem­be kell nézniük azzal: Ukrajna politikai és gazdasági stabilitása még várat magára. A hatalom bir­tokosainak zűrös anyagi ügyei, a demokratikus intézményrend­szer hiánya, a korrupció, a klá­nok harca a Nyugat országait egyelőre óvatossá teszi az integrá­ció felgyorsításában. Mindazonál­tal Adamkus - aki elvben Török­ország csatlakozását sem ellenez­te - kijelentette: kulturális érte­lemben Ukrajna közelebb van Európához. ■ Csák E. Elutasított autonómia Másodszor is visszautasította a Székely Nemzeti Tanács autonó­miatervezetét a román képvi­selőház. A tervezet váratlanul került napirendre, beterjesztője, Becsek Dezső RMDSZ-es kép­viselő nem volt Bukarestben. A képviselők nagy többséggel, összesen 188-an fogadták el a közigazgatási bizottság jelenté­sét, amely alkotmányellenesnek minősítette a Székely Nemzeti Tanács törvénytervezetét. Csak az RMDSZ szavazott a jelentés ellen. Az ellenzéki szociálde­mokrata és nagyromániás kép­viselők a magyarokat, székelye­ket „Romániában elszállásolt népnek” nevezték, amelyek a ro­mánoknál ezer évvel később te­lepedtek meg Erdélyben, s a ter­vezet „románellenes”. ■ Z. Gy. Második emberszállító űrhajójá­nak szerdai rajtjával Kína űr­nagyhatalomként megkezdte a felzárkózást Oroszország és az Egyesült Államok mögé. Az első misszió után két évvel a Nagy menetelés II. nevű hordozóraké­tával a Belső-Mongolia északi ré­szén fekvő csiucsüani űrrepülő- térről szerda reggel elemelke­dett a Senzsu VI. (Mennyei űrha­jó), fedélzetén két tajkonautával, azaz kínai űrhajóssal. Fej Csun- long és Nye Haj-seng öt napig tartózkodik az űrben és több, el­sősorban egészségügyi kísérle­tet - egyebek mellett vér- és vi­zeletvizsgálatot - is elvégez. Az indítást az állami televízió élőben közvetítette, negyven má­sodperc elteltével a rakéta eltűnt a felhők között. Az első fedélzeti képeken a negyvenéves Fej kije­lentette: „jól vagyok”. Negyven­egy éves társa közölte, hogy min­den rendben működik. A rajt után huszonegy perccel a Senzsu VI. keringési pályára állt. Az űrhajó indítását nem vé- tetlenül időzítették a Kínai Kom­munista Párt központi bizottsá­gának ülése utáni napra. A tes­tület határozott az ország követ­kező ötéves tervéről, amelyben kiemelt szerep jut az űrkutatás­nak, ahogy Pekingben vallják: mindenképpen egy ország fej­lettsége fokmérőjének. Kína hosszú távon ugyanis már néhány éven belül saját űr­állomást kíván építeni, és 2017- re a Holdra szállást is előirányoz­ta. Az ország öt vagy hat éven belül nőt is akar az űrbe külde­ni. ■ Gyulay Z. HIRSAV Uniós szigor a magyar költségvetési hiány miatt államháztartási hiánya miatt Magyarországot szigo­rú uniós intézkedések fe­nyegetik. Joaquin Almunia, az EU gazdasági biztosa szerint az emelkedő deficit évekre visszavetette Ma­gyarország felvételét az euróövezetbe. Öngyilkos lett a szíriai belügyminiszter ghasi kanaan szíriai belügy­miniszter damaszkuszi iro­dájában öngyilkos lett. Ká­naánt a volt libanoni kor­mányfő, Rafik Hariri meg­gyilkolásának ügyében szep­temberben kihallgatta Detlev Mehlis német államügyész. Schröder, Fischer: irány Brüsszel? Német külügyminiszterként szóba került az EU korábbi bő­vítési, jelenlegi vállalkozásügyi és ipari főbiztosa, a tekintélyes német Günter Verheugen neve is. A Die Presse információja szerint ebben az esetben a kancellári székből és a német politikai életből távozó Gerhard Schröder váltaná. Brüsszelbe költözne a szintén távozó kül­ügyminiszter, Joschka Fischer is, ő a hivatalában megfáradt Javier Solana, az unió kül- és biztonságpolitikai megbízottja helyére pályázna. ■ Gy. Z. Madárinfluenza: ha létezik is, gyenge a vírus Ha létezik is, nagyon gyenge a Duna-deltában felfedezett ma- dárinfluenza-vírus ellenálló képessége - vélekedett tegnap a román országos állat-egész­ségügyi intézet igazgatója, Eugen Olaru. Ezt a következte­tést az eddig elvégzett vizsgála­tok alapján vonta le. A három > kacsatetemből vett mintát, amelyekben egyelőre csak a madárinfluenza ellen kifejlesz­tett antitesteket találták meg, a bukaresti Cantacuzino Intézet­be vitték laborvizsgálatokra, eredményre a csütörtök folya­mán lehet számítani. Gheorghe Flutur mezőgazdasági minisz­ter szerint nincs ok az aggoda­lomra, a román kormány jár­ványmegelőző intézkedéseit pedig elismerő szavakkal mél­tatták Brüsszelben. Ceamurlia de Jós faluban folytatódik a há­ziszárnyasok elgázosítása, ki­derült: egyes kelet-romániai te­lepüléseken, ahonnan szintén „gyanús körülmények között” elpusztult tyúkokról érkezett jelentés, biztos nincs madárinf­luenza. A baromfiak egysze­rűen éhen haltak. A romániai madárinfluenza- vírus-gyanús esetek az Európai Bizottság véleménye szerint nem igazolódtak be. - Az ösz- szes eddigi teszt negatív ered­ménnyel zárult - közölte az EU egészségügyi biztosa, Markos Kyprianou szóvivője szerdán Brüsszelben. ■ Lukács János, Kolozsvár

Next

/
Thumbnails
Contents