Somogyi Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-30 / 229. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. SZEPTEMBER 30., PÉNTEK 5 KAPOSVÁR Uniós szemüvegen át a város fejlesztése A kis- és közepes nagyságú váro­sok logisztikai problémáiról és az alternatív megoldásokról kez­dődött tegnap a városházán két­napos nemzetközi konferencia. A BESTUFS n. uniós keretprog­ram részeként megrendezett értekezlet lehetőséget teremt egymás problémáinak megis­merésére, s a későbbiekben ösz- szefogva uniós támogatások el­nyerésére. Dieter Wild, a program európai főkoordinátora azt mondta: Ka­posvárnak úgy kell fejlődnie, Név nélkül: Puskás Bélától, a temetkezési vállalat Igazgatójá­tól kérdezem, hogy van-e ga­rancia arra, hogy a temetés után a síron besüppedő földet feltöltik. Én ezt nem tudtam, és 17-18 talicska földet hordtam a szüleim sírjára. Puskás Béla, a Somogyi Te­metkezési Kft. igazgatója: Ter­mészetes folyamat, hogy a te­metést követően 1-2 éven belül hogy az áru, ami nem a városba érkezik, ne terhelje közlekedését. Vértes Edit, a Magyar Logisztikai Egyesület főtitkára siralmasnak nevezte a pillanatnyi, magyaror­szági logisztikai helyzetet, mert a központok csupán a nevükben léteznek, ám nem működnek. Szakmai támogatásáról biztosí­totta a város vezetését a taszári cargo létrehozásában. Szita Károly polgármester Ka­posvár tudatos régióközpont-épí­tő szerepéről szólt, az eredmé­nyeket, a feladatokat ismertette. a sírhelyek megsüllyednek. Az elmúlt hetek esőzései ezt a fo­lyamatot felgyorsították. A te­mető üzemeltetőjének nem fel­adata a megsüllyedt sírokon a hiányzó föld pótlása (megbízás esetén ezt a munkát is elvégez­zük). Önként vállalt feladat­ként biztosítjuk a földet annak érdekében, hogy a hozzátarto­zóknak ne kelljen a temetőbe földet cipelni. HÍREK Rákszűrést szerveznek az oroszlánok Ingyenes szájüregi rákszűrést szervez a Kaposvári I. Lion's Club. Október 4-én, kedden 9 és 14 óra közt várják az ér­deklődőket a megyei kórház szájsebészeti osztályán. A szűrés ideje alatt a várakozók tájékoztatót hallhatnak a megfelelő szájápolásról, (mk) Szüreti gyereknap a Meistro tanyán Szüreti nappal folytatódott a Búzavirág Óvoda 25 éves év­fordulója alkalmából szerve­zett egyhetes programsorozat a Meistro Lovas Klub terüle­tén. A picik megtekinthették a klub bemutatóját s maguk is felülhettek a lovakra. Délután szőlőt préseltek, s mustot is kóstoltak a gyerekek, (mk) Fizet vagy börtönbe megy Kováts Imre Első fokon pert nyert Szita Ká­roly polgármester Kováts Imre városi képviselő ellen. Kováts Imre korábban azt állí­totta egy sajtótájékoztatón, hogy Szita Károly a közbeszerzési el­járást megelőzően már odaígér­te egy cégnek a Baross kollégi­um felújítását A polgármester rágalmazásért feljelentette Kováts Imrét, aki azzal védeke­zett: kijelentései politikai mun­kásságának részét képezik. A bíróság Kováts Imrét első­fokon nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségé­ben bűnösnek találta. A bíró­ság 120 napi tétel pénzbünte­tésre ítélte. A kiszabott bünte­tést napi ezer forintonként fog­házban kell leülni, ha nem fize­tik meg. Az ítélet nem jogerős, Kováts Imre fellebbezett. HOLLYWOOD MULTIPLEX A REMÉNY BAJNOKA (12) 19.30, 21.15 A TITKOK KUL­91376 (f) CSA (16) 91372 (f) 21.00 CHAR­15.15, 18.00, HE ÉS A CSOKIGYÁR (kn.) 20.45 SKY 91381 (sz) 15.30 17.45 FAN- KAPITÁNY TASZTKUS NÉGYES (12) ÉS A JÖVŐ 91378 (sz) 16.00,18.30 TÖKAL­VILÁGA (12) 91322 (f) 15.00, SÓ: EURÓPAI TURNÉ (12) 17.15 KÉSZ CIRKUSZ 11400 91382 (sz) 20.00 *145289* Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata jelenlegi műszaki állapotában bérbe adja a tulajdonát képező' Kaposvár, Fő u. 4. sz. alatt lévő 180,71 m2 alapterületű üzlethelyiséget igényes kávézó céljára A részletes pályázati kiírás átvehető 2005. szeptember 29-2005. október 14-ig a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatóságán (Kaposvár, Kossuth tér 1. Új épület IV/414. szoba telefon: 501 -590). A pályázat beadási határideje: 2005. október 17-én, 9 óra A pályázatok megtalálhatók a http://www.kaposvar.hu Internetes honlapon, valamint a Kapós TV hirdetési oldalain. Az eladó a pályázat indoklás nélküli eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja. Értesítjük a lakosságot, hogy 2005. október 6., 7., 8-án Kaposvár város különböző körzeteiben LIM-LOM gyűjtést végez a Városgazdálkodási Rt. A lomtalanítás a rendszeres szemétszállítási napokon történik. FONTOS TUDNIVALÓ, hogy az építési (beton, tégla, föld, gerenda, cserép) és a veszélyes hulladék (autógumi, akkumulátor, festékmaradvány, fáradt olaj, stb.) NEM tartozik a LIM-LOM közé. Az akció csak a jelzett időpontban történik. Kérjük, hogy a feleslegessé vált LIM-LOM-ot saját hulladékgyűjtő edényük mellé helyezzék ki. Kaposvár Megyei Jogú Város Városgondnoksága VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK SOMOGYBÁN A-TOL Z Kisbajom Az idén ismét pályáz­hatnak tanulmányi ösztöndíjra a legjobb cigány tanulók. A tanulmá­nyi átlagtól függően 3-6000 forin­tot kaphatnak havonta. Az ösztön­díj elnyeréséhez a cigány önkor­mányzat is ad ajánlást, (csm) Mezőcsokonya Mintegy százöt­venezer forintot nyert a település óvodája pályázaton. A támoga­tásból egy óradó utazó logopé­dust foglalkoztatnak majd. (mg) Somogysárd Kívül-belül megújul a falu orvosi rendelője. Lecseré­lik az ajtókat és az ablakokat, az aljzatokat és a vizesblokkot. Ha­marosan az akadálymentesítés is elkészül. A felújítás mintegy hatmillió forintba kerül, a felét az önkormányzat fizette, (bl) Toponar 79-en adtak vért tegnap a Kaposvári Egyetemen. A mostani már az egyetemek közötti véradási verseny része volt. Ez jövő májusig tart és a győztes intézmény 100 ezer forintot nyer. A cél, hogy minél több legyen a fiatal a véradók között. Tegnap 26 első véradót köszöntöttek. Kártyával spórolhatnak a kaposváriak segítség Eddig öt helyen kapnak kedvezményt a bérlet- és jegyárakból 2002 novemberében még azt terveztük, hogy családi sport­kártyát vezetünk be Kaposvá­ron - mondta Szita Károly pol­gármester. - Ennél azonban jobbat találtunk ki. A Tour- inform Irodában már igényel­hető Kaposvár kártya a terve­zettnél szélesebb körben nyújt kedvezményeket használójá­nak, s mivel kizárólag kapos­váriak vásárolhatják meg, erő­síti a városban élők identitá­sát. A kártya tulajdonosai egy­előre öt rendezvényre, illetve intézménybe válthatnak 20 és 40 százalék közti kedvezmény­nyel jegyet vagy bérletet. A kártyások kérésére olyan en­gedélyt is kiad a város, ame­lyik szombati napokon ingye­nes parkolásra jogosít a város fizetőparkolóiban. Szita Károly hangsúlyozta: a városi intézmények kieső be­vételét az önkormányzat fede­zi. A kompenzáció várhatóan tízmillió forint körüli összeg lesz, ám az informatikai rend­szer kiépítésére fordított plusz 12 millióval az idén összesen várhatóan 22 millió forintjába kerül a városnak a kártya. A közeljövőben bővíteni kí­vánjuk a kedvezményt biztosí­tó partnerek számát - tette hozzá a polgármester. - Ter­vezzük, hogy a jégcsarnokot és a tömegközlekedési eszközö­ket is kedvezménnyel vehes­sék igénybe a kártyatulajdo­nos kaposváriak, s a csatlako­zó üzletekben is kedvezmény­nyel vásárolhassanak. A bol­tok azonban maguk döntik el, megéri-e nekik, ha csatlakoz­nak a rendszerhez, nekik ugyanis nem fizet kompenzá­ciót a város. A kapos­váriaknak nyújtott kedvezmények fe­jében azonban például hirdet- / hetnének a vál­lalkozók a / kártyán. A- meny- nyiben a tárgyalá- s o k ered­ményre vezet­nek, még az idén bein­dul - hat a rendszer az üzletekben is. Kérdésünkre el­mondták, hogy két he­te folyamatos az ér­deklődés a Tourinform Irodában a Kaposvár kártya iránt, eddig már csaknem 300-an igényeltek. Az első öt­ven darabot már fel- küldték gyártásra Bu­dapestre. A kártyákat az igényléstől számított 15 napon belül kapják kézhez a kaposváriak, amelynek kiváltási díja ezer forint, s 500 forin­tért minden évben meghosszabbítható. Mivel azonban az idei törtévnek számít - mondta a polgármester -, az idén igényelt kár­tyák a jövő év végig érvé­nyesek lesznek várható­an több intézményben. Mától igényelhető a Bursa Kaposvárnak ismét muzsikál a száztagú cigányzenekar Október 14-én, pénteken 18 órai kezdettel ismét fellép a Kapos­vári Sportcsarnokban a százta­gú cigányzenekar. Stickel Péter kulturális igazgató elmondta: a Tavaszi Fesztivál emlékezetes tavalyi nyitóprodukciója után az idén ismét muzsikál Kapos­várnak a cigányzenekar. Egy­részt, mert a kaposváriak részé­ről igény mutatkozott rá, más­részt pedig mert a jó közönség miatt ismétlést szeretnének a zenekar tagjai is. A kétszer 45 perces műsorban szerepelnek operettdallamok, valamint töb­bek közt Brahms és Strauss művei is. A szólisták és a virtu­óz előadók közt fellép Ökrös Oszkár cimbalmos és Lendvai Csicsó József főprímás. Az ér­deklődők 2000 forintos áron vá­sárolhatnak jegyeket a Sport- csarnokban, a Tourinform Iro­dában és a Somogyi Hírlap Tesco áruházban lévő standján. Mától igényelhető' a Bursa Hungarica ösztön­díj az önkormányzatnál. A város csakúgy, mint ta­valy, 7,6 millió forintot különített el a szociálisan rászoruló hallgatók tanul­mányainak támogatásá­ra. Az oktatási tárca meg­duplázza ezt az összeget. A tavalyi tanévben 351 diák kapott az oktatási tárca támo­gatásával együtt összesen 15,2 millió forint Bursa Hungarica ösztöndíjat. Az idén is kéttípusú ösztön­díjra nyújthatják be igényüket a diákok - tudtuk meg Buniné Battyányi Beátától (képünkön), a polgármesteri hivatal szociá­lis irodájának vezetője helyette­sétől. - Az „A” típusú pályázat­ra azok, az önkormányzat terü­letén állandó lakhellyel rendel­kező, hátrányos szociális hely­zetű, felsőoktatásban részt ve­vő hallgatók jelentkezhetnek, akik állami felsőoktatási intéz­ményben vagy államilag finan­szírozott első alapképzésben nappali tagoza­ton folytatják tanulmányai­kat. A „B” típu­sú ösztöndíjra azok az idei tanévben utol­só éves, érettségi előtt álló kö­zépiskolások pályázhatnak, akik a jövő tanévtől kezdődően állami felsőoktatási intézmény­ben kívánnak tanulni nappali tagozaton, illetve államilag fi­nanszírozott első alapképzés­ben vesznek részt. Ez utóbbi szociálisan rászoruló pályázók közül kizárólag azok részesül­hetnek támogatásban, akik 2006-ban először nyernek fel­vételt felsőoktatási intézmény­be és tanulmányaikat ténylege­sen megkezdik a 2006-2007-es tanévben. Az irodavezető-helyettes el­mondta: a pályázatokat mától egészen október végéig várják a polgármesteri hivatal szoci­ális irodáján. : jSdjtfgL ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS A városháza ingyen hívható száma: : ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT M 06*80-200-427 : BlMHfl www.kaposvar.hu :

Next

/
Thumbnails
Contents