Somogyi Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-18 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 38. szám

2005. szeptember 18., vasárnap Életmód 9 A „holdarcú” szelén szerepe a krónikus betegségek megelőzésében 4 / HIRDET! Szélén- kulcs a jobb egészséghez A szelén régóta ismert nyomelem, nevét Szeléné holdistennő után kapta. Jelentőségét a krónikus betegségek kialakulásának megelőzésében csak az utóbbi két évtizedben fedezték fel. Azóta számos tudományos közlemény jelent meg hatásáról és sok kutató szerint az egyik leghatéko­nyabb mikro-tápanyagot tisztelhetjük benne. A szelén, minden élő­lény és a növények fejlődésének is alap­vető feltétele, megta­lálható a talajban, minden föld­részen nagyon eltérő koncent­rációban. Angol kutatók talál­tak először összefüggést a sze­lénhiányos talaj és bizonyos krónikus betegségek gyakori­sága között. Tudnunk kell, hogy Magyarország is a szelén­hiányos területek közé tartozik Európában, mely tény bizo­nyos fokig felelőssé tehető a népbetegségnek számító kró­nikus betegségek kialakulásá­ban, mint pl. szív-érrendszeri betegségek, ízületi degeneratív kórképek és nem utolsósorban bizonyos rosszindulatú daga­natos megbetegedések kocká­zatának növekedése. A szelén a szervezet antiox- idáns védelmi rendszerében igen aktív, gátolja a sza­badgyökök DNS- molekulákat káro­sító hatását. Fon­tos komponense a membránstabilizá­ló glutation-perox- idáz enzimnek, amely védi szerve­zetünket a környe­zeti káros hatások­tól, sejtmérgektől. Egyre több bi­zonyíték van arra, hogy anti-kance­rogén, gyulladásgátló, anti- virális és immunstimuláló ha­tása van. Hatását erősítik bi­zonyos vitaminok, pl. C-, E-, béta-karotin, ezért gyakran ezekkel együttesen szerepel bizonyos étrend-kiegészítők komponenseként. Szelén hiányában a szerve­zet védekezőképessége lecsök­ken a kóros mennyiségben fel­halmozódó szabadgyökökkel szemben és a különböző szöve­tekben károsodások lépnek fel. Ebben az esetben a gyulladásos és a degeneratív folyamatok fel­erősödnek, és ahol a leggyen­gébb a szervezet védekezése, ott okoznak elváltozásokat, így például az ízületekben. Habár sok vitatott eleme van a szelénszint és a kardio- vaszkuláris betegségek megjele­nésének, de bizonyos, hogy a szelén más fontos antioxidáns anyagokkal, főleg vitaminokkal hatékony szerepet játszik az ér­elmeszesedés, ebből adódóan a szívinfarktus megelőzésében is. A közelmúltban végzett vizsgálatok igazolták, hogy a szelén kísérleti körülmények között gyorsan kifejti hatását, segíti a sejtek növekedését, az elhalt sejtek pótlását, valamint védi őket a károsodástól. Ugyancsak bizonyított tény, hogy a szelén csökkenti a her­pesz vírus aktivitását, illetve megakadályozza, hogy a ví­rusfertőzés általános kellemet­len tünetei kifejlődjenek. A legújabb ajánlások szerint naponta 80-150 mikrogramm szelén bevitele ajánlott, melyet tanácsos étrend-kiegészítők formájában fogyasztani. Fontos megjegyezni, hogy az étrend-kiegészí­tők között csak a szerves kötésben lévő szelénké­szítmények a va­lóban hatéko­nyak. A növé­nyek közül a bra­zil dió tartalmaz­za a legtöbb sze­lént, ezen túl húsféleségekben található, vala­mint a barnarizs jelentős mennyi­ségű szelént tar­talmaz. Létezik egy mikro-tápanyag, ami erősíti az immunrendszert, óvja a sejteket, elhárítja a potenciálisan ártalmas környezeti mérgezőanyagokat és javítja a termékenységet. Az egészség megőrzése szempontjából a szelén a legfontosabb tápanyagok közé sorolható, azonban táplálékaink sokszor nem tartalmazzák azt megfelelő mennyiségben. A hatásos védelemhez legalább 80 mikrogramm/nap szelén bevitelére van szükség, de a nem kellő odafigyeléssel megválasztott étrend nem fedezi ezt a mennyiséget. Az elmúlt évtizedek kutatásai felfedték, hogy a szelén - többek között - táplálja az immunrendszert, óvja a sejteket, sejthártyákat és a DNS-t (genetikai kód) a károsodástól, javítja a férfiak termékenységét a spermamotilitás - hímivarsejtek vándorlási képessége - növelésével, és megköti a potenciálisan káros nehézfémeket. Jelenleg is zajlik egy nagy nemzetközi, randomizált, kettősvak, placebo-kontrollált vizsgálat, az úgynevezett PRECISE (Prevention of Cancer with Selenium in Europe) tanulmány, ami a szelén védő szerepét vizsgálja a daganatos megbetegedések megelőzésében. A kutatók nagyon optimisták e tanulmány kimenetelét illetően, és ha az eredmények megerősítik feltételezéseiket a szelén jótékony hatásáról, remélhetőleg a világ minden táján újragondolják a szelénbevitelre vonatkozó ajánlásokat. Védelem az ízületeknek is A szelén az ízületi bántalmakkal küszködök számára is hasznos lehet. Egy szelénfuggő- enzimről, az úgynevezett glutation- peroxidázról (GSH-Px) bizonyított, hogy gyulladásos folyamatban csökken az aktivitása de szelénbevitelre javulást mutat. Az ízületek gyulladása esetén nagy mennyiségben szabadulnak fel káros szabadgyökök, melyek megtámadják az egészséges sejteket. Erre válaszképpen a szervezet mozgósítja az enzimvédelmet, ami kimeríti a meglévő szelénszintet. Kutatások kimutatták, hogy a reumatoid artritiszben szenvedő betegek szervezetében csökkent az enzimaktivitás, és a szelénszintjük is alacsonyabb volt az ajánlottnál. Összességében e megfigyelések azt sejtetik, hogy a reumatoid artritiszben szenvedőknek nagyobb szüksége lehet szelénkiegészítésre. A Bio-Szelénium50+cink+vitaminok étrend­kiegészítő védő hatása és megbízhatósága a benne lévő szerves szelén minőségében és stabilitásában rejlik. 50 mikrogramm szelénen felül tartalmaz még cinket, C-, E-, Bó-vitamint és béta-karotint, melyek egymás hatását tovább erősítik. Info-vonal: (1)239-2310, H-Sz-P: 9-12-óráig „A fájdalom elmúlt, az életkedvem visszatért!” A szelén étrend-kiegészítő néhány hét alatt jótékonyan hatott a fájós ízületekre „Nézze!” - mondja Horváthné Kerényi Mária, két kezét büszkén feltartva maga előtt. „Nemrég még az ujjaim görbék és formátlanok voltak, de most már visszanyerték régi alakjukat, és újra normálisan néznek ki. El sem tudom képzelni, mi más okozhatta ezt a jelentős javulást, mint a szeléntabletták” - mondja a nyugdíjas pedagógus, és az asztalon heverő Bio-Szelénium50™ +cink+vitaminok dobozra mutat. „Alig több mint egy héttel azután, hogy beszedtem az első tablettát, határozott változást észleltem, és néhány hét múlva az ízületi fájdalmaim teljesen elmúltak. Én mondom, varázslatos ez az érzés” - állítja az átélt fájdalmaktól megszabadult Mária. „Az orvosom is elismerte” Nem csak az ujjai fájtak, hanem karjai, vállai, csípője és a lábai is. „Úgy éreztem, reménytelen a helyzetem. Egyre csak sírtam és sírtam, és imádkoztam. Nagyon, nagyon szomorú voltam az egészségem hirtelen leromlása miatt. De akármit tettem, a helyzet csak egyre rosszabb lett.” Ám amilyen reménytelennek tűnt a helyzet, olyan közel volt a segítség. Amikor Mária megtudta, hogy a szelén fontos az ízületek egészségéhez, úgy érezte, van számára remény. Szerencsére éppen ez volt az, amire szüksége volt, és amikor felfedezte, milyen gyorsan segített rajta, úgy döntött, a kezelőorvosának is beszél erről a csodálatos fejleményről. „Az orvosom is mege­rősítette az általam elmon dottakat, ezért biztos vagyok benne, hogy helyesen cselekedtem, és biztos, hogy tovább­ra is szedni fogom a szelént” - meséli Mária. r 1 « 4 á Hirdetés Védelem az ízületeinknek A Bio-Szelénium50™+cink+vitaminok l-seleno- metionint tartalmaz, mely a szerves szelén igen aktív, biológiailag a szervezetben jól hasznosuló formája. A szelén számos életfunkcióhoz szükséges, többek között egy szelénfüggő enzim utánpótlásához, mely védi az ízületeket a szabadgyököknek nevezett káros molekuláktól. Tudományos vizsgálatokkal kimu­tatták, hogy az ízületi gyulladásoktól szenvedő emberek vérében a normálisnál alacsonyabb a szelénszint, ami arra utal, hogy e tápanyag fontos szerepet játszik a szervezet természetes védelmi mechanizmusaiban. A Blo-Szelénium50™+cink+vitaminok étrend­kiegészítő termék A-, B6-, C- és E-vitamint, valamint ásványi cinket is tartalmaz. A készítmény ellátja a szervezetet védelmet biztosító antioxidánsokkal és vitaminokkal. Keresse az Arany Mozsárral jelölt terméket a gyógyszertárakban és a gyógynövényboltokban! Minőségi dán készítmény a Pharma Nordtói. j f ^jjj ' BÍOkSZ®lénnd!m 50"

Next

/
Thumbnails
Contents