Somogyi Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-16 / 217. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. SZEPTEMBER 16., PÉNTEK EZ A HÍR KALMANCSAN Bővítik a teleházat Tavaly nyerte a falu a számí­tógépeket, s fél éve nyitotta meg kapuit a kálmáncsai tele- ház. Hetente három napon át tart nyitva délutántól este tí­zig. Jelenleg három számító­gép mellé ülhetnek le az ér­deklődők, de hamarosan még négyet kapnak. Ezüstnet a szépkorúaknak Nagy az érdeklődés az időseb­bek körében is a számítás- technika és az internet iránt, ezért számítástechnikai kép­zést indítanak számukra a teleházban. A Kálmáncsa Ba­ráti Kör tagjai közül többen is szívesen megtanulnák a gé­pek használatát. Szeptember közepétől 15 héten oktatják majd őket az internet és a számítógép használatára. Virágok a tűzoltókocsin Gondos munkával felújították a helybeliek a kálmáncsai vén tűzoltókocsit. A járművet 1895-ben Pesten gyártották, s már a tűzoltómúzeum is kér­te a kálmáncsaiaktól. Egy hó­napon át tartott a helyreállítá­sa, és ma a falu központját dí­szíti a jármű. Kirándult idős, fiatal Idős és fiatal egyaránt útnak indult idén Kálmáncsáról: nem csak az iskolások és óvo­dások kirándultak, de két napra elutaztak a Kálmáncsa Baráti Kör tagjai is; Szeged­del és környékével ismerked­tek meg nemrég. Gazdag város, hitvány falu Gazdag város volt, hitvány falu lett - a százötven évvel korábbi feljegyzésekben ezt írták Kál­máncsáról. Való igaz: egyike So­mogy leggazdagabb múltú kis településeinek: egykor mezővá­ros volt, a reformáció egyik köz­pontja, egyetem is működött a településen. A mai Kálmáncsa valóban csak árnyéka az egyko­rinak, azonban a hitvány jelző mégsem igaz rá. A lakói büszkék lehetnek a szépülő falura, még inkább ma­gukra, hiszen sokuk kiveszi ré­szét a faluszépítő, közösségte­remtő munkából. Jó szándékból, segítőkészségből, egymásra fi­gyelésből ma is egyetemet nyit­hatnának Kálmáncsán. EZT SÜTIK KALMANCSAN Göngyölt oldalas Hozzávalók: egy egész oldalas, 20 dkg dagadó, egy fej vörös­hagyma, két tojás, kettő zsemle, egy paradicsompüré, só, őrölt bors, majoránna és a sütéshez megfelelő mennyiségű zsír. A dagadót ledarálják, a zsemlét pedig vízben megáztatják és ki­nyomkodják. Az oldalast besóz­zák. Ezt követően kevés zsíron megpirítják a vöröshagymát, majd hozzáadják a dagadót, a felvert tojásokat, a zsemlét és paradicsompürét A fűszerekkel ízesítik, majd összedolgozzák. Az így kapott j masszával töl­tik meg az olda­last, majd félté-! kérik, összekö- j tik és tepsibe 1 rakják. Köze-' pes lángon körülbelül 30 percig kell sütni és közben a zsírjával meg kell locsolni néhányszor, hogy szép piros legyen. Mellé petrezselymes párolt rizs vagy zöldségköret tálalható. A CIKKEKET ÍRTA GAMOS ADRIENN ÉS NAGY LÁSZLÓ FOTÓK: NAGY LÁSZLÓ AZ OLDAL ELKÉSZÍTÉSÉT AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA Húsz gyerek jár az iskolába útépítés Olyan tetemesek a költségek, hogy csak álmodozhatnak az útról Bármit tesznek is érte, csak nem jut közelebb a 6-os főúthoz Kálmáncsa. Évtizedek óta pró­bálják elérni, hogy megépülhes­sen ez az 5-6 kilométer hosszú aszfalt. Kezdetben a baranyai szomszéd nem foglalkozott vele, aztán a megyehatár akasztotta meg. Most már a szomszéd falu is benne lenne, a megyei önkor­mányzatok is segítséget ígértek, sőt a somogyi útfejlesztési terv­ben előkelő helyre került ez az útépítés. Pályázni is lehetne, csak éppen a költségek időköz­ben annyira megnövekedtek, hogy megint elszaladt alóluk az út. - Most körülbelül négyszáz- millió forintot tudnánk össze­gyűjteni pályázatokkal, csak­hogy az építés költsége elérné már a hétszázmilliót - mondta Nagy Józsefné polgármester. - Ennyi pénzről mi csupán álmo­dozhatunk. Most már csak ab­ban bízhatunk, hogy egyszer az EU-ban úgy döntenek: ilyen cél­ra is adnak pénzt. Kálmáncsán idén húsz gye­rek számára kezdődött el a tan­év. Ennyien járnak a helyi alsó tagozatos iskolába. - Csökkent a létszámunk, s úgy tűnik, hogy az idei tanév a mélypont ezen a téren. Jövőre már növekedés várható - mondta bizakodón Egy hónapon át szépítették a 130 éves tűzoltókocsit, ami ma a falu központját díszíti Keszkenyős Józsefné igazgató. Az idei év legnagyobb változása, hogy Homokszentgyörggyel, Laddal és Patosfával intéz­ményfenntartó társulást alkot Kálmáncsa. - Ebből szerencsé­re a gyerekek semmit nem éreznek, s mi is remélhetőleg csak az előnyeivel találkozunk- mondta az igazgató. - Elkül­deni nem kellett dolgozót, pénz pedig várhatóan több jut az ok­tatásra. Szeretnénk elindítani a német nemzetiségi oktatást. A faluban több német ajkú család él, s vegyes házasságok is van­nak. A német ajkú szülők sze­retnék a gyerekeiket az anya­nyelvűkre, hagyományaikra taníttatni. Megtörtént, hogy azért vittek el tőlünk gyereket, mert ezt nem tudtuk megadni neki. Van mire alapoznunk: tíz éve zajlik németnyelv-oktatás nálunk, s idén a negyedikese­ink már heti három órában ta­nulnak németül. MÜLT ÉS JÖVŐ Múltat kutat, verset farag Igazi lokálpatrióta Simon József. Húsz éve kutatja a falu és a re­formátus egyház történetét, ez a kettő ugyanis Kálmáncsán szo­rosan összefonódik. Dokumen­tumokat, fotókat gyűjt, legutóbb a 2003. évi Honismeretben je­lent meg írása.- Itt születtem 1946-ban, és mindig foglalkoztatott a falu tör­ténete. Kálmáncsa gazdag múltú település, 1193-ban említik elő­ször az írások. Járt már itt régész is, akivel a helyi legendák való­ságtartalmát igyekeztünk felde­ríteni - mondta. Az a legenda is igaz lehet, hogy a törökök egy­kor rágyújtották a helyiekre a templomot. Csontok kerültek ugyanis elő a templom alól. Eredeti szakmája kertész, hosszú éveket töltött a postán is. Most önkormányzati képviselő és könyvtáros. A múlt kutatása mellett legszívesebben verseket olvas, maga is megpróbálkozott már a rímfaragással. - Első ver­seim menyasszonyi kikérők, esküvői köszöntők voltak. A régi stílusúakat igyekeztem megújí­tani. Tetszett az embereknek, ezért később már másféle vers­sel is próbálkoztam - mondta. - Ha fölkértek rá, akkor előadtam templomokban, ünnepségeken. A kiadásukra sosem gondoltam. Válogatottban a karatéka Boros Ákos nem csak magyar di­ákolimpiái bajnok, de vüágkupa- győztes is. Jövőre azonban már lehetősége lesz arra is, hogy Eu- rópa-bajnoki érmet is tegyen a trófeái közé. Ezért a tőle megszo­kott elszántsággal, összpontosí­tással küzd majd a szőnyegen. A magyar válogatott remény­sége ilyen sikerek Ígéretével kezdett el hét éve karatézni Bar­cson; Erdős Zoltán segítségével sajátította el a sportág alapjait, és lett 14 évesen válogatott spor­toló. A korosztályos nemzeti csa­patban azóta is helyet kap. Telje­sítménye révén csábító ajánlatot kapott a nyáron Dunaújváros­ból, és el is szerződött három év­re a Patina SE-hez.- Sport tagozatos gimnázium­ba járok; edzéssel kezdődik a nap, és kilencre megyek suliba - mondta a 16 éves karatéka. Kö­zelebb kerültem a fővároshoz, így jobban a válogatók szeme előtt leszek. Jó kezekben is va­gyok itt, mivel a kadettválogatott mestere, Simon János irányítja edzéseimet. Innen több külföldi versenyre juthatok el, s ami a legfontosabb, hogy ott lehetek februárban a kontinensviada­lon. Egyelőre azonban a Buda­pest Openre készülök, mert leg­közelebb ott kell bizonyítanom. KALMANCSAI MAGÁNÜGYEK Muzsikál a polgármester Sok kedvtelése közül az egyik legkedvesebb a muzsika Nagy Józsefné polgármesternek. Hegedülni sze­ret, de a szin­tetizátor sem idegen a szá­mára. Egyszer- kétszer még a helyi zenekar­ba is beugrott. - Csak néhány próbán zenéltünk együtt, fel­lépésre azonban nem vállalko­zom - mondta. - Nem vágyom a színpadra, önmagáért szere­tem a zenét. Emellett a kézi­munka is közel áll az egykori óvodavezetőhöz: köt, szab, varr, ha az ideje megengedi. Csupán azt sajnálja, hogy ide­je nem sok van ezekre. Ezen a nyáron kétszer fél nap volt a szabadsága. Óvodások a színpadon Raudenkranc Emőné óvodave­zető alapító tagja a kálmáncsai tánccsoportnak. Magyar, sváb népdalokra ésa 81 Nox együttes feldolgozásaira táncolnak két éve változatlan lelkesedéssel. A tánc és a moz­gás szeretetét igyekszik a ki­csikbe is belenevelni. Ezért már az óvodában is elkezdte a tánc­tanítást, persze itt csupán népi játékok, egyszerűbb táncok sze­repelnek a „tantervben”. - Az a legfontosabb, hogy a gyerekek örömüket leljék benne - mond­ta. - Imádnak mozogni, szere­tik a zenét, valamennyi óvodás várja ezeket a foglalkozásokat. Volt már fellépésük is, s persze nagy sikert arattak. Megasztárnak készült Balogh Imre is jelentkezett a Megasztár-válogatásra. A dön­tőig ugyan nem jutott el, de nem vallott szé­gyent a produk­ciójával. - Min­den 16 jelentke­ző közül csak egy juthatott a képernyőre, s nekem Pély Barnabás szerint kicsit nyers a hangom. A zsűri többi tagja azonban megdicsér­te a produkcióm - mondja a fia­talember. - Még két hétig re- ménykedhetem, hogy visza- hívhatnak. A roma fiatalember gyerekkora óta zenél, együtte­sével már rutinos fellépőnek számít. Három gyereke is muzi­kális, a család itthonról szur­kolt neki. Azt mondja: jövőre új­ra elindul a megasztárság felé. Monitor előtt éli az életét A napja nagy részét a moni­tor előtt tölti a 25 éves Rau­denkranc Roland. Napközben a polgármeste­ri hivatalban, este a teleház­ban ül a számí­tógép mellett.- A hivatalban adóügyekkel foglalkozom, esténként pedig én vezetem a kálmáncsai tele­házat - mondja a fiatalember.- Itt este tízig vagyunk nyit­va. Mivel általában csak na­gyon későn jutok haza, ezért a saját gépemet is behoztam ide, különben sosem ülhet­nék le mellé. Érthető, hogy a hétvégeken még véletlenül sem kívánkozik gépközeibe. Ha teheti, olyankor inkább autóba ül és útra kel. Állatot és virágot is nevel Munkaidőben gyereket, sza­badidejében állatot és virágot nevel Keszkenyős Józsefné isko­laigazgató. Ker­tészkedés a hobbija, ked­venc kerti virá­gai pedig a fe­hér dáliák, pi­ros kardvirá­gok. A szobanövények közül a hibiszkuszokkal törődik a leg­többet. Amíg a gyerekei kiseb­bek voltak, addig sokféle állat - kutyák, macskák, madarak, tengerimalac, aranyhörcsög - vette körül őket. Mára a kutyák és a macskák maradtak meg a nagy állatseregletből. - Nem véletlenül ajánlják a kisgyere­keknek a háziállatokat, hiszen ezeken tanulhatják meg a gon­doskodást, odafigyelést. Barátságból énekkar Négy éve jött létre a Kálmáncsa Baráti Kör, amelynek ma már félszáz tagja van, köztük Somlai Lajos és felesé­ge. Mindketten alapítói a civil szervezetnek. Baráti körről lé­vén szó, ide bárki bejöhet, kortól, nemtől és érdeklődéstől függetlenül. Kaptak egy termet az önkormányzattól, s ott heten­te összejárhatnak az emberek. Csak az jön, aki épp ráér, ilyen­kor az őszi munkák idején ter­mészetesen kisebb az érdeklő­dés. Negyedévente névnapoz­nak, s a baráti körből mára egy énekkar is kinőtt, amelyet Som­lai Lajos hangja is örömmel erő­sít Elmondta: a helyi rendezvé­nyeken már sikert arattak. * ALMANACH - 096 - KÁLMÁNCSA

Next

/
Thumbnails
Contents