Somogyi Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-15 / 216. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. SZEPTEMBER 15., CSÜTÖRTÖK DEL-DUNANTULI RÉGIÓ 9 innováció A dél-dunántúli kis- és középvállalkozók is kiválaszthatják a rendelkezésre álló kínálatból a számukra kedvezőeket. Még az is előfordulhat, hogy önerőt sem kell felmutatni U mm II FOLYAMATOSAN BŐVÜL A PÁLYÁZATI USTA B. Mauthner Sára (elöl) és Sebestyén Rózsa projektmenedzserek a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Hálózat honlapját tanulmányozzák Az Európai Unió kiemelt célja az innováció ösztön­zése. Ahogy azt korábban már írtuk, tavaly hazánk­ban is létrejött a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap, az idei évtől pedig valamennyi régióban meg­kezdték működésüket a Regionális Innovációs Ügynökség Hálózatok. Innovációs pályázatok a vállal­kozóknak. Az idei évtől több pá­lyázat is segíti az innovatív ötle­tekkel rendelkezőket A pályáza­tok közt olyan is akad, amely ön­erőt sem igényel. — INNOCSEKK A Nemzeti Kutatá­si és Technológiai Hivatal (NKTH) a közelmúltban meghir­dette a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap 2005. évi regio­nális keretéből finanszírozott INNOCSEKK pályázati progra­mot. Az önerő nélküli, vissza nem térítendő támogatást nyújtó pá­lyázat közvetlen célja a mikro- és kisvállalkozások innovációs kez­deményezéseinek támogatása és az innovációs szolgáltatások ke­resleti és kínálati oldalának ösz­tönzése. Baross Gábor innovációs pályázati program. A Baross Gá­bor regionális innovációs pályá­zati program részeként pályáza­tot fognak kiírni a mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV-k) in­novációs fejlesztéseinek támoga­tására. A tervezet öt támogatási célon belül támogat innovatív fej­lesztéseket: élelmiszeripar, agrárinnováció; környezeti ipar, alternatív energetika; gépipar, fémfeldolgozás, elektronika, in­formatika; egészségipar; textil-, bőr- és ruházati ipar. A KKV-k innovációs fejleszté­seinek támogatására várhatóan 535 mülió forintos keret áll majd rendelkezésre, az elnyerhető tá­mogatás minimum 5, maximum 25 millió forint. A pályázóknak önerőt is kell biztosítaniuk a pro­jektekhez. A kiírás meghirdeté­se szeptember végén várható, így az eddigi megszokottnál ke­vesebb idő, körülbelül egy hónap áll majd rendelkezésre a 2005 évi pályázatok leadására. Az INNOCSEKK program pá­lyázati felhívása, útmutatója a pályázat beadásához szükséges egyéb dokumentumok és infor­mációk, valamint a Baross Gábor program hírei a www.ddriu.hu honlapcímről érhetők el. A pályázatokról további tájé­koztatást, innovációs tanács­adást a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség elkülö­nült szervezeti egységeként mű­ködő Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség munka­társai a 72/513-738 és 72/513- 767 telefonszámon, az innova- cio@ddrft.hu e-maü címen, illet­ve a Pécs, Tímár u. 23. címen személyesen is adnak, míg az INNOCSEKK pályázatot a Dél- Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség mindhárom - pécsi, kaposvári és szekszárdi - irodá­jában is be lehet nyújtani. Innovációs pályázati tájékozta­tók és projektfejlesztés. A kis-és középvállalkozások (KKV-k) in­novációját, kutatásfejlesztési te­vékenységét (K+F) támogató le­hetőségekről, a már említett INNOCSEKK és Baross Gábor pályázati programokról két tájé­koztatót is tart szeptemberben a Dél-Dunántúli Regionális Inno­vációs Ügynökség. Az egyiket 2005. szeptember 29-én, 14 órá­tól, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara székházában (Ka­posvár, Anna u. 6., II. emelet) minden KKV-nak, míg a mási­kat a Kapós Innovációs Transz­fer Központnál (Kaposszekcső, Liget ltp. 10.) a régió textilipari szereplőinek. Ez utóbbin pro­jektfejlesztő megbeszélést is tar­tanak. Előbbire a részvételi szándé­kot a 82/501-025 és 82/501-000 telefonszámokon, míg utóbbira szeptember 19-ig az innova- cio@ddrft.hu e-mail címen, vagy a 72/513-767 és 72/514-793 tele­fonszámokon lehet jelezni. Elindult a Regionális Innovációs Ügynökség Hálózat honlapja. Ahogy az a fenti hírekben is lát­ható, megjelent a világhálón a Dél-Dunántúli Regionális Inno­vációs Ügynökség Hálózat (DDRIÜ-Hálózat) honlapja. A Dél-Dunántúli Regionális Fej­lesztési Ügynökség Kht szerve­zeti egységeként működő Dél- Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökségből, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarából, a pécsi Innovációs és Technoló­giafejlesztési Központból, a So­mogy Megyei Vállalkozói Köz­pont Közalapítványból, a kapos- szekcsői Kapós Innovációs Transzfer Központból, a Pécsi Tudományegyetemből, továbbá a Kaposvári Egyetemből ez év ele­jén a régió innovációjának ösz­tönzésére létrejött hálózat inter­netes felülete ( www.ddriu.hu ) már most is megbízható kiindu­lópontja lehet az innovatív fej­lesztésekben gondolkozóknak, de folyamatos fejlesztésével a cél, hogy a hálózat munkájának mind hatékonyabb eszköze le­gyen. Hét regionális partnerterület együttműködése északtól délig NOVAREGIO. Az Európai Bi­zottság kimagaslóan jónak minősítette azt az EU 6. keret- program kiírására beadott NOVAREGIO nemzetközi inno­vációs pályázatot, melyet a Dél-Dunántúli Regionális Fej­lesztési Ügynökség Kht. (DDRFÜ) elkülönült szerveze­ti egységeként működő Dél- Dunántúli Regionális Innová­ciós Ügynökség (DDRIÜ) köz­reműködésével készített el az olasz koordinátor, a Consorzio per l'AREA di Ricera Scientifica e Technologica di Trieste. A pro­jekt megvalósításában is részt vesz az ügynökség. A projekt átfogó célja hét partnerrégió - a spanyolországi Kanári-szige­tek, a görögországi Kréta, a svédországi Smaland med öarna, az ausztriai Stájeror­szág, az olaszországi Friuli Venezia Giulia, Szlovénia és Dél-Dunántúl - együttműkö­désével regionális innovációs politikák fejlesztése, forrás­megkötő képesség javítása, az elméleti tudás gyakorlati hasznosításának növelése a legjobb gyakorlatok átadása révén az innováció, a kutatás­és technológiafejlesztés terüle­tén. A kétéves projekt terve­zett költségvetése meghaladja a 130 millió forintot. Az Euró­pai Bizottság ütemterve alap­ján a szerződéskötésre decem­berben kerülhet sor. A képen a NOVAREGIO emblémája lát­ható. Sikeres nemzetközi innovációs pályázatok Az INTERREGIIIA Szlovén- Magyar-Horvát Szomszédsági Program pályázati felhívásra beadott CrosboR&D pályázatot is támogatja az Európai Unió. A Pécsi Tudományegyetem és az Alapítvány a Vidék Kis- és Kö­zépvállalkozásainak Fejlesztésé­re Baranya Megyei Vállalkozói Központ mellett a Dél-Dunántú­li Regionális Innovációs Ügy­nökség (DDRIÜ) közreműködé­sével valósul meg a 24 hónapos projekt, melynek tervezett költ­ségvetése több mint 120 millió forintnak megfelelő euró. Fő cél­ja az egyetemi környezetből származó technológia, innová­ció és kutatási eredmények kis- és középvállalkozásokba (KKV) való eljuttatásának javítása; va­lamint a KKV-k saját innováci­ós szintjének biztosítása, mely a határmenti régiók egészének versenyképességét erősítené. En­nek elérése érdekében a három egyetemi központ - Maribor, Pécs és Eszék -, valamint a he­lyi, KKV támogató intézmények közreműködésével egy határ­menti hálózatot is létrehoznak. A projekt célcsoportját azon KKV- k képezik, melyek szeretnének hozzájutni és alkalmazni az új technológiákat és innovációkat A projekt várható eredménye az egyetemi K+F intézmények és üz­leti vállalkozások közötti szoro­sabb együttműködés és kapcsola­ti háló kiépítése, és az innovációs tevékenységnek kedvezőbb kör­nyezetkialakítása, valamint az új technológiák megszerzéséhez szükséges képességek fejlesztése a KKV-kban. A projekt a Dél- Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Hálózat munkájával szinergiában valósult meg A pro­jekt esetében jelenleg a szerződés- kötés előkészületei zajlanak. Kap és ad is a Centru régió tapasztalatcsere Együttműködés a román partnerrel Döntöttek a keretekről A Dél-Dunántúli Regioná­lis Fejlesztési Ügynökség és a romániai Álba (Fehér), Brassó, Kovászna, Hargita és Csík megyéket magába foglaló Centru régió fej­lesztési ügynökségének kapcsolata 2004 novembe­rében kezdődött. A jelenleg még elsősorban a kölcsönös tapasztalatcserére összpontosító kötelék megerő­södésében fontos szerepet ját­szott az is, hogy a régiók me­gyéi és kistérségei is testvér- kapcsolatban vannak egymás­sal. A közeledést segítheti emel­lett az is, hogy az említett megyék jelentős magyar nemzetiségű lakossággal is rendelkeznek. Mint azt pál­mai ZSOLTTÓL, a Dél-Dunántúli Regionális Fej­lesztési Ügy­nökség nem­zetközi kapcso­lati csoportvezetőjétől megtud­tuk, a romániai fél elsősorban a 2004-2006 és 2007-2013-as idő­szakra vonatkozó területi terve­zés, valamint a pályázati eljárá­sok menedzsmentje és az EU által finanszírozott projektek végrehajtása iránt érdeklődik. De megállapodtak már abban is, hogy a két közelmúltban in­dított dél-dunántúli kezdemé­nyezés, a Regionális Innovációs Ügynökség felállításával és a TIPP partnerségi programmal kapcsolatos ismereteiket is át­adják a Centru régióbelieknek. A gyümölcsöző együttműkö­dés folyamán a Centru Regio­nális Fejlesztési Ügynökség munkatársai is sok hasznos ta­pasztalattal szolgálnak. Segítsé­get jelenthet továbbá, hogy a közelmúltbeli erdélyi, Szovátán tartott találkozójukon a felek megegyeztek abban, hogy az európai uniós lobbizásban is egyesítik erőiket. A modellkísérletre összpontosítanak Megtartotta második ülését Pé­csett a Dél-Dunántúli Önkor­mányzati Regionális Társulás. Az önkormányzati kísérleti ré­gió szeptember 7-i összejövete­lén megállapodtak abban, hogy az együttműködés számos terü­lete közül most csak háromra - a szociális ágazatra, a szakkép­zésre, valamint a levéltárakra - összpontosítanak. A somogyi, a tolnai, a pécsi és a szekszárdi önkormányzatok részvételével zajló dél-dunántú­li közigazgatási modellkísérlet a BM támogatásával jött létre. A társulás az önkormányzati hi­vatalok meglévő állományával dolgozik majd. Vezetője, pályáz­tatás révén, Szőke Éva pécsi közgazdász lett. A Dél-Dunántúli Regionális Fej­lesztési Tanács a szeptember 7- i ülésén a hét pályázati prog­ramban összesen 123 pályázót támogatott 747 millió forint ér­tékben, akik ennek segítségé­vel összesen 1470 millió forin­tos fejlesztést valósítanak meg. A www.ddrft.hu honlapon le­tölthetők a pályázati progra­mok összefoglalói és a nyertese­ket tartalmazó táblázatok. AZ OLDAL A DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT Del - Dunántú li Régfió w\W.ddrft hu www.deldunantul.com É f I 9

Next

/
Thumbnails
Contents