Somogyi Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-15 / 216. szám
6 HAZAI TÜKÖR SOMOGYI HÍRLAP - 2005. SZEPTEMBER 15., CSÜTÖRTÖ1 I •s £ Hiller István és Pokorni Zoltán is.az egyetértést hagnsúlyozta, de a reptér magánosítása ügyében a találkozó után sem tudtak egyetérteni Kínosan szívélyes találkozó hiller-pokorni Nagypárti elnökök eszmecseréje a magánosításról Az MSZP várja a Fidesz javaslatait a privatizáció lezárásáról szóló törvény- javaslathoz; a Fidesz kétharmados jogszabályban rögzítené az eladó vagyontárgyak körét. Izing Antal Pokorni Zoltán Fidesz-aielnök jobbról érkezik az MSZP székházba, a Luther utca felől. Az MSZP székház előtt fotósok hada várja a különleges belépőt, nem messze attól a háztól, amely előtt kollégájuk, Jean Pierre Pedrazzini, a Paris Match fotóriportere kapott halálos lövést 1956 októberében. Pokorni pontos, betessékelik, a csődület megindul utána. Hiller István pártelnök odafenn várja. Egy fotós azért panaszkodik, mert a képe úgy sikerült, hogy kézfogás közben a politikusok ellenkező irányba néznek. „Örülj neki, ez a kifejező!” - vigasztalják. A pártelnöki iroda olasz bőr- garnitúráján közös „képbe ülnek” a sajtó kedvéért, a párnázott ajtó becsukódik. Az elnöki szoba mögött sajtóterem, szószékén a „Bátorság, biztonság, igazságosság” jelszavak MSZP-s piros szegfű mellett. MSZP-s zászló mögött fog Pokorni beszélni? - kezdődik a találgatás a várakozó újságírók között. Hiller ajtaja egy óra múlva megnyílik, kilépnek Pokornival. Néhány udvarias mondat Hiller- től, és egy „jópofának” szánt gesztus: Pokorni Hillertől az ajtó előtt kap egyet abból a zenei kampánycédéből, amelyért 56 millió forintot fizetett ki a szocialista párt. Hiller tartja meg az első sajtó- tájékoztatót, amelyen arról beegy tegnapi televíziós műsorban kiállt az Orbán Viktort Sztálinhoz hasonlító Káka János gazdasági miniszter mellett Hiller István MSZP elnök. A pártvezető reagálásában azt közölte: Ivanics István fideszes képviselő gazembernek nevezte a gazdasági minisztert. Arra az újságírói kérdésre, amely szerint Ivanics a kijelentésében nem a miniszterre mondta a gazemberség jelzőt, Hiller azt mondta: „Beszéltem néhány emberrel akik ott voltak. Csak rombolási szándékot látok a Fi- desznél, és nem szakmai alterszél, hogy a privatizáció lezárása és leállítása között tartalmi különbség van. „Leállítani nyilván azok akarnak, azok akarhatnak, akik aztán újraindítani kívánnak” - mondta. Ezután hozzátette: lezárni csak végérvényesen lehet valamit. Hiller örvend, hogy a Fidesznek - mint mondja -, nem több, hanem egy szája lett ebben az ügyben, így aztán még egy közös állásfoglalás is kisülhet az egyetértésből. „Azt javasoltam, értsünk egyet!” - ismétli meg többször is a szocialisnatívát” - említette a pártelnök. Ugyanakkor hangsúlyozta, a kormányoldalon megvannak az állító mondatok, meg van a program, de a másik oldalnak nincs erre válasza csak a durvaság és a vádaskodás. kőka János gazdasági és közlekedési miniszter az MTI-nek azt mondta: nem Orbán Viktort, hanem politikáját támadta a gazdasági bizottság keddi ülésén, „azt a politikát, amely kétségbe vonja a magántulajdon biztonságát”. Káka visszautasította, hogy „lesztálinozta volna” az ellenzék vezérét (F. K.) ta elnök, és reméli, hogy ősszel a kormánynak sikerül benyújtania egy olyan törvényjavaslatot, amelyet az ellenzék is támogatni tud. A privatizáló állam korszaka véget ért - jelenti ki Hiller -, elkezdődik a „fejlesztés” időszaka. A Budapest Airport Rt. magánosítása a szocialisták szerint nem eladás, hanem fejlesztés. Hiller leszögezi: sem a postát, sem a vasutat nem akarják eladni. Pokorni még csak nem is a székház előtt, hanem a parkban tartja meg sajtótájékoztatóját, bár felajánlották számára a székház összes termeit. Pokorni szintén örvend a megegyezés esélyének, de leszögezi, hogy közös tulajdonban kell tartani a postát, a vasutat, az autópályákat, az Airportot, a Volánokat, a villamosműveket és a kórházakat. A reptér esetében viszont szembehelyezkedik Hiller-rel. Nem igaz, hogy költségvetési forrás kellene Ferihegy fejlesztéséhez - mondja az alelnök -, a legtöbb bank örömmel adna hitelt egy ennyire biztos és jó üzlethez, a kezelési jogot sem kellene eladni. Pokorni szerint az a fontos, hogy az állami törzsvagyon törvényben legyen garantálva. Hiller véleménye a bizottsági botrányról HIKSAV Emlékezés a szécsényi országgyűlésre az 1705-ös szécsényi országgyűlésre és a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcra emlékeztek tegnap Szécsényben. A rendezvényen több politikai képviselő, köztük Szili Katalin házelnök emlékezett a háromszáz évvel ezelőtti eseményekre. Országos kampányt szervez az MSZP az mszp csütörtöktől vasárnapig három hosszú hétvégén összesen 900 településen, 1600 alkalommal szervez találkozókat országszerte. Nyakó István, a párt szóvivője elmondta: a települések forgalmasabb csomópontjain találkozhatnak a választók a képviselőkkel. Hozzátette: az országjárás célja, hogy megújítsák a baloldali politizálást. Hiller István csütörtökön nyitja meg a rendezvénysorozatot a debreceni Kossuth téren. Titok övezi a paksi atomerőművet továbbra sem született jogerős ítélet arról, mi minősül üzleti titoknak a paksi atomerőműben. A pert nyolc hazai zöldszervezet kezdeményezte az Országos Atomenergia Hivatal ellen. A hivatalban nem engedték meg nekik, hogy megnézzék a paksi reaktor újraindításáról szóló dokumentumokat. A zöldek nyilvánosságra akarják hozni a novemberi kárelhárítást és az azt megelőző mérési eredményeket. Nincs megegyezés az alkotmánybírákról a fidesz-frakció nem állt elő új nevekkel, így nem született megállapodás az alkotmánybírákat jelölő országgyűlési bizottság tegnapi ülésén. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, a tanácskozás után elmondta: csütörtökön levélben fordul a frakciók vezetőihez, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy az Ország- gyűlés ellássa feladatait, és szeptember végéig válassza meg az új alkotmánybírákat. Újabb meghallgatások Pénzhiány miatt kevesebb a Gyurcsány-bizottságban fejlesztés a bíróságokon Büntetőfeljelentés a Hepatitis C fertőzés ügyében Eredménytelenül zárult az Apró- Gyurcsány érdekkör meggazdagodását vizsgáló parlamenti bizottság tegnapi ülése is. A testület azt tekintette át, hogy vezető köztisztviselők és állami tulajdonú vállalatok vezetői szereztek-e tulajdonrészt vagy más vezető megbízatást Gyurcsány korábbi cégeiben. Szijjártó Péter fideszes bizottsági elnök előterjesztése szerint Kiss Elemér, Szabó Pál, Szil- vássy György, Dobrev Klára és Apró Piroska megbízatásátvizsgálta volna a testület. A bizottság szocialista tagjai ugyanakkor jelezték, hogy Kiss Elemért és Szabó Pált nem tartják a kérdéskörbe bevonható személyeknek, mivel álláspontjuk szerint a feltüntetett cégek felügyelő bizottsági tagjaként nem voltak vezető tisztségben. Abban végül sikerült a tagoknak megegyezni, hogy Szilvássy György, aki jelenleg Gyurcsány Ferenc kabinetfőnöke, valamint a miniszterelnök felesége és anyósa egyaránt kaptak állami megbízatást és vezetői tisztséget Gyurcsány korábbi cégeiben. A testület Draskovics Tibor volt pénzügyminisztert várhatóan október 5-én, Erdős Ákos üzletembert szeptember 28-án vagy október 5-én, Medgyessy Pétert pedig október 26-án vagy november 16-án hallgatja meg. ■ Sz. Sz. Több milliárddal mérsékelte a bíróságok jövő évi fejlesztési igényeit az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (ÓIT). Lomnici Zoltán főbíró, a testület elnöke lapunknak elmondta: tájékoztatta a testületet a pénzügyminiszterrel folytatott költségvetési tárgyalásról, és ennek alapján a realitásokat figyelembe véve kellett a döntést meghozni. Hozzátette: az ÓIT korábbi javaslatában a következő évre több milliárdos fejlesztést irányzott elő, ez csökkent jelentős mértékben. Lomnici nemrég Veres János pénzügyminiszter támogatását kérte a bírósági reform folytatásához. Kifejtette: a gyorsan ítélkező bíróságok működése állam- polgári érdek, hiszen nem mindegy, hogy mennyi idő alatt dől el egy per. A főbíró szerint alkalmas infrastruktúra nélkül, túlterhelt bíróságokkal ez értelemszerűen nem sikerülhet megfelelően. ■ Sz. Sz. A polgári kereset után tegnap büntetőfeljelentést is tett Rado- vics Csilla ügyvéd abban az ügyben, amelyben vélhetően egy kórházi kezelés alkalmával Hepatitis C vírussal fertőződött meg egy idős somogyi nő. A jogásznő lapunknak elmondta: maradandó fogyatékosságot okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés címen indított eljárást ügyfele nevében. Lapunk már beszámolt arról, hogy egy kórházi kezelés után a súlyos májkárosodást okozó Hepatitis C vírust mutatták ki egy nő szervezetében. B. Ferencné tünetei - állítása szerint - a kezelést követően jelentkeztek. ■ Sz. Sz. Gazdasági konzultációt indított Orbán A Fidesz elindította a gazdaság élet szereplőivel folytatott kon zultációját - jelentette be tegna] Orbán Viktor pártelnök. A Ma tolcsy György volt gazdasági mi niszter által vezetett 15 fős testű let többek között arra vár válasz a szakemberektől, hogy mikén lehetne megvalósítani a radiká lis adócsökkentést, növelni a fog lalkoztatottak számát vagy ked vezőbb gazdasági környezetet te remteni a vállalkozásoknak. Ed dig 300 szakembernek küldtél ki az értesítőket. Orbán Viktor elmondta, a tej tület nem része a Fidesz hierai chiájának, nem áll párürányítá alatt. Feladatuk, hogy a gazda sági élet minél több szereplője megszólaltassák. Hozzátette szemléletváltásra van szükség gazdaságpolitikában. Hangsíi lyozta: 2006 után Magyarország nak nem pártkormányra és párt programra van szüksége, ha nem nemzeti kormányra, amel a magyar érdekeket védi. Azt i kifejtette: a Fidesz 2006 és 200' között radikális adócsökkentés szeretne végrehajtani, de annai módja a konzultáció alatt dől e Matolcsy György elmondta: munkát felajánlják majd a kövei kező kormánynak, függetlené attól, hogy a választások után k alakíthat kormányt. A konzulié ció keretében több mint három száz levelet küldtek már szél szerdától beindul egy internete honlap, és fórumokat is tartanai a következő 3 hónapban. Burány Sándor (MSZP) a kés deményezéssel kapcsolatban el mondta, hogy szerinte „a szélkc kas módjára forgó Fidesznel nincs gazdaságpolitikája. H mégis részt akarnak venni a gaí daságpolitika alakításában, ak kor azt kérjük: írják alá a másil három párt által jegyzett közö nyilatkozatot, és szavazzák me a kormány öt éves adócsökker tési javaslatát!” ■ Sz. Sí Vízi E. Szilveszter: megegyeztünk a kormányfővel „Megegyeztünk a kormányfővé aki az ésszerűség híveként, k( rábbi várakozásomnak megfek lően nagy megértést tanúsított megbeszélésen” - mondta \í púnknak Vizi E. Szilveszter, Magyar Tudományos Akadémi elnöke. Gyurcsány Ferenc kői mányfő és Vizi E. Szilveszter tej nap délutáni megbeszélésén a elnök azt akarta elérni, hog még az idén felhasználhassá azt a hatmilliárd forintot, ami lyet a költségvetés visszatart a MTA-tól és 171 egyetemi kutat! helytől. Az MTA egyébként szű költségvetését egymilliárd fi rinttal megnövelik, a visszatai tott hatmilliárd forintból az MT. 3,7 milliárdot még az idén fe használhat. A miniszterelnök ti mogatja azt a javaslatot, hogy hazai kutatás-fejlesztésne szüksége van egy olyan forgi alap biztosítására, amelybe mindig kell pénznek lennie a p; lyázatok önerejéhez, hogy aztá azok megnyerése után vissz tudják helyezni az összeget a újabb pályázati pénze elnyerése érdekében - mondt Vizi. A kormányfő és az elnö két hét múlva ismét találkozil amikor majd a részleteket is k dolgozzák. ■ Izing ?