Somogyi Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-31 / 203. szám

SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2005. AUGUSZTUS 31., SZERDA 12 Golfozó reménységek Gyűrű László edző (Jobbról) mozdulatát próbálják utánozni a tanítványai Fenyő G. Tatán az Old Laké Golf Clubban rendezték meg a junior orszá­gos amatőr és nyílt golfbajnok­ságot. A tatai verseny keretében bonyolították le azt a felmérő versenyt, amelyen a Magyar Golf Szövetség junior program­jában részt vevő fiatalok mutat­koztak be. A tatai „megmozdu­láson” - amelyen mintegy 90 gyermek mérettetett meg - részt vett a Szabó Ferenc elnök és Gyűrű László edző vezette European Lakes Hencse nyolc reménységből álló csapata is, akik ezen az országos erőpró­bán mutatkoztak be. A felmérő versenyen a haladóknál a 16 éves Németh Tamásnak az első, a 13 éves Peszleg Balázsnak a második, all éves Bak Dániel­nek a 10., a 13 éves Kovács Péter­nek pedig all. hely jutott, míg a kezdők mezőnyében a 13 éves Ács Gergely Virág a hatodik, a 8 éves Verkman Patrik a nyolca­dik, a 10 éves Peszleg Anna all., a szintén nyolcéves Ács Gergely Fanny pedig a 24. helyen zárt. A hétvégén, vasárnap - a fel­nőttek mellett (versenyen kívül) - hazai pályán is bemutatkoz­nak a tehetséges somogyi fiata­lok a Hencse Kupa keretében. Somogyiak az élen triatlon Két aranyérmet is el­hoztak az örökifjú somogyi tri- atlonisták Szombathelyről a hagyományos Vasi Vasember elnevezésű erőpróbáról. A se- nior IV. kategóriában a MA- VIK TC sportolója, a fonyódi Szabados Béla, a veteránok kö­zött pedig a nagyatádi Szűts Miklós bizonyult a legjobbnak, míg a felnőttek mezőnyében a. szintén fonyódi Baranics Gá­bor az ötödik lett (fg) Újvidékre utazhatnak kosárlabda Miután a magyar férfi kosárlabda-válogatott har­madik meccsét is sikerrel vette a pótselejtező csoportjában - Székesfehérváron hosszabbí­tás után egy ponttal verték a portugálokat -, így a csütörtö­ki svédországi mérkőzés vég­eredményétől függeüenül el­dőlt, hogy ott lesznek szeptem­berben Újvidéken az Európa- bajnokságot közvetlenül meg­előző hármas tornán. Nem az esélyesek nyertek F. G. Több mint harmincán indultak Nagyberkiben a XI. Szalacska Kupa amatőr egyéni (női és fér- ’ fi) tekeversenyen. A Kapós- menti Sportszervezői Körzet ál­tal jegyzett hagyományos erő­próbán mind a nőknél, mind pe­dig a férfiaknál meglepetés szü­letett; érdekesség, hogy mind­két nemnél csak kaposváriak és a házigazda nagyberkiek tudtak az első hat közé kerülni. A XI. Szalacska Kupa amatőr egyéni tekeverseny végeredmé­nye. Nők: 1. Perencz Fatime (Ka­posvár), 2. Nagy Rita (Nagyber­ki), 3. Lászlóné Vörös Mária (Ka­posvár), 4. Rózsa Diána (Kapos­vár), 5. Pál Mária (Nagyberki), 6. Csonka Ibolya (Nagyberki). Férfiak: 1. Kiss Richárd (Ka­posvár), 2. Csendes Róbert (Ka­posvár), 3. Lendvai István (Nagyberki), 4. László Nándor (Kaposvár), 5. Pusztai Róbert (Kaposvár), 6. Barczi Tibor (Nagyberki). Bedobták a törülközőt a fonyódi kézilabdázók versenysport A nagy múltú labdarúgócsapat is a végnapjait éli Bedobta a törülközőt a Fonyódi Petőfi SE NB II- es kézilabdacsapata; az együttes - amely koráb­ban több szezont is eltöl­tött az NB I „B” csoport­ban - kénytelen volt visz- szalépni. Fenyő Gábor- Már tavaly is komoly anyagi gondjaink voltak; arra nem volt pénzünk például, hogy kifizes­sük a játékvezetőket. így aztán vagy nekem, vagy pedig más­nak kellett a zsebébe nyúlnia...- mondta Tulezi László, a Fo­nyódi Petőfi SE elnökségének a tagja, a kézilabda-szakosztály amolyan „mindenese”. - Tavaly még 13 milliót kapott a klub az önkormányzattól, ami ebben az évben durván a felére, hétmilli­óra apadt. Ráadásul az is csö- pögtetve, hosszú könyörgések árán, az utolsó - vagy az utáni- pillanatok­ban jutott csak el hoz­zánk... Ez az összeg egyébként arra sem elég, hogy fenntartsuk a sport- csarnokot. Nem is olyan régen még hét fizetett alkalmazott dolgozott a csarnok­ban; ma Barcsi VSE: irány a megyei bajnokság Érdekesen alakultak a dolgok Barcson is. Az előző idényben a nyolcadik, azaz bentmaradást jelentő helyen végzett a Barcsi VSE NB II-es férfi kézilabdacsapata. A nyáron aztán a szakosz­tályvezető és az edző is a lemondását fontolgatta, s több játékos visszavonult. Mire aztán sikerült rendezni a sorokat, addigra ki­csúsztak a nevezési határidőből. így jobb híján - a női együttes­hez hasonlóan - a Somogy megyei bajnokságba neveztek. Mivel azonban rajtuk kívül nincs más férficsapat, így Baranyában sze­repelnek majd. Ez viszont azt jelenti, hogy - feltéve persze, ha vé­gigjátsszák a teljes szezont - ha netán minden meccsükön elve­rik őket, akkor is ők lesznek Somogybán a megyei bajnokok, s így jövőre automatikusan tagjai lesznek az NB II-es mezőnynek. egyet­len em­ber pró­bálja ellát­ni az ösz- szes mun­kát. leien pilla­natban ott tar­tunk, hogy sem vil­lany, sem pedig fűtés nincs, s előbb vagy utóbb már víz sem lesz a sportcsarnokban. A város veze­tői nem is csinálnak titkot ab­ból, hogy nincs szükség(ük) a versenysportra. Szerintük Fo­nyódon a tömeg- és a szabad­idősportnak van jövője, amely jóval költségkímélőbb, mivel lé­nyegesen kevesebb ráfordítás­sal jár. Mindezek után teljesen értelmeüen lett volna nevezni a bajnokságra... A Fonyódi Pető­fi SE nő kézisei két évtizeden át szerepel­tek folyamatosan az NB II- ben, kivéve azokat az éveket, amelyet az NB I „B” csoport­ban töltöttek. A megyei I. osz­tályban érdekelt labdarúgó­csapat - sokáig úgy volt, hogy nem tudják befizetni a nevezé­si díjat - jelen pillanatban csak vergődik, mondhatni az utcáról szedik össze az embe­reket. Szerencsére néhány helyi vállalkozó a szívén viseli a csapat sorsát, de nagy kérdés, hogy meddig lehet ezt még így csinálni. Idő kérdése, hogy mikor dob­ják be ők is a tö­rülközőt. Nehéz csoportba került az OSC-Kaposvár pólócsapata Fenyő G. A Magyar Vízilabda Szövetség­ben elkészítették a Magyar Ku­pa sorsolását. Az OSC-Ka- posvár a Szeged, a Szentes, va­lamint az újonc Pécs társasá­gában csatázik majd a hétvé­gén a Tisza-parti nagyváros­ban; a mérkőzéssorozat tétje a legjobb nyolc közé jutás. Szom­baton előbb a szegediekkel, majd a pécsiekkel, vasárnap pedig a szentesiekkel mérkő­zik az Ábrahám István vezette együttes. A négyes torna nagy favoritja a házigazda Szeged; a szintén továbbjutást érő máso­dik helyért várhatók majd nagy csaták. A dán nagyváros, Odense volt a házigazdája a senior vízi­labda Európa-bajnokságnak, ahol több érem is jutott a ma­gyaroknak. Az 51-55 évesek­nél a magyar együttes - a világ- bajnoki címvédő németek mel­lett még az észt és a cseh alaku­lat volt az ellenfél - veretlenül szerezte meg az aranyérmet. A csapatnak tagja volt Varga Jó­zsef, a Szinkron Kaposvári VK egykori edzője, valamint a ko­rábban szintén a somogyi me­gyeszékhelyen dolgozott Lu­kács László is. A 41-45, vala­mint a 46-50 éveseknél is dön­tőt játszhattak a magyarok, azonban sajnos mindkét mécs­esén az oroszok győztek. Kilenc arany jutott a házigazda kaposváriaknak Molnár Eszter Hét csapat és 43 versenyző vett részt Kaposváron a Gyertyános völgyben rendezett úgynevezett „Örömíjász-versenyen”. A házi­gazda Kapós íjász SE sportolói a hét kategóriában összesen 14 érmet - kilenc arany, négy ezüst és egy bronz elosztásban - gyűjtöttek be. Sima baerbow- ban Szájer Tamás az első, Gál At­tila a második, a hölgyek között pedig Puki Ildikó szintén az első helyet szerezte meg. Primitív íj­ban Németh László az első, míg Kosztich András a második lett. Az olimpiai gyermek-verseny- számban Kálóczi Zoltán az első, Németh Zoltán a második, Ko­vács Ádám a harmadik, a leá­nyoknál pedig Németh Anna ugyancsak a dobogó legfelső fo­kára állhatott fel. A csigás szám­ban Horváth Imre, a tradicioná­lis ifjúságiban Bakos Balázs, a tradicionális gyermekben Ko­vács Soma - megelőzve klubtár­sát, Katos Dávidot -, míg szin­tén a gyermekeknél vadászban Pécsi Dávid ért el első helyezést. A versenyen indult még két olyan kaposvári sportoló is, akik nem a Kapós íjász SE tag­jai; a vadász kategóriában Filó Lajos az első, a csigás baerbow- ban pedig Vörös Ferenc a harma­dik helyre volt jó. A pálya mellett is küzdenek kosárlabda Tízmilliós kártérítésért harcol a Siókosár UK Több miüió forintra perli az MKOSZ-t a Siókosár UK. Cserébe a liga - a hivatá­sos kosárlabdázókat tömö­rítő, I. és II. osztályú baj­nokság lebonyolításáért fe­lelős szervezete - fegyelmi eljárást indított a klub el­len, amelyet ha elmarasz­talnak, akár ki is zárhatják a bajnokságból. Keszthelyi Zoltán Kilenc és fél millió forintra perli a Siókosár UK az országos szö­vetséget. Szerintük ugyanis utóbbi legalább ekkora kárt oko­zott azzal a döntésével, amellyel nem engedte siófoki színekben szerepelni a kaposvári Hendlein Rolandot (felső képünkön) és Tömösváry Mátét (alsó képün­kön), miután azok Kaposvárról Dombóvárra igazoltak. Még an­nak ellenére sem, hogy az érin­tett klubok és a játékosok is ezt akarták.- A szponzoraink a helyezé­sünktől tették függővé a támoga­tásukat - mondta Szinável Ká­roly, a Siókosár UK elnökhelyet­tese. - Azzal, hogy a szövetség nem engedte őket játszani, jelen­tős anyagi kárt okozott nekünk. Meg lehet nézni az eredménye­inket. Velük kilenc mérkőzést nyertünk, s csak hármat veszí­tettünk, nélkülük viszont csu­pán kettőt nyertünk, ugyanak­kor tizenhár­mat)!) elbuk­tunk... Mindeközben a liga is feljelen­tette a siófokikat a szövetség fe­gyelmi bizottsá­gánál. Ha a sió­fokiakat elma­rasztalják, akár ki is zárhatják a klubot, illetve visszasorolhat­ják, de kiróhatnak 10 millió fo­rintos pénzbüntetést is.- A sportág irányítóinak arro­ganciáját mutatja ez a viselke­dés, így próbálnak ránk nyomást gyakorolni - tette hozzá az el­nökhelyettes. - Azzal vádolnak bennünket, hogy nem a verseny- kiírás szellemében rendeztük a „nézetkülönbséget”, s nem érte­sítettük őket a polgári peres eljá­rásról, valamint hogy nem a sport választott bírósághoz for­dultunk. Az előbbi kettő ellenke­zőjét a válaszra sem méltatott tértivevényes, ajánlott leveleink és e-maileink bizonyítják. Az utóbbi felvetésre pedig azt tud­juk válaszolni, hogy fizetési meg­hagyásos eljárást kezdeményez­tünk, amelyben nem illetékes a sport választott bíróság. Mind­ezek után nyugodt lelkiismeret­tel várhatjuk a szeptember 7-ei fegyelmi meghallgatásunkat. < 4 * ÍTESCÖ/VV I 2005. szeptember 3. / \ j Kaposvár, Berzsenyi utca / JJ \ I Serdülő (1991.01.01. után születettek) UTCAI KOSÁRLABDA I Kadett-lfi (1988.01.01 után születettek) FESZTIVAL Nyílt férfi (korhatár nélkül) I Nyílt női (korhatár nélkül) CsaPat n8V8: ■ Nyílt vegyes (korhatár nélkül) ........................................ | Rendezd: Somogy Megyei Kosárlabda-szövetség 1 Résztvevdk: egy csapat három (plusz egy csere) játékosból áll. j Egy csapat csak egy kategóriában Indulhat. jíjéw Egy játékos csak egy csapatban szerepelhet j‘^^^OMOCY MEGYEI I Nevezési határidd: 2005. szeptember 2 . í2övmÉűDA ■ Nevezési díj: 2000,- forint/csapat (Minden játékos megkapja a fesztivál pólójátl) I A nevezési lapokat és a nevezési díjat a TESCO Vevőszolgálatánál kell leadni. I Játékosok neve (születési idő): Játékosok neve (születési Idő): | _____________□□□□□□ _____________□□□□□□ | _____________□□□□□□ _____________□□□□□□

Next

/
Thumbnails
Contents