Somogyi Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-30 / 202. szám

16 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. AUGUSZTUS 30., KEDC KRÓNIKA POSTÁNKBÓL A lakók nyugalmát zavarja Marcaliban, a Mikszáth utcá­ban elviselhetetlen állapot uralkodik. Az Opel szalon mel­letti területről van szó, ahol már volt targoncaműhely, au­tóbontó, fűrésztelep, jelenleg pedig autószétszerelő telep van. Mondanom sem kell, hogy mekkora hanggal járnak ezek a műveletek a lakóházak­tól kb. 10 méterre. Mivel a für­dőhöz és a Plus áruházhoz kö­zel van, úgy gondolom, Marca­linak nemcsak esztétikailag nyújt lehangoló látványt, ha­nem a lakók nyugalmát is za­varja. A napokban odaszállítot­tak két kutyát is, amelyek szinte a nap 24 órájában ugat­nak és már láttuk őket keríté­sen kívül embereket kergetve is. Az illetékeseknek oda kelle­ne költözni egy napra, és pró­báljanak meg pihenni ilyen kö­rülmények Között. Problémám­mal már megkerestem az ön- kormányzatot és az Opel sza­lon vezetőjét, aki megígérte, hogy a hét végére elszállítja a kutyákat. Hiszem, ha látom, ugyanis legutóbb a kutyák nemhogy a kerítésen belül, ha­nem az utcán voltak. Levele­met több lakó nevében írtam. NÉV ÉS CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN Jogos a szerviz működése A panaszos a levél megírása előtt hozzám fordult azzal, hogy az Opel-szerviz területén 6 órától az ipari tevékenység­ből származó erős zaj és a tele­pen levő kutyák ugatása za­varja, számára ez a tevékeny­ség elviselhetetlen. Panaszára azonnal intézkedtem, hogy a vállalkozó a kutyákat távolítsa el, vagy azok szabadon tartá­sát szüntesse meg, részükre zárt helyet, kennelt alakítson ki. 2005. augusztus 25-én a te­lepen helyszíni ellenőrzést tartottam. Megállapítottam, hogy a levélben foglaltak nem fedik a valóságot, mert a szer­viz 8-tól 17 óráig van nyitva, a kutyákat elkülönített, zárt he­lyen tartják, azok a közterület­re nem tudnak kimenni. Az autóbontó, amely a lakóházak­tól nem ötvea, hanem kb. háromszáz méterre van, nem üzemel, az épületben semmi­féle ipari tevékenységet nem végeznek. Az autóbontást csak a jogerős használatbavételi és a telepengedély birtokában kezdhetik meg. A telep jelenleg személygép­kocsi-értékesítési, gépjármű­javítási, gépjármű-tárolási és raktározási tevékenység vég­zésére jogosító engedélyekkel rendelkezik. A szakhatóságok, a lakosság részéről bejelentés, panasz az Opel-szerviz ellen eddig a levélírón kívül nem ér­kezett. A szervizben a kiadott engedélyek alapján, a lakos­ság nyugalmának zavarása nélkül végzik munkájukat. BÖDÖNÉ DR. MOLNÁR IRÉN MARCALI JEGYZŐJE A tevékenykedés élteti születésnap 100 évesen is bizakodó a legidősebb nagyatádi Csikós Magdolna Igazi, erdélyi kürtőskalács fo­gadta azokat a vendégeket, akik a századik születésnapját tartó Németh Ágnes köszönté­sére érkeztek. A vendégváró étel, melynek elkészítésében maga az ünnepelt is részt vett, nem véletlen, hiszen az idős asszony Erdélyben született, s ott is élt, egészen 6 évvel ezelőttig, amikor is unokájá­hoz Nagyatádra költözött. így vált mára a somogyi kisváros legidősebb lakójává.- Nyolcvannak érzem ma­gam. Persze, vannak gondjaim, bajaim, de mindennap tevékeny­kedem, sétálok a dédunokám­mal a városban, tévézek, olva­sok, ha a szemem engedi. Min­denre igyekszem figyelni. Az opümista és minden témá­ban tájékozott idős asszony egyedül a somogyi város levegő­jét és vizét szokta meg nehezen. Ez ugyanis nagyban eltér az ott­honitól, s ez a különbség talán kicsit növeli is a vissza-visszaté- rő honvágyat, amelynek oldásá­Németh Ágnes életét százévesen is derű és kiegyensúlyozottság jellemzi bán a családi képek, a régi törté­netek felelevenítése segít. Emlé­kekben pedig nincs hiány. Az el­múlt száz év fontosabb történel­mi eseményeire is jól emlékező, szívesen és ízes magyarsággal mesélő asszonyt örömmel hall­gatta Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke és Ormai Ist­ván polgármester is, akik a me­gye, valamint a város nevében köszöntötték Németh Ágnest. ÉTKEZŐVÁSÁR szeptember 30-Ig 10-50%-os kedvezmény Hamvai Bútor Kaposvár, Baross u. 2. TARKA SOROK Vásáron- Most vásároltam ezt a lovat. Mit gondolsz, versenyezhetek ve­le?- Hát persze. Amilyen gebe, még le is győzheted. Baleset- Rendőr bácsi, tessék gyorsan jönni, mert a kisöcsém megette a kutyatápszert!- No, és mi lett vele?- Megharapta a postást! Biológiaórán A biológiatanár az iskolában arról beszél, hogy minden em­bernek meg kell halnia. Pétiké fólnyújtja a kezét:- No, mit akarsz fiam?- Tanár úr, ki fogja eltemetni az utolsó embert? Baja van... András gazda kisfia bekiált anyjának az udvarról:- Édesanyám! Alighanem va­lami baja van a Pejkónak.- Honnan gondolod, Pista?- Látom, hogy édesapám a vállán hozza a bőrét. A színész fia vizsga után megy haza az iskolából.- No, hogy sikerült a vizsga? - kérdi az apja.- Olyan jól - feleli a gyerek -, hogy közkívánatra meg kell is­mételnem az osztályt.. Orvosnál Az orvos azt mondja egy alko­holistának:- Ne igyák! Minden pohár bor egy szög a koporsójába.- No, és mit árt nekem, ha a koporsó olyan lesz, mint egy sündisznó? Recept szerint A fiatalasszony életében elő­ször süt életében a szakácskönyv receptje szerint A férj megkós­tolja, de alig eszik néhány falatot, köpködni kezd.- Mi az? - kérdi az asszony.- Ez kalács, drágám, tele van tojáshéjjal.- Ja, kérlek ez a receptben van: „Egy fél kiló lisztet kever­jünk össze 2 egész tojással”... Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 Siófoki iroda: 8600 Siófok, Hock János köz 2., I. em. Telefon: 84/311-668, telefax: 84/510-117. Hirdetésfelvétel: Sió­fok, Fő u. 55. Tel.: 84/310-861. Fax: 84/510-096 Készült: Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE. • ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyaror- szág Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELS0HÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁT0RFI GÁBOR Telefon: 82/528-120, fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120, telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél köz­vetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra, e-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetés díja: 1 hónapra 1550 Ft, negyed évre 4650 Ft, fél évre 9300 Ft, egy évre 18 600 Ft Hirdetés: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akció­kon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a kü­lönböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejt­vénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, te­lefonon, sms-ben, interneten, e-mailben megadott személyes ada­tok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájá­rulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érde­keltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft, Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesz­tő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt szemé­lyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról, céljáról, és bár­mikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete há­romszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. i i i 4 WmHKuMKTÓL AZ ADRIÁIG "r" .................f Kaposvári Nemzetközi Kiállítás és Vásár Ki állítás nyitva tartása: csütörtök 10 -18; péntek, szombat 10-19; vasárnap: 10-17 óráig HRámogatók: r I fntamationaf IWI-DnníMrill Ríptrt rW-fambM fíetíomttü ftjtmiést Vmdu Rádlópartn8r Kiemelt médiapartnere*: Somogyi Hírlap SSEdű figjgf Sőmogyi Hírlapid GrátlSZ Támogatók: te r?wg, m £ "fdi,partn"efc «W­» ' SV ■Marnak 75L VASÁRNAPIG SZÉP NYÁRI IDŐ reggelihómérséklet + déli felhőzet -Siófok HHKSSBBi-__•Fonyód -Tab 28 *C / 0 2 7 “C W ■EBESEM csuiíö- *7ár Nagyatád 17 «c 'i. EMS Barcs ews s 25 *C/ Somogy megyében ma a hajnali ködfoltok gyorsan eltűnnek. —* Napközben gyenge, északias szél fúj. Számottevő eső ki­zárt. Éjszaka ismét ködfoltok alakulnak ki. A napi maximum- Vízhőmérséklet hőmérséklet 28, a szerda reggeli 18 fok köré várható. n 1R , R ÜT A legvalószínűbb folytatás: TjSza 18-21 °C vasárnapig napos, meleg, .nyári idő" valószínű, számotte- Balaton 22 °C vő eső nélkül, de időnkénti mérsékelt felhősödéssel, esetleg Velencei-tó 22 °C futó záporral. Fertő 20,;C Orvosmeleorológia: gyenge melegfronti hatás. Tisza-tó 20 °C Közlekedés-meteorológia: a nappali időjárás nyári jellege ellenére egyre több lesz hajnalonként a ködfolt. Ezek esetleg Pollen a délelőtti órákig is megmaradhatnak! Csalán közepes Az előrejelzés bizonytalansága: csütörtökig .KICSI” GóÉbált magas További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján Parlagfű magas ( http://wap.l-zones.hu ). CrTRJtE. pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 242.5000 249.0000 USD 196.0000 202.5000 GBP 353.5000 366.5000 CHF 156.0000 162.0000 SKK 6.0500 6.6000 HRK 32.0000 35.0000 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: augusztus 29. TeL: 82/312-951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig 3 Ma ünnepli 60. születésnapját M I BATTYÁNYl LAJOSNÉ1 Betegben. 3 Boldog születésnapot kíván az egész családi M 1 HÉJJAS ARANKÁNAK 5 és VARGA ERNŐNEK iát 25. házassági évfordulójára l;i H hosszú, boldog életet kívánunk: I I 3 szülőitek és gyerekeitek pf t Ma ünnepli 25. házassági évfordulóját j LEPEM MOS és 2 LEPENYÉHÉ TOLNÁI GABRIELLA =f Szeretettel gratulálunk, köszöntjük őket |Ss 3 jó egészséget és boldogságot kívánunk! |!:3 3 Tomi, Timi és a nagyszülők fez Somogyi Hírlap Kiadta az Axal Sprlngar-Magyararszág NI Somogy Magyal Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: VARGA OTTÓ Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, GÁLD0NYI MAGDOLNA, TAKÁCS ZOLTÁN Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS

Next

/
Thumbnails
Contents