Somogyi Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-28 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 35. szám

2005. augusztus 28., vasárnap Riport, interjú ? „Úgysem tudok megnyugodni” Hegyi Barbarát a minap kitüntették, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovag keresztje polgári tagozatát kapta. Amúgy a magánéleti gondjaiból szerepet formált, a színpad hasonlít a pszichoanalízishez. Most boldog a kislányával és párjával, Zoránnal. HEGYI BARBARA Született: Budapest, 1966. január 16. Pályafutás: A József Attila Színház után, 1996- tól a Vígszínház tagja. Család: Egy kislány édes­anyja. Fontosabb színházi sze­repei: Heavenly Finley (Az ifjúság édes madara), Lucile (Az úrhatnám pol­gár), Geréb (A Pál utcai fiúk), Beatrice (Sok hűhó semmiért), Mae (Macska a forró tetőn), Recha (Bölcs Náthán).. Fontosabb fllm- tévészerepei: Elveszett paradicsom, Sztálin menyasszonya, A magzat, Kisvilma. fej szobrát. Arra emlékszem, hogy az anyám mellett ott álltam rengeteg ismerőssel. Hosszan méltatta valaki a filmgyárat, és aztán beszéltek papáról. Majd le­húzták a szoborrói a lepedőt. Sí­rógörcsöt kaptam. Fényképekről ismertem, és egyszerre ott volt apu, de csak a feje.- A mai napig hiányzik?- Bár egyoldalúan, de kom­munikálok vele.- Beszélget vele?- Persze.- Istenhívő?- Nem. Nincs ebben semmi misztikus. Néha beszélek hozzá. Mesélték, olyasmiket mondott, hogy „a színész nem ember, mozgó kellék, fényvisszaverő fe­lület”. Biztosan nagyon kritikus volt. Amikor mégiscsak úgy dön­töttem, hogy jelentkezem a szín- művészetire, szóltam hozzá. Azt mondtam neki, „lehet, most na­gyon szégyelled magad, hogy a hülye gyereked erre a pályára adja a fejét, de én ezt most meg fogom próbálni”.- A mamája is szakmabeli, díszletépítész vök a filmgyárban.- Mindennap hajnali öt óra negyvenkor jött érte egy autó, bement a filmgyárba, ott voltak az ácsok, a festők, irányította a munkájukat.- Édesanyja nagyon nem akarta, hogy színész legyen.- Rendkívül kritikus a csalá­dom, amikor közöltem, hogy a színművészetire jelentkezem, azt' mondták, hogy „a gyerek gyakorló elmebeteg”. Hiszen az bán, a Körhinta, a Mid néni két iskolai ünnepségen, ha szavalni élete dmű filmek operatőre, van kellett, elájultam. okát játszik, rendben a magánélete, nyilatkoza- I tokban azt terjeszti magá­ról, hogy jól van. Ez azért manapság ritkaság...- Mindenki sír, akinek oka van rá, és az is, akinek nincs. Nem sikkes azt mondani, hogy jól van valaki. Sőt, az számít jó színésznek, aki rosszul van. Én pedig azt gondolom, hogy vol­tam már rosszul, úgyhogy az emlékeimből tudok élni.- Tényleg kell rosszul is lenni, ha valaki egyfolytában jól van, abból unalmas színész lesz.- Ez a félelem bennem fölme­rült, mostanában, hogy ilyen jól vagyok. De emiatt nem gerjeszt­hetek drámát az életemben. Ha azonban mindazt, amin keresz­tülmentem, jól használom fel, az elég hosszan kitart. Aztán, ha akarom, ha nem, úgyis jönnek majd mindenféle drámák.- Mi vök az első igazi dráma az életében?- Hogy alig a születésem után apám meghalt.- Ezt mikor fogta föl?- Elég gyorsan. Hiszen nagy családban, nagy házban együtt éltem az unokatestvéreimmel. És láttam, hogy az ő papájuk, mamájuk együtt van.- Ezt irigyeke?- Nagyon. Mindig szerettem volna egy apát, és hosszan pró­báltam rávenni az anyámat, hogy „mondd azt, nem halt meg, elváltatok, valahol van”.- Édesapja, Hegyi Barnabás vök például a Valahol Európá­egy szobra a filmgyárban. Mikor mutatták meg önnek?- Az tényleg drámai pillanat volt. Tizenegy-tizenkét éves le­hettem, amikor a Mafilm fönnál­lásának kerek évfordulója volt. Az ünnepségen avatták fel apa- De Mészáros Mártával tizen­három évesen forgatott...- Ez is csak hosszas könyör­gés árán volt lehetséges. A főis­kolai felvételi amúgy is egész más megméretést jelent, mint filmben szerepelni. Engem az le­pett meg, hogy egyáltalán elju­tottam a harmadik fordulóig, és nem azt közölték, hogy „teljes­séggel alkalmatlan”. Ehelyett azt mondták, hogy „ezzel a hanggal nem tudunk mit kezdeni”.- Ez nem keserítette el?- Nem voltak komplexusaim, ezt csak később sikerült kialakí­tani. Amikor a Nemzeti Színház stúdiójába jártam, Montágh Im­re beszédtanár mesélte el, hogy „igazából a hang volt az, amit nem tudtunk értelmezni”. De Montágh, amikor velem foglal­kozott, rájött, hogy ez a hang ilyen.- A szőke, kék szemű fruská­ból egy oroszlán bömbök.- Igen. A felvételim úgy zaj­lott, hogy álltam a színpadon és ordíttattak. Kíváncsiak voltak, mikor rekedek be. De egy repedt fazék csak sokára tud lerekedni.- Azt mondta Békés András, az osztályfőnöke, hogy menjen csak el nyugodtan forgatni, leg­alább kiderül, hogy a közönség megszokja-e a hangját. Gondo­lom, jól megsértődött.- Nem volt nagy szerelem a miénk, de rendes volt, hogy ki­adott az Elveszett paradicsom forgatására, Páger Antallal, Cser­halmival. Aztán bőszen rádióz­tam, szinkronizáltam, éppen azért, hogy megszokják a han­gomat. És ezzel egyszer csak be­kúsztam az emberek fülébe.- Netán a hangja miatt kenik a József Attila Színházba, ami nem vök mindenki szíve vágya? Pedig Törőcsik Mari, Garas De­zső is megfordult ott.- De abban a pillanatban, zett színházba hívnak engem. De nem kezdhettem a pályámat rögtön szerződésbontással.- Valószínűleg egészen más­hogy alakul a pályája, ha Kapos­várra szerződik.- Nyilván minden más lett volna.- Soha nem bánta, hogy nem szegődött Kaposvárra?- Soha. Nem is bánhatom. Persze, egyszerűbb lenne azt mondani, hogy igen, én egy mű­vészszínházba szerettem volna kerülni, nagy rendezőkkel akar­tam dolgozni. Hálás vagyok a Jó­zsef Attíla Színháznak. Elfogad­tak úgy, ahogy voltam. Sokat játszhattam, és segítettek felnő­ni. Pesten voltam, ezért forgat­hattam, szinkronizálhattam.- Később mégis átszerződött a Víghoz.- Együtt játszottam a Mesék az írógépről című darabban Benkő Gyula bácsival. Amikor a Víg százéves lett, minden szín­ház képviseltette magát az ün­nepségen, ahol a József Attila társulata nevében Gyula bácsival duettet énekeltem. Az apai nagy­anyán amatőr opera-énekesnő volt, és volt egy borzasztó ruhá­ja. A fejembe vettem, hogy ezt a molyrágta ruhát elviszem Vidák Györgyi tervezőhöz, és olyan fa­zonra szabatom, mint amilyet egy divatbemutatóra készített nekem. Györgyi meglátta a ru­hát, hányt egyet, és azt mondta, hogy nem vagyok normális. Egy fekete atlasz selyemruháról volt szó, nagy, vastag hímzéssel, benne fűzöld alapon narancssár­gákkal, rózsaszínekkel, kékek­kel. Ebben sikerült nekem bevo­nulnom a Víg százéves évfordu­lójára, mindenki a föld alá zu­hant, amikor meglátta. Kápráza­tos volt a ruha, és ott állt mellet­mincszor, mert a közönség nem bírta végignézni.- De a Víg pont arról vök hí­res, hogy lavírozni tud az érték és a popularitás között.- Ilyen például a Nóra előadá­sa. Nem gondolom, hogy alkal­matlanok vagyunk, nem adunk bele apait-anyait. Ez az ország egyik legjobb társulata. Talán a kihívás kevés. De például a Sok hűhó semmiért című Shakes- peare-darabot hat éve adjuk si­kerrel.- Ha úgy felhúzza magát, mint most a kérdésem kapcsán, az belejátszik az alakításaiba?- Nem nehéz felhúzni, nem én vagyok a nagy nyugodt.- A kikészülései mennyire ját­szanak bele a szerepeibe? Ami­kor például etvák, a színpadon is hasonló dilemma elé kenik az El­sötétítés című Spiró György-da- rabban. Mennyi kenik bele a sze­repbe a való életéből?- Minden. Sőt, ez akkor még jól is jött. Arra gondoltam, hogy mennyire sorsszerű az egybe­esés.- Akár a színpadon még gon­dol is arra, hogy mi történt az életében?- Csak erre gondolok. De köz­ben zajlik egy előadás. Ami ha­sonlít a nyilvános analízishez.- Gyógyulni is lehet a színpa­don?- Igen, hiszen a bajaimat minden este kibeszélhetem magamból.- És amikor mindezt a bulvár­sajtó is tálalja?- Annyit sose fognak tudni, mint amennyi valóban történt. Apa nélkül nőttem fel, és én va­gyok az, aki megfosztja a gyere­két a saját apjától? Tudja, milyen dilemma ez? Mégis én adtam be a válópert. Nem akartam tovább élni úgy egy házasságban, hogy én legyek az áldozat, azért, hogy a gyerekem boldog legyen.- Tudja más pótolni az apát, vagy ez illúzió?- A papa akkor jön, amikor akar. És közben a gyereknek van egy kiegyensúlyozott, halálosan boldog mamája.- Vagyis attól hogy Zorán be­lépett az életébe, a gyerek kapott egy harmonikus mamát?- Igen. És kapott hozzá egy Zoránt, aki fantasztikus. Amikor harminchat évesen, hónom alatt egy gyerekkel elváltam, soha nem gondoltam volna, hogy lesz egy ennyire boldog családom.- Szóval akkor most hosszan tartó, nagy kiegyensúlyozottság­nak néz elébe?- Biztos lehet benne, hogy nem. Annyi minden van, amin felidegesítem magam, hogy úgy­sem tudok megnyugodni. Bóta Gábor „Lehet, most nagyon szégyelled magad, hogy a hülye gyereked erre a pályára adja a fejét, de én ezt most meg fogom próbálni. ” sznob főiskolásként, ez nagyon vonzó volt nekem. A Vígben sta­tisztálhattam volna, de helyette egy sokkal több munkát adó, ki­sebb, kicsit lenézett színházba kerültem. Eljött a szerződtetések ideje, de nem volt szerződésem. Nagyon betojtam, hogy kihúz- tagi a négy évet a főiskolán, de most jön az igazság pillanata. Ki­derül, hogy a kutyának sem kel­lek. És aztán január elején, a bü­fében azt mondta Iglódi István, hogy „úgy gondoltuk, téged le­szerződtetünk, egy musicalfő­szereppel indulnál”. Februárban pedig a főiskolán együtt dolgoz­tunk a második diplomamun­kánkban, Mrozek Tangójában, Babarczy Lászlóval. Aki szintén szerződést ajánlott Kaposvárra. Eszembe nem jutott volna, hogy abba a szakmailag igen jól jegy­iem Gyula bácsi zsakettban. Sze­rintem ennek a ruhának köszön­hetem, hogy egy hétrerá Marton László szerződtetett Mondtam is neki, nem tudtam, hogy ilyen jó ruhát varrt nekem Vidák Györgyi.- Sokan úgy gondolják, hogy a Víg most nincs a csúcson.- Ez mindannyiunkat nagyon bánt. Miközben igen jó színé­szek játszanak a társultban.- Akkor miért szülének lan­gyos produkciók, akár'sorozat­ban?- Ez nem csak nálunk fordul­hat elő, komoly útkeresés, v^n a színházakban. Például a Tévedé­sek vígjátékát sokat szidták, de nagyon szeretik a nézők. Míg- esetleg más produkciót dicsér--' tek, leírták róla, hogy zseniálisa­dé nem játszották, csak har­Hihetetlenül vagány, őszinte és természetes Harkányi Endre színész Szembe nem szoktam dicsérni, csak a háta mögött. Egyik legkedvesebb kollé­gám. Piedesztálra emelem, okos, művelt, szép, embernek is kiváló. Örülök, hogy most boldog a pályán és a magánéleté­ben is. Ez még megsokszorozza az ő magatartását, csillogó szemmel, derűsen jön be a színházba. Pogány Judit színész Kislánykorából ismerem, a filmgyárban találkoztunk. Aztán a József Attila Szín­házban együtt játszottunk a Csupa balláb című produkcióban. Ötvenegy évesen, nagy fenékkel meg kellett tanulnom egy szteppszámot, ami neki könnyedén ment. Nagyon összebarátkoztunk, hihe­tetlenül vagány, őszinte, természetes nő. Bács színész A József Attila Színházban játszottunk együtt Én egy gonosz apát alakítot­tam, szerepe szerint ő volt a lányom, | akit nem engedtem férjhez menni. \ Barbara szenvedélyes, de ugyanakkor igen lelkiismeretes, jó kedélyű ember, s mellesleg nagyon csinos nő, aki na­gyon szereti a hivatását.

Next

/
Thumbnails
Contents