Somogyi Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-28 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 35. szám
4 Közélet, gazdaság, politika 2005. augusztus 28., vasárnaf A gyermekneveléshez nem kell jogsi A gyermeknevelés nálunk olyan, mint a foci: kevesen tanulják, mégis mindenki ért hozzá. Pedig nem ártana oktatni ezt is, mivel a gyermekpszichológus szerint mára elfelejtettük, hogyan is bánjunk csemetéinkkel. Á tévedés lenne azt hinni, hogy ez csak nálunk probléma: Németországban az egyik legnézettebb műsor az a „pedagógiai valóságshow”, amelyben szuperdadusok költöznek be a családokhoz. Nálunk erre még várni kell. KUNFALVI GÁBOR igazgató: zuperdadusok.Talán így lehetne lefordítani annak a német j televízióműsornak a címét, amelyben profi nevelési tanácsadók költöznek be családokhoz, hogy aztán a kamerák előtt, „élesben” adjanak javaslatokat a leghétköznapibb élethelyzetekben. A produkció hatalmas siker, milliókat ültet a képernyő elé, de egyéb hatása is van: a német szülők szinte özönlenek a különböző pedagógiai fórumokra. Nálunk egyelőre még nem ilyen rózsás a helyzet. Kontra György orvos, tanár biológus néhány éve azt mondta: a magyar gyerekek legnagyobb problémája nem a vitaminhiány, hanem a szülőhiány. Dr. Ranschburg Jenő gyermekpszichológus szerint ez a helyzet nem az elmúlt néhány évben alakult ki, a szülők kezéből sokkal korábban kicsúszott csemetéik nevelése.- Régebben, amikor a családban a különböző generációk még egymás mellett éltek, sokkal könnyebb volt a nevelés - mondta. - A kicsik előtt ott állt az idősebbek példája, átvették a tapasztalataikat, a különböző viselkedési mintákat, s később ezt adták tovább a saját utódaiknak is. Több nő és férfi vette körül őket, ezért kevésbé volt fontos kérdés, hogy a biológiai anya vagy apa mennyire törődött velük. Ma már ez nem működne, sőt, sokszor a hagyományos családok is felbomlanak. Ráadásul a mai szülők sok feladatot szeretnek áthárítani az iskolára, mintha az valamiféle gyermekmegőrző lenne. A gyermekpszichológus szerint jó lenne, ha a gyermeknevelést szervezett keretek között oktatnák, bár az alapvető gyermeki igények kielégítését nem- A liberális nevelés híve vagyok, mert szerintem erőszakkal vagy pofonokkal semmit nem lehet elérni a gyerekeknél. Ráadásul az önállóságra kell szoktatni őket, hiszen gondolni kell a jövőre is, amikor már nem lehetünk velük. Akkor vajon mit fog tenni nélkülünk, ha csak a mi parancsuralmunkra cselekedett addig? JAKAB KÁROLYNÉ referens:- Én a kettős nevelés híve vagyok, azaz az se jó, ha mindent ráhagyunk a gyerekre, de az sem, ha állandóan neveljük, parancsolunk neki. Nekem két gyermekem van, hét és tizenhét évesek, néha bizony kaptak egy-egy taslit, s úgy érzem, ez használt is. Különösen a dackorszakban van szükség a keményebb fegyelmezésre. ÜVEGES IMRE üzletember:- Sokáig Németországban éltem, de •-sosem tetszett a poroszos nevelési stílus, annak ellenére, hogy nagy ritkán elkel egy-egy nyakleves. Nem árt, ha kicsit szigorúbbak vagyunk gyermekeinkhez, elsősorban kamaszkorukban, amikor elszaladhat velük a ló. A gyermekpszichológus szerint a nevelést csak azoknak lenne érdemes oktatni, akikben megvan ehhez az érzékenység lehet tanítani. Ranschburg Jenő gyakran mondogatja, milyen furcsa, hogy autót vezetni csak jogosítvánnyal lehet, míg a gyermekneveléshez nem kell semmilyen képesítés.- A neveléshez érzelmekre van szükség, az érzelmekhez pedig kapcsolat kell - jelentette ki. - Erre csak közvetett úton lehet a szülőket rávezetni. Ha valakiben megvan ez az érzékenység, akkor azt fel lehet ébreszteni, de egy közönyös embert semmilyen felvilágosítás vagy tanfolyam nem képes megváltoztatni. Szeptember végétől nálunk is lesz egy sajátságos pedagógiai valóságshow. A TV2 saját fejlesztésű, Vásott Kölykök című produkciójában dr. Csernus Imre, Növényi Norbert, Harsányi Levente, Kiszel Tünde és Torres Dániel vezet egy nyári tábort. A felvételek még zajlanak, de annyit már tudni, hogy Csernus doktor katonás fegyelmet követel, míg Kiszel Tünde állítólag többször is sírógörcsöt kapott. Ez utóbbin senki sem csodálkozik, hiszen a készítők több száz gyerek közül választották ki azt a tizenkét legrosszabbat, akik már a válogatás során szinte lebontották a stúdiót. Talán ezért is kapta a műsor a műfaji besorolást: Kikészítő Show. Szabados Tímea szociológus néhány éve egy értékrendszer-vizsgálat kapcsán szerzett információkat a magyar szülők nevelési módszereiről. Mint mondta, a legtöbb iskolásnak fogalma sincs arról, milyen foglalkozást űztek régebben a nagyszüleik - a legtöbben csak annyit tudtak róluk, hogy „most nyugdíjasok”. Az is kiderült, hogy minél magasabb végzettségűek a szülők, annál inkább alkalmazzák az úgynevezett „világmegváltó” pedagógiai elveket.- Az érettségizett és a diplomás szülők számára fontos, hogy gyermekeik kreatívak, önállóak legyenek, s ebben a szellemben is próbálják nevelni őket - mondta. - Ugyanakkor az alacsonyabb végzettségűek inkább a tradicionális értékeket helyezik előtérbe, vagyis az ő számukra egy gyérek akkor teljesít, ha jó magaviseletű, szófogadó és elvégzi a számára kijelölt feladatot. Ebben a közegben a vezetői képességek kibontakoztatása, vagy az újítás igénye egyáltalán nem jelenik meg. A nevelési értékek kiválasztásában a lakóhelynek is nagy szerepe van; a kisebb településeken élők inkább konzervatív pedagógiai elveket vallanak, míg a városokban már a modern irányzatok vannak túlsúlyban. Akármilyen legyen a nevelési felfogás, egy biztos: régebben a szülők jobban odafigyeltek a gyerekekre, következetesebbek voltak velük szemben - állítja Helembai Jánosné, a budapesti Bárczi Géza Általános Iskola egyik osztályfőnöke, az alsó tagozat gyermekvédelmi felelőse. Szerinte az a baj, hogy a szülők egyre inkább a munkájukra koncentrálnak, s a megélhetési erőfeszítések háttérbe szorítják a gyermekekkel való foglalkozást.- Tisztelet a kivételnek, de a legtöbben csak leültetik a gyerekeiket a televízió vagy a számítógép elé, mondván: addig is nyugton vannak. A közvetlen kapcsolat, a beszélgetés nagyon ritka. Ráadásul egyre több az olyan gyerek, akinek csak apukája vagy csak anyukája van, s ők megsínylik azt, amit a felnőtt női vagy férfiszerep hiánya jelent. A pedagógus amondó, hogy a nevelés ma már inkább az iskolában történik, mivel a szülők úgy gondolják: az oktatási intézmény is csak egyfajta szolgáltató. Némelyikük már be sem jár szülői értekezletre.- Sokszor arra gondolok, hogy egyes szülők azért bojkottálják az iskolát, mert félnek szembesülni saját nevelési kudarcaikkal - mondta Helembai Jánosné. - Mi nagyon komolyan gondolkodunk azon, hogy legyen újra kötelező a családlátogatás. A törvény ugyan ezt nem írja elő, de ha meg akarjuk érteni a gyerekeket, szükség van arra, hogy lássuk, honnan jönnek. A tanárnő jó ötletnek tartaná egy szülőképző tanfolyam elindítását, mivel szerinte a jelenlegi rossz gyakorlatot a későbbi generációk is átveszik. Amikor pedig a német példa került szóba, kijelentette: egy ilyen műsorra valószínűleg nagyon sokan kíváncsiak lennének Magyarországon is. D. T. De nem ezt tettem, inkább tisztelettudóan viselkedtem és úgy voltam vele: talán majd most. Mára beláttam: arrogancia és szakmai dilettantizmus jellemzi a csatornát, így hiba lenne bennük megbízni. Kolosi Péter a vádakra így reflektált: „Merlini eredményei és kommunikációja alapján ki-ki eldöntheti, a történet melyik szereplője arrogáns avagy dilettáns.” - Dávid Merlini valótlanságokat állít rólunk és a mutatványáról is. Fantasztikus rakétájának fúvókája egy fémszínűre fújt virágcserép. Megvizsgáltuk a szerkezetet és ebben segítségünkre volt egy szakértő is. Tény, Szentesi György néhány napja ország-világ előtt megjegyezte: „ez nem egy ballisztikus rakéta, hanem egy nagyon egyszerű vásári kütyü”. Á válasz most sem maradt el. Merlini talált magának egy másik szakértőt, aki persze neki adott igazat. A VR is megkereste Kositzky Attilát, aki ma egy őrző-védő cég alkalmazottja, azelőtt viszont vadászgépen repült 38 évig. Nevezett egyébként ismeri ellenlábasát és úgy véli, felkészült ember. Most azonban tévedett, Kositzky szerint azért, mert a levegő-levegő rakéták működési elvéből indult ki. Ám Merlinié más kategória. - Ez egy amatőr rakéta, ami csak arra alkalmas, hogy a showbizniszben szerepeljen. Vannak benne korszerű karbonszálas elemek is. S a célnak megfelelnek; ilyeneket vadászgépekben is találni! - említi a „Mer- lini-párti” szakértő. Ugyanakkor az RTL Klub arra hivatkozik, hogy a műsor sztornózása a budapesti lakosok védelmében is történt. Mert a Szentesivel megerősített stábnál úgy vélik: Merlini a mai napig nem mutatta be engedélyét a rakéta kilövéséhez. Ah-. hoz pedig nem férhet kétség, ha egy ekkora tárgyat valóban fellőnek, az életveszélyes a nézőkre. Merlini és Kositzky ezzel sem ért egyet. A korábbi mutat- iá ■ ványt sokan szidták és Jfí? még mindig vicctéma Marsi Anikó és Merlini aggódó édesanyjának párbeszéde, illetve maga az attrakció. Azt azonban a mai napig nem tudni, hogy mekkorát bakizott a tévéstáb és mekkorát Merlini. Kolosi most úgy látja, egyre biztosabb, hogy nem a Fókusz stábja hibázott, pedig a televízión belül is sokan gondolták így. „A Fókusz^ csak ott hibázott, hogy nem jelezték: ezzel az emberrel nem lehet együtt dolgozni.” Sz. Z. A. Merlini mbátor többen vitatják: jól jártak-e a beugrók. Kolosi Péter, a RTL program- igazgatója például biztosra veszi: nem számolhatnak majd kiugró nézettséggel a rivális kereskedelmi tévénél, mert Merlini nem nagy szám. Ezt, ha megkésve is, de az eredetileg a közvetítési jogokat megszerző csatornánál is belátták. - Csak a produkcióval foglalkozom, a Viasat ugyanis mellém állt és látom, érzem, hogy ők profik. Ez megnyugtató számomra - rögzíti a Vasárnap Reggelnek a szabadulóművész, aki, ha minden jól megy, kegy rakétából kívánkozhat ki. - I Kétezer méter magasra lövik 1 majd velem együtt a szerkezeik tét, én pedig egy 2 méter 5 cen- r|||l tis kapszulából próbálok majd kijutni. Csetepatéjáról az RTL-lel még kijelenti: azért bon- tottak vele szerződést, Bk mert visszautasította, Bk hogy élete végéig min- den honoráriumából Hk 70 százalékot átad- H ion a televíziónak. - H Ma már tudom, a pl tavalyi produkci■ óm közvetítése ■ után a sarkamra IJJP kellett volna állff§ÍF nőm, és azt mon- dani: „Gyerekek, ez rossz volt, a jövőben másokkal kívánok együtt dolgozni.” Újabb rakétaválságról adhatunk hírt, igaz, most nem Kuba partjainál áll a bál, csak a hazai médiaberkekben. A háborúskodás Dávid Merlini szabadulóművész és az RTL Klub között folyik, és úgy fest, a nevető harmadik a Viasat csatorna lehet. kontra RTL: ki hazudik?