Somogyi Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-22 / 195. szám

12 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. AUGUSZTUS 22., HÉTFŐ KEK TŰKOR Meghalt egy asszony a budapesti lakástíízben Tűz ütött ki a VII. kerületi Rákóczi út egyik lakásá­ban tegnap reggel, a lakó meghalt füstmérgezésben. A reggel hét órakor riasz­tott tűzoltók a negyven éves asszonyt még kihoz­ták a tűzből, de az életét már nem sikerült meg­menteniük. (szí) Rájuk borult a terepjáró Mercedes az erdőben domboldalon akart felhaj­tani két férfi Zalában, Rigyác mellett az erdőben egy átalakított Mercedes te­repjáróval, ám felborulva az autó alá szorultak. Az autó­vezetőt súlyos sérülésekkel helikopter vitte kórházba, utasa szörnyethalt, (szí) Védett festményeket találtak egy teherautón győri vámkommandósok Hegyeshalomnál ellenőriz­tek egy magyar teherautót, amelynek csomagteréből tizenhét darab festmény ke­rült elő. A védett műkin­csek szállításához a sofőr­nek nem volt engedélye, így eljárás indult ellene, (szí) Beragadtak a sárba a csempészek buszai két, sárba ragadt kisbusz­ban huszonkétmillió forint értékű csempészett ciga­rettát találtak a záhonyi határőrök az ukrán határ­hoz közel, egy földúton. A Tiszaszentmárton és Tiszamogyorós között meg­rekedt buszok utasai el­tűntek. (szí) ESTI (volt levelező) tagozatos 4 éves gimnáziumi képzés a Munkácsy Mihály Gimnáziumban. A tanulmányok akár 3-2 vagy 1 év alatt is befejezhetők. A 9. évfolyamra való beiratkozás feltétele: 8 általános. A10-11-12. évfolyamra való beiratkozás feltétele: sikeresen elvégzett 9-10-11 évfolyam. Érdeklődni: munkaidőben 82/510-132 Beiratkozás: 2005. augusztus 29-30-31. SZAKMA ES NYELVVIZSGA EGY TANÉV ALATT Iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli szakképzések érettségizettek számára MÁR KAPOSVÁRON IS! Európai üzleti asszisztens +nyelv+számrtástechnika Egészségügyi operátor +nyelv -> számítástehcnika Idegenvezető ♦nyelv+számítástechnika Irodavezető +nyelv+számítástechnika Marketing- és reklámügyintéző -myelv+számítástecbnika Protokoll ügyintéző +nyelv+számítástechnika BEE. LIA Alapítványi Szakközépiskola 1121 Budapest, Rácz Aladár u. 81 Koncz Kornélia 06-30/932-2404 Honlap: www.liaiskola.hu E-mail: konczlia@axelero.hu Segal nem volt bandata? Bár egy miskolci kokain- csempész-bandát elkap­tak, ám úgy tűnik, W Segal nem volt tagja a csoportnak. Most egy újabb miskolci asszony bukott le Hollandiában. Szemán László Mint azt múlt csütörtökön meg­írtuk, hétfőn este Miskolcon el­fogták azt a Svédországból haza­térő, 30 év körüli fiatalembert, aki a magyar rendőrök szerint egyben egy nemzetközi kokain- csempész-banda futára és egyik futárszervezője is volt. A nyomo­zás eddigi adatai arra utalnak, hogy mások mellett ő szervez­hette be azt a két magyar, egyéb­ként miskolci fiút is, akik Equa- dorban ülnek kokaincsempészet miatt. Hozzátartozóik szerint az életük közvetlen veszélyben van. Időközben újabb magyar, és egy­ben újabb miskolci kábítószer­csempész külföldi lebukásáról ér­kezett hír. Az elfogás még június 20-án Hollandiában történt, ám a nyomozati érdekek miatt csak most hozták nyilvánosságra. A Nemzeti Nyomozó Iroda a nem­zetközi kokaincsempész-banda utáni nyomozása során június ele­jén jutott olyan információkhoz, hogy hamarosan igen nagy mennyiségű kokain érkezik ha­jón Antwerpenbe. A hajó június 20-án Argentínából rendben meg is érkezett a fuvarlevele szerint fagyasztott hallal és polippal. A tengeri finomságok címzettje egy magyarországi cég volt. A hol­land rendőrök rajtaütöttek a ha­jón és a fagyasztott áru között rá­bukkantak a féltonnányi, huszon­ötmillió eurót érő kokainra. Le­tartóztattak két hollandot és egy magyar asszonyt. A jelenlegi ada­tok szerint nem zárható ki, hogy a fagyasztott halat és polipot Ma­gyarországra szállították volna, majd innen osztották volna szét a benne elrejtett kokaint az unió egyes országaiba. Mindenesetre az már biztosnak tűnik, hogy az egész akciót egy magyar szerve­zett bűnözői csoport szervezte holland és dél-amerikai közremű­ködőkkel. A rendőrök még vizsgálják, hogy a magyar asszonynak, il­letve a mögötte álló maffiának van-e köze a másik miskolci székhelyű kokaincsempész-ban- dához, melynek egyik szervező­jét és futárját múlt hétfőn elfog­ták. Az már biztosnak tűnik, hogy az ugyancsak kokaincsem­pészeten megbukott W Segal- nak nincs köze egyik bandához sem. A Való Világból megismert miskolci Cz. Tamást, azaz Segalt június 18-án kapták el a XV. ke­rület egyik bevásárlóközpontjá­nak parkolójában. Éppen Hol­landiából érkezetett a barátjától kölcsönkért VW Passattal, amelynek pótkerekében félkiló- nyi kokaint és 50 ezer ecstasy tablettát találtak a nyomozók. Farkas Péter is tagadja, hogy rosszat tett volna HAMAROSAN ELDŐLHET a kábító szer-termesztéssel gyanúsított olimpiai birkózóbajnok sorsa, miután napokon belül befejező­dik a DNS-vizsgálat Farkast ta­valy fogták el, miután a testvérét és egy kertészt őrizetbe vettek az édesanyja rákoscsabai házában. A házban ötezer tő indiai ken­dert találtak a BRFK nyomozói. farkas Pétert, a testvérét és a kertészt egyelőre csak jelentős mennyiségű kábítószer termesz­tésével gyanúsítják, a drog ter­jesztésével nem. Farkas azt állít­ja: tudott az ültetvényről, de nem ő termesztette azt Ám a helyszí­nelők DNS-mintákat rögzítettek a növényekről, illetve a termesz­téshez használt berendezésekről. Törökországba repül Karcsika édesanyja Isztambulba repül holnap reggel Bogosné Pap Edi- na (28) a több mint egy éve el- <$¥ lopott Tüysüz * -m. Y* Mehmet Karcsi­ka (8) édesanyja, tudta meg Iá- IP púnk az anyát segítő alapítványhoz közelálló for­rásból. Az Egymásért „Egy- Másért” Alapítvány budapesti székhelyű kiemelkedően köz­hasznú alapítvány. A török-ma­gyar állampolgár Tüysüz Mehmet (32) tavaly július 11-én nem vitte vissza a láthatásból fiát, Karcsi- kát az édesanyjához. Kilopta az országból és Törökországba csem­pészte. Az ügy miatt még a Ma­gyarországra látogató török mi­niszterelnök is magyarázkodni kényszerült, aki hónapokkal ez­előtt ígéretet tett Gyurcsány Fe­renc miniszterelnöknek az ügy mielőbbi megnyugtató rendezé­sére. Talán ennek is volt köszön­hető, hogy az addig „eltűntként” keresett Karcsika hirtelen felbuk­kant Isztambulban. A nemzetkö­zi elfogatóparanccsal körözött édesapja még az írott és elektronikus sajtó képviselőinek is bemutatta a gyermeket. A felvé­telek tanúsága szerint Karcsika megdöbbentően közönyösnek bi­zonyult a hazája és édesanyja iránt. Az apa pedig bejelentette, hogy pert indított Karcsika elhe­lyezéséért egy isztambuli bírósá­gon. A pert ki is tűzték szeptem­ber 26-ra, csakhogy az Európai Unió legfőbb bírósága közbeszólt. Azután, hogy megtudta: egy ma­gyar bíróság már jogerős ítéletet hozott Karcsika elhelyezése ügyé­ben, és őt az édesanyjának ítélte. A szegedi asszony most egyez­tetni indul Törökországba a helyi hatóságokkal, akiket a hágai Nemzetközi Bíróság szólított fel az együttműködésre. A nemzet­közi bíróság felszólalását komo­lyan kell hogy vegyék a törökök, hiszen bár Törökország még nem uniós tag, de akár a felvéte­léről való tárgyalások megkezdé­se is elcsúszhat Karcsika ügyén. ■ Szemán L. Strasbourgban a Pándy András aktája Illetékesnek minősítette magát a Belgiumban hat családtagjának meggyilkolásáért elítélt magyar származású Pándy András (78) beadványának ügyében az Em­beri Jogok Európai Bírósága. A Strasbourgban székelő bíróság vizsgálata akár két évig is eltart­hat, ám a nemzetközi bíróság ál­lásfoglalása nem vezethet auto­matikusan az ítélet visszavoná­sához. Mindezt Pándy András belga védője adta hírül Brüsszel­ben a hét végén. Az egykor Magyarországról Belgiumba távozott protestáns állelkészt két volt felesége és négy gyermeke meggyilkolásáért 2002-ben ítélték életfogytiglanra. Pándy többszörösen is kétlaki életet élt. Nemi életet élt egyik volt felesége korábbi házasságá­ból származó lányával, aki teher­be is esett tőle, és megszülte kö­zös gyermeküket. Sőt, vérfertőző viszonyt folytatott saját lányával, Ágnessel is, akivel a rémségeket közösen hajtotta végre. Pándy ma is tagadja, hogy megölt volna bár­kit is, elítélni csak Ágnes részle­tes és rendkívül meggyőző, élet­hű vallomása alapján tudták. A lány 21 évet kapott. A családirtó, vérfertőző állelkész most strasbourgi beadványában avval érvel, hogy a belga bíróság nem vette figyelembe az ügyében az ártatlanság vélelmét. ■ Sz. L. agykontroll * SIÓFOK ^ Dél-balatoni Kulturális Központ (Fő tér 2.) Időpont: október 15,16,29, 30. Információ: 84/311-855 (PEDAGÓGUSOKNAK. ORVOSOKNAK, EÜ.SZAKDOLGOZÓKNAK AKKREDITÁLT TANFOLYAM!) INGYENES ISMERTETŐ: Szeptember 20-án, kedden, 17 órakor Kaposvári nagyvállalat keres: IGAZGATÓI TITKÁRSÁGÁRA TITKÁRNŐ MUNKATÁRSAT ELVÁRÁSAINK:- gépíró végzettség, WORD, EXCEL felhasználói gyakorlat,- középfokú angol nyelvtudás. Felsőfokú végzettség előnyt jelent. Jelentkezését szakmai önéletrajzzal, és szakképezettségét igazoló bizonyítványainak másolatával, a megjelenést követő öt napon belül 159817 számra a kiadóba kérjük. MAGYAR ÜZLETEMBERKÉPZŐ 'Mlf' AKADÉMIA Kaposvári Tagintézménye MÉG NEM KÉSŐ JELENTKEZNI a 2005/2006 tanévre érettségire épülő, iskolai rendszeréi, egyetemi, főiskolai teleételi mentességei nyújtó, felsőtökéi, akkreditált OKJ-s szakképesítésekre: Idegenforgalmi szakmenedzser (nappali tagozat) Kereskedelmi szakmenedzser (esti tagozat) CSALÁDI PÓTLÉK, DIÁKIG AZOLVÁNY, DIÁKIIITEL, KOLLÉGIHM IGÉNYEI HETŐ. SZAKMAI GYAKORLATI IIELY BIZTOSÍTOTT. JLLENTKtZ.NlLEHETSZEMÉLYESEN: 7400 Kaposvár, Rákóczi tér 12/a. Tcl/fax: 82/320-160 vvYvvY.mua.hu ÖM azonosító: 035496 Az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. közleménye Az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyo­zott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. Ezért: > Siófokon kisfeszültségű hálózat átépítési munkái miatt a Május 1. utca, a Cseresznye utca, a Hársfa utca, a Birs utca, a Kökény utca, a Meggyfa utca, a Lidó utca és a Gesztenye utca teljes területén 2005 augusztus 26-án 7 órától 8 óráig, a Szépvölgyi utcának a déli felén 2005 augusztus 26-án 7 órától 16 óráig, ■ Siofok-Balatonkilitin a Honvéd utca teljes területén 2005. augusztus 23-án 8 órától 17 óráig, a Felszabadulás utca teljes területén 2005. augusztus 23-án, 24-én valamint szeptember 1-én, 5-én és 6-án 8 órától 17 óráig, a Ságvári utcában 2005. augusztus 23-án, 24-én, 25-én, 29-én valamint szeptember 1-én, 5-én, 6-án, 8-án, 9-én és 12-én 8 órától 17 óráig, a Rákóczi utca teljes területén 2005. augusztus 24-én valamint szeptember 1-én, 5-én, 6-án, 8-án, 9-én, 12-én 8 órától 17 óráig, a Napsugár utca teljes területén 2005. augusztus 29-én valamint szeptember 1-én 8 órától 17 óráig, a Gagarin utca teljes területén 2005. szeptember 1-én, 5-én és 6-án 8 órától 17 óráig, a Tompa Mihály utca teljes területén 2005. szeptember 1-én, 5-én, 6-án, 8-án, 9-én és 12-én áramszünet lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás­kimaradásért megértésüket kérjük. Bon i % i A Való Világ egykori keményfiúja, Segal, azaz a miskolci Cz. Tamás a rendőrségi elfogás pillanataiban

Next

/
Thumbnails
Contents