Somogyi Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-17 / 192. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. AUGUSZTUS 17., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Kis iskolák nagy gondjai Gyenesei István kisdiák között FOTÓ: KOVÁCS TIBOR SOMOGYI MAGAZIN Az idei szeptember So- • mogyban is más lesz, mint az eddigiek. A kis iskolák közül néhányban a kapu zárva marad. A helyi képviselő-testületek tagjai több helyen fájó szívvel hozták meg döntésüket iskolájuk bezárásáról. A józan ész azt diktálja, hogy a kis tanulólétszámmal, gazdaságtalanul, rossz tárgyi feltételek között működő intézményeket meg kell szüntetni. Ugyanakkor az iskola bezárásával a település testéből szakad ki egy rész, amelynek hiánya komoly gondokat okozhat. Felerősödhet a fiatalok elvándorlása, ami hosszútávon a falu elnéptelenedéséhez vezethet. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke egy kistérségi fórumon kiemelte a kis iskolák értékeit: - Meggyőződésem, hogy a legkisebb, legrosszabb feltételek között dolgozó iskolában is - tanár, diák közös erőfeszítése révén - születtek értékek. Ezeket megsemmisíteni csak akkor szabad, ha garantált, hogy a régiek helyébe új értékek lépnek. Érdemes kormányzati, megyei és települési szinten újra elgondolkodni azon, hogy a XXI. század követelményeinek csak a városok nagy iskolái képesek-e megfelelni. Léteznek olyan működési formák, amelyek lehetővé teszik, hogy a kis iskolák életképesek maradjanak és az állam által biztosított többletforrások valóban a gyermekek érdekeit szolgálják, esélyeiket növeljék - mondta a közgyűlés elnöke. ÁDÁMNÉ FÁBRI LILI főtanácsos Európai uniós együttműködés a kulturális örökség védelmében A Somogy Megyei Önkormányzat is részt vesz az EU 9 országának 14 régiójával együtt egy, az INTERREG IIIC program keretében nyertes projektben. A Genti Egyetem vezetésével zajló projekt a „kulturális örökségünk védelme és piacorientált hasznosítási technikák legjobb gyakorlata és szerepe a regionális fejlesztés területén” címet viseli. Célja a különböző országok, különféle partnerek kulturális örökség védelem témában elért eredményeinek megismerése, gyakorlati példák bemutatása, újabb megoldási alternatívák kidolgozása. A projekt kezdeményezői a kaposvári vállalkozói inkubátorházat megvalósító partnerek voltak a flamand gazdasági minisztérium közvetítésével. Ezt követően került sor a Somogy Megyei Önkormányzat felkérésére, hogy szakértőivel vegyen részt a programban. Sárái Árpád, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke (képünkön) elmondta, hogy a megye közel 60 000 eurós költségvetéssel szerepel a programban, amelyhez nem kellett forintális saját erőt biztosítani, mert a résztvevő munkatársak szellemi hozzájárulása is elszámolható. „Reményeink szerint a projekt hozzájárul a megyénkben magas számú leromlott állapotú, funkció-idegen céllal működő kastélyépület hatékonyabb hasznosításához. Ezen túl a hároméves együttműködés lehetőséget ad helyi, nemzeti és nemzetközi - interregionális kapcsolatok kiépítésére, amely jó alap lehet a támogatási források megszerzésére lokális és regionális programok tekintetében egyaránt." MEGYESZERTE - MI. SOMOGYIAK... Megyeszerte ma, illetve az elkövetkező napokban kerül a képernyőre a Mi, somogyiak... című televíziós magazin, a megyei önkormányzati stúdió és a városi televíziók stábjainak közösen készített heti krónikája, amely a megszokott magazinokat váltva a nyáron többször is tematikus műsorral jelentkezik. Félórás filmet forgattak a többi között a nagyatádi, az ecsenyi és a somogyvámosi gasztronómiai programokról, a szentendrei skanzen Dél-Dunántúl tájegységének átadásáról. E hónapban egy-egy Somo- gyért-díjas kitüntetett életét ismerhetik meg a nézők a Híres Somogyiak című sorozatban. telítő lés adásnap ismétlés Balatonberény: szerda 18.00Balatonboglár: szerda 19.30 szerda 22.30 hétfő 19.20 Balatonföldván csüt. 18.30 . Balatonlelle: hétfő 20.00Barcs: hétfő 19.30 szerda 19.30 Berzence: csüt. 18.00 péntek 18.00 Bélává r: péntek 20.00 Bolhó: vas. 10.00 vasárnap 15.00 Csurgó: szerda 18.30 péntek 13.00 vasárnap 13.00 Fonyód: kedd 19.00 péntek 19.00 Igái: szerda 18.00Kadarkút: szerda 19.00Kaposfő: szerda 18.00 csüt. 18.00 Kaposméró: csüt. 19.00 hétfő 19.00 Kaposvár (City Kábel) szerda 19.00 szerda 23.00 Kéthely: péntek 19.00Lábod: hétfő 18.00 Lengyeltóti: szerda 20.00 hétfő 19.00 Marcali (VTV): szerda 19.10 péntek 20.00 Mesztegnyő: szerda 19.30 péntek 10.00 Nagyatád: szerda 18.00 csüt. 17.00 vasárnap 14.00 Segesd: csüt. 20.00Siófok (Sió Tv): csüt. 18.30 péntek 9.00 vasárnap 8.00 Somogyjád: szerda 18.30 szómbat 18.30 Somogyszob: csüt. 19.00 vasárnap 14.00 Tab: szombat 18.00 vasárnap 11.00 és 16.25 Tarany: csüt. 19.00 üli Vízvár: hétfő 20.00Összeállításunk a Somogy Megyei Önkormányzat támogatásával készült Arcpirítóan keveset ígérnek a szőlőért a borvidéken felvásárlás Kivágják az ültetvényt, ha nem kapnak védőárat (Folytatás az 1. oldalról) A borgazdaságot akkor birtokló HSH Hungária Kft. 2002-ben kötött tízéves szerződést 1400 gazdával, melyben rögzítették: a felvásárló legalább a szerződésbe lefektetett védőáron fizeti ki a termést. A fehérszőlő esetében ez idén is így történt, a vörös fajtákért azonban 36-50 forint közötti összeget kínált a jogutód tulajdonos, a Törley Pezsgő Pincészet Kft. Az összegek nem érik el a szerződéses árat, amely 48-80 forint.- A kényszerű döntésnek több oka is van. Jelentősek a gondok a hazai és a külföldi piacokon, a minőségi borra nincs fizetőképes kereslet. Termékeink nem tudnak versenyezni az olcsó chilei és dél-afrikai borokkal - magyarázta Happ István, a Balatonboglári Borgazdasági Rt. vezérigazgatója. Hozzátette: a vidék jó állapotú ültetvényein nagyok a termésátlagok, ez kedvezőtlenül befolyásolja a minőséget. A cég 170 mázsa hektáronkénti termésig veszi csak át a szőlőt, ennél nagyobb átlagnál ugyanis nem adható ki a minőségi bor megjelölés. Az alacsony árak miatt kialakult patthelyzet több mint négyszáz gazdát érint, akik oportó, pinot noir, kékfrankos, zweigelt és cabernet sauvignon szőlőik felvásárlásáról szerződtek a társasággal. A termelők most a hegyközségek rendkívüli ülésein egyeztetnek a megoldási lehetőségekről.- Soha nem voltak még any- nyian közgyűlésen, mint most a bogiári rendkívüli összejövetelen. A gazdák elkeseredettek. Akadnak majd, akik uniós támogatást igénybevéve kivágatják ültetvényeiket, mert nem látnak kiutat a válságból - mondta Pálfi László, balatonboglári hegybíró. A hegyközség rendkívüli közgyűlésén elhangzottakat összegezve hozzátette: többen bírósághoz fordulnak a szerződéses védőár alatti ajánlat miatt. Mások még bíznak abban, hogy az augusztus végi megállapodásig sikerül kompromisszumot kötni a borgazdasággal az árakról. Kiszorítanák a borhamisítókat Mindent elkövetnek azért, hogy a tisztességes borászok megfelelő árat és jövedelmet éljenek el a boraikkal, viszont kőkeményen járunk el a borhamisítókkal szemben. Ezt Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter mondta a napokban Ba- latonfüreden. Hozzátette: a magyar borforgalomnak közel egynegyedét ugyanis csak bornak nevezett lőre adja. Erősítik az ellenőrzéseket és azt ígérte, hogy fokozatosan kiiktatják a piacról a mintegy 800 ezer hektoliternyi „csinált bort”. Nyomon követik a bor útját a boltokig, következetesen vizsgálják majd a számla eredetét, és ismét bevezetik az ellenőrző jegyet. A miniszter elmondta: eddig főleg az élelmiszer-vizsgálatokra figyeltek, ám a szürethez közeledve egyre inkább a borok ellenőrzésére koncentrálnak majd. A borászkodás itthon 180-200 ezer család megélhetését biztosítja. Asszonyok támadtak a polgárőrükre Kincs, ami Somogybán van örökségünk Hetvenhat szervezet, harminchét értéket javasolt Nagy László Helyi amazonok támadtak a polgárőrökre egy jótékonysági bálon Istvándiban. Az asszonyok a rendezvényen hangosan szidták a falu őrzőit, akik emiatt kikísérték őket a teremből. A nők megütötték az egyik polgárőrt, s ez pofozkodássá fajult. A jótékonysági bált egyébként éppen a polgárőrség javára szervezték, s bevételét a nemrég létrehozott szervezet működésére szánták. Miután sikerült eltávolítani az asszonyokat, egy részeg férfi került a középpontba, aki kivezetése során az ablakkal is összetűzésbe került. Károlyi János, a polgárőrség alapító tagja kérdésünkre elmondta: nem egyhamar lesz hasonló rendezvény Istvándiban. - Nem a verekedés miatt, hanem azért, mert a bál nem hozott elegendő bevételt. Varga Ottó Újabb tíz somogyi érték veheti át jövő évben az Örökségünk - Somogyország Kincse megtisztelő címet és az ezzel járó dokumentumot. A kuratórium tegnap ült össze, hogy a beérkezett javaslatokból kiválassza azt a tízet, amelyet a megyei közgyűlés elé terjesztenek jóváhagyásra és a január 6-i Megyenapon jelentenek be ünnepélyesen. Idén a kuratórium felhívására 76 szervezet, egyesület és magánszemély küldte el javaslatát. Összesen 37 olyan érték került fel a listára, amelyek valóban kifejezik és méltón reprezentálják Somogy megyét. Nem is volt könnyű helyzetben a kuratórium, de végül sikerült megegyezésre jutni, melyik legyen a tíz kiválasztott. A szeptember 29-i közgyűlés elé a következő jelölteket terjesztik: a balatonendrédi vert csipke, a segesdi várhegy a ferences templommal, Fodor András életműve, a gyugyi templom és a gyugyi búcsú, Kapoli Antal életműve, a kaposvári Táncsics Mihály gimnázium oktatási tevékenysége, Kunffy Lajos életműve, Noszlopy Gáspár életműve és az újvárfalvai kúria, a somogyi erdők a somogyi vadállománnyal, valamint a Zselic. Mint .minden évben, a jelölők közt ajándékot is kisorsolt a kuratórium: a digitális fényképezőgépet Kovács Adrienn (Balatonlelle, Rád- puszta) nyerte. SOMOGYBÁN A-TÖL Z-IG Hetes Az utolsó lakó a napokban költözik be az Ezüstjuhar Nyugdijasház tetőterében kialakított új lakrészekbe. Az intézmény vezetése már a további bővítést fontolgatja, mivel igény van az udvaron e^ különálló apartmanház felépítésére is. Ádám László polgár- mester elmondta: a honlapjukat látva a közelmúltban egy pécsi cég kereste meg az önkormányzatot, amely elvégezné a bővítést A képviselőtestület a látványtervek és az árajánlat alapján dönt az udvar beépítéséről, (hzs) Bárdudvarnok Tizennégy magyar és egy norvég üvegművész dolgozik a napokban a bárdibükki nemzetközi üvegszimpozion alkotótelepén. A tizenötödik alkalommal megrendezett programsorozat több érdekes kiállítást is tartogat az érdeklődők számára. Szerdán Köblitz Birgit Ferenczy-díjas üvegművész munkáit a Rippl-Rónai Múzeumban, pénteken pedig a telepen készült alkotásokat a Vaszary Képtárban tekinthetik meg az érdeklődők, (tz) Inke Régi hiányt pótol a polgármesteri hivatal nemrég megalkotott ügy- félfogadási rendje. Korábban ugyanis a teljes nyitvatartási időben fogadták az érintetteket. Ezentúl csütörtök kivételével mindennap várják az ügyfeleket, ám csak a meghatározott időben, (va)