Somogyi Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-13 / 189. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. AUGUSZTUS 13., SZOMBAT EZ A HÍR ÖREGLAKON­......-.....................................--.............. tatagassm: In gyenes az úszásoktatás Nagy sikere van az öreglaki fedett uszodának. Még a leg­hűvösebb napokon is harminc­fokos a víz hőmérséklete. Dél­előttönként a diákotthonból keresik fel a fiatalok és ekkor van az úszásoktatás is, ami az öreglaki gyerekeknek in­gyenes. Naponta délután há­romtól pedig strandként üze­mel az uszoda. Női focistákkal játszottak Egy hétig a településen edzőtá­borozott a Ferencváros női lab­darúgócsapata Hevesi Tamás edző irányításával. A női focis­ták a felkészülés alatt edző­mérkőzéseket is játszottak a helyi diákotthon és az öregfiúk csapatával. A meccsek során szoros küzdelemben maradtak alul a férfiakkal szemben. Járdát építettek, kátyúztak Utoljára kilencmillió forintból 4200 négyzetméter járdát épí­tett és aszfaltozott az önkor­mányzat. így a településen már minden utcában van jár­da, nyolcvan százalékban az utcák mindkét oldalán. Mint­egy 400 négyzetméteren kija­vították azokat az útszakaszo­kat is, ahol a csatornázás káro­kat okozott, illetve a felfagyá­sok során kátyúk keletkeztek. Gázvezeték két utcában A gázvezeték-építésből koráb­ban kimaradt a Váralja és a Petőfi utca, mivel nem volt igény rá a lakosság részéről. Az önkormányzat hatmillió­négyszázezer forintból mégis 1100 méteren megépítette a vezetéket. így negyvennégy családnak biztosította a bekö­tés lehetőségét. Falunapok beruházásokkal Az ötvenes évekre nyúlik vissza Öreglakon a falunap hagyomá­nya. Majd 40 évig a 600 dolgozót foglalkoztató állami gazdaság szervezte, akkor még majális­ként. Hosszú szünet után 5 éve vette át az önkormányzat a szer­vezést, és az elmúlt 3 év során az időpontja is megváltozott. Szep­tember első hétvégéjére tették és egyről kétnaposra bővült Az el­ső nap a kultúráé, ekkor kerül sor valamilyen nagyobb beruhá­zás átadására is. Mint például az uszoda vagy az elmúlt évben a megújult házasságkötő terem avatására. Idén Lak várának állí­tanak emlékművet. A második nap a szórakozásé, ami koncert­tel és tűzijátékkal zárul. EZT F Ö ZIK ÖREG LAKON Vadszelet öreglaki módra Négy személyre nyolcvan deka tér vörösborban ízlés szerint vaddisznó- vagy szarvashús fűszerezve megpárolnak. Négy szükséges. A húst szeletek- darab ecetes uborkát koc­re vágják és szalon- aprítanak és be­nás, hagymás zsí- M , \ lekeverik a gombás ron kevés vízzelj raguba, majd jól puhára főzik. Ke-, alp ' összeforralják. Há­vés sóval, borssal rom evőkanál lisz­fűszerezik. Míg a ■ - "* tét kevés olajon meg­hús párolódik, közben el- pirítanak és ezzel a rántás­készítik a hozzávaló ragut. Hat- sál besűrűsítik. Köretként bpr- van deka gombát nyolc decili- gonyafánkot tálalnak hozzá. A CIKKEKET VIGMOND ERIKA ÍRTA. FOTÓK: KOVÁCS TIBOR AZ OLDAL ELKÉSZÍTÉSÉT AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA Szépül és növekszik Öreglak fejlődés Költözik a hivatal, épül a szabadidőpark- Nézzék, milyen gyönyörű köz­parkunk lesz - veszi elő lelkesen a tervrajzokat Horváth Endre pol­gármester és egyenként magya­rázza az ábrák jelentését - Egy- hektáros a terület, igazi szabad­időparknak rendezzük be. A területfejlesztési tanács 6 millió 400 ezer forintos támo­gatásával szökőkutat, kis tavat, szórakoztatópavilonokat, játszó­teret, kerékpárutat, még egy szán­kópályát is álmodtak a területre. Ha elkészül, igazi ékköve lesz a park a település központjának.- Egy másik nagy tervünk is valóra válik - tette hozzá Nesz- ményi Zsolt jegyző. - Annak ide­jén, amikor a lengyeltóti tanács­hoz csatlakoztunk, átadtuk a hi­vatal épületét az óvodának. így amikor 1989-ben ismét önállóak lettünk, nem volt hol berendez­kednünk. Ideiglenesen egy volt szolgálati lakást alakítottunk át hivatallá. Most a regionális ta­nácstól nyertünk 10 millió forin­tot, további 10 milliót pedig hitel­ként veszünk fel. A volt állami gazdaságot működtető cég meg­szűnt, a megüresedett irodahá­zat vesszük meg és alakítjuk át polgármesteri hivatalnak. Meg is mutatom, itt van a közelben - invitált egy kis sétára bennün­ket a jegyző. Neszményi Zsolt, Horváth Endre és Kalmár Tibor a leendő faluközpont előtt A falu első embere is velünk tartott, közben elmondta: az épü­let egész jó állapotban van, ki­sebb felújítás kell csak. Nemcsak hivatal lesz, visszaálütják a régi színháztermet is, a konyha, vala­mint az ebédlő pedig az idősek, illetve a gyerekek étkeztetését is fel tudja vállalni. Közben csatlakozott Kalmár Tibor is, aki éppen a falugondno­kot helyettesítette és a 35 ebéd kiszáltitásáról gondoskodott.- 1977-től 2003-ig dolgoztam az állami gazdaságnál telepveze­tőként, annak jogutódjánál, mint üzemvezető - mondta. - Úgy tű­nik, nem szakad meg a folyto­nosság, az átvétel-átadás ideje alatt gondnoki feladatokat látok el és maradok ebben a státusz­ban a költözés után is.- pár ez az év sikeres pályá­zatok szempontjából, van egy nagy bánatunk - vette vissza a szót a polgármester. - Az általá­nos iskola és az óvoda épületei­nek teljes rekonstrukciójára be­nyújtott 80 millió forintos támo­gatási kérelmünket elutasította a Regionális Operatív Alapprog­ram. Nem adjuk fel, legközelebb ismét pályázunk. Munka után jó a pihenés Új ház a Nagyhegyen A 84 éves Hegedűs Lajos a szoba hűvösében pihen. Kissé elfáradt.- Ebben a házban láttam meg a napvilágot, ahol ma is lakom - mondja. - Mindig a településen éltem és tízéves korom óta dol­goztam. Először csak a ház körül, majd a mezőgazdaságban. Vol­tam a téesz elnöke, az állami gaz­daságnál telepvezető. Két ciklus­ban, 1959-től 1967-ig országgyű­lési képviselő, helyi elöljáró, majd képviselő-testületi tag - so­rolja élete főbb állomásait. Az aktív, dolgos évek után két gyermeke, két unokája és két dédunokája körében telnek nyugdíjas napjai. Már megen­gedheti magának, hogy reggel később keljen fel. jobbára pihen- get, de mindig talál valami kis munkát magának. Akár otthon vagy akár a szőlőben.- Már megváltozott a helyzet- mondta vidáman. - Korábban még a lányom segített elvégezni a feladatokat, most én segítek be a lányomnak a munkába. Ha elfáradok, leülök és végigolva­som az összes újságot, vagy rádiót hallgatok. Néha még egy rövid sétára is elindulok, csak itt a közelben. Este lefekvés előtt pedig sorban megnézem a híradókat, mert fontos számom­ra a naprakész tájékozottság. Somogyvár felé rögtön a szeméL be ötlik a dombtetőn álló ház, ami szinte úgy magasodik a tele­pülés fölé. A ház egy szentendrei házaspáré, akik az elmúlt évben költöztek be.- 2004. november 15-én köl­töztünk - emlékszik vissza Máté Brigitta. - Addig béreltünk egy házat a faluban és lentről figyel­tük, hogyan épül az otthonunk. Férjem korábban a környékére járt vadászni és nagyon megtet­szett neki a vidék. Elhatároztuk, magunk mögött hagyjuk a nagy­város zsúfoltságát egy csendes, nyugodtabb környezetért. így döntöttünk Öreglak mellett. Bri­gitta elmondta azt is, hogy gye­reknevelés szempontjából ideá­lis a falusi élet. A 4,5 éves Gábor nagyon jól érzi itt magát. A költö­zéssel nem kellett a munkájukat feladni. Férje vállalkozó, buda­pesti telephelyét továbbra is mű­ködteti, heti rendszerességgel utazik a fővárosba. Felesége pe­dig háztartásbeli.- Imádjuk a Balatont és ez újabb vonzereje a környéknek, ami itt tart bennünket - tette hozzá a fiatalasszony, majd megsúgta azt is: pont egy hete, szombaton volt az esküvőjük, tizenegy évi ismeretség után, Balatonlellén. adpiji aití n/i a fi Á’M’ftfivirií U Iilü lx jü/llVl mnu/llV U U I £ilV 33 éve méhészkedik Horváth Endre polgármester már harminc- három éve mé­hészkedik. A fortélyokat apósától tanul­ta. Érték ku­darcok is az évek folyamán, volt úgy, mi­kor nyolcvan családból tizen­három maradt csak meg. Mégsem adta fel, feleségével együtt jelenleg százhuszon­nyolc családdal foglalkoznak. Évente úgy huszonöt-har­minc mázsa, elsősorban akácmézük van. Bevallotta, hogy bár szeret a méhekkel, a mézzel foglalkozni, egyálta­lán nem édesszájú. Még a ká­vét is cukor nélkül issza. Mézből is legfeljebb fél kilót eszik meg egy évben. Gyufásdobozokat gyűjt A negyvenkilenc éves Vincze « László él-hal a gyufásdobozo- kért. Szenve­délye még álta­kult ki. Körü­lötte mindenki bélyegeket gyűjtött akkor, ezért döntött úgy, hogy mással foglalkozik, így talált rá a gyufásdobozok- ra. Mára már két-háromezer darabot is őriz. Sorozatai van­nak az ország történetéből, a KISZ-es időszakról és külön­böző állatokról. A legbüsz­kébb azonban az olimpiai so­rozatára. Ismerőseitől, roko­naitól is azt kéri, bármerre járnak, hozzanak neki gyufás­dobozokat. A jövő évi falunap­ra tervezi első kiállítását. Emlékeket ébresztő trófeák A vadat csak akkor szabad el­ejteni, ha tró­feájára nézve még évek múl­va is előhozza az emlékeket - vallja a harmincnyolc éves Németh Ferenc, aki tizen­két éve űzi a vadat. A Len­gyeltóti és Környéke Trófea Vadásztársaság elnöke sze­rint a vadászat nem arról szól, hogy mekkora állatot tud puskacsővégre kapni. Nem a trófea nagysága hatá­rozza meg az értéket, hanem az elejtés élménye. Számára például az a páratlan tízes bak vadászata volt a legfelejt­hetetlenebb, amit egy hóna­pos kúszás-mászás, cserké- szés után tudott csak elejteni. Festő és lakberendező Neszményiné Balogh Szilviát a É gimnáziumban erdekelte a jog és az iparművészet között, végül is jogra ment, a festé­szet pedig megmaradt hobbi­nak. Ehhez még párosult a lakberendezés, elsősorban in­kább a tér kialakítása, belső elrendezése. Ez jelenti számá­ra a kikapcsolódást is. Szerin­te a munkája és a hobbija kö­zött párhuzam van, hiszen mindegyik kreativitást igé­nyel, a megoldások állnak a középpontban. Már eltervezte azt is, hogy; nyugdíjas évei festegetéssel telnek majd. Szőlői közt tölti az idejét 1992 óta nyugdíjas a 72 éves ” Varga Alajos.^ esős mellett zalagyöngye és kékfrankos szőlői várják. Ösz- szesen hat-nyolcszáz liter fe­hér- és vörösbora van. Leg­többször családjával jár ki a hegyre és egy jó kis bográ­csos főzés mellett végzik el a teendőket. Otthon a kertje is munkát ad neki, bár elárulta, már egy kicsit nehezebben megy a zöldségtermesztés, így elkezdett fásítani barack- és diófaültetéssel. Csupán ak­kora területet meghagyva, amit még meg tud művelni. A nagymotorok szerelmese Szabóné Sípos Anikó büszkén mutatja Kawa­saki ZZR250- es nagymotor­ját. A férje ha­tására szerette meg a nagy­motorokat és vizsgázott le másfél éve. Nem tartja magát a gyorsaság megszállottjának, de imádja a motorozást, ha teheti, min­dig azzal közlekedik. Baráti társasággal gyakran vesz részt túrákon. Legutóbb az Alföldön a csengeri találko­zón volt, jelenleg a kun- madarasira készül. Mivel a településen egyre népszerűbb a motorozás, férjével együtt már azon gondolkodik, hogy megalakítanak egy hivatalos kört vagy egyesületet. 4 > é i ALMANACH - 146 - ÖREGLAK MÚLT ÉS JÖVŐ

Next

/
Thumbnails
Contents