Somogyi Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-11 / 187. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. AUGUSZTUS 11, CSÜTÖRTÖK 5 KAPOSVÁR Erdélyi művészpalánták tábora A Hargita Megyei Művészeti Népiskola pedagógusainak és diákjainak szerve­zett alkotóműhelyt Beck Zoltán, a Töröcskei tó Parti Tábor vezetője. A Zichy Mihály Iparművészeti Szakkép­ző nyári gyakorlatával egy időben zajló találkozóra Erdélyből hat tanár és 11 népi fafaragó, rajz, valamint fes­tő szakos diák érkezett Az alkotás mellett arra is lehetőségük nyílik a vendégeknek, hogy megismerjék a ka­posvári intézményt A festői környezetben készült munkák a tábor állandó kiállítását gazdagítják majd, s a vendéglátás viszonzásaként a fafaragók egy igazi székely kaput készítenek és állítanak fel a Töröcskei tónál. Üzemeltetőre vár a piac Tizennégy zsák parlagfű egy nap alatt Kéthetes parlagfű-mentesíté­si akciót szervezett az MSZP és a Fiatal Baloldal városi szervezete. A legfertőzöttebb területeket keresik fel csapa­tukkal, s kigyomlálják az al­lergiát okozó gyomnövényt. Mivel Somogy az ország egyik legfertőzöttebb terüle­te, s a parlagfű elleni harc a megyeszékhelyen és környé­kén is fontos feladat, szeret­nék, ha akciójukhoz minél többen csatlakoznának, s a lakosság azzal is segítené munkájukat, hogy jelzi, hol találhatók a parlagfűvel leg­inkább szennyezett területek. Tegnap, a program első nap­ján egyébként tizennégy zsákkal gyűjtöttek össze a gyomnövényből. Több mint ezren tapsoltak a Roxínháznak Több mint ezeregyszáz néző gyűlt össze kedden este a somogyvári bencés apátság romjainál, hogy megnézze a kaposvári Roxínház produkci­óját. A társulat az ötéves szü­letésnapi előadás-sorozat kere­tében az István, a király című rockoperát állította színpadra, ezúttal is hatalmas sikerrel. Szemügyre lehet venni a történetet A Kaposi Mór Oktató Kórház szemészeti osztályának nyu­galmazott osztályvezető orvo­sa, Horváh Miklós könyvet írt. A kezdetektől 2000-ig állí­totta össze a megye szemé­szeti történetét. A kötet egye­dülálló anyagát a történelmi adatok mellett idősebb kollé­gák, betegek, ismerősök és is­meretlenek leveleiből gyűjtöt­te össze a szerző. A könyv a Magyar Szemorvostársaság és a Kaposi Mór Oktató Kór­ház szemészeti osztályának 100. évfordulójára készült. Kukának használják a Kossuth téri szökőkutat Üdítőspohár, papír zsebken­dő, csokipapír miatt folyama­tosan eltömődnek a Kossuth téri szökőkút szórófejei. Emi­att két-három naponta ki kell azokat tisztítani. Erre a fel­adatra a városgondnokság két közcélú munkást alkalmaz. Hartner Rudolf városgond­noksági vezetőtől megtudtuk: virágmaradványokat és fale­velet gyakran találnak a szű­rőkben, a legnagyobb gondot mégis az emberek által hát­rahagyott szemét, elhagyott gyerekjáték okozza, (sk) Jövő év elejétől újra bérbe adja a város a piacot, határozott időre, öt évre. A jelenlegi üzemeltető­vel kötött szerződés év végén jár le, így az önkormányzat pályáza­tot írt ki. A jelentkezők szeptem­ber 30-ig adhatják be pályázata­ikat. Mindenesetre aki a mint­egy 9,5 millió forintos éves bér­leti díj ellenében vállalja a piac üzemeltetését, egy meglehető­sen izgalmas időszak elébe néz. A következő években ugyanis ­bár az előkészületek némiképp megtorpantak - szeretnék el­kezdeni a piac fejlesztését. A vá­ros éppen ezért a szerződésben azt vállalja, hogy két évig tudja garantálni a bővítés nélküli za­vartalan működést. Ez az idő­szak éppen elég lesz ahhoz, hogy az előkészületekkel, az in­gatlanvásárlásokkal, kisajátítá­sokkal elkészüljenek. A beruhá­zás csak utána kezdődhet. A várt pályázati források ugyan nem valósultak meg, így vélhetően a tervezett határidőben nem kez­dődhet el az építkezés, de az ön- kormányzat úgy döntött: nem várt tétlenül a 2007-es új pályá­zati időszakig. Megpróbál befek­tetőket, befektetői csoportokat keresni a beruházás megvalósí­tásához. Egyelőre egy ingatlant bontottak le, melynek helyén ideiglenes parkolót alakítottak ki, de további ingatlanvásárláso­kat is terveznek. Meccsre járnak a polgárőrök Sasvári Katinka Bővítette feladatkörét a Kapos­vári Polgárőrök Egyesülete. A hétvégi Rákóczi-Getafe labda­rúgó-mérkőzésen tizenkilencen biztosították a helyszínt. A par­kolótól a nézőtérig minden le­hetséges ponton ellenőriztek. Rajtuk kívül nem volt más hiva­talos szerv a mérkőzésen. Rendbontás szerencsére nem volt. Varga Gyula, az egyesület elnöke elmondta: a meccsen kí­vül azért továbbra is járőröznek Kaposvár bel- és külterületein. Legutóbb a Monostor-hegyig is elmentek egy ellenőrzés során. Az elnöktől azt is megtudtuk, hogy Szentjakabon már két cso­portjuk is működik a lakosság védelmének érdekében. A honvéd utcai csomóponttól az Arany térig félpályás útlezá­rás van útépítés és csatornaja­vítás miatt, az Arany téren a körforgalom szabályai szerint halad a közlekedés - tájékozta­tott a Tele-Taxi. A madár utcában beszakadt az úttest, forgalomkorlátozásra kell számítani. Semmi sem jelzi az úttest beszakadását az APPONYI 33-NÁL és A TALLIÁN UT­CA 122. előtt, a Kontrássy és Rippl-Rónai, valamint a Damja­nich és a Kossuth utca sarkán. A FÜREDI UTCA 74/A ELŐTT egy sávon felbontották az útbur­kolatot. Újak csatlakoznak a Kötél egyesülethez SOMOGYBÁN A-TÓL Z-I Hedrehdy Elkészülhet a településen a Szabadság utca aszfaltozása. Bár az önkormányzat kevesebb összeget nyert a teki pályázaton, mint amire számított, de a falu vezetése úgy döntött, hogy saját erőből megtoldják a hárommillió forintos támogatást, így a hétmillió forintos beruházás ha­marosan elkezdődhet (szá) Hetes A tanévkezdésre megszépül a község iskolája és óvodája. A köz­munkások Virág János alpolgármes­ter irányításával rendbe teszik a vi­zesblokkokat, a tantermekben és a folyosókon elvégzik a tisztasági me­szelést, s kitakarítják az udvart. A munkák költsége várhatóan nem ha­ladja meg az 500 ezer forintot (hzs) Kaposvár Az APEH Somogy Megyei Igazgatósága az idei év első félévé­ben tizenhat esetben tett büntető feljelentést, illetve tíz esetben élt bűnügyi jelzéssel az illetékes nyo­mozóhatóságok felé, elsősorban adócsalás, valamint okirat-hamisí­tás gyanúja miatt. Az elkövetési ér­ték ebben az évben eddig 104 mil­lió forint volt. Tavaly egész évben húsz hasonló esetben 145 milliós értékben fordultak a nyomozóható­sághoz az adóellenőrök, (fe) Kaposújlak A legutóbbi esős időszak károkat okozott a Kanizsai utcánál is a településen. Az önkor­mányzati bekötőút mintegy 200 méteres szakaszán kezdték el az átereszek felbontá­sát a szakemberek, így biztosítva a víz útját - tudtuk meg Rózsás Gyula polgármestertől (képünkön), (mg) *145289* Kísbárapáti A felső tagozatos álta­lános iskolai képzés megszünteté­se miatt megürese­dett Kisbárapátiban az alsósok iskolai épüle­te, amelyet az önkor­mányzat 2002-ben vá­sárolt meg az egykori termelőszö­vetkezettől. A vétel és az épület át­alakítása több mint 15 millió forint­ba került. A megüresedett oktatási épület hasznosításáról még nem született képviselő-testületi döntés, így az átmenetileg kihasználatlanul áll, tudtuk meg Fazekas István pol­gármestertől. (képünkön), (kj) Nagyatád Befejeződött a virágos porták versenyébe nevező cégek, magánlakások, házak megtekintése - tájékoztatott Zöldi Aranka, a Város- gondnokság vezetője. Az immáron hagyományos versenybe húszán ne­veztek, 4 kategóriában. A legszebb, legápoltabb és persze virágosított er­kélyek, házak, társasházak és intéz­mények közötti megmérettetés ered­ményhirdetése augusztus 20-án lesz. Az bizonyos: sok szép és ízlése­sen díszített háztulajdonos maradt versenyben, így nemcsak az elsők kapnak majd jutalmat, hanem min­den kategóriában 3 díjat osztanak. Gungel Mónika Kétezer újszülött nevét írják fel arra a szoborra, amit a városli­getben a malom szigetén állíta­nak fel. Az életfát Gera Katalin szobrászművész és Csernák Máté készíti. A 3,2 méteres fa le­veleire fólvésik a Kaposváron született gyermekek nevét. Gera Katalin szobrászművész el­mondta: a világhegyet és a föld- anyát szimbolizáló dombon he­lyezik el az életfát, ennek törzse a szülőket jelképezi. A fa ezen részén két angyal is van - egy óvó anya és egy védő férfi -, a lombkorona és a gyümölccsel teli ágak pedig a kisgyermeke­ket jelenítik meg. A szobrot vár­hatóan októberben avatják föl. Ötvöskónyi Közel 500 szalmabála és 70 körbála égett le egy közeli lótelepen tegnap délután. A tűzoltó­kat egy állatfarmhoz riasztották, ahol a gyorsan terjedő tűz egy kis­teherautó kabinját is meggyújtotta. A szakembereknek sikerült hamar közbelépniük, így személyi sérülés nem történt. A tűz okát és a kár nagyságát még vizsgálják. Simonra Közhasznú munkások végezték a játszótér felújítását, akik az idényjellegű, napszámban lévők mellett a nyár folyamán, illetve jövő év februárjáig dolgoznak. A munka az önkormányzat háromhektáros terüle­tén folyik, a zöldterületeket és a parkokat tartják rendben. Emellett a par­lagfű-mentesítést is Ők végzik, (bl) FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Gera Katalin szobrászművész műtermében készül az Életfa FOTÓ: TÖRÖK Horváth Zsolt Öt új taggal, köztük egy hölgy­gyei gyarapszik a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó- és Életmentő Egyesület (Kötél). A jelentke­zőknek fél évig kemény gyakor­lati bevetéseken kellett bizonyí­taniuk elszántságukat és ráter­mettségüket. Arról pedig a na­pokban kapnak értesítőt, hogy az egyesület szívesen látja őket a csapatban. Bodó László, a Kötél parancs­noka (képünkön) elmondta: a hét éve alakult szervezet jelenleg 49 tagot számlál. Az újoncok felké­szítése nem ért még véget, hi­szen a katasztró­fahelyzetek el­hárításához, az eltűntek száraz­földi, vízi felku­tatásához szak­mai képzéseken kell részt venni­ük. A parancsnok hozzátette: bú­várra, alpinistára, tűzoltóra és el­sősegélynyújtóra egyaránt szük­ség van, azt pedig az új tagok döntik el, hogy mely területen szeretnék erősítem a csapatot TORZSOK TEMETKEZÉSI KFT. Kaposvár, Dombóvári u. 1. Tel.: 82/410-500, 412-404 Ügyeletes szállítás: 06-30-6367-003, 06-30-2565-444 Fonyód, Szivárvány u. 37. Tel.: 85/363-630 Ügyeletes szállítás: 06-30-2565-400 KÉRDEZZEN: ^82/316-165 HOLLYWOOD MULTIPLEX PREMIER! LOPAKODÓ (12) 91380 (sz) 16.00, 18.30, 21.00 L A G Z I RANDI (12) FARKASOK BIRODALMA (16) 80696 (f) 20.00 MADAGASZKÁR (kn.) 91298 (sz) 15.00, 17.00 GALA­XIS ÚTIKALAUZ STOPPOSOK­NAK (kn.) 83410 (f) 17.30 MR. ÉS MRS. SMITH (16) 91358 (f) 15.30, 18.15, 20.45 VILÁGOK HARCA (12) 91351 (sz) 15.15 Életfa az újszülötteknek

Next

/
Thumbnails
Contents