Somogyi Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-11 / 187. szám

ALMANACH 13 9 NEMESKISFALUD SOMOGYI HÍRLAP - 2005. AUGUSZTUS 11., CSÜTÖRTÖK A fiatalok mind elmennek nemes cél Hagyományt teremtenek az első falunappal Az első falunapot idén rendezik Nemeskisfaludon. A 68-as útról lekanyarodva elénk tárul a köz­ség virágos főtere, középen a kedves kis templommal. Lázas készülődésre, sürgés-forgásra számítottunk, de itt nyoma sincs semmiféle nyüzsgésnek. Nyugodtak, békések az utcák.- Csendes kis hely ez - ezzel fogadott Vida Ferenc polgár- mester is. - Sajnos, túl csendes is. De hát mitől is lenne hangos, amikor mind elköltöznek innen a fiatalok. Se munka, se szóra­kozási lehetőség nincs ezen a kis zsáktelepülésen, így pedig miért maradnának itt. Alig het­venen lakják a falut. Nagy ré­szük nyugdíjas - mondta. A nyugodt környezet viszont vonzza az időseket. Ezt tapasz­talta Rajnainé Tüsér Judit, az Elesett Öregek alapítvány titká­ra is, amikor egyesületük Ne- meskisfaludot választotta a kö­vetkező szociális otthon létreho­zására. - Megtetszett ez a ren­dezett kis hely, és első látásra beleszerettem. Bár nehezen si­kerül előteremteni a szükséges összeget, megpróbáljuk minél ügyesebben megoldani az épít­kezést. Pályázatunkat egy téve­dés miatt elutasította a terület- fejlesztési tanács, így a har­telenedik - mondta. - Ezzel a falunappal talán egy kicsit megváltozik itt az élet. Az igazi különlegesség az lesz, hogy a főzőversenyen nálunk nem zsűri bírálja el az étkeket, ha­nem a közönség a kóstoló után. Hogy ki lesz a győztes, az majd csak augusztus 27-én dől el, az viszont biztos, hogy nálunk mindenki jóllakik. A legtöbb fiatal legfeljebb látogatóba érkezik a nagyszüleihez a faluba mincfős otthont az építési vál­lalkozók kedvezményeiből gaz- dálkodjuk ki.- A takarékoskodás jellemző szinte az egész falura, legin­kább azonban az önkormány­zatra - folytatta a polgármester. - A falunapon legalább három­száz vendégre számítunk. Nem­csak mulatság lesz ezen a na­pon: akkor tartják a kétszáz la­kosúnál kisebb települések szakmai konzultációját is. A polgármester jobbkeze az előkészületekben Szép Nóra rendezvényszervező. - Végzős geográfus vagyok Pécsen, és érdekel az urbanisztika, a tele­pülések fejlődése. Az egyik kö­zeli faluban lakik a nagyma­mám, így feltűnt ez a helyzet: ha nem segítünk a falun, elnép­MÜLT ES JTOVO Unokájával jár versenyre Érettségit is szeretne A község egyik legidősebb, de kétségtelenül legserényebb lako­sa Bokor Jánosáé. Ez utóbbit mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy éve lelkes tagja a megye sütő- és főzőversenyein induló csapatnak.- A pizzás kiflinkkel Csoko- nyavisontáról, a kukucskálós tú­rósunkkal Somból hoztuk el az első helyezettnek járó kupát. E szép eredmény azonban a fiata­labbak érdeme, mert az én ke­zem már nem elég ügyes a da- gasztáshoz meg a sodráshoz - mondta a 76 éves Bokor Jánosné. Szavait azonban cáfolta Beck Istvánná, mondván: csapatuk csak Jolán nénivel teljes, mert- nagy szükség van a segítségére, tanácsaira. A különleges asztaü örömök rendezvénysorozatán a családból nemcsak Jolán néni veszi föl a kötényt a község hír­nevének öregbítésére. Rendsze­resen elkíséri a versenyekre ti­zenhat éves lányunokája is a nemeskisfaludi asszonyokat. Az utazás sem fárasztja Bokor Jánosnét, azt mondta: neki ez olyan, mint egy kirándulás. Amíg egészsége engedi, szíve­sen megy a nyolctagú csapattal. A versenyző étkek receptjét otthon is elkészíti, s e cse­megékkel lepi meg kis unokáit Míg a szünidőben egyesek a ten­gerparton ejtőznek, Kovács Krisztián létrán egyensúlyoz, otthonát festi. A meszelésért másnak fizetni fölösleges is vol na, hiszen van a háznál szakem­ber. A 19 éves fiatalember ugyanis Kaposváron festőnek és mázolónak tanult.- Nemeskisfalud nagy gond­ja, hogy munkát nem tud adni az itt élőknek; a szerencséseb­bek Böhönyén vagy Tapsony- ban helyezkednek el. Közéjük tartozom én is, hiszen az utóbbi községben egy német cégnél kaptam állást - mondta a fiatal­ember. - Úgy tervezem: egy évig dolgozom, munka mellett megszerzem a jogosítványt, s azután Kaposváron leérettségi­zem. így remélhetőleg nagyobb esélyem lesz a boldogulásra. Kovács Krisztián Nemeskis­faludon érzi magát igazán ott­hon és nem szívesen intene bú­csút a falunak. Azt mondta: a községet a csendjéért és a köz­vetlen emberekért szereti. A vele egykorú srácokkal pedig kedvükre tesztelhetik motor­jaikat a közeli dombokon. Krisztián és barátai büszkesége, hogy halászléjükkel a helyi főzőversenyen már elnyerték a zsűri elismerését. EZ A HÍR NEMESKISFALUDON Fűnyírókat nyertek Tovább szépítik a falu közterü­leteit, ugyanis nagy teljesítmé­nyű önjáró fűnyírót vásárolt az önkormányzat A beruházásra Teki-pályázaton szereztek 339 ezer forint támogatást, és ezt megtoldottak százhúszezer fo­rint önerővel. A Földművelés- ügyi és Vidékfejlesztési Mi­nisztériumtól pedig 250 ezer forintot nyertek, ebből beszer­zik a parlagfűirtáshoz szüksé­ges motoros kaszát meg a vé­dőfelszereléseket. Falugondnoki garázs épül Megkezdték a falu központjá­ban álló egykori tűzoltószer­tár átépítését. Évek óta nem használták ezt a romos épüle­tet, s most falugondnoki ga­rázst és tárolót alakítanak ki benne. A beruházás összesen kétmillió forintba került, s a költségeket önerőből állja az önkormányzat. A falu öt köz­hasznú munkása végzi az át­alakítást. A megújult épület­ben helyezik el azt az utánfu­tót is, amit 199 ezer forintért vett az önkormányzat. Felújították a temetőt Megszépült a falu temetője. A háromezer négyzetméteres sírkertben idén gyökerestől tépték ki a fákat, megtisztítot­ták az egész területet a bozót­tól. Egyes síremlékeket el­mozdítottak helyükről, majd a munkálatok után állították csak vissza. A teljes rendbeté­tel hatszázezer forintba került és a közmunkások végezték. Újra megnyitják a boltot Három éve nincs a faluban élel­miszerbolt Ha a nemeskisfaludi- ak vásárolni akarnak, kénytele­nek autóba pattanni és átmenni valamelyik nagyobb településre vagy megvárják a mozgó ABC-t Év közben a bevásárlást még csak-csak megoldják az idősek, akkor ugyanis az önkormányzat kisbusza viszi a gyerekeket Böhönyére és a falugondnok szál­lítja a szükséges élelmiszert Az idén megváltozik a helyzet, mivel az önkormányzat felkért egy vál­lalkozót, hogy nyisson boltot a fa­luban. Már megkezdték az e cél­ra kijelölt helyiség átalakítását. A friss pékárut és tejtermékeket továbbra is a mozgó ABC hozza, az új diszkontban felvágottat, trafikárut és üdítőt vásárolhat­nak majd a kisfaludiak. EZT FŐZIK NEMESKISFALUDON Kukucskálós túrós Hozzávalók a golyókhoz: 12,5 dkg margarin, 20 dkg liszt, 3 evőkanál kakaó, 15 dkg cukor, 2 tojás, fél csomag sütőpor. A masszához: 50 dkg túró, 25 dkg cukor, 12; dkg margarin, 2 csomag vaníliás cu­kor, 1 csomag vaní­liás pudingpor, 4 tojás. Ösz- szegyúrjuk a margarint a cukor­ral, hozzáadjuk a tojást, a lisztet meg a kakaót és diónyi gombóco­kat formálunk belőle. A gombó­cokat hézagosán berakjuk egy margarinnal kikent, liszttel meg­szórt tepsibe. A masszához egy csipetnyi sóval fölverjük habnak tojásfehérjét Össze­dolgozzuk a massza (többi alapanyagát is, végül hozzáad­juk a kemény tojásha­bot A masszát a tepsibe tett go­lyók közé folyatjuk. Ha megsült, kockára vágjuk. A CIKKEKET MEISZTERICS ESZTER ÉS HORVÁTH ZSOLT ÍRTA. FOTÓK: LÁNG RÓBERT AZ OLDAL ELKÉSZÍTÉSÉT AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA NEMESKISFALUDI MAGÁNÜGYEK Fát farag a polgármester Szabadidejében barkácsol Vida Ferenc polgármester. Azt mondta: az évek során alakult ki ez a hobbija. Eleinte csak egy-egy dara­bot próbált fab­rikálni, majd amikor sike­rült, bonyolul­tabbakra vállalkozott. A falu szemeteseinek az elkészítésé­ből is kivette a részét, sőt már villanyvezetéket is bekötött. Amerre jár, gyűjti a praktikus ötleteket. Bár még soha nem próbálta, most egy szobrot sze­retne faragni. Mint mondta: minden érdekli, ami a fa meg­munkálásával kapcsolatos. S nagyon örülne, ha egy kicsivel több ideje jutna arra, hogy szenvedélyének hódoljon. Hobbija a sütés-főzés Beck Istvánné a falu szíve-lel- ke. Főztjét szinte mindenki kóstolta már a kis településen, az asszonyok pedig tőle ta­nulják a recep­teket. Nyolcta­gú csapatával rendszeresen részt vesz a megye ínyesmestereinek ver­senyein. Legutóbb a nagysza­kácsi napokon második helye­zést értek el a pörköltjükkel. Egyik legismertebb finomsá­guk, a kukucskálós túrós, azt mondták: erre a legbüszkéb­bek, mert ezt a kisfaludiak ne­vében sütik. Ha vendégeket vár a polgármester, a hivatalba is készít sajtos pogácsát. Hob­biját sosem unja, és szívesen kipróbálja az újdonságokat is. A falu virágfelelőse Horváth Istvánné azt állítja: életében az unokák az elsők, de utána a virágok következ­nek. Közhasz­nú munkás­kánt ő felel a falu virágainak ápolásáért. Nem véletlenül, ugyanis szá­mos fajtát nevel az udvarában is. A templom környékét és a főteret az idén petúniával, őszi­rózsával és szalviával rakta te­le. Kertjében a muskátlik és a rózsák mellett van egy külön­leges növénye is: a bögrevirág. Azt mondta, ez tényleg bögre alakút virágzik. Ha az eső nem engedi a virágai közé, vetélke­dőket néz és napilapokat olvas, hogy újabb ötletekkel szépítse a virágoskertjét. Bármit megjavít Két hete már Bodó Gyula a falu gondnoka. Korábban egy né­met cégnél dolgozott Böhönyén, s ott gépekkel foglal­kozott. Ritka szerencséje van, mondta, mert élete úgy alakult, hogy a gépek szerelése a hobbija is. Bármit megjavít a fűnyírótól a háztartási gépekig. Emellett kész ezermester, mert ácsmun­kát és kőművesmunkát is elvé­gez, ha kell. Eleinte egy-egy gép szerelése sok idejét igény­be vette, de mára kitapasztalta a legtöbb hibájukat. Az időseb­bik fia NB I-es focista és nem érdeklődik apja szakmája iránt, a kisebbik fia azonban már tanulgatja a gépjavítást. Napi három híradó Horváth István azt mondja: képtelen volna tévé és újság nélkül élni. Reggel hatkor kel, megnézi az el­ső híradót, majd délelőtt kilencig figye­lemmel kíséri a beszélgetős és a vitaműsoro­kat. Elejétől a végéig átböngé­szi a napilapokat. Mint mond­ta, szeret tájékozott lenni, és érdekli, hogy mi történik a vi­lágban. Este végighallgatja a fél hetes híradót és a fél nyol­casat is. Bár néha előfordul, hogy ugyanazt mondják - tette hozzá, de őt ez nem zavarja. Az újságokon kívül szívesen olvas regényeket is, különösen kedveli Mikszáth műveit és Jó­kai Anna könyveit. Kertészkedik és kirándul Faggyas Ferenc szabadidejét a kertjében tölti. A faluban szüle­tett, majd pár évig Marcaliban lakott. Azt mondta: felesé­gével együtt csendes kör­nyezetre vá­gyott, ezért visszaköltöztek Nemeskisfaludra. Udvarában gyümölcsfákat nevelget, ta­karos konyhakertjében min­dent megtalálni, ami az ebéd­hez szükséges. Szőlője is van: évente ötven liter bort ter­meszt, de csak saját fogyasztás­ra. Korábban sokszor kirándul­tak a környékre és távolabbi városokba, mert a felesége szí­vesen látogatta a híres múzeu- mokaL Ma már egészségük nem engedi a nagyobb utakat. i < 4 l

Next

/
Thumbnails
Contents