Somogyi Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-27 / 174. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚLIUS 27., SZERDA 9 AUTÓ ÉS MOTOR A sovány ló és a vezetés élménye mazda mx-5 Minden idők legsikeresebb sportkocsijának harmadik generációja A tetőt lassú tempónál is lezárhatjuk, de a felnyitáshoz meg kell állni. A szélvédőoszlop közepén található rekesz oldása után csak hátra kell engedni. Mióta 1989-ben Chicagóban bemutatkozott, osztatlan szeretetnek örvend a kis japán sportautó. Most itt a harmadik változata, ami elődeinél is sikeresebb lehet, hiszen szinte tökéletes. Forrás: Autó-Motor Ritka pillanat, amikor egy japán sportautó dizájnját egy amerikai újságíró álmodja meg, s ráadásul g világsikert ér el a különleges pá- 5 ros. A Mazda mára legendássá vált MX-5-ösének első változatait Bob Hall amerikai újságíró vetette papírra 1979-ben. 1987-ben a Chicago Autó Show-n leplezték le a lapos, bukólámpás, vászontetős sportkocsit, ami azonnal elindult világhódító útjára. Egy évtizeddel később jött a második generáció, bukólámpák nélkül. Csupán három év telt el, amikor a Guinness-féle rekordok könyvébe került az autó: közel Műszaki adatok Mazda MX-ő 2.0 Lökettérfogat cm3 1999 Teljesítmény kW/LE 118/160 Max. nyomaték Nm/min 188/5000 Sebességváltó 5/6M Saját tömeg kg 1122 Csomagtér 1 150 Gyorsulás s (0-100 km/h) 7,9 Végsebesség Hm/h 210 Átlagfogyasztás 1/100 km 8,2 532 ezer darabot adtak el belőle. Európában 1990 óta 200 ezer talált gazdára, ezeknek 85 százaléka a mai napig járja az utakat. A lelkes tervezőgárda ezúttal is jelesre vizsgázott alaposságból. Kiindulásként ragaszkodtak ahhoz, hogy a motor maradjon Minden a legjobb anyagból készült. Öröm hozzáérni a finom bőrökhöz. elöl, a hajtás pedig hátul, a koncepció által garantált vezetési élményért számos vevő lesz hálás. Összesen 320 tervrajz készült, ezekből alakult ki a végleges forma. Ezután hét különböző 1:4 arányú makett készült, ezeken finomították tovább a részleteket. Valós méretű makettből már csak hármat építettek, egy Tokióban, egy az amerikai Irvine-ban, egy pedig Frankfurtban. Semmin nem spóroltak, kipufogódobokból 59 különféle változatot teszteltek, míg a gumiknak több tízezer küométeren keresztül kellett bizonyítaniuk ellenálló-képességüket. A legfontosabb lépés mégis a fogyókúra volt. A japán Jinba Ittai, azaz a „ló és lovasa egy” elvet szem előtt tartva arra törekedtek, hogy a sofőr az elérhető legnagyobb vezetési élményben részesüljön. Az autó súlyából úgy faragtak le 43,5 kilót, hogy a karosszéria minden paraméterében nagyobb lett. Igaz, a felhasznált modern anyagok sokat segítettek. A hosszúság és a szélesség 40-40, a magasság 15, a tengelytáv pedig 65 milliméterrel lett nagyobb, ráadásul mindez az utastérben is érezhető, több hely jut a fejnek és a lábaknak. Legalább ilyen fontos, hogy a rendkívül kényelmes ülések háttámlája is széles tartományban állítható, és a kormányoszlop függőleges irányú álh'tására is van lehetőség. A tökéletes súlyelosztás érdekében a motort 13 centivel hátrébb, az üzemanyagtankot pedig 11 centivel előrébb és 12 centivel lejjebb helyezték el. A motorválaszték is kényezteti a vevőket. Az MZR 1,8-as 126 lóerős, míg a kétliteres változat 160 lóerős. Előbbihez öt-, utóbbihoz öt- és hatfokozatú kézi vagy automata váltót kérhetünk. Az erőforrás csendes és dinamikus, remekül reagál a gázpedál apró érintéseire. A sebészi pontossággal kapcsolható váltó is xtökéle- tes. Belül is minden a sofőr kényelmét szolgálja, remekül olvashatók a műszerek, jó ötlet a két ülés közötti fedeles box. Témáinkról bővebben az Autó-Motorban olvashat @ TOVÁBBI érdekességek: www.reggel.hu HIRDETÉS PEUGEOT 307 KLÍMÁVAL 2 990 000 FORINTTÓL Jövő a Citroen csodagépében tanulmányautó Kényelem, biztonság és tágas belső tér A francia márka egyik fő célkitűzése, hogy megalkossa a jövő autóját. Ennek bizonyítékaként mutatták be nemrég a legkorszerűbb technikai újításokat felvonultató „C5 by Wire” modellt. Árvay. N. Tivadar A repülésben használt technika - a by Wire - betörni látszik az autógyártásba. Lényege, hogy a kezelőszerveket - a kormányt, a pedálsort, a fődarabokat, mint például a kormányművet és a fékeket - összekapcsoló mechanikus elemeket elektronikus kötésekkel helyettesítik. Az elképzelés a C5 by Wire-ben öltött testet Az újításnak köszönhetően a hagyományos kormányra már kevéssé hasonlító irányítóoszlopon kaptak helyet a kormányzási, a fékezési és a gyorsítási funkciók kezelőszervei, a pedálsor pedig végleg eltűnt. Az autó vezetőülése, a műszerfal kialakítása leginkább egy repülőgép pilótaállására hasonlít. A technológia egy 210 lóerős, 3.0i V6 motorral szerelt, automata sebességváltós Citroen C5 szériamodellbe került beépítésre. A pedálsor és a kormányoszlop megszüntetésével nagyobb szabadságot kaptak a tervezők z a belső tér kialakításánál. Vitat- f hatatlan előny a tágasabb belső S tér mellett az is, hogy ütközésnél I csökken a sérülésveszély. A kor- | mányon lévő kapcsolók tökéle- | tes belső komfortot és egysze- s rűbb használatot biztosítanak. A műveleteket gyorsabban és jóval biztonságosabban hajthatják végre a vezetők. Az alapvető feladatokat a sofőr a kormányról működteti. Jobb vagy bal hüvelykujjal könnyen elérhetők a kormány két oldalán elhelyezett gázkarok. Azért van szükség két karra, hogy gyorsítás közben a vezető a bal oldalon található gombokkal be tudja kapcsolni a világítást, a jobb oldaliakkal pedig működtetni tudja az ablaktörlőt, a fényszórómosót vagy a dudát. A gépkocsi sebességtartó automatával is rendelkezik, így nem kell folyamatosan nyomni a gázkart. Fékezésnél vagy gyorsításnál a sebességautomata magától kikapcsol. Ehhez elég egy pillanatra megérinteni a megfelelő gombot vagy kart. A kormány két szélén található érzékelők segítségével lehet fékezni. A fékek nyomógombját a vezető a mutatóujjaival tudja működtetni. Megálláskor egyszerűen csak növelnie kell az egyik vagy mindkét kormánykaron az érzékelőre gyakorolt nyomást. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kezelőszervek használata szokatlan elhelyezésük ellenére is gyorsan természetessé válik. A vezető minden figyelmét az útra összpontosíthatja, ami biztonsági szempontból jelentős előnynek számít. A C5 by Wire modellel a Citroen új utat nyit a műszaki újításoknak: a kötöttségektől megszabadított vezetőtér merőben új elképzelések kidolgozását teszi lehetővé, miközben jelentősen nő az aktív biztonság is. Nagyobb biztonság, tökéletes vezetési élmény vár ránk a jövő autójában Élet és Stílus rovatunk heti oldalainak témái HÉTTŐ SZÉPSÉG ÉS DIVAT KEDD ________________EGÉSZSÉG ►S ZERDA AUTÓ ÉS MOTOR CSÜTÖRTÖK PIGITÁUS VILÁG PÉNTEK_________ÍNYENCSÉGEK SZ OMBAT CSALÁD ÉS NEVELÉS Részeg vezetők a Volvo tesztpályáján ittasan ülnének a volánhoz a Volvo tesztpályáján a szigorúan ellenőrzött kísérleti sofőrök. A svéd gyár legújabb fejlesztését tesztelné. A szerkezet kiszűri az ittas, drogos vagy fáradt vezetőket. Az új berendezés szükség esetén az irányítást is képes lenne átvenni, így elkerülhetők lennének a komolyabb balesetek. A mérnökök a hivatalos engedélyekre várnak. www.peugeot.hu A Peugeot 307-re méltán lehet büszke tulajdonosa, hiszen a francia elegancia most kimagasló felszereltséggel párosul: a klíma, a kivehető LCD képernyővel szerelt DVD lejátszó, a rádió-CD, az ABS és a vezető- és utasoldali légzsák most egytől egyig az alapfelszereltséghez tartoznak. És ez a kiemelkedően felszerelt modell most 2 990 000 forinttól az Ön büszkesége lehet! Részletekről érdeklődjön márkakereskedéseinkben! k PEUGEOT a TOTAL-t ajAnl**. J _ _ A kép illusztráció. Az ajánlat a készlet erejéig érvényes. Vegyes üzemanyag fogyasztás: 4,5-8,2 1/100 km, C03-kibocsácás: 120-199 g/km.