Somogyi Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-26 / 173. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚLIUS 26.. KEDD 1 LENGYELTÓTI TÜKÖR Horváth László szőlősgazda (balról) és Németh János hegybíró aggódik az idei termésért fotó: marton László 9,5 millió forintból gazdálkodik idén a több mint 500 tagot tömörítő hegyközség. A keret egy részét a Fácános-hegy halasztást nem tűrő fejlesztésére fordítják. A területen eddig nem volt víz és villany, az önkormányzat és a hegyközség már megtette a villany bevezetéséhez szükséges első lépéseket. Az utak és árkok szüret előtti javítása 2 millió forintba kerül, a kiadások legnagyobb részét a szőlőterületek őrzése teszi ki.- Az állami támogatás elenyésző, ezért a kiadásokat többnyire a tagdíjból kell kigazdálkodnunk - mondta Németh János hegybíró. Hozzátette: a gazdák is egyre nehezebb helyzetben vannak. A felvásárlási árak alacsonyak, a költségek viszont rendre 5-6 százalékkal emelkednek, ezért a térségben egyre kisebb a telepítési kedv a rossz jövedelmezőség miatt. A hegyközségben évek óta gondot jelent a direkt termő szőlőfajták kivágására vonatkozó szabályozás. A bortörvény rendelkezése szerint ki kell vágni egyebek mellett az othello, noha és elvina szőlőket, ezek ugyanis mérgező anyagot tartalmaznak. Amennyiben ezt a gazda nem teszi meg, a hegyközségnek kell azt végrehajtani. Németh János szerint ez viszont lehetetlen. Különösen tavaly óta, amikor a borvidéken kívüli területek felosztásakor 11 település szoléit csatolták a Lengyeltóti Hegyközséghez. Boglárra és Badacsonyba kerül a tóti szőlő A Lengyeltóti Hegyközségben 319 hektáron terem szőlő. Jellemzőfajták a chardonnay, a királylányka, a vertelini, a zweigelt és a Csabagyöngye. A borvidék átlagához viszonyítva itt nagyobb mennyiségben terem a tramini és a semillon. Bort szinte csak saját részre termelnek, a szőlőt többnyire a bogiári borgazdaság és badacsonyi, bonyhádi felvásárlók veszik meg. Villanyt visznek a hegyre hegyközség Bizonytalannak látják a jövőt a szőlősgazdák Nem látják a kiutat az ágazat válságos helyzetéből a Lengyeltóti Hegyközségben. A hegybíró szerint az anyagi csőd fenyegeti a gazdákat, akik attól tartanak, hogy nem tudnak értékesíteni bizonyos fajtákat, és a felvásárlási árak a tavalyi szintet sem érik majd el. Füleki Tímea HÍREK Székely kaput kaptak ajándékba Farkaslakától Kitüntetéseket adtak át a városnapokon A településért végzett tevékenységének elismeréseként arany kitűzőt vehetett át a városnapokon Gyuriga Károly esperesplébános és Demény Gábor, Farkaslaka polgármestere. Munkájáért oklevélben és tárgyjutalomban részesült Peitlerné Takács Éva könyvtáros és Kajtán Jánosné Németh Ildikó óvónő. Rendezvényterem a művelődési házban Megkezdték az átalakítási munkákat a művelődési házban. Az intézményt mintegy háromszáz fős rendezvényteremmel bővítik, a tervek szerint a megszépült és kibővült intézmény a tél folyamán elkészül, s elsőként a január 6-i megyenapnak ad majd otthont a terem. Az év végén kezdődik a tanuszoda építése Még az idei évben megkezdődhet a tanuszoda építése a városban. A kormány döntése értelmében elsőként a Somogy megyei programot valósítják meg, melyben a városon túl Marcali, Nagyatád és Tab vesz részt. A létesítmény teljes egészében magántőkéből épül fel. Székely kaput ajándékozott a városnak erdélyi testvértelepülése. Farkaslaka ajándéka, a díszes faragott kapu a Babakertben talált otthonra a tóti napok előtt. A partnerkapcsolat miatt korábban utcát neveztek el Tódban Tamási Áronról, az idei ajándékkal újra megpecsételte barátságát a két település. Tizenegy aranyos bor az idei versenyen Tizenegy arany, tizennyolc ezüst és huszonnégy bronz minősítést adtak át az idei borversenyen. A megmérettetésen 37 gazda 75 borát értékelték a szakemberek. A bortermelők most a szüreti napra készülnek nemes italaikkal, melyet szeptember 18-án tartanak. Időutazás az egykori moziban Füleki T. Mivel foglalkoztak, milyen eszközöket használtak őseink több mint két évszázaddal ezelőtt? Hogyan éltek dédanyáink a világháborúk előtti időkben? Kérdések, melyekre többnyire már csak olvasmányainkból kapunk választ. A város régi moziépületébe lépve most időutazást tehetünk az évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtti mindennapokba. A múltidéző kiállítást Czámé Fodor Zita, Csökli Orsolya és Csökli Beáta álmodta meg, akik barátok, ismerősök féltve őrzött „ereklyéit” összegyűjtve idézték meg az utolsó szalmaszálig élethű hangulatot. Rég elfeledett mezőgazdasági A fiatalok ki is próbálják a különleges tárgyakat fotóímárton László szerszámok a bejáratnál, kádárműhely a 18. század végéről, szinte mintha csak egy pillanatra lépett volna ki valahova a mester a vonószék mellől a félkész hordót hátrahagyva. A for- gácsos műhelyből az udvar döngölt földjére léphetünk, arrébb a kemence frissen sült kenyérrel. A következő helyiségben a konyha a szegre akasztott csizmával, az asztalon a ház urának reggelije: szalonna és hagyma. A szekrényen a katonáskodó családtag elmosódott képe, orvosságosüveg, gondosan elrendezett tányérok. Buzsáki viseletre téved szemünk, melyet látva biztosak vagyunk benne: gazdája bármikor beléphet az ajtón. Híreket mond a városnak Füleki T. A helyi újságot szerkeszti, a könyvtárat vezeti, rendezvényeken konferál, a tótiak hetente láthatják a városi televízió adásának műsorvezetőiéként. Peitlerné Takács Éva (képünkön) a Tóti Napokon vehette át munkájáért a Lengyeltóti Közművelődéséért elismerő oklevelet.- 1977-ben hirdettek először főállású könyvtárosi állást Tóti- ban. Több mint húszán jelentkeztünk a helyre, el sem akartam hinni, amikor megkerestek azzal, hogy engem választottak - mondta Peitlerné Takács Éva, aki közel három évtizede gondozza a helyi bibliotéka immár 25 ezer kötetét. Már az első időszakban hihetetlen lelkesedéssel vágott neki a munkának, és a megszokottól eltérő elképzeléseinek köszönhetően az intézmény igazi közösségi színtér lett: az új vezető társasjátékokat szerzett be, tévézni, videózni jártak a fiatalok a házba. Az sem volt ellenére, ha a könyvtárban valaki hangosan beszélt. A munkája ma sem csupán a kölcsönzésről szól: folyamatosan figyeli a pályázatokat, és az intézmény rendre újabb eszközökkel bővül. Nemcsak olvasnivalóval, hanem helyi hírekkel is ő látja el a lakókat: a Tóti Hírlevelet szerkeszti, és a városi tévé műsorának összeállításában működik közre. Egyetlen álma van csupán: jelenlegi munkahelyéről szeretne nyugdíjba menni. HIRDETÉS R®SSMANN Dinamikusan fejlődő német-hoiland drogériahálózatot működtető Rossmann Magyarország Kft. ÜZLETVEZETŐT, ÜZLETVEZETŐ-HELYETTEST Elvárások: • szakirányú végzettség • jő kapcsolatteremtő képesség • szakmai tapasztalat. Ha jól tud csapatban dolgozni, ha jó a kapcsolatteremtő képessége, ha szeretne egy biztos munkahelyet, szívesen dolgozna szép környezetben széles és színvonalas áruválasztékkal, várjuk fényképes önéletrajzát a következő címre: Rossmann Magyarország Kft., 1675 Budapest, Pl. 109 A borítékon kérem tüntessék fel a megpályázott pozíciót! ______________________________________________________DQJRO _ és ELADÓ-PÉNZTÁROSOKAT keres Marcaliba. Nyári akciók a Fiatnál! Fiat Stilo Racing klíma, ABS, CD, szervo, könnyűfém kerék, oldal- és hátsóspojler 600.000 Ft kedvezménnyel 3.290.000 Ft-tól 100.000 Ft befizetéssel 44.900 Ft/hó. Cascomentes Fiat Panda 1.1 klíma, szervo, fényezett lökhárítók 0 Ft kezdőbefizetéssel 29.900 Ft/hó Casco-mentes hitel FiatPunto 1.2 Actual 1.949.000 Ft + ajándék: szervo, elektromos ablakemelő, központi zár 99.000 Ft befizetéssel 29.900 Ft/hó V&H AUTÓCENTER KFT. Kaposvár, Gyár u. 64. Telefon: 82/429-400, 82/429-500 Fim* ,Játékkal“ a Sziget Fesztiválra! Azok a Játékosok/Fogadók, akik 2005. július 23-30. között bármilyen terméket vásárolnak az alábbi lottózók valamelyikében, tombolaszelvényt kapnak, mellyel a Sziget Fesztiválra nyerhetnek napijegyet: ■ Siófok, Fő u. 174-176. ■ Siófok, TESCO Áruház ■ Balatonboglár, SILVER Üzletház • Keszthely, Fő tér 4. • Keszthely, Skála-köz Keszthely, INTERSPAR Balatonfüred, Kossuth L. u. 5. ■ Marcali, Rákóczi u. 7. • Tapolca, Fő tér 17. Sorsolás: 2005. július 30-án. A játék részleteiről érdeklődjön az érintett lottózókban. m SZERENCSEJÁTÉK >t. * PÉCSI TERÜLETI IGAZGATÓSÁG