Somogyi Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-24 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 30. szám
2005. július 24., vasárnap Közélet, politika, gazdaság 5 Nemi kívánságműsor A kormány SMS-szavazást indított a kérdésben: eldönthessék-e a szülök, hogy a második gyerek után fiuk vagy lányuk szülessen? Czeizel Endre szerint húszezerrel több magyar csemete születhetne az Amerikában már sikeres irányított módszer segítségével. Az ellenzék mégis háborog: szerintük zaklatják a családokat. A z irányított születés ma már nem álom. Izraelben vagy Hollandiában néhány gyerek után szabadon dönthetnek a szülők, lányt vagy fiút szeretnének-e. Amerikában ugyancsak népszerű az eljárás. Első „ránézésre”, néhány szóba tömörítve nem is mondható túl bonyolultnak a dolog. A lényeg, hogy az X, vagyis a leány kromoszóma lassabb, mint a fiút nemző Y, így sebességük szerint jól kü- lönválaszthatók. Persze, a biztos „célba éréshez” elkél némi segítség: egy speciális anyagban éppen ezért ondósejteket áramoltatnak, „postáznak”. Czeizel Endre orvos-geneti- kus magánkalkulációja szerint csak hozzá 120-150 házaspár fordul évente efféle kívánsággal. Többségük abszolút biztosra megy, nem is vállalja be más feltétellel a gyermekáldást, csak ha a gyerek a nekik tetsző nemet képviselheti. Kökény Mihály népegészségügyi kormánymegbízott azonban elárulta: a módszer korántsem tökéletes: nincs százszázalékos garancia a sikerre. Hasonló véleményen van a szaktárca is. Kereszty Éva főcsoportfőnök nem rejtette véka alá véleményét, miszerint: „elég nagy esély van arra, hogy csalódjanak végül a szülők, mert más gyerek születik, mint amit szerettek volna”. Az Egészségügyi Minisztérium szakértői emellett a heti adok-kapok során az erkölcsi kérdéseket is feszegették, mondván: a nemek kiválasztása társadalmi, etikai és vallási kérdéseket vetnek fel. Czeizel amondó, itt és most az igencsak fogyatkozó nemzet érdekeiről illene beszélni, no meg Európa jövőjéről. - A felmérések azt mutatják, 2030- ban a 65 éven felüli felnőttek aránya 50 százalék fölé nőhet az öreg kontinensen - jegyzi meg a genetikus. Ez pedig komoly aggályokat ébreszthet akár a politikusokban is. Európa jövője a tét. Ha ugyanis minden marad a régiben, a népes távol-keleti államok - főként India és Kína -, valamint Amerika pusztán a lélekszámúknak köszönhetően fölénk nőhetnek. Magyarország helyzete, ha lehet, még aggasztóbb. Tizenöt esztendeje 126 ezer gyermek született, 2003-ban már csak 95 ezres volt a mutató - figyelmeztet a magyarság genetikájáról tanulmányt írt szakember. A kedvezőtlen tendenciákat valamelyest mérsékelhetné - véli Czeizel -, ha itthon engedélyeznék az első gyermek megszületését követően a szabad „nemválasztást”. Úgy gondolja, évi húszezerrel lehetne növelni a születésszámot. Kökény ezt kétli: „ezt a számot nem érzem valóságosnak, s a tények sem támasztják alá”. A népegészségügyi kormánymegbízott azt sem érzi eretnekségnek, hogy SMS-ben kérdezgeti a kormány az embereket. - Szokatlan marketingeszközről van szó, ez kétségtelen. Ugyanakkor serkenti a társadalmi vitát, s ez egyáltalán nem káros - teszi sebtében hozzá. Az ellenzék botrányosnak tartja a kérdést. Kosztolányi Dezső fideszes képviselő a hírt így kommentálta: „mélységesen felháborít, hogy a családokat ilyen kérdésekkel zaklatják, amikor az egészségügy ott tart, ahol tart, hogy a kórházak ma gyakorlatilag a temetkezési vállalatok legjobb beszállítói.” A Fidesz hivatalos álláspontja alapján ez a kérdés (is) ott kezdődik, a családok hogyan tudják egyáltalán a vállalt egy vagy két gyereket felnevelni... Czeizel Endre nem ad igazat az ellenzéknek. Mint mondja, számos felmérés igazolta, hogy nem minden pénzkérdés. A mai ellenzék például, amikor kormányon volt, lépten-nyomon a családok támogatásáról, a középosztály megerősítéséről, a jómódúak nagycsaládossá „alakításáról” beszélt. Azután nem történt semmi, hiszen a mai adatok (is) azt jelzik, hogy a „jómódú gazdagoknak van a legkevesebb gyermekük. A legszegényebbek ugyanakkor nagy családban élnek.” Az abortuszok számának mérséklése is a kulcsfontosságú kérdések közé tartozik a genetikus olvasatában. Igaz, a jobb eredményekhez, a probléma orvosolásához komoly megelőző munkára, a fiatalokat a védekezési módokról világosan informáló reklámanyagokra, brosúrákra, átfogó kampányra lenne szükség. Szabó Zoltán Attila SPERMASZELEKCIÓ ÉS MAS CSODÁK A világon jelenleg 30 országban engedélyezett a születendő gyermek nemének megválasztása. Ugyanakkor az Európa Tanács emberi lény emberi jogaira vonatkozó egyezménye szerint, amelyet Magyarország is aláírt, a születendő csemete nemének befolyásolása csak akkor lehetséges, ha az a nemhez kötődő súlyos betegség elkerülését szolgálja. Amúgy a gyermek nemének befolyásolására ma három lehetőség nyílik: az abortusz, az embrió-, avagy a spermaszelekció. Dávid Ibolya pártelnök „Mi nem készülünk koalícióra sem az MSZP-vel, sem a Fidesszel. Programunk alapján akarunk együttműködni olyanokkal, akik erre nyitottak, akikkel közös nevezőre juthatunk. És ez a közös nevező nem a bársonyszék...” Kovács Zoltán újságíró „Orbán sem az isten, vitakömyezetben ő sem olyan magabiztos, mint Philippel az oldalán, viszont senki se kergessen a baloldalon olyan álmokat, hogy Gyurcsány 2006-ban egyedül is nyer." Mester Ákos publicista „Elképzelhető-e, hogy mondjuk Áder János hasonlóan járjon egy ifjú fideszessel, mint most Szekeres Imre a nevenincs (van, de nem érdekes) platformszervezővel. Szerintem elképzelhetetlen. De ha mégis: előfordulhat, hogy nem rúgják ki azonnal a kis Brutust a nagy Fideszből? Ugyan.” Dómján Sándor nagyvállalkozó „A Medgyessy-kormány tevékenysége a brezsnyevi pangás túllicitálása volt, amit bátran állíthatok, mert nem utólag bírálom, már akkor is ezt tettem.” Billy Graham amerikai tóvéprádikátor Botránymentes pályafutását ő maga szerényen annak is tulajdonítja, hogy mindvégig ellenállt az angolul 3 G-ként (Girls, Gold and Glamour) emlegetett kísértéseknek, vagyis azt hirdette és követte: ne csald meg feleségedet, bánj okosan a pénzzel és tartsd magad távol a dicsőségvágytól. ItirMIX KÁOSZROCK. Ki a fene érti a Magyar Televíziót? Tetteik, műsoraik, lejárt szavatosságú filmjeik egyaránt a káoszra utalnak. S még a néhanapján elővett, az mtv halovány palettájára váratlanul odaillesztett csemegékért is nehéz lelkesedni. Egyrészt, HWH’HfTI nnert kevesen tudnak róla. Másrészt, mert képe- ***** sek egy unikumnak beillő U2-koncertfilmet kedd Ez már döfi estére beiktatni. Az e heti bulit elnézve is arra **** gondolhatott a néző: talán akciósán beszereztek Elmegy egy DVD-t, azután összevágták ötven percre, ££* s így kerültek végül a rock ír hősei a magyar Átlagos képernyőre. Amúgy helye lenne az ilyesminek ^ a csatornán, jó koncertekből alig-alig látni egyet- Gyengus egyet. Csak hát félő, hogy ha legközelebb Dávid Bowie vagy akár a Metallica feltűnne az mtv-n, Bukta a zen®be végig beledumálna valaki, akit szakér- ------------------------- tőnek neveztek ki. Lásd: Live 8. ** SA NYIBÁCSI. Egervári Sándor is megmondta a magáét a héten. Elemzésében arra jutott, hogy a honi labdarúgásnak végre meg kellene kapnia jogos jussát, például a totópénzeket. A mester szerint az állami támogatás elenyészőnek mondható. Nagy gondolatok. Csak akkor van baj, ha az Egervári által dirigált, stílustalan, lélektelen - tavalyi - Vasasra gondolunk. Azért a produkcióért normális esetben száraz kenyér és víz járt volna cserébe. S az edzőnek és a játékosoknak illett volna fizetnie a végén - a szurkolóknak. * MÓNI & LACI. Palik Laci elvitte egy körre Lamperth Mónikát. Történt mindez a Hungaroringen, a sajtó szeme láttára, ahol is nevezett mint a Porsche Szuperkupa újdonsült versenyzője gurította meg a belügyminiszter asszonyt. Ez ám a giccskampány. ** Légszennyezés vagy porhintés? Putnok íazincl Miskolci iáígótarján iPVác Nyíregyháza : Győr q Tatabánya Székesfehérvár VárpalotaQ © i udapest Debrecen O ízhalombatta 'Szolnok AjkaO tunaújváros Tavalyi adatok alapján kinevezték a négy legszennyezettebb magyar várost. A városok vezetői csodálkoznak, különösen Putnok és Salgótarján városatyái tiltakoznak. Budapest és Pécs hallgat. A levegő térképe N emrég az egyik országos napilap a tavalyi adatok alapján szennyezettnek minősítette több városunk, köztük Putnok és Salgótarján levegőjét. A két említett város egyike sem számított eddig szennyezettnek és egyik önkormányzatot sem Putnok leve- kérdezte meg gője kiváló, senki. Dr. Tanner tavaly is csak János, Putnok a szálló por jegyzője az alábhaladta meg biakat fűzi hozzá a határérté- a témához: „A két. A polgár- sajtó sajnos szenmester nem zációhajhász móórti, miért dón közelítette hozták őket meg a témát. Az rossz hírbe. önök újságja kérdez meg minket először. Nézzük a tényeket: Putnok levegője a Kör- ■ nyezetvédelmi Minisztérium adatai szerint a 2004. évben a nitrogén-dioxid, szén-monoxid, kén-dioxid, nitrogén-oxidok és az ózon tekintetében kiváló, illetve jó minősítést kapott. A határértéket egyedül a szállópor haladta meg, ám ennek koncentrációja sem érte el a jogszabályban előírt tájékoztatási, illetve riasztási küszöbértéket. A július 20-ai adatok minden komponense - így a szállópor tekintetében is - kiváló. Augusztus 4-én a képviselő-testület tárgyalja a témát, erre meghívást kapott a környezetvédelmi minisztérium és a környezetvédelmi hatóság. Addig is annyit tudok mondani - megerősítve a környezetvédelmi hatóság szakvéleményét -, hogy aggodalomra nincs ok.” Bibók Zsuzsanna, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium levegőtisztaság-védelmi főosztályának vezetője elmondta, hogy a légszennyezettség megállapítása automata mérőállomások segítségével történik, ezek azonnal továbbítják az adatokat az adatközpontba, ahonnan azok felkerülnek az internetre is. Az adatok értékelése az EU előírásaival megegyező, magyar jogszabályban előírt egészség- ügyi határértékek alapján történik. A problémás területekre a szennyezettség csökkentésének érdekében külön programokat dolgoztak ki a területileg illetékes környezetvédelmi hatóságok. Szigorú rendeletek szabályozzák a gyárak és erőművek szennyezőanyag kibocsátását, ahogy azt is, milyen műszaki állapotú gépkocsi vehet részt a forgalomban. Putnokon és Salgótarjánban 2004-ben csak a por szennyezettsége haladta meg a határértéket, azonban ez nem ért el olyan szintet, amely rendkívüli intézkedés megtételét tette volna szükségessé. A többi mért szennyezőanyagnál nem volt határérték-túllépés. A salgótarjáni önkormányzat nem kívánta kommentálni az eseményeket. Kovácsné Czeme Csilla alpolgármester asszony elfoglaltságaira hivatkozva hárította el az interjút, ám annyit sikerült megtudnunk, az önkormányzat sem tartja szennyezettnek a város levegőjét. Budapest légszennyezettsége aggasztó méreteket ölt, ez elsősorban az óriási forgalommal magyarázható, amelyet súlyosbít az úthálózat kezdetleges volta, ami a jól ismert dugók kialakulásához vezet. Jelenleg hozzájárul ehhez az áldatlan állapothoz az is, hogy az egész város területén útfelbontások bénítják meg a forgalmat, és ezzel többszörösére növelik a levegőbe kipufogógázok útján kerülő mérgező anyagokat. Számtalan más mellett „dicsekedhetünk” egy rekordteljesítménnyel: pillanatnyilag mi birtokoljuk Európa egyik legszennyezettebb útját. Nem más ez, mint a Margit körút. A fővárost illetően már nem csodálkozik senki, kérdés, mitől válnak szennyezetté a vidéki váro• szennyezett levegő O megfelelő levegő Ojó levegő sok. Pécsett ugyan működik egy erőmű, ám ma már ennek működését is szigorú'EU-szab- ványok és -előírások határozzák meg, ráadásul a környék szénbányáit már bezárták. Mégis, Pécs ugyanúgy szerepel a legszennyezettebb magyar városok listáján, amely nemrég látott napvilágot a sajtóban. sz. gy.