Somogyi Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-21 / 169. szám

14 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚLIUS 21., CSÜTÖRTÖK KÉK TÜKÖR Leszámolás vagy rablótámadás? gyilkosság Több lövéssel végeztek a tettesek a presszó középkorú tulajdonosával Illegális munkások a győri ítélőtáblán lebukott 12 feketemunkás a győri ítélőtábla építkezésén. Nem először tartottak ellenőr­zéseket itt a rendőrök és a ha­tárőrök az APEH kezdemé­nyezésére. Májusban tizen­hármán, később tizenketten buktak itt le. (ned) Gázolás szemtanúit keresi a rendőrség elütöttek egy férfit Nyírbátor­ban, a súlyos sérültet vérző fej­jel találta meg kerékpárja mel­lett egy arra járó autós. A férfit kórházba vitték, és ismeretlen tettes ellen cserbenhagyás mi­att eljárást indítottak, (ned) Gyermekeivel együtt tűnt el az asszony keresi a rendőrség Szőrös Mihályné Tóth Ágnest (37) Dunakesziről. Az asszonynak június végén veszett nyoma két fiával és két lányával együtt, (ned) Még nem tudják, mikor halt meg nem volt hajléktalan az a fiatal­ember, akinek holttestét hétfőn találták meg a budai Tündér­szikla alatt. A balesetet szenve­dett túrázóról ma derül ki mi­kor is vesztette életét (ned) Megerőszakolták mindketten a nőt elfogtak két fiatalembert, akik egy 41 éves egyedül élő asszonyra rátörték az ajtót Vásárosnaményban. Azzal gyanúsítják őket, hogy egy­más után megerőszakolták a nőt. (ned) Kazánházból vitték el a vadászpuskákat elloptak két vadászfegyvert egy akasztói hobbitelken lévő vadászházból keddre virradó­ra. A tettes egyelőre ismeret­len. A tulajdonos az előzetes vizsgálatok alapján nem szeg­te meg a fegyvertartásra vo­natkozó szabályokat, (ned) Mindkét patikarabló rács mögé került- Hajnalban elfogtuk a patika- rablás-sorozat másik feltétele­zett elkövetőjét is - tudta meg lapunk Szabóné Csontos Stefá­niától. A Budapesti Rendőr-fő­kapitányság helyettes szóvivője hozzátette: ő volt az, aki egyedül is követett el bűncselekménye­ket. Kiderült a végleges lista is, a gyanú alapján a két patikarab­ló megdöntötte a két évvel ez­előtti sorozatrabló rekordját. N. Endre Károlyt akkor tizenkét bűncselekménnyel hozták ösz- szefüggésbe. A most elfogott fi­atalembereket viszont már ti­zenhárommal. Kilenc patika­rablás, három élelmiszerüzlet és egy lottózó kifosztása szere­pel bűnlajstromukon. Az esetek között több olyan is akad, aho­va később visszatértek. Az első bűncselekmény március 10-én történt, a II. kerületi Hatvány Lajos utcában. Ezt még C. Mar­cell (33) egyedül követte el. Ő volt egyébként az, aki vissza­tért ide május 5-én is. Ezen a napon egyedül három rablást követett el alig néhány perc le­forgása alatt. Szintén egyedül járt a Dósa ut­cai patikában is, ám az alkalma­zottak ellenállása miatt innen zsákmány nélkül kellett távoz­nia. A sor két nappal ezelőtt a Szél utcai patikánál ért véget, a rendőrség titkos akciója segítsé­gével. Az alkalmazott jelzett a kö­zelben várakozó rendőröknek, akik a helyszín közelében lecsap­tak az elkövetőkre. Egyikük már itt bilincsbe került, társa ekkor még el tudott menekülni. Lapunk úgy tudja, a Szél utcai gyógyszertár előtt elfogott rabló már beismerte a sorozat elköve­tését, és társát is feladta. így si­került órákon belül a másik elkö­vetőt is kézre keríteniük a rend­őröknek. C. Marcellt óbudai la­kása közelében fogták el. Tegnap késő délután ismét ki­rabolt egy ismeretlen egy pati­kát, most a X. kerületben. Á tet­tes fegyverrel lépett be a gyógy­szertárba, és a bevételt elvitte. ■ Nagy E. Dóra Zárás előtt rontott be két maszkos férfi a XVI. kerüle­ti, Margit utcai Viktória presszóba. A vendéglátó- hely emeleti lakásában megölték a tulajdonost, majd kifosztották a kasszát. Dávid Sz. - Nagy E. D.- Arra ébredtem az éjjel, hogy a szomszéd gyerekek rettenetesen sírnak. Fölkeltem, és akkor tud­tam meg, hogy mi történt Nagyon rossz hatással van rám az eset. Sajnálom a családot A történtek után alig mertünk kimenni az ut­cára, mert féltünk. Szerintem vég­telenül rendes, jóravaló család volt - mondta lapunknak feldúl- tan Tóth Lajosné. A szomszéd sze­rint igényes és kulturált a játékte­rem, és sosem hallatszott kiabá­lás, hangoskodás éjjelente. Ennek a nyilatkozatnak jelentősen el­lentmond a szemben lévő kocs­ma vendégeinek véleménye.- Nem akármilyen alakok jár­tak ide. Késő este megérkeztek a nagy Mercédeszekkel a kigyúrt testű fiatalok. Látszott rajtuk, hogy sok pénzük van, tele voltak aggatva ékszerekkel. Ahogy eljött az éjjel, elkezdődött az élet. Én egyébként sosem mertem bemen­ni. Nem akartam magamnak semmi zűrt - mondta lapunknak az egyik vendég, aki csak úgy volt hajlandó pár szót mondani, ha nem írjuk le a nevét. Azt mondta, szeretne élve hazajutni. Megpróbáltunk bejutni a föld­szinten működő játékterembe, de egy fiatal férfi azonnal intett. Közölte, hogy átmenetileg be­zárt a helyiség, jobb ha elme­gyünk onnan. Az utánunk érke­zőknek már az ajtót sem nyitot­ták ki. Kicsit később két közép­korú hölgy kopogtatott az üveg­Kérdéses, mi volt a bűncselekmény indítéka a rendőrség cáfolta azt a sajtóértesülést, hogy az elkö­vetők a helyszínen hagyták volna a gyilkos fegyvert. Az első hírek még arról szóltak, hogy a tettesek eldobták pisz­tolyukat, amiből többen bér­gyilkosságra következtettek. Az egyébként nem tisztázott, miért lőtték fejbe a tulajdo­nost. Unger Pál, a BRFK saj­tóügyeletese csak annyit árult el, vizsgálják a bűncselek­mény indítékát. ajtón, ők sikeresen be is jutot­tak. A gyilkosság rányomta bé­lyegét a környékre. A szomszé­dos üzletek dolgozói közül töb­ben is kitették a táblát: zárva tartanak. A lakók pedig gyanú­san és ingerülten méregették az ismeretlen arra járókat.- Nem tudok igazán semmit az esetről. Tízkor nyitottam ki, akkor még itt voltak a rendőrök. Nekem egyébként semmi bajom nem volt az emberrel, de azt gondolom, hogy másoknak szúrhatta a sze­mét. Elég nagy arccal közlekedett, az a „megveszlek kilóra” típus volt. Azt nem tudom, hogy mi zaj­lott a játékteremben, de vannak 3 ötleteim - nyilatkozta a szomszé- 3 dós műszaki üzlet munkatársa. § A Margit utcai presszó környékén | több üzlet is található, ám a kérdé- J ses időpontban már csak ez az £ egy vendéglátóhely volt nyitva. A sashalmi Viktória presszóba tegnap nem tudtunk bejutni HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents