Somogyi Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-13 / 162. szám

12 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚLIUS 13., SZERDA Veretlen a válogatott kosárlabda Vezetik a B-csoportot Tovább folytatta fantasz­tikus szereplését a ma­gyar fiú kosárlabda-válo­gatott a Várnában zajló U20-as Európa-bajnokság B-di-víziójában. Hendlei- nék ezúttal Svédországot verték, így gyakorlatilag megnyerték a B-csoport küzdelmeit. Kun Z. Az eddigi talán legnehezebb összecsapás várt tegnap a Pe- resztegi Nagy Ákos és a kaposvá­ri Monok Tibor edzőkettős által vezetett magyar nemzeti együt­tesre. A B-csoport második he­lyén álló svédek szerették volna megállítani a veretlenül mene­telő magyar gárdát, s ennek megfelelően szervezték meg vé­dekezésüket. Wittmannéknak ezúttal nem úgy sikerültek a triplák, mint a korábbi találko­zókon, ám a védekezés haté­konysága miatt csak kevés pon­tot tudtak elérni a svédek. A ka­posvári Hendlein Roland ezút­tal 11 percet játszott és két le­pattanó fűződött a nevéhez. Svédország- Magyarország 60-70 (19-10,15-20,12-16,14-24) Magyarország: Wittmann (21), Ferencz (2), Hendlein (-), Soós (14), Lóránt (12). Csere: Szabó Z. (10), Hosszú (8), Tóth N. (3), Si­mon L. (-). Vezetőedző: Peprsztegi Nagy Ákos. Edző: Monok Tibor. Jók: Wittmann, Lóránt. A magyar válogatott ma 9.45 órakor Portugália ellen lép pályára. Marcali diadal a csurgói I. Nagy Hús kupán labdarúgás A Marcali győ­zelmével ért véget Csurgón az I. Nagy Hús kupa felkészülé­si labdarúgótorna. A viadalon a második helyet a házigazda szerezte meg, megelőzve az I. Hűmmel Youth Football Festival korosztályos focitor­nára érkező Keal Sport (nigé­riai) és az Abyia United (nigé­riai) együttesét. A megméret­tetés legjobb játékosa Németh János (Csurgó), a legjobb ka­pusa Tánczos Róbert (Marca­li), a gólkirálya pedig Virág Krisztián (Marcali) lett. (mg) Pető Nóra a legjobb somogyi kezdő lovas díjugratás A Somogy Megyei Lovas Szövetség Somogygesz- tiben rendezte a megyei díjug­rató-bajnokság harmadik for­dulóját. A B1 kezdő lovas kate­góriában Pető Nóra (Lovas Aka­démia SC Kaposvár) diadalmas­kodott Tatár nevű lován. A B2 kategóriát a pécsi Rajnai (Gra­fit n. 1.), míg a B3 kategória küzdelmeit a bólyi Edélyi (Ne­felejcs) nyerte, (kz) Viharos váltás a Közútnál teke Fiatal csapattal az új bajnokságban Molnár Gábor Ifjabb Horváth László elhagyja a Közutasok Kaposvári TK együt­tesét és a Ferencvárosi TC-ben folytatja pályafutását. A Somo­gyi Hírlapban megjelent Hor- váth-nyilatkozatokkal kapcsolat­ban kereste meg lapunkat Schleining Endre (képünkön), a közutasok szakosztályvezetője. - Idősebb Horváth László azt állí­totta, hogy miután a fia elszerző­dött a Fradihoz, én felhívtam és közöltem vele, hogy nem tar­tunk igényt a szolgálataira - mondta a szakosztályvezető. - Ez nem igaz. Leültünk a vezető­séggel és úgy gondoltuk, hogy egy fiatal, saját nevelésű csapa­tot küldünk pályára a következő Nem emelnek díjat- Amikor elnök úr közölte idősebb Horváth Lászlóval, hogy a következő évben nem számítunk rá, rögtön hozzá­tette, hogy az általa vezetett Ritmus SE Kaposvár tovább­ra is a Közút-pályán edzhet és versenyezhet - így Schlei­ning Endre. -A korábbiak­ban megállapított jelképes összegen sem változtattunk, pedig az országosan elfoga­dott bérleti díjnak mindösz- sze a harmadát kérjük. idényben, így közösen hoztuk meg azt a döntést, hogy mégsem ajánlunk új kontraktust Horváth Lászlónak. A hírt pedig Bartsch János elnök közölte vele. Az igazsághoz az is hozzátartozik, f hogy a bajnok- | ság vége után * mm mindenkinek '""jW egyéves amatőr kífejjaK) szerződést aján- lőttünk, ám a két Horváth nem írta alá. Amikor ifjabb Horváth bejelentette, hogy az FTC-hez megy, csak annyit mondtam ne­ki, hogy jól gondolja át a dönté­sét. Hiszen ha a megyében nem tudjuk megállítani az indokolat­lanul nagy játékosvándorlást, akkor a támogatók elhagyják a somogyi tekesportot, így ha egy­szer vissza szeretne térni, már nem lesz hová. Sok kiváló teké- zőt kineveltünk már. Elég, ha csak Kiss Norbert, Pintér György, Kiss Tamás, Lapat Krisztián vagy Mettner Zoltán nevét említjük. Közülük már többen nem ná­lunk gurítanak, de mindannyi- ukkal baráti viszonyban va­gyunk. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az egyesü­letünk összes rendezvényein tiszteletüket teszik. Miután a témával kapcsolat­ban mindkét fél ismertette ál­láspontját, lapunk lezártnak te­kinti az ügyet. Amatőrként az európai elitben uszonyos És búvárúszás Büszkék lehetnek eredményeikre a kaposváriak Jó hangulatban érkeztek haza a kaposváriak, Kovács László (balról), Wlrtz Melinda és Vlnkler Péter szívesen emlékezett az Eb-re F0TÓ: LANG RÖBERT Tíz érmet gyűjtöttek a ma­gyar válogatott tagjai a XXI. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Európa-bajnok- ságon. Kovács László szö­vetségi kapitány együttesé­ben a két kaposvári, Wirtz Melinda és Vinkler Péter négy medállal járult hozzá az eredményességhez. Kun Zoltán Elégedetten tért haza a hét ele­jén a San Marinó-i Európa-baj- nokságról a Kovács László mes­teredző vezette magyar váloga­tott. A szövetségi kapitány a tíz női és csupán három férfiver­senyzőből álló magyar csapat szerepléséről a következőket nyilatkozta lapunknak: a nem­zetközi szövetség igen rövid idő­szakra zsúfolta össze vala­mennyi idei világversenyét. Többen a hónap közepén rende­zendő duisburgi világjátékokat választották főversenynek, ezért csonka csapattal utaztunk a kontinensviadalra. Esélyes­ként szállhatott volna medencé­be Juhos Gergely és a kaposvári Gréczi Attila is, ám ők ezekben a napokban is gőzerővel készül­nek az előttük álló feladatokra. Külön öröm számomra, hogy amatőrként fel tudtuk venni a versenyt azokkal az országok­i Eremtáblázat : Az élcsoport: 1. Oroszor- : • szág 17 arany, 12 ezüst, 5 ■ : bronz. 2. Olaszország 3 : arany, 2 ezüst, 3 bronz. 3. ; Magyarország 3 arany, 1 ' ezüst, 6 bronz. kai, ahol profiként - teljes fize­tés mellett - űzik ezt a sport­ágat. Ki kell emelnem a volt ka­posvári Vilhelm Szilárdot és ter­mészetesen az Európa-csúccsal aranyérmes Wirtz Melindát. Utóbbi a hosszabb távokon és a váltóban is kiválóan helytállt, míg a 400-as döntős szereplése azért értékes, mert a verseny vé­gére már több mint 5000 méter „volt benne”. Vinkler Péter az el­várásoknak megfelelően hozta magát, elfoglaltságai miatt reá­lis a két bronzérem. Az 1500-as versenyszámban csak hajszállal maradt el az ezüstéremtől. Az olasz és orosz ellenfél sokkal jobb körülmények között ké­szülhet, ez pedig a teljesítmé­nyükön is meglátszott. Az uszodában sorra köszön­tötték társaik a kaposváriakat, Wirtz Melinda pedig érthető büszkeséggel fogadta a gratulá­ciókat. - Egy-egy verseny előtt nem tűzök irreális célokat ma­gam elé - mondta a fiatal hölgy első felnőtt világversenye után. - Szerettem volna dobogóra ke­rülni, az előzetes időeredménye­im alapján pedig joggal vártam ezt magamtól. Korábban való­ban gondolkodtam a visszavonu­láson, de most már látom, hogy jói döntöttem, amikor újra ed­zésbe álltam. Csodálatos érzés a dobogó tetején állva a Himnuszt hallgatni, ez minden nehézsé­gért kárpótol. Most két hónapos nyári szabadság következik, melyre 12 éve nem volt példa. Idén másodszor is szeretném át­úszni a Balatont, ráhangolódás­képp majd kicsit edzek előtte. Vinkler Péter ezúttal sem jött haza üres kézzel, két bronzérme önmagáért beszél. Korábban mindkét számban (1500 m, 800 m uszonyos úszás) -világbajnok és világcsúcstartó volt, ám a rivá­lisok már ideálisabb felkészülési körülmények között csiszolhat­ják tudásukat - Ez a realitás - ér­tékelt higgadtan az egyetemi ta­nulmányaira is nagy hangsúlyt feketető sportoló. - A szövetség a nyár közepére tette az Eb-t, így kevesebb időm maradt a felké­szülésre. A tanulás mellett már kevesebbet tudtam foglalkozni az úszással. Nem vagyok elége­detlen, mert minden tőlem telhe­tőt megtettem a jó szereplés ér­dekében. A mezőny erősségét pe­dig jól illusztrálta, hogy csak új világrekordokkal lehetett nyerni. Kovács László mesteredző azonban nem sokat pihenhet, ta­nítványainak már ezen a héten edzőtábort tart Hajdúszoboszlón. A Kaposvári Középületkivitelező- Adorján SE uszonyos és búvár­úszói közül Gréczi Attila a július 23-án és 24-én esedékes duisbur­gi világjátékokon 100 m uszo­nyos úszásban és a 4x100 m uszonyos váltóban próbál szeren­csét. Augusztus első hetében irány Lengyelország, ahol a juni­or világbajnokságon ifjabb Ko­vács László négy egyéni száma mellett a két váltóban, Lelovics Nikoletta és Tóth Renáta pedig két-két versenyszámban indul. Kaposvári cápák a dobogón úszás Két bronzérmet szereztek a somogyi úszók M. G. Békéscsabán rendezték a cápa korosztályú - 1994-ben szüle­tettek - úszók országos sereg­szemléjét, ahol negyvenkét egyesület háromszáz ifjonca mérte össze tudását. A verse­nyen részt vettek a Kaposvári Sportiskola és a Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE indulói is, akik két bronzérem­mel és számos értékes helye­zéssel térhettek haza a megmé­rettetésről. Dudás Dániel (Ka­posvári Sportiskola) 400 méter vegyesen, Gosztonyi Ákos (Ka­posvári Középületkivitelező Adorján SE) pedig 100 méter háton állhatott fel a dobogó har­madik fokára. Eredmények: Leányok. 100 m gyors: ...4. Pata­ki Fanni (Kasi); 200 m gyors: ...5. Pataki Fanni (Kasi); 400 m gyors: ...6. Pataki Fanni (Kasi). 800 m gyors: ...6. Pataki Fanni (Kasi). Fi­úk. 100 m hát: ...3. Gosztonyi Ákos (KKASE); 200 m vegyes: ...4. Gosztonyi Ákos (KKASE); 200 m hát: ...5. Gosztonyi Ákos (KKASE); 400 m vegyes: ...3. Du­dás Dániel (Kasi), ...6. Gosztonyi Ákos (KKASE). 400 m gyors: ...4. Dudás Dániel (Kasi); 800 m gyors: ...4. Dudás Dániel (Kasi). Rangos torna Fonyódon K. Z. _________________ Re mek felkészülési lehetőség­nek ígérkező rangos labdarúgó­tornát rendeznek a hét végén Fo­nyódon. A NABI-Kaposvári Rákó­czi FC mellett az Újpest, a Pécs és a Bp. Honvéd lesz résztvevő. Szombaton 16 órakor a Rákóczi az Újpesttel, 18 órakor a Pécs a Honvéddel csap össze. A másna­pi helyosztókon a vesztesek a harmadik, a két győztes pedig az első helyért száll harcba. Milosákovics János duplázott tenisz A donneres Rácz Frigyés nyerte a Stella Artois serlegét Molnár G. Kaposváron, a Donneri Sport- központban rendezték a IV. Stella Artois kupa elnevezésű amatőr férfi teniszversenyt. A 45 év alattiak döntőjében Rácz Frigyes (Donner SK) magabiztos játékkal 6-2, 6-1-re legyőzte Ács Zoltánt (Kaposvári TC), így a donneres sportoló vihette ha­za a győztesnek járó kupát. Az idősebbeknél Milosákovics Já­nos (Balatonboglári TC) nyert, megelőzve Kovács Zoltánt (Dom­bóvár), Rózsavölgyi Istvánt (Don­ner SK) és Horváth Zoltánt (Ka­posvári TC). A párosok küzdel­méből a Milosákovics János (BBTC), Rónay Tamás (Donner SK) alkotta kettős került ki győztesen. Eredmények: 45 év alattiak (30 induló): 1. Rácz Frigyes (Donner SK); 2. Ács Zoltán (Kaposvári TC); 3. Illia Béla (Donner SK) és Rónay Ta­más (Donner SK). 45 év feletti­ek (16 Induló): 1. Milosákovics János (BBTC); 2. Kovács Zoltán (Dombóvár); 3. Rózsavölgyi Ist­ván (Donner SK) és Horváth Zol­tán (KTC). Páros (16 Induló): 1. Milosákovics János (BBTC), Rónay Tamás (Donner SK); 2. Ihász Attila, Illia Béla (Donner SK); 3. Kovács Nándor (Nagyka­nizsa), Hegedűs János (Donner SK) és Rácz Frigyes, Gyónó Zol­tán (Donner SK). A vigaszágon: Második helyen zárt az Ihász Attila, Illia Béla alkotta páros FOTÚ: KOvAcs ™0R 1. Steffler Péter (Donner SK); 2. Gyónó Zoltán és Gergely Mihály Homung Gábor (Donner SK); 3. (Donner SK).

Next

/
Thumbnails
Contents