Somogyi Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-02 / 153. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚLIUS 2., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP Krumplikartsell a multik ellen termelők Termékértékesítő szövetkezet létrehozását sürgetik Burgonyamustra a berzencei határban. Varga György és Hero Venstra holland burgonyanemesítő a bemutatón FOTÓ: TÖRÖK ANETT Összefogás nélkül nincs jövője a burgonyatermelés­nek, mert a multicégek kijátsszák egymás ellen a kis­termelőket és lenyomják az árakat. Ez hangzott el teg­nap Berzencén, ahol a krumplitermelő cégek képvise­lői találkoztak egy fajtabemutatón. Varga Andrea Minél előbb létre kell hozni egy termékértékesítő szerve­zetet, amely a hazai burgonya­piac valamennyi szereplőjét integrálja. így foglalta össze a szakmai tanácskozás tapaszta­latait Varga György, a berzen­cei Solanum Kft. ügyvezetője. A társaság százhúsz hektáron termel vetőburgonyát, ez har­minc százaléka az országos burgonyaszaporító-anyag-terü­letnek. Tárolókapacitásuk hét­ezer tonna és területeik nyolc­van százaléka öntözhető. Évek óta szakmai napon vitatják meg a termelőkkel a vetőbur­gonya-szaporítás időszerű kér­déseit és .fajtabemutatót tarta­nak. Tegnapi rendezvényükre az egész országból érkeztek. Proksza Péter, az Országos Me­zőgazdasági Minősítő Intézet főmunkatársa elmondta: növé­nyeink közül leginkább a bur­gonyára igaz, hogy a felhasz­nált vetőmag minősége nagy­ban befolyásolja a termény mi­nőségét. Ezért is van az, hogy egyelőre csak ennek a termé­nyünknek kell növényútlevél­lel rendelkeznie, amely a nö­vény egészségügyi alkalmassá­gáról, fajtaazonosságáról és jó minőségéről tanúskodik.- Az 1990-es évek elején még több mint 3000 hektáron termeltek vetőgumót, ez főleg az elmúlt öt évben jelentősen lecsökkent - mondta Proksza Péter. 2001-ben még 13ól hek­tár volt, napjainkra 435 hektár lett. Csökkent az étkezési bur­gonya vetésterülete is. Európá­ban ugyanez a tendencia, szemben Ázsiával és Dél-Ame- rikával, ahol csekély növeke­dés tapasztalható. Jelenleg 60- fajta burgonya szerepel a fajta­listán, ez nagy választási lehe­tőséget jelent, nem érdemes nem minősített fajtákkal pró­bálkozni. A termés idén jónak ígérkezik, igaz, Berzencén már négyszer kellett öntözni a föl­deken. Az árak azonban, Varga György szerint, katasztrofáli­sak. Az új burgonya kilójáért 35 forintot adnak, a tavalyi ár harmadát. A termelő kényte­len az önköltségi árnál alacso­nyabban értékesíteni a krump­lit. Most az Országos Burgonya Terméktanácshoz fordulnak, egy Termék Értékesítő Szövet­kezet létrehozását sürgetik, mert „a multik ellen csak multi veheti fel a harcot”. Aradat a tengerpartra határőrség Máris sok az utasok bűne Beindult a turistaáradat a horvát tengerpartra. Ezt bizonyítják a barcsi, a letenyei és a rédicsi határ­átkelők adatai is. Még csak a szezon elején já­runk, de a határőrök már most lajstromba vették az utasok bűneit. Varga A. A barcsi átkelőn június második felétől érezhető a forgalom növe­kedése. Májusban még összesen 45 209-en lépték át itt a határt, most pedig folyamatosan két­ezer fölött van a napi forgalom, s köztük egyre több a magyar utas. Gulyás Zoltán barcsi határ-, őrparancsnok elmondta: a forga­lom a szombati turnusváltások miatt hétvégeken tetőz, de már hétköznapokon sem csökken kétezer alá. A forróbb nyári na­pokon a horvát forgalomban is érezhető növekedés: a határ mentén élő horvátok ilyenkor megindulnak a dél-somogyi für­dőhelyek - Csokonyavisonta, Nagyatád - irányába. Igaz, Berzencén a tavalyi év hasonló időszakához képest is huszon­egy százalékkal csökkent a for­galom. A tengerpartra igyekvők elkerülik ezt az átkelőt, a bevá­sárlóturizmus pedig évek óta zu­hanórepülésben van. A turistaszezonnak még csak az elején vagyunk, de a határ­őrök már hosszan tudják sorolni az utasok vétkeit.- Horvátországba érvényes út­levéllel és érvényes magyar sze­mélyi igazolvánnyal lehet belép­ni, de tizennégy évesnél fiata­labb gyereknek útlevél kell. Elő­fordult, hogy a gyerek diákiga­zolványát mutatták fel, vagy a felnőtt lakcímkártyával, jogosít­vánnyal akarta igazolni magát. Az sem ritka, hogy lejárt útiok­mányt lobogtatnak. Ezekben az esetekben nem engedhetjük át az utast a határon - mondta Fü­redi Gábor, a nagykanizsai határ­őr-igazgatóság sajtóreferense. Sodrófara cserélték a tollat Ügyességi számokban is összemérték erejüket a köztisztviselők Horváth Zsolt Tegnap kilencedik alkalommal ünnepeltek együtt a köztisztvise­lők a köztisztviselői napon. A megyei önkormányzat munka­társai július elsején évek óta a Matula tanyán jönnek össze, ahol szabadtéri programokkal, vetélkedőkkel teszik hangulato­sabbá az ünnepet Mintegy har­mincán vehettek át jutalmat, ok­levelet Gyenesei Istvántól, a me­gyei közgyűlés elnökétől. Burgonya Magyarországon Magyarországon igen régóta termesztenek burgonyát, mely Dél-Amerikából származik. Míg 1950-1970 között 150-250 ezer hektár burgonya is volt hazánkban, napjainkra a terü­let nem haladja meg a 30 ezer hektárt, s ezen belül a vető­burgonya-előállító terület pedig alig több ezer hektárnál. Fo­lyamatosan csökken az import vetőburgonya mennyisége is. Az egy főre jutó fogyasztás 50-55 kg, ami legfőképpen friss árut jelent, a félkész termékek fogyasztása 3% körüli. VETŐBURGONYA FAJTÁK SOMOGYBÁN Hungarikum a somogyi krumpli A korai somogyi burgonya hungarikum. Előfordulási helye BelsőSomogy. Jellem­zői: az egyik legkorábbi, nagy termés tö­meget adó, hajtatásra, korai szabadföldi termesztésre és téli burgonyának is alkal­mas fajta. Gumója ovális, hat-nyolc centi átmérőjű. Héja finom szövetű, világos ok­kersárga. Húsa színe sárga. Címek, jutalmak, elismerések A Honvédség Napja alkalmából Juhász Ferenc miniszter II. osztá­lyú Honvédelemért Kitüntető Címet adományozott Kálmán Katalin megyei aljegyzőnek. A szolnoki központi köztisztviselői napon Magyary Zoltán emlékérmet vehetett át Vörös Tamás megyei főjegy­ző, a Köz Szolgálatáért érdemjel ezüst fokozatával Szabó Sándomét tüntették ki. A Köz Szolgálatáért érdemjel ezüst fokozatát tegnap Pécsi Oszkár vehette át, míg annak bronz fokozatát Szakály Sándomé és Tihanyi Ilona kapta. Egészségügyi díjeső Bartos László A Kaposi Mór Oktató Kórház dolgozói hosszú éveken át vég­zett, illetve kiemelkedő mun­kájukért vehettek át kitünteté­seket tegnap a Sefnmelweis- napon. Semmelweis Ignác ha­lálának 187. évfordulóján Kopa János főorvos idézte fel az anyák megmentőjének emlé­két. A rendezvényen részt vett Gyenesei István, a megyei köz­gyűlés elnöke, aki köszönetét mondott a helytállásért. A díja­kat Répa Imre orvosprofesszor, a kórház főigazgatója adta át. Elnöki dicséretben tizenöten, igazgatói dicséretben öten ré­szesültek. Kaposi Mór-emlék­lapot négyen kaptak. Emellett kinevezésekre is sor került. Marcaliban a Semmelweis- ünnepség keretében először adta ki a városi kórház a Mar­cali Kórházért Szakmai Ván­dordíját. Ledniczki István igazgató főorvos elmondta: a díjat orvos és szakdolgozó ka­tegóriában hagyományteremtő céllal hozták létre, hogy min­den évben elismerjék az intéz­ményben dolgozók munkáját. Idén Michel Mária radiológus főorvos és Tisza Ilona, a szülé­szet-nőgyógyászat osztályve­zető főnővére vehette át a ki­tüntetést. Posztumusz díjat kapott a közelmúltban váratla­nul elhunyt György Balázs, aki a traumatológiai osztály vezető főorvosa volt. Központi kitüntetésben részesültek Bodosi Mihály posztumusz miniszteri díszoklevelet; Mágel Ferenc főorvos Pro Sanitate díjat; Druzsin Józsefné ápolásfejlesztési főta­nácsos egészségügyi miniszteri dicséretet kapott. A csecsem& és gyermekosztály ambulanciájának teamje egészségügyi miniszteri elismerő oklevelet érdemelt ki. Bodosi Mihály posztumusz miniszteri díszoklevelet kapott, özvegyét Répa Imre is köszöntötte fotó: kovács tibor

Next

/
Thumbnails
Contents