Somogyi Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-09 / 159. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚLIUS 9., SZOMBAT 5 KAPOSVÁR Szökőkutas körforgalom Épül az Arany téri körforgalom Kaposváron, s erről eszembe ju­tott a néhai Márkus László klasszikussá vált kabaréjelenete, amely­ben a család vadonatúj ülőalkalmatosságát röpke húsz perc alatt darabjaira szedi. Mi került ezen a fotelon 7200forintba? Nem sike­rült kiderítenie: a fotel árát mi srófolta az égig, azaz 7200forintig. Mint tudjuk, az Arany téri körforgalom kialakítása 46 millió fo­rintba kerül. Igaz, a közepét kuglóf alakú szökőkút díszíti majd. Csak nehogy egy kíváncsi kaposvári a fotelhoz hasonlóan próbálja a kuglófból kimazsolázni: miből van (lesz) a csomópont, hogy 46 millió forintba kerül? És nehogy szétszedje, esetleg megszöktesse. (Márkus) HÍREK Áramszünet Füreden Egyórás áramszünet volt teg­nap reggel Kaposfüreden és a környezető hat település egy részén. A hiba 2576 fogyasz­tót érintett. Rostás Zoltán pé­csi ügyeletestől megtudtuk: vélhetően egy apró zárlat mi­att a kaposvári központban hibásodott meg egy berende­zés, amely a rendszer műkö­dését felügyeli. Kézműves-játszóház 20 gyerek vett részt a Szent Imre Alapítvány ötödik alka­lommal megrendezett kézmű­ves-táborában. Az ötnapos ját­szóházzal tartalmas progra­mot kínálnak a kicsiknek a nyári szünetben. A 6-10 éves gyerekek megismerkedhettek az üveg-, textil- és fóliafestés­sel, gyöngyfűzéssel, sóliszt- gyurmázással is. Kevesebb a vaklárma Harsányi Miklós Súlyos pusztulást okozó tűz nem ütött ki, 7jj!4 ám a kaposvári ,j ISm tűzoltóknak az első félévben yHuHlH Félmilliárd fo­rintnál nagyobb értéket mentet­tek meg. A lángokban ugyanak­kor csaknem harmincmillió fo­rint veszett oda; lakások, táro­lók és garázsok gyulladtak ki, némelyik teljesen kiégett. Job­bágy István alezredes (képün­kön), a kaposvári tűzoltóság pa­rancsnok-helyettese utalt rá; po­zitív fejlemény, hogy kevesebb a vakriasztás és a téves jelzés. Az alezredes elmondta: 124 műszaki mentésük volt. Szá­mos kisebb balesethez vonul­tak ki, háromszor lángokban álló gépkocsit oltottak el. A vi­haros nyárnak köszönhetően évek óta nem volt annyi riasz­tásuk, mint az elmúlt néhány hét során. A múlt csütörtökön például huszonnégy órán belül csaknem negyven helyszínen nyújtottak segítséget, a megye- székhelyen és 8-10 környékbe­li községben takarították el a vihar utáni nyomokat. Mérkőzéssel ünnepeltek a kaposvári vasutasok Harsányi M. Az időjárás megkegyelmezett tegnap a vas­utas-ünnepen megszervezett sport- és sza­badidős találko­zónak. A MÁV diákotthonnál négy focicsapat - Dombóvár, Beleg, Kaposvár és 'Kapostüs- kevár - küzdött a győzelemért, a rangadót a belegiek nyerték meg. Orsós István, a torna leg­jobb góllövője lett. Később teke­versenyen mérkőztek a hölgyek és a férfiak, s asztaliteniszben is összemérték ügyességüket. Tamás Ferenc személyszállítási csomópontvezető (képünkön) elmondta: ez volt az 55. vas­utasnap. A helyi rendezvényt klubjuk rendezte meg. Két ka­posvári szakembert központi el­ismerésre terjesztettek fel. Ta­kács Rezső vezénylőtiszt vezér- igazgatói dicséretben, Mórocz Lajos vezető jegyvizsgáló üzlet­ágvezetői dicséretben részesült. Szomszéd a lakásotthon pécsi utca Panaszkodni csak itt akarnak a lakók Sokszor nemcsak a szomszédoknak, hanem a nevelőknek sem könnyű a lakásotthonokban élő gyerekekkel Márkus Kata Mint tudjuk, a rossz szomszéd­ság - átok. Édesanyámat nyomdafestéket nem tűrő stílusban rendszeresen szidalmazzák, sőt többször élet- veszélyesen megfenyegették. Egy alkalommal pedig a roko­nunk kerítéshez támasztott bi­ciklijét is ellopta az egyik gyerek. Kisebb incidens, a rendőrség emlegetése után a gyanúsított gyerek visszahozta. Később a lo­pást a rendőrök előtt beismerte. Paizs /Ő2se/állítja ezt, aki egy Pé­csi utcai lakásotthon szomszéd­ságában él. A biciklilopás úgy volt - tisz­tázza a helyzetet Zolnai Sán- domé gyermekfelügyelő -, hogy az otthonban lakó egyik gyerek osztálytársa lopta el a biciklit. Ezt igazolták a szomszédok is. A barátját próbálta menteni a gyerekünk, amikor magára vál­lalta az ügyet. Szóval azt mondja Paizs József, hogy a lakásotthonban élő gyere­kek egy része már három éve zaklatja édesanyját, ám másfél éve életveszélyes fenyegetésekig fajult a köztük lévő ellentét For­dult már a városi, a megyei ön- kormányzathoz, a gyámhivatal­hoz és a rendőrséghez is, még­sem látja biztosítottnak anyja testi épségét Azt kívánja elérni, hogy a hangadó, kezelhetetlen gyerekeket távolítsák el az ott­honból, az ott dolgozók pedig a környék nyugalma érdekében fogják szigorúbban a gyerekeket Valóban nem felhőtlen a la­kásotthonban élő gyerekek és a szomszédék viszonya, ám meg­ítélésem szerint többek közt azért fajulhatott idáig a helyzet, mert Paizsék még azt sem tole­rálják, ha például a gyerekek az udvaron játszanak - állítja Gyar­mati Ferencné, a Pécsi utcai la­kásotthon egyik gyerekfelügye­lője, aki a kezdetek óta, öt éve a gyerekekkel van. - Sem az ud­varban, sem a ház előtti közterü­leten nem labdázhatnak, de nem is tollasozhatnak. Ez már zavar­ja a szomszéd hölgyet, s rögtön kiabál a gyerekekkel, zaklatja őket, pedig a többi szomszéd még soha nem panaszkodott a gyerekekre. A Pécsi utcai lakásotthonban élő gyerekeink már annyi tiltást kaptak, hogy szinte nem is visel­kedhetnek gyerekként - folytatja Laki Lászlóné, a lakásotthont működtető Zita Nevelőotthon igazgatója. - Próbálunk alkal­mazkodni a szomszédokhoz, ám ez az elvárásaikat ismerve nem egyszerű dolog. Teljesen elszige­telt jelenség ez: három lakásott­honunk van, de kizárólag itt van­nak csak időnként problémák a szomszédokkal. Laki Lászlóné szerint azonban azt is el kell ismerni, hogy szük­ség van a gyerekotthonokra is, mert mindig akad gyerek, aki nem tud beilleszkedni a lakás­otthon körülményei közé. - Az is igaz, hogy eredményesebb volt a munkánk, amikor kisgyerek korban kerültek hozzánk a picik - mondja az igazgató. - Mit kezdjünk azzal a gyerekkel, aki 17 és fél évesen kerül hozzánk? Ráadásul nálunk a 70 helyen egy év alatt 50 gyerek cserélő­dött, óriási a fluktuáció. Új szak­mai programunk azonban remé­nyeink szerint a konkrét problé­mára is megoldást jelent majd. Szeptembertől ugyanis külön la­kásotthonokban helyezzük el a lányokat és a fiúkat. Szakmailag is indokolt az elkülönítés Somogybán 18 lakásotthonban összesen 150 gyerek él. Többsé­gük 18 év alatti, ám akadnak 18 és 24 év közötti utógondozot­tak is. A Pécsi utcai Margaréta lakásotthonban öt 10 és 15 év közötti lány és hat 11 és 17 év közötti fiú élt eddig. Szeptember­től a tervek szerint itt csupán lányokat helyeznek el, s a Vikár Béla utcai lakásotthonba kerülnek a fiúk. Nyáron is zenélnek és tanulnak a vonósok VÁROSLAKÓK 48-as Ifjúság útja 15.: Velünk szemben, a 17. számú ház 3. lépcsőháza mögötti terület csúfítja a lakótelepünk kör­nyezetét A füvet tönkretet­ték, most csupa gaz. Kéijük, hogy tegyék rendbe. Hartner Rudolf, a város- gondnokság vezetője: - A táv­fűtővezeték rekonstrukciója következtében a vezeték nyomvonala süllyedt meg, emiatt rongálódott meg a terület. Felszólítottuk a kivi­telezőt a helyreállításra. Meiszterics E. Nyáron sem zárja be kapuit a ka­posvári Liszt Ferenc Zeneiskola. Eddig 128-an jelentkeztek az or­szágból az augusztusi Vonós Ze­nei Művészeti Napokra. A mes­terkurzusokat négy-négy hege­dűművész és csellótanár tartja majd a gyerekeknek. A szakmai órákon kívül vonós- és csellóze­nekari próbákon is részt vehet­nek a növendékek, tudásukat pe­dig minden este 8 órakor mutat­ják be a hangversenyeken - tud­tuk meg Kokas Ferencné csellóta­nártól. A zeneórák mellett estén­ként táncházat és játékos vetél­kedőket is rendeznek. A legki­sebb zenész tízéves, de egykori, ma már zeneakadémista tanítvá­nyok is részt vesznek a táborban. HOLLYWOOD MULTIPLEX A POFONOK FŐIDÉ (16) 6Ó034 (1)18.45,21.15 VILÁGOK HARCA (12) 91351 (sz) 11.30, 14:00, 16:30, 19:00, 21:30 PATA-CSATA (kn.) 91346 (sz) 10.30, 12.30, 14.30, 16.45 B13 BŰNÖS NE­GYED (ló) 80686 (f) 20.45 MADA­GASZKÁR (kn.) 91298 (sz) 10.00, 11.45, 13.30, 15.15, 17.00, 18.45 STAR WARS ÜL - A SÜTLEK BOSSZÚJA (kn.) 91351 (sz) 10.00, 12.45,15.30,18.15,21.00 Fonyód A nemzetközi Gyermekmentő Alapítvány Szolgálata szervezett fogászati szűrést a fonyódligeti gyermektáborban. A szűrőbusszal az or­vosok mellett bohócok és arcfestők is érkeztek, akiknek köszönhetően a gyerekek közül sokan legyőzték félelmüket, s alávetették magukat a vizsgálatnak, (av) fotó: kovács tibor Kaposvár Aratási ügyeletet mű­ködtet júliustól augusztus 19-ig a megyei földművelésügyi hiva­tal. Segítségüket a növényter­mesztők, a vállalkozások hétköz­nap és szombaton, vasárnap is igénybe vehetik. Ha a betakarítás elhúzódna, az ügyeletet meghosz- szabbítják. Hol-lósi László, az FM- hivatal helyettes vezetője közölte: Somogybán a következő időszak­ban 79 440 hektár kalászos be­takarítása van soron, (hm) Kőröshegy Felújítják a kőröshegyi faluházat. Amióta megépült, jelen­tősebb korszerűsítés még nem volt. Itt alakítottak ki tornatermet is a szomszédos általános iskola di­ákjai számára. A település három és fél millió forintot nyert a beruhá­zásra megyei pályázaton, ehhez másfél millió forint saját erőt tett hozzá az önkormányzat, (fi) Marcali a Marcali Nyár elnevezésű rendezvénysorozat keretén belül újabb sztáregyüttes lépett színpadra a városi strandon. Több mint három­száz rockrajongónak a Tankcsapda adott másfél órás koncertet, (ve) Siófok A siófoki kórház vérellátó állomásán szervezett véradást a vöröskereszt, melyen mindössze tizenhármán jelentek meg. Közü­lük tizenegyen adtak vért, a do­norok mintegy öt liter vérhez se­gítették a kórházat. Ma ha az idő­járás is engedi, a siófoki Nagy­strandon várják a donorokat a véradó munkatársai, sőt, kitele­pülnek a vasárnapi miklósi szár- nyasétek-fesztiválra is. (kz) Siófok Gálaműsorral ért véget tegnap este a 14. Aranykagyló nemzet­közi folklórfesztivál néptáncos része. A fellépő együttesek legjobb tán­caikat adták újra elő, előzőleg a város két pontján is szórakoztatták az érdeklődőket. Ma és holnap a mazsoretteké lesz a főszerep a fesz­tiválon. Számos helyen tűnnek majd fel a két nap során a fúvósegyüt­tesek kíséretében, (fi) fotó:gáti körnél

Next

/
Thumbnails
Contents