Somogyi Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-05 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 23. szám

2005. június 5., vasárnap Miért pont én? Mielőtt 1993-ban, huszonkilenc éves koromban jelentkezett volna nálam a „látható sötétség”, két dolog miatt szorongtam. Az egyik rémem az öre- és volt, de ezt a félelmet nagyon ől ismerem. Már kislányként, egy vasárnapi ebéd alkalmával kijelentet­tem, hogy fiatalon akarok meghalni, mint Marilyn Monroe, mert utálom, hogy az ember idősen ráncos és ma­gatehetetlen lesz. A másik: féltem az egzisztenciális bizonytalanságtól, holott ez abban az évben, amikor agyonfoglalkoztattak a szerkesztők, erősen eltúlzott aggoda­lomnak tűnt. Ám a második abortuszom után hirtelen mindentől szorongani kezd­tem, s őszintén szólva alig tudtam el­hinni, hogy ennek a szörnyűséges tu­datállapotnak a közvetlen előzménye egy meg nem született gyermek. Gábor nem akart gyereket. Nem tőlem nem akart: egyáltalán nem akart. Volt már neki kettő az előző há­zasságából, s itt húzott egy vonalat. Becsületére legyen mondva, ezt már az első randevúnkon leszögezte. Eleinte igyekeztem meggyőzni ar­ról, hogy számára is milyen fontos volna egy közös baba. Ám képtelen voltam kirobbantani abból a fixa ide­ájából, hogy ő egy csapnivalóan rossz apa, és sosem volt igazán alkalmas a szülői feladatokra. Ezt marhaságnak tartottam, mert pontosan láttam, ho­gyan vigyázott két fiára, hogyan be­szélgetett és játszott velük. Erre jött a valóban megdönthetetlennek tűnő érvvel, miszerint hogyan is képzelhe­tem őt alkalmasnak az apaságra, ami­kor két gyermekét pont a velem való kapcsolat miatt hagyta el. Akkor per­sze előhozakodtam a szokásos repli­kával, hogy nem a gyerekeitől vált el, hanem a házasságát bontotta fel, és így tovább. Meddő vita volt, de azért próbálkoztam. Aztán megvontam a vállam. Két okból is ráhagytam a dol­got. Egyrészt sosem voltam várandós, így aztán fogalmam sem volt, mibe egyezem bele, amikor ígéretet teszek Gábornak arra, hogy ha „úgy” mara­dok, nem tartom meg a gyereket. Másrészt azt gondoltam, hogy most ugyan Gábor ágál a babavállalás ellen, de egészen másképp beszél majd, ha meglátja az ultrahangos felvételt. Naiv elképzelés volt, tudom, de ez­zel elrendezettnek véltem az ügyet. Hanem a sors megkocogtatta a fe­jem, és azt mondta: „Barátocskám, ilyen könnyen azért nem úszód meg a dolgot! Kész helyzet elé állítalak, az­tán akkor legyél nagylegény!” Az első adandó alkalommal teher­be estem. Alapvetően becsületes embernek vélem magam, bár ez manapság nem nagy erény. Természetes volt, hogy tartom az egyezségünket, és elvete­tem Gábor gyermekét. A műtétet egy belvárosi kórházban végeztettem el. Magam is megdöb­bentem rajta, milyen iszonyatos lelki fájdalmat okozott számomra a be­avatkozás. Kiderült, hogy én, akinél liberálisabban gondolkodó embér nemigen akad, aki melldöngetve val­lom, hogy ha egy nő úgy dönt, hogy nem szüli meg a gyermekét, azt ne kövezzék meg, hanem igenis fogad­ják el a döntését, nos, én, a nagy tole­ráns, a saját abortuszélményemet gyerekgyükosságnak fogtam fel! Po­tyogtak a könnyeim, mert éreztem, kétszeresen is öltem: a kisbabám mel­lett a szerelmünket is meggyilkoltam. Igen, pontosan tudtam, hogy elvetetni a magzatot, amely az első szerel­münkből fogant, ez egyben a kapcso­latunk végének a kezdetét is jelenti. Már csak az volt a kérdésem hogy meddig haldoklik a szerelmünk, a há­zasságunk. Gábor hatalmas csokorral érkezett műtét után. Ha egy csipetnyi keserű gúnnyal fűszerezhetem e fájdalmas történetet: olyan levertség volt az ar­cán, mintha valóban a gyermekünket gyászolná, s a sírjára hozná a virágot. Valahogy nem volt ínyemre a tette­tett együttérzés, de ösztönösen resz­ketve kapcsolatunk megtartásáért, igyekeztem elfogadhatónak mutat­kozni. És persze erősnek. Inkább nem beszéltem a beavatkozásokról, olyannyira, hogy Gábor nem is tudott róluk. Miért? Ázért, mert lélekben ugyanaz a kétéves kislány maradtam, akit otthagytak a sámlin, hogy visel­kedjen jól. A házasságomban is meg akartam felelni. Úgy akartam visel­kedni, ahogy Gábor elvárta tőlem, nem pedig az ösztöneim, a vágyaim, a saját akaratom szerint. Inkább ha­zudtam. Magamnak is. Azt mond­tam, hogy én sem akarok gyereket, és hogy nekem is az a jobbik megol­dás, ha a nőgyógyászat hentespadjára fekhetek. Hazudtam, szerepet játszottam, mert féltem, hogy elveszítem a férje­met. Csakhogy ez nem tarthatott örökké. Megeshet, hogy kedves olvasók­ban is felmerül az abortuszaimmal kapcsolatban leggyakrabban feltett kérdés? Miért nem védekeztünk, s mi­ért nem tartottam meg legalább egy babát, akár Gábor akarata ellenére is? A kérdések lényegében helyénva­lók és jogosak, amint, remélhetőleg, a válaszaim is azok lesznek. Akkor először a védekezésről. Az első kaparás után kialakult depresz- szióm miatt az orvosok semmilyen hormonális fogamzásgátló készít­Rejtvény, játék » mény szedését nem tanácsolták. Mint közölték, ezek a szerek előidézhetik a depressziós állapotot, vagy éppen sú­lyosbítják a betegség tüneteit. Ne kapjanak a szívükhöz, de a vé­dekezésnek ez a fajtája fel sem merült a házasságomban. Tapasztalatom szerint a magyar férfiak többsége, tisztelet a kivételnek, a védekezést au­tomatikusan a nő problémájának gondolja. Meglehet, hogy az AIDS fe­nyegetettségében felnőtt új nemzedé­kek számára magától értetődő a „safe sex”, azaz a gumióvszer használata, de az én generációm valahogy sze­mérmesen kezeli ezt a kérdést. Nem volt mit tenni, fölhelyezték a spirált, dacára annak, hogy az elfoga­dott szemlélet szerint ezt általában minimum egy szülés után javasolják. Fölhelyezték, nem egyszer, nem két­szer. Hiába. Újra és újra teherbe es­tem. Sokat tapasztalt nőgyógyászom, dr. R. széttárta a kezét: „Nyuszikám, mi a női testhez, fogamzáshoz, ter­hességhez, szüléshez értünk. A női lélek azonban egy másik tartomány.” Mostani férjemmel, Andrással többször próbálkoztunk - mestersé­ges úton is - a de nem jött össze, kevesebb esélyt látok arra, hogy valaha is sikerüljön. A szakem­berek szerint ez azért van így, mert képtelen vagyok kizárni az agyamból a meggyőződést, hogy életem során egy férfi­tól eshettem teherbe. Szent meggyőző­désem, hogy két fel­nőtt úgy teszi tönk­re az életét, ahogy akarja, de egy gye­reknek már a születése előtt el­dönteni a sorsát, nem fair. Azzal azonban, hogy valami fair, vagy nem fair, csak egy abnormálisán működő elméjű ember törődik. Részlet Albert Györgyi „Miért pont én" című könyvéből NAPKELTED 2005. június 5-én, hétfőn reggel is Nap-kelte 5.50 és 9.00 óra között a Magyar Televízió egyes és kettes csa­tornáján, valamint délután 15.30 és 18.00 óra között ismétlés az m2-n. A Nap-kelte tervezett témái:- Hogy szavaz az MDF? Vendégünk Dávid Ibolya elnöke.- Varga Mihály, a Fidesz frakcióvezető- helyettese a kormány adóterveiről.- Kereszttűzben Mandur László, az Országgyűlés alelnöke, majd Horn Gábor az SZDSZ ügyvivője.- Politilógusok az államfő választásról... A stúdióban Bence György, Lengyel László, Stumpf István és Tamás Gáspár Miklós.- Tisztújítás és tagrevíziót sürgetnek a Munkáspártban... VendégünkThürmer Gyula elnök. Producer: Gyárfás Tamás Főszerkesztő: Lakat T. Károly Műsorvezető: Orosz József Telefonszámunk az adás idején: 251-0319 Előző számunk helyes megfejtése; 1. Juci néni térdkalácsa már két napja jelezte a melegfrontot 2. Te csak nem a zsokénak adtad be a ló helyett a doppingszert? Lakáskultúra-előfizetést nyert: Istvánffy László (Dunaharaszti) Tóbik Ferenc (Salgótarján) Éden József (Székesfehérvár) Heti skandináv rejtvényünk megfejtését hétfő éjfélig kérjük a következő címre feladni: Vasárnap Reggel 1122 Budapest, Városmajor utca 12-14. MEGFEJTÉSÉT BEKÜLDHETI SMS-BEN SZERDA DÉLIG az alábbi telefonszámra: 06-90-63-11-41 Kérjük, hogy először írja be a VR szót, majd a megfejtést. (Az sms díja 76 Ft + áfa) E heti skandináv rejtvényünk helyes megfejtésének beküldői közül három olvasónk Autó-Motor-előfizetést nyer. „A személyes adatok kezeléséről az impresszum ad tjékoztatást." Fejtsen kedvére az ügyes, Terefere, KÓPÉ, KÁPÉ rejtvénylapokban is! Nehéz eladni a drága magyar bort A nagy bortermelő országok erősen nyomulnak. Chile, Ar­gentína, Áusztrália és Dél-Afri- ka furcsa módon olcsó árú bo­raival átváltoztatja az európai piacot. Ennek a magyar terme­lők is érzik a hatását. Kamo- csay Ákos, a Hilltop Neszmély társtulajdonosa most ért vissza a londoni nemzetközi borvásár­ról, amelyen az Agrármarke­ting Centrum szervezésében tizenöt magyar bortermelő is részt vett. Tapasztalatairól kér­deztük:- Bár a legnagyobb üzletek nem itt köttetnek, de ha nem lennénk jelen, az feltűnő lenne. A megszokott vásárlóink is fel­keresnek bennünket a pavilon­ban, megnézik a borokat. Érdeklődő volt, hogy ebből mi realizálódik, az már a későb­biekben dől el. Óriási a verseny. Nagyon fontos az ország egysé­ges marketingje, ebben viszont úgy néz ki, nem próbáljuk megérteni az idők szavát. A leg­több nemzet, amely szerepet játszik a piacon, feltűnő megje­lenéssel vonta magára a figyel­met, a magyaroké nem sikerült igazán. Nem dőlt el, hogy mo­dernek vagy tradicionálisak akarunk-e lenni, így azután szürke volt a standunk. Az Ag­rármarketing Centrumnak ez nem sikerült. Tizenöt magyar termelő volt jelen; két tokaji, a Hungarovin, illetve Nagyréde, akiket egy importőr képvisel, azután a Hilltop és sok kicsi cég. Igazság szerint nem arat­tunk nagy feltűnést, pedig jó lett volna. Sajnos, nem tudunk igazán jó árat elérni, messze megelőznek minket a chileiek és az ausztrálok is. ESŐS VASÁRNAP^ ___ re ggeli hámérsélde, + dé,i,elh8“1 -Siófok •Fonyód -Tab 22 *5/ r is x 1«.*c . ■ , 18 X / Csurgó. 14 X. \Kap°SVar 23 X Napyataa JJ* KH * . i EAAS 4|r op > Barcs,., f* ews Somogy megyében ma reggel még eső esik. Délre eláll és vékonyodni kezd a felhőtakaró, délután pedig előtűnik 6ktot a Nap. Élénk északnyugati szél fúj. A hőmérséklet csúcs- nomwfpwi értéke ma 16, hétfő reggel 11 fok körül alakul. 2-una AlegvalószmübbfoMatás. BbL fo X a jövő hét elejen folytatódik a hűvös idő. Velencei-tó 20 “C A hét közepén hideg idő, szerdán újabb hidegfront való- Fertő 20 °C színű. Tisza-ló 22 °C Orvosmeteorológia: hidegfronti hatás. Közlekedés-meteorológia: az ún. .rossz időben" várha- Pollen tóan kevesen lesznek az utakon. A sok eső vízátfolyáso- , . . .. ’ Fufélek magas kát okozhat. r .. “ Az előrejelzés bizonytalansága: „hétfőig KICSI, keddtől JELENTŐS" magas További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján Fenyő közepes ( http://l-zones.hu ).

Next

/
Thumbnails
Contents