Somogyi Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-05 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 23. szám

2005. június 5., vasárnap Sport 11 Megvédte címét a Kasi : A csapatversenyben az el­ső helyen végzett a Ka­posvári Sportiskola együt­tese tegnap - a somogyi megyeszékhelyen - a vá­rosi fürdőben rendezett dr. Csík Ferenc úszó emlék- versenyen. A második he­lyet a Kaposvári Középü­letkivitelező Adorján SE gárdája szerezte meg. Kaposváron, a városi fürdőben rendezték a dr. Csík Ferenc úszó emlékversenyt. A viada­lon tizenöt egyesület, 260 spor­tolója, ami közel 500 rajtot je­lentett, mérte össze tudását. A népes mezőny ellenére a meg­mérettetés zökkenőmen-tesen zajlott, miután a szervezők már jóval a hagyományos erőpróba előtt megkezdték az előkészü­leteket. Szerencsére az égiek is kegyesek voltak az úszókhoz, így minden adva volt, hogy egy igazi gála kerekedjen az ese­ményből. A kihíváson a somogyi szí­neket a Kaposvári Sportiskola, a Kaposvári Középületkivi­telező Adorján SE, a Nagyatád Úszó SE, az Ezüstpart SE Sió­fok, a Kaposvári Cápák és a Ka­posvári Egészségőr SC résztve­vői képviselték. A legnagyobb érdeklődéssel kísért versenyszám, a 100 mé­teres gyorsúszás - 1936-ban a berlini olimpián a névadó dr. Csík Ferenc ebben a számban nyert aranyérmet - kaposvári és pécsi sikert hozott. A több­szörös korosztályos Európa- bajnok olimpikon, Jakabos Zsuzsanna (ANK Úszóklub Pécs) és a Kaposvári Sportisko­la tehetsége, Kovács Attila áll­hatott fel a dobogó legmaga­sabb fokára. Mindkét kitűnő­ség 200 m pillangón is elindult, s mindketten az első helyen ér­tek célba. A gyengébbik nem­nél - az aquatlon, triatlon és sí­futás sportágból is jól ismert - Gyenesei Leila is medencébe szállt, és az Adorján SE színei­ben az előkelő hatodik helyet szerezte meg. A csapatversenyben a Ka­posvári Sportiskola megvédte címét, megelőzve a másik ka­posvári egyesületet a Közé­pületkivitelező Adorján SE-t, a harmadik hely pedig az ANK Úszóklub Pécsnek jutott. Az emlékversenyre vártak még egy olimpikont és egy ifjú tehetséget. Bodrogi Viktor sérü­lés miatt nem tudott elutazni Kétszázhatvan úszó vett részt a dr. Csik Ferenc emlékversenyen FOTÓ: LÁNG RÓBERT Kaposvárra, Hosszú Katinkáék busza pedig lerobbant. A győztesek: 100 m gyors. Felnőttek, férfi­ak: 1. Kovács Attila (Kaposvári Sportiskola). Nők: 1. Jakabos Zsuzsanna (ANK Úszóklub Pécs). 1995-96-ban születettek, fiúk: 1. Babgh Szilárd (Szom­bathelyi VSE. Leányok: 1. Altay Csilla (Szombathely). 100 m mell. 1991-92-ben szü­letettek, fiúk: 1. Tóth Benedek (Kasi). Leányok: 1. Francsics Vivien (KKASE). 100 m pillan­gó. 1993-94-ben születettek, fi­úk: 1. Biczó Bence (Délzalai Vízmű SE). Leányok: 1. Karancz Aliz (Délzalai Vízmű SE). 50 m hát 1997-ben és ké­sőbb születettek, fiúk: 1. Hamlim Matthew (Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE). Leányok: 1. Csima Laura (Kasi). 200 m pillangó. 1990- ben és korábban születettek, fi­úk: 1. Kovács Attila (Kasi). Leá­nyok: 1. Jakabos Zsuzsanna (ANK Úszóklub Pécs). 200 m vegyes. 1993-94-ben születet­tek, fiúk: 1. Biczó Bence (Délzalai Vízmű SE). Leányok: 1. Sándor Nikoletta (KKASE). 4x50 m gyorsváltó. Fiúk: 1. Kaposvári Sportiskola „A” (:Gaál Zsolt, Dudás Dániel, Wertenbach Vince, Dobos Dá­vid). Leányok: 1. Kasi „A” (Kishonti Rebeka, Pataki Fan­ni, Stier Dorottya, Andalics Enikő). 4x100 m gyorsváltó. Fiúk: 1. Kasi (Balogh Marcell Tóth Benedek, Gaál Zsolt, Du­dás Dániel). Leányok: 1. Kasi (Balogh Zsófia, Kohulák Ani­ta, Kishonti Rebeka, Pataki Fanni). A csapatversenyben: 1. Kaposvári Sportiskola (282 pont), 2. Kaposvári Középület­kivitelező Adorján SE (171), ...8. Nagyatád Úszó SE, 9. Ezüstpart SE Siófok, ...13. Ka­posvári Egészségőr SC, 14. Ka­posvári Cápák. Molnár Gábor LABDARÚGÁS NBII, Hűmmel csoport - utol­só előtti, 29. forduló (kezdési idő 17 óra): Kaposvölgye Vál­lalkozók SC-Nagyberki-Bu- dakalászi MSE-Cora; Barcs SC-Integrál DAC Győr; Veszp- rém-Balatonlelle SE. NB III, Dráva csoport - utolsó előtti, 29. forduló (kez­dési idő 17 óra): BBSC-Mar- cali VFC; Nagyatád FC-Dom- bóvári Rutin FC; a Lengyeltó­ti VSE szabadnapos lesz. Megyei I. osztályú bajnok­ság - utolsó előtti, 29. forduló (kezdési idő 17 óra): Balaton- szárszó-Nagybajom (kiemel­ten!): Balatonkeresztúr-Bala- tonmáriafürdő-Toponár; Fonyód-Kaposfő; Kaposújlak -Tab; Tarany-Lábod; Balaton- szentgyörgy-Felsőmocsolád Vill-Master; Somogysárd-So- mogyvár; Zamárdi-Csurgó. Megyei II. osztályú bajnok­ság - utolsó előtti, 29. forduló (kezdési idő 17 óra). Északi csoport: Látrány- Kéthely (kiemelten!); Só­in ogyjád-Balatonb erény; Öreglak-Andocs Jeans-Tex; Igal-Kisbárapáti; Karád-Ba- latonföldvár; Ságvár-Sántos; Nagyberényi Pala-Szig-Ba­latoni Vasas; Buzsák-Bala- tonszemes. Déli csoport: Csokonya- visonta-Segesd (kiemelten!); Kaposszerdahely-Kaposmérő; Homokszentgyörgy-Mező- csokonya; Babócsa-ínke; Ka- darkút-Szulok; Kiskorpád- Juta; Böhönye-Tapsony; a Satelit FC Somogytarnóca csapata - a Lakócsat vissza­lépése miatt - szabadnapos lesz. (A megyei I. és II. osztályú labdarúgó-bajnokságban az ifjúsági mérkőzéseket 15 óra­kor játsszák.) VÍZILABDA Országos utánpótlás vízilab­da-bajnokság (fiúk) - 26. for­duló: Szinkron Kaposvári VK-Szegedi VSK. Kaposvár, Csík Ferenc Városi Uszoda - ifjúságiak 11 órakor; gyerme­kek 12 órakor; serdülők 13 órakor. SZABADIDŐSPORT Tájkerékpárverseny a Zara- nyi erdőben. Kaposvár, Városi Sportcsarnok (versenyköz­pont). Rajt: 10 órakor. Ver­senyszámok: 6, 8 és 12 kilo­méter. (Nevezés: előtte a helyszínen.) Jól sikerült a búcsú Nagy küzdelemben szerezte meg a győzelmet a somogyi alakulat Bertók-Szentes- Szinkron Kaposvári VK 7-9 (1-3, 0-1, 5-3,1-2) Kaposvári VK: Béres - Hirbek (2), Kovács B. (1), Dodog (1), Pallagi (2), Maár (2), Varga. Csere: Császár (1), Fábián, Györki, Tóth R., Murányi F. Edző: Varga József. A kirobbanó formában ját­szó Szinkron Kaposvári VK a vízilabda OB I/B - 9-12. helye­kért zajló - rájátszásának utol­só fordulójában a Szentes ott­honába látogatott.- Az első negyedben nyu­godt, higgadt játékkal kétgólos előnyre tettünk szert - mondta a mérkőzés után Varga József, a kaposváriak edzője. - A má­sodik etapban tovább tudtuk növelni a különbséget. A har­madik felvonásban több játék­vezetői ítélet is borzolta a ke­délyünket: két játékosomat is cserével végleg kiállították. Az utolsó játékrészt csupaszív já­tékkal sikerült megnyernünk, s ezzel a mérkőzés sorsát is eldöntöttük. A külső körülmé­nyek ellenére mindenki min­dent megtett a sikerért, és a fi­úk lelkesedésből is jelesre vizsgáztak. Molnár G. , . _ nr*i Az Axel Springer Somogyi Hírlap rí j| Magyarország Kft lapja.-------------IbUJ Felelős vezető: az ügyve­zető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Kiadja az ASM Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS. Szer­kesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)528-100. Előfizetési díj 1 hónapra 425 forint. Megvásárolható: a somogyi városok és községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Terjesztés: BÁTORFI GÁBOR. Nyom­tatta: a Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Felelős: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató. ISSN 1786-8378 TO NDAIH % CSERÉP Cserépkiállítás rendkívüli árakkall IK0 bltumenzslndely 1600 Ft/mZ ÁFA-val piros, barna, zöld, fekete. szürke színben ETERN0VA (azbesztmentes) palák és hullámpalák, szürke, bronz és piros színben raktárról OSZTRÁK LAMBÉRIÁK, HAJÓPADLÓK, GIPSZKARTON, HŐSZIGETELŐK, POLIÉSZTERHULLÁM, FENYÖFÜRÉSZÁRUK, SZEGÉLYEK yfös. —ÉS MINDEM. AMI A TETŐHÖZ SZÜKSÉGES! /tfcMErÍK 8230 Balatonfüred, Fürdő u. 21. építőanyag | TeL/fax: 87/341-349; 87/341-459 Kemény-legények a vb-ért Több százan voltak kíváncsiak Kaposváron, az Indesit Vízilabda Road Show keretében rende­zett gálamérkőzésre. A magyar válogatottat Ke­mény Dénes szövetségi kapitány két együttesre osztotta, és e két alakulat mérte össze erejét a frissítő habok között. Minden labdáért nagy küz­delem folyt, és parázs han­gulatú viadal alakult ki a medencében. Magyaror­szág büszkeségei jelenleg a júliusi montreali vízilabda világbajnokságra hangol­nak, és a szövetségi kapi­tány még nem jelölte ki az utazó keretet. - Mint min­dig, most is nagyon jó házi­gazdának bizonyult Kapos­vár - mondta a nemzeti gár­da edzője. - Külön köszö­net a város vezetőinek a szép ajándékért és a szíves fogadtatásért.- Több játékos megje­gyezte, hogy a kaposvári medencében mély a víz.- Nagyon kemény há­rom nap áll mögöttünk - így Kemény Dénes. - A sok utazás, a mérkőzések és a rengeteg tréning nagyon megviseli a játékosokat, így érthető, ha kicsit mélyebb­nek érzik a vizet. A MAGYAR CSAPAT Gergely István, Szécsi Zoltán, Gór-Nagy Miklós, Vári Attila, Kásás Tamás, Biros Péter, Katonás Ger­gő, Steinmetz Ádám, Bá­rány Attila, Kiss Gergő, Kiss Csaba, Jászberényi Gábor, Nagy Viktor, Máthé Balázs, Szívós Márton, Steinmetz Barna­bás, Fodor Rajmund, Mol­nár Tamás, Hosnyánszky Norbert, Madaras Nor­bert, Vinidisch Ferenc, Varga Dániel. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes.- Mennyire illik bele a vi­lágbajnoki felkészülésbe ez a Road Show?- Hazudnék, ha azt állí­tanám, hogy a lehető leg­jobb időpontban rendezik ezt az eseménysorozatot. Ennek ellenére több pozití­vuma is van a rendezvény­nek. A kilátogatók jól szóra­koznak, ugyanis a játékosok megpróbálják a maximu­mot kihozni magukból, mert be akarnak kerülni a vb-re utazó keretbe. A hat helyszínen lejátszott össze­csapások alatt a pólósok hozzászoknak a téthez, igy a világbajnokságon nem lesz nekik furcsa, hogy min­den alkalommal a lehető leg­jobbat kell nyújtaniuk.- Az ötödik negyedben a kaposvári fiatalok is szóhoz jutottak.- Biztos vagyok benne, hogy nekik ez egy életre szó­ló élmény lesz. Akik már egy ideje űzik ezt a sportágat, azoknak ez a hét perc moti­vációt nyújt a folytatáshoz. Akik pedig most ismerked­nek a vízilabdával, azok ked­vet kaptak ahhoz, hogy ko­molyabban foglalkozzanak a pólóval.- Mikor hirdeti ki a válo­gatott keretet?- Június végén Buda­pesten rendezik a IV. FINA Világligát, ahol hét ország legjobbjai küzdenek a mi­nél jobb helyezésekért. Az esemény után fogom elárul­ni, hogy kik utazhatnak Montrealba. UJ SPORTÁG: SPINNING Nagyatádon még újnak szá­mító sportágat mutattak be a gimnázium tornatermé­ben, tegnap délután. A spin- ning lelkes híveinek kis csa­patával, izzasztó edzés kere­tében lehetett kipróbálni azt a sporteszközt, amely első ránézésre szobakerékpár­hoz hasonlít. Ha azonban ráülünk, és belekezdünk a zenés tekerésbe, rögtön ki­derül, ennek a sportnak semmi köze az otthoni, akár tévézés közben is végezhető biciklizéshez. - Ez egy szi­mulátor, amellyel sík terepet és hegyvidéket is meg lehet járni egy 40 perces edzés alatt - mondja Klausz And­rea spinning instruktor. Az erőnléti, állóképesség-fej­lesztő és nyújtó programra is alkalmas spinninget leg­többen fogyás, alakformálás miatt kezdik el, de szellemi kikapcsolódást is nyújt. A résztvevők szerint stresszol- dásra is kiváló volt a próba- edzés, melyet Ormai István polgármester is végigcsinált. Csikós Magdolna Piacvezető távközlési cég induló projektjéhez jelentkezőket vár, üzletkötő munkára lakossági területre. Előny: üzletkötői tapasztalat, mobilitás, szgk, jogosítvány Érdeklődni: 30/243-36-33 Végh Pont Kft. ♦ 4 ÜVEGEZÉS Kapós Gobál Bt Drátüvegek darabáron eladók. Kaposvár, Honvéd u. 35. 82/413-379, 30/351-54-55

Next

/
Thumbnails
Contents