Somogyi Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-29 / 150. szám

12 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚNIUS 29., SZERDA Sportiskola lehet a Babay Augusztus 15-ig eldől, lesz- e újabb sportiskola a me­gyében, s ha igen, akkor hol. Nagyatád már biztosan a pályázók között lesz, az önkormányzat és az eddig is sportra szakosodott isko­la egyaránt bizakodva várja a döntést. Csikós M. Szeptembertől sportiskolaként működhet a nagyatádi Babay Jó­zsef Általános Iskola, amennyi­ben elnyeri az intézményi sport­oktatási központ címet a Nemze­ti Sporthivatal pályázatán. Me­gyénként egy iskola kaphatja meg ezt a lehetőséget, de ehhez komoly elvárásoknak kell meg­felelni. - Nem csak az iskolának, a városnak is alkalmasnak kell lennie a sportiskola működteté­sére, fejlettség és elhelyezkedés szempontjából is - mondta So­ros Bálint (képünkön), az intéz­mény vezetője. - Nálunk régóta komoly múltja van a sportkép­zésnek. Edzői képesítéssel ren­delkező szaktanári gárdánk van és eddig is emelt óraszámban tartottuk a sportórákat. Ezért úgy érzem, eséllyel pályázunk. Ha az elképzelés megvalósul, az iskolában régóta jó ered­ményeket hozó s a felnőttcsapa­tok számára is utánpótlást biz­tosító kézilabda és futball tanítása mellett - a vá­rosban hagyománnyal rendelke­ző - úszás és a triaüon is beke­rülne a pedagógiai programba. Nagyatád komoly lehetőséghez jutna, körzetközpontként több településről, később talán más megyéből is jöhetnének tanulók.- Tizenkét évre kell tervez­nünk, vagyis első osztálytól egészen az érettségiig. A követ­kező tanév a próbaév, az alapo­zó év lenne, amikor a már be­iratkozott elsősök magasabb óraszámban délután is kötelező sportfoglalkozással kezdhet­nék meg a tanulást. Kettős barcsi siker Bolhón fogathajtás A barcsi Máthé Gergő nyerte a dél-somogyi kettesfogat-hajtók területi baj­nokságának 3. fordulóját Bolhón. Az ifjú versenyző 14 másodperccel előzte városi ri­válisát, Hartmann Mihályt. Mintegy 540 méter hosszú pá­lyát és 24 akadályt építettek a szervezők a 24 hajtónak. A harmadik helyet az első két vi­adal legjobbja, Rajz László sze­rezte meg, a legsikeresebb he­lyi versenyző Pinterics Rudolf, aki a 6. helyen zárt. A szigetvá­ri Rajz László még tartja vezető helyét összetettben 16 ponttal a két barcsi hajtó, Hartmann Mihály és Otárics József előtt. A bajnokság következő forduló­ját július 9-én Csokonyavison- tán rendezik, (ga) Érmekért bokszoltak ÖKÖLVÍVÁS A Ring SC Juta sportolói Is szorítóba léptek a Sopronban rendezett ököl­vívókupán, ahol tíz egyesület 52 bokszolója mérte össze tu­dását. A felnőtteknél a 81 kg- os Lévai Szabolcs előbb 3-0- ra verte a székesfehérvári Majort, majd pontozásos vere­séget szenvedett a fővárosi Porczió Tibortól, így ezüstér­mesként zárt. A kadett kor­osztályban az 52 kilós Ignácz László csak nagy csatában, 2-1-re kapott a hazai színe­ket képviselő Tóthtól, ezzel bronzéremmel zárt. Ugyan­csak harmadik lett a serdü­lőknél Laufer Viktor (43 kg), aki a zalaegerszegi Füzesitől szoros meccsen szenvedett vereséget, (kz) Nemek csatája a homokban strandröplabda Rajt a vegyes párosoknál Nem csak versenyekre telnek meg a desedai pályák rorú: LANG RrtB,:RT F. G. Hivatalosan a vegyes párosok nyitották a somogyi strandröp­labdaszezont a Deseda topo- nári szabadstrandján, hiszen a jő időt kihasználva már koráb­ban is rendeztek versenyt, ezút­tal összesen 22 egység (a ka­posváriak mellett egy keszthe­lyi kettős) nevezett. A sportág népszerűségét bizonyítja, hogy szinte állandóan foglalt a két homokos játéktér; hétköznap is kisebb bravúrnak számít már pályát szerezni... A BITT Kft. Kupájáért kiírt vegyespáros-torna végeredmé­nye: 1. Czékus Mariann, Nagy Zoltán (Kaposvár), 2. Lantos Borbála, Bíró Márk (Kaposvár), 3. Kondor Tímea, Farkas Balázs (Kaposvár). A hétvégén igazi strandröp­labda-nagyüzemet tartanak So­mogybán. Szombaton a csoko- nyavisontai termálfürdőben megkezdődik a nyolc fordulót felölelő nyílt amatőr (női és férfi) bajnokság, vasárnap pedig a Deseda partján az egyik pályán a vegyes párosok, míg a mási­kon az abszolút amatőrök csa­táznak majd egymással. Mind­három erőpróbára a helyszínen lehet nevezni legkésőbb 8.30-ig, az első párok pedig pontban 9 órakor lépnek majd pályára. Osztályában marad az Atád kézilabda nb i/b, nők Fedezet nélkül nem vállalták az élvonalat A Magyar Kupa keretében már Járt élvonalbeli ellenfél Nagyatádon, a bajnoki bemutatkozásra azonban legalább egy évet várni kell készüljünk úgy a következő év­A döntés végleges: idén nem indul az NB I/A osz­tályos bajnokságában a Nagyatádi Női Kézilabda Klub csapat. Helyette sze­retnének újra bajnoksá­got nyerni és megfelelő anyagi háttérrel élni az újabb lehetőséggel. Csikós Magdolna A szurkolók és a városlakók bi­zakodtak, a szakemberek óva­tosságra intettek, mikor kide­rült: a Nagyatádi Női Kézilabda Klub kivívta a jogot a legmaga­sabb bajnoki osztályú szereplés­re. Míg sokan az előnyöket sorol­ták és a dicsőségről, lehetőségről beszéltek, az érintettek számol­tak, próbálkoztak. Versenyt fu­tottak a június 30-án lejáró neve­zési határidővel és hosszas vívó­dás után döntöttek.- Vasárnap szavazással dön­töttünk a kérdésről. A többség a nem mellett voksolt - mondja Ivusza Tamás klubelnök. - El­mondtam a lányoknak a gondo­kat, a kilátásokat s azt, hogy pilla­natnyilag nincs annyi pénzügyi ígérvényünk, ami szükséges len­ne az indulás finanszírozásához. A felkerülés és az A osztályú szereplés teljes költsége ugyan­is több mint 40 millió forint, s ez csak a legszükségesebb felté­teleket foglalja magában. Ennyi pénzt nem sikerült összegyűjte­ni, még úgy sem, hogy az ön- kormányzat is megemelte az éves támogatási keretet s a 7,7 millió forinthoz - minden lehe­tőséget kihasználva -13,8 milli­ót szavazott meg az NB-I es sze­repléshez. - Még 6 millió forin­tot kaptunk volna támogatóktól, további tárgyalásokra már nem volt mód. Azt hiszem, az utolsó pillanatig nem hittük el igazán, hogy nyerünk. Mikor bekövet­kezett, már nem volt elég időnk az anyagi felkészülésre. Természetesen a játékosok is sajnálják, hogy így alakult, az összeszokott csapat tagjai­nak nagy lehetőség lett volna az élvonal.- Mikor nyertünk, elmond­hatatlan volt az öröm. Akkor nem is gondoltuk rá, hogy ta­lán nem indulunk. Aztán ahogy telt az idő, jöttek a hí­rek, reálisan kellett szemlél­nünk a dolgot. Beláttuk, fele­lőtlenség lenne anyagi és sze­mélyi feltételek hiányában most elindulni. így azt kértük, re, hogy újra nyerünk és addig­ra legyen meg az A osztályba lépés minden feltétele - mond­ta Bőzsöny Erika csapatkapi­tány. Ezzel természetesen a ve­zetőedző, Mód János is egyetér­tett. - Szinte kislány koruk óta ismerem a játékosokat. Örül­tem, mikor nyertünk, de azt is felmértem, új játékosok nélkül kudarcra volna ítélve az indu­lás s még rosszabb lenne egy eredménytelen szereplés vagy az év közbeni visszalépés. Ele­gendő új csapattagot igazolni a pénzhiány miatt nem tudtunk, akiket megkerestünk, máshová szerződtek. Két új játékosunk azért már biztosan lesz, velük együtt tovább építkezünk. Tu­datosan készülünk a következő szezonra és a jövőre remélem, újra sikerül a bajnoki cím. Azt követően pedig tényleg sikerül élni a lehetőséggel. Veretlenül bajnok a Szódavíz Fenyő G. Kaposvári városi kispályás labdarúgó4)ajnokság a Citroen-Budai Autóház Kupáért I. OSZTÁLY A záróforduló eredményei: Ka- pos-Atlas-Szódavíz AC Roberto Csempeáruház 0-4; Czimmer Feri-Füred Holding 7-4; CD Box-Ten Groupe Aranybika 2-2; Kacsógép-Austóscentrum 4-11; Miiint-Apeh Magic Ice 1-5; a King-a-Ford ATI csapata szabadnapos volt. A gólkirályi címet Nagy Norbert (Autóscent­Osztályoztak AzI. osztályú tagságért ját­szott mérkőzésen a Füred Holding csapata 2-0 arány­ban bizonyult jobbnak a Postás SK együttesénél. rum) hódította el 27 találatával, míg a legsportszerűbb csapat a Füred Holding volt. A végeredmény: 1. Szódavíz AC 22 21 1­106-21 64 2. Autóscentrum SE 22 1? 3 2 98-38 54 3. Ten Groupe 22 13 4 5 71-40 43 4.CDB0X 22 11 6 5 66-40 39 5. APEH 22 9 5 8 68-48 32 6. King-aFord* 22 9 3 10 44-51 29 7. Czimmer Feri" 22 10­12 63-77 29 8. Kapos-Atlas 22 7 6 9 42-49 27 9. Kacsógép 22 5 7 10 52-106 22 10. Füred Holding 22 5 2 15 36-67 17 11. Miiint 22 2 4 16 36-90 10 A Falábúak csapata visszalépett A *-gal jelölt együttesek­től egy-egy büntetőpontot levontak. A King-a-Ford ATI és a Czim­mer Feri csapatától egy bünte­tőpont levonva. Az utolsó he­lyen végzett Miiint kiesett a II. osztályba, míg az utolsó előt­ti Füred Holding osztályozón biztosította a további első osztá­lyú tagságát. II. OSZTÁLY (rájátszás) Az 1-3. helyekért: Logisztikai Ezred-Nyár FC 4-1; Logisztikai Ezred-Postás SK 2-1; Nyár FC- Postás SK 8-4. A végeredmény: 1. Logisztikai Ezred, 2. Nyár FC, 3. Postás SK. (Az első helyezett Logisztikai Ezred és a második Nyár FC feljutott az I. osztály­ba.) A 4-6. helyekért: Jálics Kol- légium-Kapos Volán 3-1; Jálics Kollégium-MÁV Kollégium 5-4; Kapós Volán-MÁV Kollé­gium 3-2. A végeredmény: 4. Jálics Kollégium, 5. Kapós Vo­lán, 6. MÁV Kollégium. A 7-9. helyekért: QLR Profil- Egresi Kispályások 2-2; QLR Profil-FC Mátrix 2-2; Egresi Kispályások-FC Mátrix 2-2. A végeredmény: 7. QLR Profil, 8. Egresi Kispályások, 9. FC Mát­rix. A gólkirályi címet Fazekas Lajos (Postás SK) hódította el, míg a legsportszerűbb csapat­nak a Postás SK gárdája bizo­nyult. Pálfy Marianna a BITT új edzője Kun Zoltán Mint arról már lapunkban ko­rábban beszámoltunk, Király Ka­tinka, a női röplabda NB I-ben szereplő BITT KNRC saját neve­lésű feladója az extraligás Mis- kolcnál folytatja pályafutását A kaposvári vezetés gyors megol­dást talált pótlására, valamint a megüresedő edzői posztot is be­töltötte. - A váratlanul kialakult helyzet megoldására a szombat- helyi Tanárképző Főiskola test­nevelő tanári szakán tanulmánya­it befejező Páljy Mariannát sze­meltük ki - tájékoztatta lapunkat tegnap Czipó Ervin, a klub elnö­ke. - Az egykori saját nevelésű irányítót augusztus elsejétől, mint játékosedzőt szerződtetjük. A pályakezdő szakember az ifjúsági’együttes felkészítéséért is felel majd. Strandolás helyett túlóráztak labdarúgó nb ii Balatonlelle SE: 7-8 pont maradt a csapatban Bár az őszi szezon zárása­kor még a negyedik he­lyen állt a Balatonlelle SE labdarúgócsapata, a baj­noki pontvadászat végén mégis osztályozót kellett játszania a további II. osz­tályú tagságért. Fenyő Gábor- Csak az osztályozón tudta kivívni to­vábbi NB n-es tagságát a lellei társulat Miért?- Ha nagyon tömören kellene erre válaszolni, akkor az úgy hangzik; ez nem a mi bajnoksá­gunk volt... - mondta Kenéz Ist­ván (képünkön), a Balatonlelle SE elnöke. - Balszerencsés mérkőzéseink voltak, egymás után hullajtottuk el a pontokat. Az őszi negyedik helyről a ta­vasz végére visszacsúsztunk a nyolcadikra, de így is csupán három pont választott el ben­nünket a még biztos NB Il-es tagságot érő hatodik helytől.- Nem akármilyen sérüléshullám­mal kellett megküzdeniük.- Nem védekezésként mon­dom, de valóban nagyon sok volt a sérült játékosunk; szinte nem is tudtunk kétszer ugyan­abban a felállásban játszani. Fő­leg a védelmünk változott, en­nek eredménye volt a sok ka­pott gól. Meggyőződésem, hogy a sérülések és a balszerencsés meccsek miatt 7-8 pont maradt a csapatban.- A legemlékezetesebb ütközetek?- A jó játékerőt képviselő In­tegrál DAC Győr ellen már 6- 1-re vezettünk, a vége aztán 6-4 lett. A negatív szenzációt a bajnok Felcsút elleni hazai meccsünk je­lentette, ahol 6-0-ra kikaptunk. Emlékezetes marad a Budakalász elleni derbi is, ahol 3-0-ra vezet­tünk, a vége pedig 3-3 lett. Igaz, ehhez az is kellett, hogy a játék­vezető „belenyúljon” a meccsbe; két játékosunkat is kiállította. De jó mérkőzések voltak a Barccsal és a Kaposvölgyével megvívott somogyi rangadók is.- Kik nyújtották a legjobb teljesít­ményt?- A védelemből Kenéz Szabolcs, a középpályán Varsányi Sándor - bár a végére kicsit elfáradt -, a csatársorban pedig Tsupyk Ferenc jeleskedett a leginkább.- Hogy alakul a további program?- Mivel az osztályozó miatt két hétig tovább tartott szá­munkra a baj­noki idény, így a játékosok július 11-ig pihenőt kaptak. Az mindenesetre biztos, hogy lesznek változások; hár­man is jelezték, hogy külföldön alacsonyabb osztályban szeret­nék tovább folytatni, ugyanak­kor minden csapatrészt szeret­nénk megerősíteni. Az a célunk, hogy a megújult NB n-ben a jó középcsapatok közé sorolják a balatonlellei együttest. i 4. k \ i

Next

/
Thumbnails
Contents