Somogyi Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-24 / 146. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚNIUS 24., PÉNTEK 5 KAPOSVÁR Erőpróba nyeregben és négy keréken Jakab Edit Ozsváth: nem csupán pénzben mérhető a siker Szita Károly és Ozsváth Ferenc a Berzsenyi parkban, a nemrégiben megújult Zsolnay-kút előtt fotó- láng rőbebt A képviselői munka hatékonyságát nemcsak anyagiakban lehet mérni Az egyre inkább háttérbe szoruló érzelmi és testi nevelés miatt a fiatalok számára az iránymutatás, a városban a közbiztonság erősítése legalább akkora feladat, mint például az útépítés. Ozsváth Ferenc, a 9-es számú választókerület képviselője vélekedik így önkormányzati munkájáról, feladatairól. Szó szerint a lóerők csapnak ösz- sze a hét végén a Meistro lovastanyán az ötödik alkalommal megrendezett lovasnapokon. Az egész napos szombati programon nemcsak a meseszép paripák, hanem quadok és enduro- motorok nyergében is összemérhetik ügyességüket a versenyzők. Persze, a főszerep azért a lovaké: lesz fogathajtóverseny, Gungel Mónika Országos tanulmányi és művészeti versenyeken kimagasló helyezést elért diákokat és tanáraikat köszöntötték tegnap a városházán. A 6. alkalommal megrendezett ünnepségen Stickel Péter művelődési igazgató arról szólt, Az oktatás és a szakképzés fejlesztésére 4,15 millió forint értékben nyert eszközöket a Bárczi módszertani központ. A regionális fejlesztési bizottság és az OKÉV közös pályázatán az intézmény két támogatási kérelme is sikeresen szerepelt. Csikvámé Mesztegnyő Folytatja az önkormányzat a járdafelújítási programját. Még ebben az évben szeretnék befejezni a rendbetételt kétmillió-kétszázezer forintból. A legrosszabb állapotban a Vörösmarty utca van, ahol mintegy nyolcszáz méteren újraaszfaltozzák a járdát - tudtuk meg Nemes László polgármestertől (képünkön), (ve) Nagyatád A Komplex NGV Rt. új tulajdonosainak elfogadásáról kellett döntenie a képviselő-testületnek, mivel a felszámolás alatti cég ingatlana a gyár és az önkormányzat közös tulajdona volt. A testületi határozat szerint elfogadták a szerződési feltétebemutatkoznak a kezdő lovasok, táncos-lovas show-műsor szórakoztatja a közönséget. Igazi különlegességnek ígérkezik, hogy ez alkalommal tartják a Hl. Szarvasi Lovas Vüágtalálkozó somogyi programjának nyilvános főpróbáját, a Somogyi betyárok, a Somogy Táncegyüttes, a Mikrokozmosz Művészeti Iskola, a Somogy Megyei Huszárok Egyesülete és a Kecelhegyi Lovassport Egyesület részvételével. hogy a sikerhez vezető út sok munkával és lemondással van kikövezve. Az eredmények a diákoké, de köszönetét kell mondani a felkészítőknekis. Juhász Tibor alpolgármester elmondta: a cél, hogy a Kaposváron felnövekvő generáció itt tudja végezni iskoláit és itt találjon munkát. Takács Anikó, a központ vezetője elmondta: mintegy 1,1 millió forint értékben egy interaktív táblát, projektort és notebookot kapnak. A másik pályázaton nyolc komputert és a hozzájuk tartozó szervergépet nyertek. Az eszközökből a speciális szakiskola két ipari varró-, műhímző gépet és vasalókat kap. leket, így már nincs akadálya a végleges tulajdoni szerződések aláírásának, (csm) Siófok Még el sem kezdődött a szezon, az autótolvajok már munkába álltak. Siófokon egy parkolóban egy autót törtek fel, mobiltelefonokat és készpénzt zsákmányoltak 300 ezer forint értékben. Egy utcán parkoló Skoda Octaviat pedig szerda virradóra vittek el. A kár négymillió forint, (je) Tab Lérántné Dormán Mária lett a Koppányvölgye Többcélú Kistérségi Társulás munkaszervezetének gazdasági vezetője. Ügyintézőként dolgozik a szervezetnél Szabó Anita - így hagyta jóvá a szervezeti felépítést legutóbb a Szülői kíséret nélkül Fadd-Domboriban Kirándulni mennek a Gyöngyfa napközi otthon lakói. Fadd-Domboriban tizennégy fiatal tölthet majd öt kellemes napot. A színes programok között szerepel a horgászás, a különböző vízi sportok kipróbálása, valamint séta a gemenci erdőben. Akinek kedve van hozzá, kisvasúton is utazhat. A kiránduláson a fiatalokon kívül a napközi otthon három dolgozója vesz részt, és szülők nélkül élvezik majd a pihenést. Van köztük olyan is, aki még sosem nyaralt a szülei nélkül, így az üdülés igazi kihívás lesz a dolgozók számára, (sk) Kicsengettek az egészségügyiben A Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakképző Iskola szakmai záróünnepélyét tartották tegnap az Együd Árpád Művelődési Központban. Az eseményen 160 diák vehette át bizonyítványát. A középfokú oktatási intézmény végzősei ápolási-asszisztens-, szociális gyermek- és ifjúságügyi ügyintéző-, ápoló-, illetve fizioterápiás-asszisztens- végzettséget kaptak, (mg) HOLLYWOOD MULTIPLEX 1 A CSAJOM APJA IDEGES (12) 91357 (f) 16.15, 18.30, 21.15 MADAGASZKÁR (kn.) 91298 (sz) 15.15, 17.00, 19.15 SÍM CITY (18) 91323 (sz) 18.45, 21.30 STAR WARS ÜL - A SI- THEK BOSSZÚJA (kn.) 91351 (sz) 15.30, 18.15, 21.00 SAN ANTONIO (12) 80690 (f) 15.00, 17.15 CARTEREDZŐ (12) 91352 (12)21.00 *145289* társulási tanács. Szeptember kö: zepén pályázati támogatással határozott időre ügyviteli dolgozót is fölvesznek - tudtuk meg Farkas- né Szabó Ildikótól, a munkaszervezet vezetőjétől, (kj) Toponár Jelenleg négy termelői csoport végleges elismerése van folyamatban. Június közepén 11 előzetesen bejelentett szervezet működött megyénkben, főleg gabona- és olajnövény-termesztéssel foglalkoznak. A csoportok amúgy rövid időn belül jelentősen megnövelték a forgalmukat, 2003-tól 2004-ig megduplázták. Ez elérte a 3,9 milliárd forintot, s a tevékenységükhöz a múlt évben 528 millió forint állami támogatást kaptak - tájékoztatott tegnap a földművelésügyi hivatal, (hm) Volt pedagógusként különösen fontosnak tartom a fiatalság érzelmi nevelését, az alkohol- és a drogellenes küzdelmet - hangsúlyozta Ozsváth Ferenc. - A közgyűlés által nemrégiben tárgyalt ifjúságpolitikai koncepció fontos, ám meglátásom szerint az ifjúság nevelését már az óvodában, az alsó tagozatban meg kell kezdeni. így válhatnak ugyanis a gyerekek értékes, mértéktartó felnőttekké. Ez utóbbi egyébként rendkívül fontos képviselői tulajdonság is. Tudomásul kell ugyanis venSPORTVERSENYEK. fotó- és kéz- műves-kiállítás, koncertek és főzőverseny egyaránt várja a szombati Roma Kulturális és Sportnapra látogatókat. A Kaposvári Cigány Kisebbségi Önkormányzat rendezvényén a Sportcsarnoknál fellép többek közt a FUND Művészeti Tánccsoport is. a szigetvári Ifjúsági Fúvószenekar jótékonysági koncertet ad a beteg gyerekekért szombaton este a Kossuth téren. A Fiatal fúvósok az élőzene segítségével a beteg gyermekekért címmel rendezett koncert fővédnöke Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. A KAPOSVÁRI POLGÁRI CASINŐ szervezésében a Szentivánéji Vigasságok című rendezvénynyel kezdődik ma este a Szentjakabi Nyári Esték idei programsorozata.. Szombaton és vasárnap A komédia folytatódik címmel választási szatíra kerül színre, kedden Besenczi Árpád előadásában tekinthetik meg az érdeklődők Petőfi: A helység kalapácsa című hőskölteményét. Jövő csütörtökön és pénteken musical-est lesz a Csiky Gergely Színház művészeinek előadásában. nünk - tette hozzá a képviselő -, hogy minden körzetben lehetnek a város fejlesztése szempontjából fontos feladatok, igazodnunk kell egymáshoz. Ozsváth Ferenc szerint a tavalyi év egyik legnagyobb eredménye körzetében, hogy a Kovács Sebestyén Gyula utcában megoldódott a lakóknak évek óta rendkívüli problémát okozó csapadékvíz-elvezetés. Négy és fél milliós költséggel megvalósult az úttest és az utca egyik oldalán a járda felújítása. Várhatóan ebben a ciklusban a máCsaknem hatezer kaposvári általános iskolásnak ér véget vasárnap a szünet első hete. Azok a szülők, akik megtehetik, hogy nyári táborba küldjék gyereküket, rendkívül gazdag kínálatból válogathatnak Kaposváron és környékén. A tokaji parkerdőbe^ a zselici erdő növényvilágával ismerkedhetnek a gyerekek, Kaposfüreden képzőművészeti tábor lesz, a Meistro Lovastanyán napközis és bentlakásos tárborba várják a gyerekeket. A táborok egyheti díja változó, ötezertől tizenkétezer 500 forintig terjed. sik oldali gyalogjáró is elkészül. A Berzsenyi parkban megújult a játszótér, a padok egy részét kicserélték, a Temesvár utcai oviban pedig a homlokzatot és a járdát újították fól. A Berzsenyi iskolában új mosdók készültek, a Munkácsy gimnáziumban pedig a szennyvízcsatorna-rendszert újították fól. A sávházban folyamatosan zajlik az erkélyek üvegcseréje, a Honvéd utcában pedig panelházak is megújultak. A ciklusban fontos feladatunk még - emlékeztetett a képviselő - a rendőrkapitányság eszközbeszerzésének támogatása és a Berzsenyi iskolában a nyílászárók cseréje. A Mun- kácsyban a villanyvezetékeket kellene kicserélni, és indokolt lenne a sávházban lévő lakások folyamatos felújítása is. A hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló családoknak a város 2700 forintos támogatást nyújt gyerekeik nyári táborozásához - tudtuk meg Stickel Péter művelődési igazgatótól. - Évek óta telt házzal működik a toponári iskolában a nyári napközi, megrendezéséhez az idén hárommillió forinttal járul hozzá az önkormányzat. A rászorulóknak az idén először napi egyszeri meleg ételt biztosít kormányzati támogatással a város. Az igényeket június végéig várják a szociális irodában. ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT A vi osháza ingyen hívható száma: ' 06-80-200-427 www.kaposvar.hu Sikeres diákok köszöntése Juhász Tibor alpolgármester is köszöntötte a diákokat és tanáraikat A díjazottak iskolák szerint Az általános iskolások közül a Zrínyiből 1, a Bartókból 2, a Kodályból 4, a Bárvziból 3, a Toldiból 8, a Németh Istvánból 1, a Kis- faludyból 3, a Berzsenyiből 1 tanuló kapott kitüntetést, míg a középiskolások közül a Táncsicsból l&an, a Munkácsyból 4-en, a közgazdaságiból 13-an, a gépipariból 12-en, a kereskedelmiből 5- en, az élelmiszeripariból óan, az építőipariból 3-an, az egészség ügyiből 2-en, a közlekedésiből egyvalaki, az iparművészetiből 6-an vehettek át jutalmat, s elismerést kapott 3 zeneiskolás is. Uj felszerelés a Bárcziban Horváth Zsolt SOMOGYBÁN A-TOL Z-IG Táborozás segítséggel