Somogyi Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-24 / 146. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚNIUS 24„ PÉNTEK 3 AKTUÁLIS gyűjtemény A 246. somogyi falu, a dél-dunántúli régió kincsei, a személyes történelem ereklyéi Két teknő somogyi föld Szentendrén Somogy 246. településének nevezte a szentendrei skanzent Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke tegnap, amikor Mádl Ferenc köztársasági elnök felavatta a dél-dunántúli tájegység épületeit. Kercza Imre A tájegység fő tere köré faddi, hidasi, drávacsehi, őcsényi, zádori, csökölyi, szennai, mu- raszemenyei és kisbodaki porta, valamint ladi és zselic- kisfaludi melléképületek tartoznak. A harang délben adta tudtul, hogy megnyílt a szentendrei gyűjtemény 6. tájegysége. Kilenc év alatt több mint 3 milliárd forintot költöttek a skanzen értékmentő fejlesztésére. A Dél-Dunántúlról származó és tegnap avatott 6. tájegység épületeinek áttelepítése 450 millió forintba került. A megnyitón Cseri Miklós, a szabadtéri néprajzi múzeum főigazgatója azt hangsúlyozta, hogy értékmentés, amit a tájegységek jellegzetes épületeinek odatelepítésével végeznek, hiszen csak olyan épületet vittek el, amelyeket tulajdonosa lebontásra ítélt. Azokat, amelyeket helyben megőriznek - bármilyen szépek is -, nem vitték el. A köztársasági elnök a személyes történelem tanúinak nevezte ezeket az épületeket. Utalva arra, hogy keretet jelentettek generációk életéhez, tanúi voltak a születésnek, a munkálkodásnak és az élők soraiból, való távozásnak is. Letisztult formáik a népi kultúra és a népi építészet nagy bölcsességeit hordozzák. A Dél-Dunántúlról származó épületeket Mayer Mihály pécsi megyéspüspök és Szabó István, Duna melléki református püspök áldotta meg. A skanzen a három megyétől ajándékot is kapott. Baranya megye ajándékát Kékes Ferenc, a közgyűlés elnöke adta át, napi használati tárgyakat: egy éthordót és egy kancsót. Frankné Kovács Szilvia, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke komakosarat és komakendőt hozott magával. Gyenesei István, Somogy Megye Közgyűlésének elnöke szőttest és pásztorfaragást adott át, és magával hozott két teknő somogyi földet is. Az egyiket Csököly- ből, a másikat Szennából. Ezt a földet a köztársasági elnök közreműködésével terítette szét a két somogyi porta bejárata előtt, jelezve, hogy aki belép a kapun, somogyi földre lép. Mindkét falu elhozta mai kincseit is. Csököly népviseletbe öltözött lányai, asszonyai tűzpiros epret, a szennaiak kalácsot és bort kínáltak a látogatóknak. A csökölyi portán csuhészatyrot fontak és vékát készítettek szalmából, a szennaiak kópicot, seprűt kötöttek és gyapjút fontak. Szentendre a maga hangulatával eddig is magával ragadta a látogatót. A tegnapi avatót követően még gazdagabb a gyűjtemény. Ahogy kicsiben ott van az ország, benne van ugyancsak kicsiben Dél-Du- nántúl és Somogy is. Ennek a Szentendre szabadtéri néprajzi gyűjteménye a 246. somogyi falu FOTÓK: KERÉK ÁGNES tájegységnek az építését 2004- ben kezdték el, s épül már a 7. tájegység is. A tervek szerint 2010-12-re megvalósul a 9. tájegység is, s ezzel Szentendre hű képe lesz a magyar vidéknek, Magyarország népi építészeti múltjának, a közös múltunknak. Somogy a szépséget erősíti, és Szentendrén várja a somogyiakat. Cseri Miklós főigazgató az avatón minden somogyinak térítésmentes belépőjegyet adott, amelyet ebben az évben lehet fölhasználni. A portán csak annyit kell mondani: Somogyból jöttünk. Nemcsak a házak vannak, hanem az eszközök is A szakajtófonó politizál Csökölyi epret tessék... ...finom az eper: Mádl Dalma, Mádl Ferenc és Gyenesei István Kalácsot csak Szennából, állítja Handó János (középen) polgármester www.koto.hu E-mall: sales@koto.hu 4 Lapunkat ingyenesen hívható telefonszámunkon is megrendelheti: 06 80/200 434 MEGRENDELŐLEVÉL Ezennel megrendelem 2005 .............................................hónaptól a következő lapokat, és vállalom, hogy 12 hónapig előfizetője maradok a megrendelt lapnak. a Somogyi Hírlap és/vagy SÖifíogyi Hírlapja Előfizetési díj 1 hónapra: Somogyi Hírlap 1550Ft Somogyi Hírlap VR 425 Ft Előfizetési időszak a Somogyi Hírlapra: □ hónap □ negyedév □ lélév <—] egy év I Előfizetési időszak a Somogyi Hírlap VR: □ hónap Q negyedév d félév LJ egy év I Az első időszak előfizetési díját a kézbesítőnek fizetem. A folytonosság megtartása céljából a továbbiakban a fizetés módja: □ lakossági folyószámláról rendezem Q készpénzzel a kézbesítőnél fizetek Előfizető neve:.................................................................................................................................... Címe:...................................................................................................................................................... Telefon:.................................................Aláírás:.................................................................................. Tárgyhó 25-ig beérkező megrendelés teljesítését a következő hónap 1-jétől, a később beérkezőket az ^ , azt követő hónap 1 -jétől vállaljuk. A személyes adatok kezeléséről az impresszum ad tájékoztatást. Toyota Corolla Sedan - Kimagasló alapfelszereltséggel! A június 30-ig megrendelt 4 ajtós változatokhoz a SZÉRIA légkondicionáló berendezés mellé - 300.000Ft értékű gyári tartozékcsomagot adunk AjÁNDÉKBA. A csomag tartalma: - könnyűfém keréktárcsa garnitúra- 4 érzékelős tolatószenzor- ködlámpa ihirjrJ Toyota Corolla. A minőség varázsa TODAY TOMORROW TOYOTA Koto Autóház Kft. Kaposvár, Dombóvári u. 9. Tel.: 82/529-530, Fax: 529-539 Nyitva: H-P: 8-18; Sz: 9-13. Nagykanizsa, Balatoni u. 2. Tel./fax: 93/310-811 Nyitva: H-P: 8-1 7; Sz: 9-12. Üzemanyag-fogyasztás változattól függően (1/100 km): országúti: 5,3-6,5; városi: 7,8-9,9; kombinált: 6,2-7,7. C02-kibocsátás változattól függően (g/km): 140-236. A képen látható autó illusztráció.