Somogyi Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-16 / 139. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚNIUS 16., CSÜTÖRTÖK SPORT 11 Ismét edzőt vált a BITT Öt csapatunk kel útra diákolimpia Elbúcsúztak a kézisek röplabda nb i, nők Még keresi a vezetőség Nagy Andrea utódját A következő szezonban nem Nagy Andrea vezeti a BITT Kaposvári Női RC szakmai munkáját. Az idény közben kinevezett edző pótlásáról később dönt a somogyi együttes vezetősége. Molnár Gábor A BITT Kaposvári Női RC csapata a második helyen végzett a röplabda NB I-ben. A somogyi hölgyek népi zártak zökkenő- mentes szezont, ugyanis év közben egy edzőváltáson is átestek. Az egykori válogatott Halász Márta és Vermesné Merő Zsuzsanna után - aki csak ideiglenesen ült le a kispadra - Nagy Andrea lett a BITT trénere. Idény közben pedig előbb Halász Márta, majd a - szintén - rutinosnak számító Végh Claudia is kivált a csapatból.- Minden ellenkező híreszteléssel ellentétben idén is be tudunk nevezni a röplabda NB I-be - mondta Czipó Ervin, a BITT Kaposvári Női RC első embere. - A lehetőségeink adottak a jó folytatáshoz, hiszen stabil a gazdálkodásunk és a játékosállományunk is megfelelő az NB I-es szinthez. A vezetőség elégedett az elért eredményekkel, hiszen a körülményekhez képest erőn felül teljesített a csapat Annak ellenére, hogy idény közben három tréner is megfordult a BITT-nél, a röp- labdázók nem veszítették el a hitüket és végig, maximális erőbedobással küzdöttek a minél jobb eredményekért. Nemcsak az ezüstérem, hanem a mutatott produkció is azt támasztja alá, hogy az egyletünket remek játékosok alkotják. Az utánpótlás-vonalunkra sem lehet panasz. A lányok az Országos Ifjúsági Kupán és az Országos Serdülő Bajnokságban is a második helyen végeztek, az Országos Gyermek Bajnokságban ötödikként zártak, a Munkácsy Mihály Gimnázium pedig ismét duplá- H zott a diákolimpia döntőjében. | - Az edzői posztot a követke- | ző idénytől nem Nagy Andrea J tölti be, de „szolgálataira” a jö- s Nehéz éven vannak túl ■ - Nagyon nehéz éven vagyunk túl - felelte a Somogyi Hírlap kérdésére Vermesné Merő Zsuzsanna, a BITT Kaposvári Női RC szakmai igazgatója. - Az idény kezdetén több meghatározó játékos távozott a klubtól, ezt követte az edzőváltás, majd Végh Claudia is bejelentette a visszavonulását. Ennek ellenére az alapszakaszban elért második helyét a rájátszásban is meg tudta őrizni az együttes és ez nagy dolog, hiszen a pontvadászat végére mindössze tízen maradtunk. Ezüstcsapattól köszönt el a szezon közben kinevezett edző, Nagy Andrea vőben is számítunk - folytatta az elnök. - A póüására több jelöltünk van, de egyelőre még nem döntöttük el, hogy ki fogja irányítani a BITT KNRC szakmai munkáját. Olyan szakembert szeretnénk választani, aki az általunk kijelölt úton vezeti a csapatot. A jövőben is nagy hangsúlyt fektetünk az utánpótlás-nevelésre és a fiatal tehetségek lehetőséget kapnak a „nagyoknál” is. A napokban tartotta évzáró bankettjét a kaposvári csapat. Az eseményen átadták a játékosoknak a második helyért járó ezüstérmet. A rendezvényen két hiányzó volt: Halász Márta családi, míg Géllé Petra munkahelyi elfoglaltsága miatt nem vett részt az évbúcsúztatón. Száznál jár a Zselicszentpál labdarúgás Nem játszott a Nagyberény Bodó és Kovács triplája labdarúgás Záporoztak a gólok Fenyő G. Megyei amatőr női kispályás labdarúgó-bajnokság A tavaszi 6. forduló eredményei: Zselickislak-Csököly 2-1 (2 -1); Kiskorpád-Zselicszent- pál 0-3 (0-2); Zselicszent- pál-Zselickislak 4-1 (1-1); Hedrehely-Kadarkút-Kapos- újlak 1-0 (0-0); Barcs-Zselic- szentpál 1-4 (0-2); Hedrehely- Kadarkút-Kiskorpád 0-0; Nagyberény-Barcs 0-3 (játék nélkül); Nagyberény-Hedre- hely-Kadarkút 0-3 (játék nélkül); Nagyberény-Kaposújlak 0-3 (játék nélkül). Az élcsoport állása: 1. 'Zselicszentpál 65 pont (100- 13), 2. Kaposhomok 58 pont (50-12), 3. Barcs 54 pont (63-27). A záróforduló mérkőzéseit - a csapatok kérésére - nem most szombaton, hanem egy héttel később, június 25-én rendezik majd Csökölyben. F. G. Az I. osztályú serdülő labdarúgó-bajnokság zárófordulójában a Mézga Peugeot-Kampf Újpest FC a Nagykanizsai VFC-t fogadta; a 13 évesek kiütéses, 7-0 arányú győzelmet arattak - már az első félidőben hattal mentek -, míg a 13 évesek 2-2-es félidő után nagy csatában 4-3-ra kikaptak. A gólzáporos mérkőzéseken a nagyobbaknál Bodó háromszor, Bogdán M. és Balogh B. pedig kétszer vette be a kanizsai kaput, míg a nagyobbaknál Kovács P. ért el mesterhármast. A hétvégén Horvátországban, Bjelováron a III. Vasik Kupán lép pályára a Mézga Peugeot-Kampf Újpest FC 9 és 10 évesekből álló gárdája. Június 20-án aztán nyitja kapuit a hagyományos nemzetközi kapustábor - a helyszín ezúttal a Textiles-sporttelep lesz -, amelyet egy héttel később követ majd a csatártábor. Debreceni fölény Kőröshegyen torna Huszonkilenc csapat indult a Balaton Kupán Két második és négy harmadik helyet szereztek a házigazda kőröshegyi tornászok a hagyományos Balaton Kupa országos versenyen. Fónai Imre Az ország minden pontján készülnek a kis tornászok a hagyományos tanév végi kőröshegyi erőpróbára. A helyi általános iskola és az önkormányzat által szervezett versenyen idén huszonkilenc csapat vett részt. Ahogyan azt várni lehetett, debreceni fölény alakult ki a Balaton Kupán a kőröshegyi faluházban. Az alsós lányok csapat- versenyét a cívis város apró sportolói nyerték, a házigazda Kőröshegy hetedik lett. Az alsós fiúk között is Debrecen lett a legjobb, Kőröshegy a csapat- versenyben negyedik, egyéni összetettben Porédos Flórián harmadik lett. A nagyok között több sikerrel szerepeltek a vendéglátók. A kőröshegyi lány- és fiúcsapat is második lett Debrecen, illetve Villány mögött. Egyéniben Sebők Renáta, illetve holtversenyben Szabados Gábor és Füge Attila állhatott a dobogó harmadik fokára. A Balaton Kupán a kőröshegyiek elbúcsúztatták a sok szép sikert elért nyolcadikosokat. Edző- _ jüktől, Vondrákné Szebenyi Erzsé- \ beitől tudjuk: általában itt véget í ér a pályafutásuk, alig akad J ugyanis olyan középiskola, ahol I versenylóméval foglalkoznak. A házigazda kőröshegyieknek hat érem jutott a Balaton Kupán Ma kezdődnek a III. kor- csoportos országos 16-os diákolimpiái labdajátékdöntők; a négynapos mér- kőzésmaratonon öt somogyi együttes (három röpis-, valamint egy-egy kosaras- és labdarúgócsapat) próbálhat szerencsét. Fenyő Gábor A kalocsai röplabdadöntőben három somogyi alakulat is érdekelt lesz; a leányoknál a Nagy Zoltán által felkészített nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola próbálhat szerencsét - a kaposvári Zrínyi (a felkészítőjük Schleglné Krehán Ágnes) búcsúzott az országos elődöntőben -, a fiúknál pedig a Sántosiné Oláh Edit vezette kaposvári Kinizsi Lakótelepi Általános Iskola, valamint a Ladovics Károly irányította kaposvári Gárdonyi Géza Általános Iskola indul harcba. A salgótarjáni labdarúgódöntőben - ahol 20 csapat lesz érdekelt - a Kovács Zoltán (képünkön) vezette kaposvári Berzsenyi Dániel Általános Iskola alakulatáért szoríthatunk. \ tiszaújvá rosi fiú kosár- bL- v }i labdadöntőben egyetlen somo- gyi együttes léphét pályára, mégpedig a Csapó Gábor által dirigált kaposvári Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium társulata; a kaposvári Berzsenyi (a felkészítőjük Sziget András) nem jutott tovább az országos elődöntőből. (A miskolci leányfinálét somogyiak nélkül rendezik, miután a megyéből nem nevezett csapat.) A debreceni kézilabda-finálénak sajnos nem lesz somogyi résztvevője, miután a leányoknál a marcali Mikszáth (a felkészítőjük Trombitás Árpád) és a kadarkúti Jálics (a felkészítőjük Molnár László), a fiúknál pedig a csurgói Eötvös (a felkészítőjük Vörös Károly) és a nagyatádi Babay (a felkészítőjük Vártok Ákos) is elbúcsúzott az országos elődöntőkben. HÍREK Kaposgyarmati siker a szentbalázsi falunapon KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS Faluna- pi kispályás labdarúgótornát rendeztek Szentbalá- zson. A győzelmet a Kapós- gyarmat ' csapata szerezte meg, megelőzve a Szentbalázs, a Magyaratád és a Cse- rénfa együttesét. A m ^ viadal legjobb kapusa Nemes Ferenc (Magyaratád), a legtechnikásabb játékosa Tóth Attila (Szentbalázs), a gólkirálya pedig - hat találattal - Szulimán Péter (Kaposgyar- mat) lett. (mg) Három kontinensről érkeznek a csapatok LABDARÚGÁS Három kontinens (Európa mellett Amerika és Afrika) több mint 100 együttese jelentkezett már az idei legnagyobb magyar utánpótlás labdarúgó-seregszemlére, a Hűmmel Youth Football Festival-ra. A július 2-a és 9-e között Kaposváron és Csurgón rendezendő rangos mérkőzéssorozatra Somogyból és a környező megyékből ingyen nevezhetnek a csapatok legkésőbb június 25-ig. (fg) Még várják a jelentkezőket a VII. Alfa-lnvest kupára tenisz Szombaton és vasárnap rendezik Kaposváron, a Donneri Sport Központban a VII. Alfa-lnvest kupa elnevezésű férfi teniszversenyt. A viadalon három kategóriában mérhetik össze tudásukat a mozogni vágyók. Nevezni egyéniben a negyvenöt év alattiaknál szombaton fél kilencig lehet, az idősebbek és a párosok pedig - szintén szombaton - 12 óráig jelezhetik részvételi szándékukat a helyszínen, vagy a 20/5112- 228-as telefonszámon, (mg) Dobogón a somogyi diákok Atlétika és kispályás labdarúgás sportágakban Szombathelyen rendezték a tanulásban akadályozott tanulók diákolimpiái döntőit. Atlétikában kimagasló sikereket ért el a somogyi csapat, amelyben 7 iskola tanulói vettek részt. Első helyezést értek el: fiúk, II. korcsoport, 200 m-es síkfutás: Kőszegi József (Szivárvány Gyógypedagógiai Központ Barcs), kislabdahajítás: Orsós Zoltán (Somogyvár). Második helyezést értek el: fiúk, I. korcsoport, 1500 m-es síkfutás: Orsós Gábor (Barcs). Fiúk II. korcsoport, 1500 m-es síkfutás: Horváth Péter (Barcs), 400 m-es síkfutás: Kalányos Dániel (Barcs), 4x400 m-es váltófutás: Barcs. Leányok, II. korcsoport: 1500 m-es síkfutás: Gyursány Klaudia (Barcs), 4x400 m-es váltófutás: Barcs. Harmadik helyezést értek el: fiúk, I. korcsoport, kislabdahajítás: Ignácz Péter (Somogyvár). Fiúk, II. korcsoport, 100 m-es síkfutás: Kőszegi József (Barcs). Leányok, II. korcsoport, magasugrás: Gyursán Klaudia (Barcs), 400 m-es síkfutás: Balogh Erzsé bet (Barcs). A fenti eredményeken kívül a csapat további 10 helyezést ért el. A csapatösszesítésben megyénk csapata az értékes második helyezést érte el. Kispályás labdarúgásban megyénket az Öreglaki Gyermekotthon csapata képviselte. A 20 csapat közül a csoportmérkőzések után elsőként jutott a nyolcas döntőbe, de 11-es-rúgásokkal már nem jutott a négy közé. Végül az értékes ó. helyezést érte el. A kiemelkedő eredmények ezen iskolában dolgozó testnevelők, pedagógusok hosszú évek óta folytatott áldozatkész munkájának köszönhető. / < \ 4 I 4