Somogyi Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-07 / 131. szám
12 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚNIUS 7., KEDD Hidegék az élen rali ob Ifj. Tóth ismét az éjszakai gyorson hibázott A Botka-Várhidi duó kevés szerencsével az első helyért harcolhatott volna Vezető helyről búcsúzott az ifjabb Tóth János, Bahor Bea duó az országos bajnoki értékelésbe is beszámító Kassa-ralin, ahol a somogyiak közül Hideg Krisztián szerepelt a legjobban. Ifjabb Tóth János a 6. gyorsasági szakaszon lecsúszott az útról. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy egy fa megtámasztotta a kocsit, mert ha ez nem történik meg, akkor sokkal nagyobb lett volna a baj. Az első négy gyorsasági szakaszon még óvatos volt a hatszoros abszolút bajnok; azt mondta, nem szeretett volna kockáztatni, inkább felmérte a pályák állapotát. A második körre - amelynek küzdelmei sötétedés után zajlottak - már jobban nyomta a gázt, át is vette a vezetést Túri Tamástól, ám nem sokáig örülhetett. Az A/8 kategória és A-csoport élén zárta a Kassa Rallye-t a Hideg Krisztián, Szenner Zsolt duó, annak ellenére, hogy a Mitsubishi Lancer EVŐ VI-os szervó- és elektronikai hibával küzdött. A harmadik gyorson a kormányszervó már rakoncátlankodott, ezért Hideg nem tudott mindig ideális íven haladni, ráadásul egy defekt is a kaposvári pilóta ellen dolgozott. A viszontagságoknak még nem volt vége, a szerviz utáni első gyorsaságin leállt az autó, majd némi javítás után újraindult és sikerült célba érni. Ez a teljesítmény abszolút értékelésben a magyar párosok között 5. helyre volt jó, ezzel kategóriájukban toronymagasan vezetik a bajnokságot A szintén A/8-ban rajtoló Botka Dávid, Várhidi Márk (Mitsubishi Lancer) versenyzését a defektek mellett Várhidi első napi betegsége meghatározta. Később folyamatosan dolgozták le a hátrányukat kategóriájukban az élen álló Hidegékkel szemben, ami az utolsó gyorsaságira már minimálisra csökkent. Ennek rajtjánál az autó váltója a 3. sebességi fokozatban beragadt, ezt a szakaszt végig így teljesítették. Ezzel esélytelenné váltak Hidegékkel szemben. Az abszolút hatodik helyről is visszacsúsztak a 10. helyre, de az A/8 kategória 2. helyét mindez nem befolyásolta. Az N/4-ben Elek István, Budai Annamária (Mitsubishi Lancer) indult. Autójuk már a prológon defektet kapott és a leszakadozó gumi tönkretette a futóművet. Mivel ott nem lehetett szerelni, így kellett elkezdeniük az 1. gyorsasági szakaszt is. Félve a nagyobb hibától, ezt a pályát közel egy perccel lassabban teljesítették, mint a következő körben a már jó autóval. A 4. gyors előtt végre kijavíthatták a hibát, de egy baleset miatt leállították a versenyt, így átlagidőt kaptak. Következett több 1. és 2. időeredmény, amivel sokat zárkóztak, de a második napon is töröltek gyorsaságit; nem maradt elég idejük, hogy az élmezőnnyel versenyezzenek. Az N/4-kategória 3. helyén és abszolútban a 9. helyen fejezték be a versenyt. Az N/3-ban a Kovács Attila, Kocsis György (Honda Civic Type-R) duó képviselte megyénket. Műszaki gondjaik miatt korán a 9. helyre kerültek. Nagy hajrával dolgozták le hátrányukat, a 4. helyre feljőve, de két gyorsasági szakasszal a verseny vége előtt - féltengelytörés miatt - feladták a viadalt. A rali-ob három hét múlva Szombathelyen folytatódik. Kilenc gólt lőtt Hévízen a Rákóczi Újabb fordulóval folytatódott a labdarúgó-utánpótlás bajnoki sorozat. Eredmények: Győri ETO U18-Rákóczi U19 3-1 (0-0). G.: Szakály D. Győri ETO U16- Rákóczi U17 2-2 (0-0). G.: Balogh L. , Reszli G. Rákóczi U19-Sop- ron U19 2-2. G.: Gergulás F., Szakály D. Rákóczi U17-Sop- ron U17 1-3 (1-2). G.: Navratil G. Hévíz U19-Rákóczi U18 1-4 (0-2). G.: Balogh L. (3), Kiss I. Hévíz U17-Rákóczi U16 1-5 (1-1). G.: Borovics (2), Bérezi, Nagy G., Rádics. Nagykanizsai UFC U15-Rákóczi U15 1-6 (1-1). G.: Horváth K., Ferenc M. , Németh I., Tabi T., Király M. Nagykanizsai UFC U13-Rákóczi U13 3-3 (1-1). G.: Házi B., Pesti M., Laczkó D. A Mézga Focisuli eredményei, U15: Mézga-Nagykani- zsa 4-3 (3-1). G.: Vadas, Bara- nyi, Zóka, Kovács P. U13: Méz- ga-Nagykanizsa 2-7 (0-3). G.: Türnár, Bogdán M. Hetet vágott a Hetes A megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság első helyezettjei feljutnak a II. osztályba, az ezüstérmesek pedig osztályozót játszanak a tagságért. Molnár Gábor Kaposvári csoport 22. forduló: Somogyaszaló-Orci 6-2; Gölle-Baté 0-2; Zimány- Ráksi 2-0; Kaposfüred-Taszár 4-3; Kazsok-Somodor 2-2; Pa- talom-Magyaregres 3-2. Nagyatádi csoport 22. forduló: Iharosberény-Gör- geteg 1-1; Csököly-Gyékényes 4-2; Potony-Berzence 4-1; Vízvár-Somogyszob 2-2; Ku- tas-Háromfa 8-3; a Somogy- udvar-hely csapata szabadnapos volt. Tabi csoport 22. forduló: Bálványos-So- mogyszil 0-0; Kapoly-Somogy- meggyes 1-1; Balatonendréd- Kötcse 5-0; Ádánd-Balatonsza- badi 3-2; Kereki-Bábonyme- gyer 0-2; a Kőröshegy csapata szabadnapos volt. Marcali csoport 22. forduló: Mernye-Balaton- lelle SE IL-Somogybabod 4-2; Hetes-Gamás 7-0; Meszteg- nyő-Horvátkút 10-2; Alsóbo- gát-Szőlősgyörök 1-1; a Bala- tonújlak és a Balatonfenyves csapata szabadnapos volt. A bajnokság végeredménye: Kaposvári csoport: 1 Taszár 22 14 6 2 58 24 48 2 Baté 22 13 6 3 63 27 45 3 Magyaregres 22 12 8 2 57 27 44 4 Kaposfüred 22 9 9 4 39 40 36 5 Patalom 22 9 8 5 53 48 35 6 Somogyaszaló 22 8 6 8 42 46 30 7 Zimány 22 7 6 9 26 29 27 8 Gölle 22 8 3 11 47 55 27 9 Kazsok 22 6 4 12 36 55 22 10 Őrei 22 7 1 14 31 50 22 11 Somodor 22 4 6 12 32 40 18 12 Ráksi 22 1 5 16 30 73 8 Nagyatádi csoport: 1.Iharosberény 20 15 2 3 63 32 47 2. Csököly 19 12 2 5 53 34 38 3. Görgeteg 20 10 3 7 53 40 33 4. S.udvarhely 19 9 4 6 49 36 31 5. Gyékényes 20 9 3 8 63 53 30 6. Berzence 19 9 2 8 39 39 29 7. Kutas 19 8 3 8 46 47 27 8. Háromfa 19 7 5 7 42 47 26 9. Potony 19 5 5 9 29 50 20 10. Somogyszob 20 4 3 13 34 57 15 11. Vízvár 20 0 6 14 19 55 6 Tabi csoport: 1 Bálványos 20 14 2 4 50 24 44 2 Bábonymegyer 20 13 3 4 47 32 42 3 Kereki 20 12 2 6 35 21 38 4. B.szabadí 20 10 6 4 48 24 36 5 Kőröshegy 20 9 4 7 47 27 31 6 Somogyszil 20 8 3 9 41 31 27 7 Ádánd 20 8 3 9 36 42 27 8 B.endréd 20 7 5 8 35 31 26 9 Kötcse 20 7 2 11 33 39 23 10 Kapoly 20 3 2 15 20 60 11 11 S.meggyes 20 1 4 15 16 77 7 Marcali csoport: 1. Hetes 20 14 6 0 56-13 48 2. Mesztegnyő 20 14 4 2 73-22 46 3. Balatonújlak 20 13 2 5 42-25 41 4. Szölösgyörök 19 9 4 6 39-24 34 5. Mernye 20 10 1 9 47-50 31 6. Gamás 20 9 3 8 27-44 30 7. B.fenyves 19 8 2 9 35-29 26 8. Somogybabod 19 4 5 10 33-59 23 9. Horvátkút 19 4 2 13 24-62 14 10. Alsóbogát 20 2 6 12 19-50 12 11. Marcali VSE 0 0 0 0 0-0 0 Bajnokhoz méltóan játszott a Kadarkút A körzeti labdarúgó-bajnokság huszonkettedik fordulójában az utolsó előtti Bodrog nem bírt a sereghajtó Porroggal. M. G. A 22. forduló: Várda-Szent- gáloskér 1-3; Vityai Medosz- Somogyfajsz 4-2; Somogygesz- ti-Szabás 1-2; Osztopán-Si- monfa 1-4; Mike-Kadarkút II. 1-3; Bodrog-Porrog 1-1. A Kadarkút IL-Porrog mérkőzést június 11-én, szombaton 17 órakor pótolják. A Kadarkút IL-Osztopán találkozó június 19-én, vasárnap 17 órakor, a Somogygeszti-Kadarkút II. ösz- szecsapás június 26-án, vasárnap 17 órakor kezdődik. A bajnokság állása: 1. Kadarkút II. 18 15 1 2 49 19 46 2. Szabás 22 13 5 4 49 23 44 3. Somogyfajsz 20 11 4 5 56 37 37 4. Somogygeszti 21 10 6 5 49 35 36 5. Vitya 20 10 3 7 41 36 33 6. Osztopán 21 9 2 10 45 53 29 7. Sz.gábskér 22 6 6 10 44 37 24 8. Várda 21 7 3 11 33 40 24 9. Mike 22 7 3 12 33 54 24 10. Simonfa 22 7 2 13 39 54 23 11. Bodrog 22 6 3 13 39 70 21 12. Porrog 19 3 4 12 34 53 13 HIRDETÉS < f Szóljon hozzá! A 100 lépés programmal kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit, javaslatait mondja J el közvetlenül a kormány tagjainak. LÉPÉS Várjuk a Kérdések és Válaszok rendezvénysorozatán az ország több mint 100 pontján. 2005. június 8 . szerda I SOMOGY MEGYE 17.00 BALATONSZENTGYÖRGYI Művelődési Ház, Csillagvár u. 2, PÁL BÉLA politikai államtitkár 17.00 KADARKÚT! Művelődési Ház, Petőfi Sándor u. 1., KOLBER ISTVÁN tárca nélküli miniszter ----17 .00 KAPOSVÁR: Kaposvári Egyetem, Bajcsy-Zs. u. 10., LAMPERTH MÓNIKA miniszter 17.00 MARCALI: Kulturális Központ, Széchenyi u. 3., KORÓZS LAJOS politikai államtitkár 17.00 NAGYATÁD: Ipari Szakközépiskola, Baross G. u. 6., IVÁNCSIK IMRE politikai államtitkár 17.00 SIÓFOK: Dél-Balatoni Kulturális Központ, Fő tér 2., CSIZMÁR GÁBOR miniszter 17.00 SOWIOGYJÁD: Művelődési Ház, Kossuth L u. 18., VOJNIK MÁRTA politikai államtitkár További információk: www.100lepes.hu » k <