Somogyi Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-07 / 106. szám
ALMANACH 173 SERSEKSZOLOS SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁJUS 7., SZOMBAT A kocsma lett a hírközpont megélhetés Több mint négy évtized egy munkahelyen Szemerkélő eső áztatja a sérsek- szőlősi határt. A Tabtól mindösz- sze néhány kilométerre fekvő kis faluban alig van forgalom. Az iskolásokat reggel Tabra vitte az autóbusz, elutaztak munkahelyükre a dolgozók is. Csend telepedett az utcákra. Az eső miatt abbahagyták a murva terítését a közhasznú munkások is. A boltban sem láttunk vevőt, akinek szüksége volt rá, már elvégezte a bevásárlást. A szomszédos kocsma épületében is csak mindösz- sze néhányan múlatták az időt. A púit melletti asztalnál egy pohár fröccs mellett üldögélt Kiss Ferenc. A férfi munkanélküli.- Sajnos, a múlt év őszén baleset ért - mondta. - Motorkerékpár utasa voltam és karamboloztunk egy autóval. Összetört a lábam, azóta nehezen járok. Korábban az önkormányzatnál közhasznú munkásként dolgoztam. Úgy volt, hogy ismét munkát kapok, amikor közbeszólt a baleset.. Itt, az italboltban legalább emberekkel találkozom. Az időjárásról, a faluban történt eseményekről, a megélhetési gondokról beszélgetünk. Macskatápot vásárolt a boltban a 76 éves Szabó Lászlóné, majd bejött a kocsmába egy üveg szódavízért Megtudtuk: „Maca”, A falubeliek aggódnak, hogy a fiatalok munka híján elhagyják a csendes kisközséget a szobacica Siófokról került hozzá, így most gondját viseli. Cigarettával a kezében, nagykabátban jött Mészöly István. Két évtizede lakik itt Nyugdíjasként - mondta - nehéz a megélhetése. Egy szál cigarettát kért az italbolt vezetőjétől, mert egy doboz megvételére nem volt pénze. Közben megjegyezte: nem érzi jól magát Sérsekszőlősön, mert szerinte ez a település nem is falu, inkább puszta.- El is költözök innét Kaposvárra, a menhelyre - mondta. Ferenczi Lászlóné 45 éve vezeti az italboltot. A 66 éves asz- szony 1959-ben kezdett eladó- ként. Élete jelentős részét - így a hétvégéket is - a kocsmában töltötte. Hogy miért volt számára ennyi éven át vonzó a kocsmárosság, nem tudta megmondani. Mégis megszerette ezt a munkahelyet.- A kis faluban a kocsma a hírközpont - magyarázta. - Itt tud meg a legtöbbet a változásokról az ember. Harminc évig alkalmazott voltam, másfél évtizede bériem a létesítményt a tabi áfésztől. Az idén azonban nyugdíjba megyek, mert kell már a pihenés... MÚLT ÉS JÖVŐ Már várja az unokákat Városra cserélik a falut Tavaly május 1-jén költözött Sérsekszőlősre a 61. évében járó Lutor Boldizsámé. Csákányt 34 év után hagyta el. Öt éve meghalt a férje, azóta egyedül élt, amit egyre nehezebben viselt. Két gyermeke Tabon lakik, így közelebb került hozzájuk. Mivel csaknem száz kilométerre laktak egymástól, nem kívánta, hogy a fiai rendszeresen utazzanak hozzá. Elmondta: olyan Tab környéki falut kerestek, ahol nyugalom van, csend és tiszta levegő. Ezt Sérsekszőlősön találták meg. Egy év elteltével állította: sikerült a beilleszkedés, befogadta a közösség. A szomszédokkal jó kapcsolatot alakított ki. Különösen Pál Jenőnével, Kádár Jánosékkal és Szarka Józsefnével, akikkel naponta találkoznak. Elégedett az ellátással, megtalálható a helyi boltban minden, amire szüksége van. A nyugdíjasnapokat rendszerint a kertben tölti. Műveli a konyhakertet, gondozza a gyümölcsfákat. Gyakran jönnek az unokák - néha még hét közben is. A társasházi bezártság után a faluban a mamánál futkossák ki magukat.- Szeretek kézimunkázni, kötni - mondta. - A téli hónapok bán sapkát, pulóvert készítettem magamnak és a gyerekeknek. Harmincöt éve él a községben Krépné Kádár Szilvia. A szomszédos Zalán született. Miután felépült a szülők háza, Sérsekszőlősre költöztek. Férjével három gyermeket nevelnek: Cin- tia, a legidősebb 10 éves, a tabi önkormányzati iskolában tanul. Az ikrek - Dániel és Gergely - kétévesek. A fiatalasszony elmondta: nehéz a család megélhetése, ezért a gyes mellett részmunkaidőben a tabi Rud- nay középiskolában vállalt munkát. A nőiruha-készítők szakoktatója.- Csendes, nyugodt település Sérsekszőlős, ezért a gyermek- nevelés szempontjából nagyon jó hely - így Krépné. - Minimális a gépkocsiforgalom, a picik az udvaron biztonságban vannak, de gyakran játszanak az utcán is. A háromgyermekes család a szülőknél lakik. Mivel kilencen vannak, a fiatalok Tabon vásároltak családi házat. Ennek felújítását már elkezdték. Úgy tervezik, hogy a nyári hónapokban végeznek a rekonstrukcióval és szeptembertől Cintia már Tabról indulhat iskolába. Szilvia szerint békés emberek lakják a falut, nincsenek torzsalkodások, összetartó a lakosság. EZ A HÍR SÉRSEKSZŐLŐSÖN « Iskolai hozzájárulás Az állami normatív támogatáson felül 16 tanuló után kétmillió forintot fizet ebben az évben az önkormányzat a tabi iskolának. A Római Katolikus Iskola számlájára a két diák után 149 ezer forintot utalnak. A hivatali munka elvégzésére 1,6 milliót adnak Tabnak. Nincs akadálymentesítés Elutasította az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal az ön- kormányzat tavaly benyújtott pályázatát az orvosi rendelő akadálymentesítésére. A hivatali épület akadálymentesítése 966 ezer forintba kerülne. A terv elkészítéséért 100 ezer forintot fizetett a község. Jól fut a gumifutózó Sikeres volt a 2004-es gazdasági éve az Edler-Tab Hidegfutózó KfL- nek. A társaság az 1991-es működése óta tavaly gyártotta le egy év alatt a legtöbb felújított gumiabroncsot, összesen több mint 13 ezret Marosné Dicső Ibolya gazdasági igazgató mondta ezt, hozzátéve: az értékesítési többlet 44 millió forint árbevételnövekedést hozott és meghaladta a 370 milliót A tevékenység jövedelmezősége azonban változatlanul nem emelkedett, az 1998-ban kialakított árakon dolgoznak, ugyanis a piacon túlkínálat van.- A tavalyi gazdálkodásunkat több tényező is kedvezően befolyásolta - mondta a gazdasági igazgató. - Egy éve megnyertük a Budapesti Közlekedési Rt. gumiabroncs-felújításra kiírt pályázatát két évre. Ez évi mintegy ötezer darabot jelent és folyamatos termelési biztonságot ad. Csatlakoztunk az ÖKO-GUM Közhasznú Társasághoz, amely gumiabroncs-hulladék feldolgozására jött létre. Ezzel az importból felújításra behozott abroncsok után termékdíjmentességet kaptunk, másrészt a belföldi begyűjtésből származóan felújított gumiabroncsok után hasznosítási díjhoz is hozzájutottunk... Marosné Dicső Ibolya elmondta azt is: az uniós csatlakozást követően megszűnt a tagállamokból származó behozott gumiabroncsok után a vámterhek azonnali kifizetése. Ez likviditásukat folyamatosan 8-10 millió forinttal javítja. Kedvező számukra az is, hogy megszűntek a felújításra alkalmas gumiabroncsok behozatalához szükséges engedélyek is... ▲ Vadas Tóthiné módra Hozzávalók: 1 kg sertéscomb, 40 dkg sárgarépa, 20 dkg petrezselyemgyökér, 10 dkg paszti- nák, 1 fej vöröshagyma, 2 db marhahúsleves-kocka, mustár, citromlé, tejföl, őrölt bors, só, kevés étolaj, liszt, 4-5 szem borókabogyó, 1-2 babérlevél. A hússzeleteket forró olajon hirtelen átsütik, majd borsozzák, sózzák és fedő alatt párolják. A szeletekre vágott zöldséget, hagymát, fűszereket a húsra rakják és felöntik annyi lével, hogy ellepje. A főtt húst tányérra teszik, a megfőzött zöldséget meghintik liszttel és ösz- szeke- verik, majd húslével felöntik és egy-két percig forralják. A pépet átpasszí- rozzák, ízlés szerint tejföllel, mustárral, citromlével ízesítik. A vadast spagettivel kínálják. A CIKKEKET KRUTEK JÓZSEF ÍRTA. FOTÓK: GÁTI KORNÉL AZ OLDAL ELKÉSZÍTÉSÉT AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA SÉRSEKSZŐLŐSI MAGÁNÜGYEK Nem élt vissza a nevével Kádár Jánosékat 1947-ben vesszakmával rendelkező férfi sokfelé dolgozott, rengeteg emberrel találkozott. Gyakran került szóba a neve. Arról faggatták, hogy nincs-e rokoni kapcsolatban Kádár Jánossal, az MSZMP egykori első titkárával. Sokszor viccelődtek is vele, párttitkárnak szólították. A telefonon történt bemutatkozáskor nemegyszer előfordult, hogy elállt a másik fél lélegzete. Állította: a neve miatt nem érte hátrány, igaz, előnye sem származott belőle. A polgármester motívumai Másfél évtizede irányítja az ön- kormányzat munkáját Fábri Gézáné polgár- mester. Emiatt egyre kevesebb a szabad ideje, leköti a hivatali munka. Régebben gyakran kézimunkázott és kötött. Leginkább a kalocsai és a karádi motívumokat hímezte a térítőkre. Több mint egy éve járatja a „Horgolás művészete” című kiadványt azt remélve, hogy előbb-utóbb jut majd idő erre is is. Mostanában a konyhakerti munka viszi el szabadidejét. A zöldségek mellett szívesen ápolja a virágokat: a rózsákat, muskátlikat és a kardvirágot. Gyakran kedveskedik unokájának különféle süteményekkel. Pecázni jár a diák Szabad idejének jelentős részét a lullai horgásztavon tölti a 18 éves Bon Amold, a tabi középiskola 11. évfolyamos szerkezetlakatos tanulója. Hat éve tagja a tabi Sporthorgász Egyesületnek. Legnagyobb sikerét három éve érte el: hatldlós amurt akasztott meg. Igaz, merítéskor nem egy esetben több nagy hala is „meglépett”. A középiskolás tanuló nem csak kifogni szereti a halat, hanem enni is. Gyakran maga is készít belőle finom falatokat. A természet iránti vonzalmát mutatja, hogy a pecázás mellett egy helyi vadásszal gyakran járt vadat hajtani. Régiségek a lakásban Teleki Ákos kilenc éve foglalkozik a népi kultúra ápolásával. Házát is igyekezett sok évtizedes bútorokkal berendezni. Rengeteg időt töltött az évszázados tárgyak felkutatásával, mire sikerült berendeznie egy teljes hálószobát a századfordulós bútorokkal. A múltat idézi a rakott sparhelt, a cserépkályhák és a petróleumcsillár is. A fiatalember elmondta: az évek során sok tárgyat kicserélt, csak azokat hagyta meg, amelyek ü- lenek a környezetbe. A régiségeket kedvelő Teleki Ákosnál megtalálható a lóvontatású kasza, a vetőgép, az eke éppúgy, mint a parasztszekér. Budapestet cserélte falura Januárban múlt hat éve, hogy Kubányiné Veres Katalin föladta a budapesti házát és a férjével Somogyba költözött. Beleszerettek a Tab térségi tájba, a csendes és nyugodt faluba, Sérsek- szőlősbe. Ez felüdülést jelentett számukra. Beilleszkedtek a kis község életébe, miközben új házat építettek, amelybe tavaly év végén költöztek. Közben működtetik a faipari vállalkozásukat, illetve gyümölcsfák telepítésébe kezdtek. Több mint hat hektáron van gyümölcsösük: meggy és szilva. Katalin még városinak tartja magát, de megtalálta a falusi élet nyugalmát is. Síit és főz 91 évesen Csaknem naponta a tűzhely mellé áll a település legidősebb lakója, a kilencven- egyedik évében járó özv. Horváth Lászlóné. A műidig vidám nagymama ottjártunkkor pogácsát sütött. Néhány héttel koráb bán pedig kelt rétest készített az unokáknak. Arra törekszik, hogy elkészítse a hét unoka és tizenhárom dédunoka kedvenc ételeit.