Somogyi Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-04 / 103. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁJUS 4„ SZERDA 3 MEGYEI KÖRKÉP KÖRNYEZETVÉDELEM A városgazdálkodás vállalja a szennyezés felszámolását, várják a laborvizsgálat eredményét. Somogy megyében szerencsére nem jellemző a környezetszennyezés, de a hatóság kiszabott már több bírságot is Tartályok, gépe a föld alatt Tegnapi számunkban beszámoltunk arról, hogy a környezetvédelmi felügyelőség szakemberei a rendőrség jelenlétében fémhulladékot találtak a föld alatt a KVG Rt. telepén. Az ügygyei kapcsolatban nyilatkozott lapunknak Püspök Rudolf, a cég elnök-vezérigazgatója (képünkön).- Mióta lehetnek a tartályok a föld alatt?- Valamikor a 90-es évek eleje-közepe táján a cég megszüntette nagy volumenű építési tevékenységét, amely elsősorban mélyépítésből és aszfaltozásból állt. Első ránézésre azt mondom, ezek a fémtárgyak valamilyen aszfaltostartályok, gépek lehetnek, vagyis valószínűleg akkortájt kerültek a jelenlegi helyükre- mondta Püspök Rudolf.- Gépek Is?- Nincs bennük motor, de valamilyen alvázon állnak a megtalált tartályok.- Nem két perc lehetett az elásá- suk. Senki nem vette ezt akkor észre?- Kétféleképpen történhetett. Az a terület vizes, mocsaras. Lehetséges, hogy saját súlyuk miatt megsüllyedtek a tartályok, amit a terület későbbi feltöltésekor nem vettünk észre és földet toltunk rá. De az sem kizárt, hogy emberi közreműködéssel, szándékosan kerültek a föld alá. Esetleg mindkettő együtt.- Egy biztos, észrevétlenül nem történhetett.- Valamikor az rt.-nek volt egy hátsó bejárata is, ráadásul a terület jó néhány méterrel mélyebben fekszik. Amúgy, amikor az építési tevékenységet megszüntettük, sok ilyen tartályt szállítottak el feldarabolva a telepről, még pénzt is kaptunk értük. Lehet, hogy ezek kiestek a látószögből, vagy az illető, aki ezért felelős volt, nem foglalkozott velük. De valószínű, hogy belső használatban voltak.- Akárhogyan is kerültek a föld alá, és akárkié is voltak, most egyértelműen az rL a tulajdonosuk, így a cég felel a mentesítésért Mekkora lesz ennek a költsége?- Egyelőre nem nyúlhatunk hozzájuk, meg kell várnunk a környezetvédelmi felügyelőség laborvizsgálatainak eredményeit. Más a költség, ha kiderül, hogy nem számítanak veszélyes hulladéknak, és jóval nagyobb, ha mégis annak minősülnek. Persze, ha később kiderül, ki a felelős, polgári peres eljárást indítunk ellene.- Rejthet még további „kincseket” a föld? Készült erről valamilyen térkép?- Nekünk nincs térképünk, de ha az az illető, aki a cég tudta és beleegyezése nélkül fémdetektorral végigvizsgálta a területet, a rendelkezésünkre bocsátja a vizsgálat eredményeit, készek vagyunk az egész területet feltárni. Vélhetően azonban nem fog jelentkezni. Azon leszünk, hogy minél hamarabb megszüntessük a jelenlegi állapotot, hiszen cégünk nemcsak hulladékszállítással foglalkozik, de nagy hangsúlyt fektet a környezettudatos munkára és a környezetvédelemre is. Már nem veszélyes hulladék Szvitacsné Marton Katalin, a regionális környezetvédelmi felügyelőség osztályvezetője tegnap azt mondta: még egy évekkel ezelőtti melléktevékenység következménye lehet a KVG telephelyénél talált „lelet”. Korábban a cég aszfaltkeverőt működtetett, amelyet már régen felszámoltak. A megtalált berendezések évekkel ezelőtt, 7 évnél biztosan korábban kerülhettek a földbe. A bitumen ma már nem minősül veszélyes hulladéknak, ám abban az időben még igen. A felszámoláskor - mivel a fém alkatrészektől nem lehetett elválasztani a bitumenes szennyeződést - minden elemet, berendezést fel kellett volna darabolni és a veszélyeshulladék-égetőbe juttatni. Hozzátette: a KVG Rt. a régió meghatározó cége a hulladékkezelésben, több mint 150 településen végez szolgáltatást, öt lerakót működtet. Alapvetően nem „veszélyes hulladékos"cég. NEMZETKÖZI KERESKEDELMI ÉS IPARI VÁSÁR Barcs, 2005. június 2-5-ig a magyar-horvát gazdasági kapcsolatok fejlesztése érdekében. Részletes információ: 06-82/462-044, 06-82/463-019 C^EkfcR. pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 248.0000 254.5000 USD 192.0000 199.0000 | GBP 364.0000 377.0000 CHF 160.0000 166.5000 | SKK 6.1500 6.6500 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: május 3. TeL: 82/312 951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig Már újra dolgoznak az atádi konzervgyárban Első körben 62 dolgozó marad a nagyatádi konzervgyárban, miután a hét elején megkezdték a felkészülést a termelésre. Április 30-cal minden alkalmazottal szerződést bontott a felszámoló, mert üzemeltetői megállapodással új esélyt kapott a gyár. Vetik a borsót Brezovszky Béla, a gyár termeltetési osztályvezetője elmondta: a héten 450-500 hektáron fejezik be a borsó vetését, emellett csaknem 50 hektár zöldborsóm van szerződése a gyárnak. A csemegekukorica vetése is jól halad. Az üzemeltető cég, a Schenk és Társa Kft. eddig harminchárom dolgozót vett vissza, pénteken üzenhét fő írhatja alá a szerződését. A többség a gyártógépek felújítását végzi majd, de adminisztratív dolgozók is lesznek. A termeltetés, valamint a munka irányítására 4 főt tartottak meg, ők olyan régi szakemberek, akik évtizedek óta végzik ezt a munkát. Az igazgató és munkatársai tevékenységére nem tartott igényt az üzemeltető. A felszámoló cég is betartotta ígéretét: 12 embert vett vissza az értékesítésre szánt raktárkészlet csomagolására. Mintegy hatvan dolgozó visszavételére júniustól folyamatosan kerül sor. Sörösüveggel elmetszette az ismerősének torkát A Somogy Megyei Bíróság Katonai Tanácsa előtt tegnap kezdődött a 24 éves pamuki férfi pere, aki novemberben egy törött sörösüveggel elmetszette ismerőse torkát. A két férfi a kocsmában vitatkozott össze, dulakodni kezdtek. Az erősen ittas vádlott két sörösüveget vágott a pulthoz, és a borotvaéles cseréppel egy suhintással eltalálta riválisa nyakát. A sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elvérzett. A vádlott a tegnapi tárgya: láson állította: csak védekezett, s nem állt szándékában megsebezni ismerősét. A tárgyalás ma újabb tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódik. AZ OLVASÓ VÉLEMÉNYE DEÁK FOGARASI MIHÁLYNÉ: Érthetetlen számomra, hogyan lehet valaki ilyen felelőtlen. Aki szennyezi a környezetet, azon keresztül a többi embernek is árt. laczkó Márton: - Minden józan gon- dolkodzású ember elítéli ezt. Horgászni járok a barátaimmal, sokan eldobálják a szemetet, alig győzzünk összeszedni, hogy ne abba kelljen leülnünk. tanár: - Természetesen elítélem az ilyen tettet. Meg kellene büntetni azokat, akik ilyet tesznek. Tanárként arra próbálom nevelni a gyerekeket, hogy óvják meg a környezetüket, hiszen manapság sokan nem törődnek ezzel. Szerintem szigorúbban kellene fellépni ilyen eseteknél. MOLNÁR LAURA TELEFONÁLJON! Mondjon véleményt! Bitumeneshordókat és különféle fémberendezéseket ástak ki a hét végén KVG Rt. kaposvári telephelyének egyik elhagyatott részén. Azt még nem tudni, történt-e környezetszennyezés. Tegnap szabálytalan szállítás miatt salétromsav szivárgott egy teherautóból Kaposváron. Egyre több ilyen esetről lehet olvasni, hallani a sajtóban. Önnek mi a véleménye Kaposvár, a megye és az ország környezeti állapotáról, eleget költenek-e a cégek a környezetvédelemre? Hívja a 06-81/603-503-aS telefonszámot és nyomja meg az 1-es gombot, ha úgy gondolja: a gazdasági helyzet az oka elsősorban annak, hogy nem jut elég pénz és figyelem a környezetvédelemre. A pénzhiány az oka annak is, hogy a hatóságok nem tudják kellő gyakorisággal és alapossággal ellenőrizni a cégeket, így sok szennyezés ki sem derül. Hívja a 06-81/603-503-as telefonszámot és nyomja meg a 2-es gombot, ha úgy gondolja: a jelenlegi környezetvédelmi bírságok nem visszatartó erejűek, hiszen jóval olcsóbb ezeket kifizetni, mint százmilliókért megépíteni különféle tisztítóberendezéseket. Többszörösére kellene emelni a bírságokat. Hívja a 06-81/603-503-as telefonszámot és nyomja meg a 3-as gombot, ha úgy gondolja: nincs különösebb probléma a környezetvédelemmel. A cégek többsége erejéhez mérten mindent megtesz, hogy a szennyezéseket megelőzze, sajnos, rossz példák ezen a területen is akadnak, amelyek nagyobb visszhangot kapnak a médiában, mint a jó példák. A SZAVAZÁS MENETE: a felsorolt telefonszámot kell felhívni, majd a kapcsolás után a megfelelő gomb megnyomásával rögzítjük a szavazatát Egy hívás egy szavazatot jelent. A T-Mobile emelt díjas szolgáltatásának ára: 240 Forint+áfa/hívás. A telefonszámok 2005. május 8-án éjfélig hívhatók. A többségi tulajdonos nem nyilatkozik A Kaposvári Városgazdálkodási Rt. jegyzett tőkéje 125 millió 930 ezer forint. Ebből Kaposvár ön- kormányzatának tulajdonában van 63 millió - ez 50 százalék + egy szavazat. Az AVE Magyarország Hulladékgazdálkodási Kft. a második legnagyobb tulajdonos: az osztrák cég tőkéje 51 millió 50 ezer forint. A dombóvári önkormányzat tulajdona 10 millió forint, a KVG Rt. dolgozói tulajdonában van 1 millió 687 ezer forintnyi tőke. Más, kisebb önkormányzatok 231 ezer forintnyi jegyzett tőkével rendelkeznek a társaságban, a Duvitech Kft. pedig 22 ezer forinttal. A többségi tulajdonos városi önkormányzat nevében Juhász Tibor alpolgármester (képünkön) röviden így reagált a KVG Rt.-nél történt feltárásra: Az ügy jelenleg bírósági szakban van, ezért arról előre semmiképpen sem szeretnénk nyilatkozni. A cég hitelrontása komoly dolog, amibe egyik médiumnak sem szabadna belecsúszni. Aranydiplomát kapott a somogysámsoni énekkar Új kórusművet próbái a sikeres sámsoni énekkar “ fotó: török anett Vigmond Erika A somogysámsoni Bernáth Aurél Általános Iskola gyermek- kórusa volt a megyében az egyetlen falusi énekkar, amely aranydiplomát kapott a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségétől. Magenheimné Tóth Ildikó karnagy elmondta: először indultak minősítő versenyen és büszkék, hogy a legrangosabb elismeréssel tértek haza. A kórusban 42 diák énekel. A minősítésre somogyi népdalcsokrot, angol kánont, mexikói népdalfeldolgozást és Bárdos-művet vittek. Mindig több kórusmű tanulásával kezdünk, mondta a karnagy, aki már 6 éve tanít az iskolában. így derül ki, hogy melyiket éneklik szívesebben a gyerekek. Az aranydiplomának nagy értéke van számukra, mert sok a hátrányos helyzetű gyermek. Megmutatták, hogy ők is képesek kiemelkedő teljesítményt nyújtani. Magenheimné Tóth Ildikó a minősítőversenyen a kórusvezetők közül egyedüliként karnagyi kü- löndíjat is kapott.