Somogyi Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-28 / 123. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁJUS 28., SZOMBAT 5 KAPOSVÁR HÍREK kirándulással, játékdélutánnal, sportprogramokkal várták a kicsiket, a tegnapi játszóházban pedig nemcsak a gyerekek, hanem szüleik is remekül szórakoztak. Műszaki szemle a hallássérültek iskolájában A hallássérültek iskolájában tegnap befejeződött az új épületszárny műszaki átadása. Mihalovics Jenő igazgató közölte: a kivitelező, a beruházás lebonyolítója és több hatóság képviselői folytatták le az ellenőrzést Egy hónap múlva kezdődik a régi épület teljes rekonstrukciója, ennek költsége mintegy 600 millió forint, (hm) Egy hét a gyermekekért a Petőfi oviban Vidám játszóházzal ért véget a gyermekhét programja a Petőfi utcai óvodában. Egész héten Lekapcsolják az adósokat Harsányi Miklós Kedden és szerdán vízkorlátozó berendezést helyez üzembe a vízművek ellenőrző csapata, csütörtökönként pedig a közterületen lévő főcsapot zárja el. Ekkor már nem fogadnak el semmilyen kifogást, nincs haladék; a vizet elzárják és csaknem 60 ezer forint - s persze az adósság - befizetése után hajlandók visszaállítani a szolgáltatást. Csömyei Géza, a Vízművek Kft. műszaki igazgatóhelyettese közölte: munkatársai eddig is éles szemmel járták a várost, ám olyannyira megnőtt a fogyasztók VAROSLAKOK Amióta nyilvánosságra került, hogy a régen oly sok embernek munkát adó ruhagyár ősztől Kadarkútra kényszerül költözni, mert a Tallián utcai telephelyen gazdaságtalan az üzemeltetése, sok kérdés érkezett: mi lesz a sorsa a gyár területén működő orvosi rendelőnek? Erre elsősorban az érintettek, vagyis a betegek szeretnének választ kapni, ami - tekintve, hogy a ruhagyárban üzemegészségügyi szakrendelés, illetve háziorvosi praxis is üzeadóssága, hogy a vállalat a héten módosította a belső eljárást. Elfogyott a türelmük. A 34 millió forintos kinüévőségükből 18 millió forint a határidőn túli. Nagyobb figyelmet szentelnek a vízórákra is, a városban biztonsági ellenőrzést folytatnak le. Nemrég újabb csalásra figyeltek fel; egyes utcákban jóval több mérőórát manipuláltak, mint más városrészekben. Az agyafúrt módszerek ellenszerét persze a vízművek emberei is ismerik, ám tény, hogy a csalók évente még manapság is tízmillió forintnál több veszteséget okoznak. KÉRDEZTEK mel - több ezer embert is érint. Túri Éva üzemorvos és Magány Anett háziorvos szerint a ruhagyár költözése nem veszélyezteti és nem is veszélyeztetheti a folyamatos betegellátást, hiszen a rendelő működtetése az önkormányzat feladata. Amennyiben az épületet más célra kívánják hasznosítani, úgy az Óvodai és Egészségügyi Gondnokság biztosít másik ellátóhelyet, figyelembe véve az azonnali elérhetőség fontosságát és az ÁNTSZ elvárásait. HOLLYWOOD MULTIPLEX 21.15 MENNYEI KIRÁLYSÁG (12) 91350 (sz) 10.00, 12.45 15:30, 18:15 xXx 2.-A KÖVETKEZŐ FOKOZAT (16) 91341 (sz) 11.15, 13.15 ROBOTOK (kn.) 91331 (sz) 10.30,12.30,14.45 Felhőtlen hangulat és égbolt rendezvény Ötödik alkalommal nyílt meg a Festők Városa fesztivál Teljesült a polgármester kívánsága: derűs volt a hangulat és derűs, sőt kánikulai az Időjárás a festők városában Vas András- Nagy öröm, hogy már ötödik alkalommal köszönthetjük együtt a nyarat és a várost - törte meg a városszignál elhangzása utáni csendet Szita Károly polgármester. - Kívánom, hogy ne csak az égen legyen felhőtlen a következő három nap, hanem a kaposváriak hangulatában is - tette hozzá, megnyitva az idei Festők Városa Hangulatfesztivált, melynek keretében délelőtt fogadta a testvér- és partnervárosok delegációit. A megyeszékhely önkormányzata először fél évtizede rendezte meg a fesztivált, hogy emléket állítson a város világszerte ismert | nagy festőszülötteinek: Vaszary i Jánosnak, Galimberti Sándornak a vagy Rippl-Rónai Józsefnek - ép- 2 pen emiatt, a rendezvényre mindig utóbbi születésnapja környékén - május 23. - kerül sor. Bár a hivatalos megnyitóig péntek délutánig várni kellett, a Kossuth téren és a belvárosi utcákon már a hét közepén megjelentek az első pavilonok, hogy aztán a hét utolsó munkanapjára a Zsolnay-kúttól a Zeneházig sorakozzanak az árusítóhelyek. Szerencsére, a másutt megszokottól eltérően a gagyi kiszorult a kaposvári utcákról, a legtöbb helyen kézművesek kínálták termékeiket a hőségtől kissé bágyadtan csellengő érdeklődőknek.- Van itt minden, mint a búcsúban -.jegyezte meg egy nemcsak örömittas egyén, s ha kissé sarkítva is, de igaza volt, úgy érezhette magát az ember, mint anno a Corvinban: minden szinten szinte minden. Táskák, ékszerek, ruhák, dísztárgyak, fa háztartási eszközök, könyvek, térképek, szőrök, bőrök, prémek, fajátékok, íjak, nyilak, tegezek, kardok, a honfoglalás korát idéző nemezsüvegek, térítők, szalmabábuk, ágakból készült és fonott bútorok, fonott kosarak hívogatták a csámborgókat. Aki elpilledt a júliust idéző májusi klímában, az a lacikonyhák felé vette az irányt, ahol jófajta kolbászok, hurkák, oldalasok, pecsenyék illatoztak hívogatón, serény kezek csapolták a párás falú poharakba a hűsítő folyékony kenyeret Egyszerűbb dolga volt a gyerekeknek: vígan pancsoltak a szö- kőkutakban. Akik megunták a fröcskölést-pacskolást, kézügyességüket is kipróbálhatták, hisz tömérdek zsírkréta, ceruza várta őket egy hatalmas rajzasztalnál. Nem véleüenül.- Vasárnap nagy nap lesz, a legfiatalabbakat, Kaposvár jövőjét köszöntjük - emelte ki Szita Károly is, utalva rá, hogy a hét utolsó napja a gyermekeké. A kicsik érezték is, hogy ezúttal jó vflág köszönt rájuk, köny- nyebben megnyílt a szülők pénztárcája a játékosstandok és az édességespultok előtt, s nem kellett olyan hosszan könyörögni egy kisvasutas túráért sem a belvároson át. A nagyobbak számára az idegenvezetők megyei egyesülete szervezett városházanézést, de legalább akkora érdeklődés kísérte a Kossuth téren ácsorgó farmotoros Ikarust is.- Épp ötven éve gyártották - mutatta büszkén az utak egykori királyát Buzási Éva idegenvezető -, összesen hat van belőle az országban. Hathengeres, 140 lóerős - simogatta tekintetével a fesztivál egyik legnépszerűbb „résztvevőjét”. Némi meglepetésre jóval kisebb volt a tumultus a Vaszary Képtár környékén, ahol a rendezvény „névadói”, a festők mutatták be műveiket és tudásukat - akadtak ugyanis, akik a forgatagban sem tudtak ellenállni ihletüknek, így a tűző napon készült az újabb műremek. Néhányan kör- beállták a szorgalmas piktort, ám a hőségben hamar a lacikonyhák árnyékot nyújtó napernyői felé vették az irányt- Később visszajövünk és megnézzük - nyugtatta meg zsémbe- lő nejét egy izzadt homlokú nyári zakós úr. Vasárnapi estig megtehetik... Hétvégi hangulatok (Kossuth tér - szabadtéri színpad) SZOMBAT 11.00: A Fást Food Jazz Group koncertje 14.00: Milla Dió: francia musetteek 15.00-18.00: A Fást Food Jazz Group, a Barcs Big Bánd és a Jazz Kollégium koncertje 18.00: A megyei néptáncverseny részvevőinek menettánca 18.30: A Scledum Jazz Bánd koncertje 20.30: Orosz Zoltán (harmonika) és Ursu Gábor (gitár) koncertje VASÁRNAP 10.00: Oroszlánkiráty mesejáték 13.00: Pantomim-bemutató, Hip-Hop Dance Stúdió bemutatója 14.00: A Kaposvári Szimfonikus Zenekar koncertje 16.00: Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor koncertje 18.00: A Jazz Steps Bánd koncertje Eszéki diákok a Noszlopyban KVG: Tiszta vizet a pohárba Harmincezer forintos támogatást kapott a közgyűléstől a Noszlopy közgazdasági szakközépiskola az eszéki partnerintézménnyel való kapcsolatának ápolásához. A két iskola barátsága még a kilencvenes évek elején, a délszláv háború kirobbanásakor kezdődött, amikor befogadták az eszéki tanulókat. Azóta is minden évben felkeresik egymást, ősszel a horvátországi intézmény 40 fős csoportját várják. Erfalvyné Ludvig Borbála igazgató elmondta: a vendéglátás 250 ezer forintba kerül, amelyet alapítványi pénzből és pályázati forrásokból teremtenek majd elő. Hatján Dávid szerint akár a KVG Rt. tervezett regionális szerepét is veszélyeztetheti, hogy a cégről időről időre negatív hírek látnak napvilágot A gyanított összefonódások és az elásott bitumeneshordók ügye például ilyen. Bár, mint a szocialista önkormányzati képviselő tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: ez utóbbiban a részeredmények szerint nem történt környezetszennyezés, a cég vezetőjének magatartása nem volt megfelelő. Az MSZP- frakció többször kezdeményezte, hogy tisztázzák a KVG Rt. ügyeit, ám ebben a város vezetése sohasem volt partner. SOMOGYBÁN A-TOL Z-IG Böhönye Megyei első helyezést ért el 4x600 méteres váltófutásban a Festetics Pál Általános és Alapfokú Művészeti Iskola leány atlétikacsapata. így továbbjutottak a júniusi budapesti országos versenyre, (ve) Kaposvár 26 somogyi és tolnai hivatásos nevelőszülő tett sikeres vizsgát Kaposváron. 14 hónapos képzésen vettek részt, melyen pszichológiát és gyermekvédelmet is tanultak. A nemzeti család- és szociálpolitikai intézet vizsgabizottsága előtt adtak számot tudásukról, (ni) P5 Lakócsa Négy település ovisainak | szerveztek pécsi kirándulást. Jár- jí tak a Mecsekben, ismerkedtek a I terrárium élővilágával, s megtekin- § tették az Irgalmasok templomát is. A költségeket a helyi, a potonyi, a tótújfalusi, a szentborbási önkormányzat és a szülők állták, (ga) Marcali Jelmezkiállítás volt a Park utcai óvodában. Az intézményben több mint tíz éve folyik anyanyelvi nevelés, aminek kiemelt területe a mesedramatizáció. A mesék színpadra állításához szükséges jelmezeket és díszleteket az óvodában készítik. Az évek során megvarrt jelmezekből válogattak a kiállításra, (ve) Mesztegnyő Jól szerepeltek a Ladi János Általános Iskola diákjai Nemesviden az alsósok Kiszámoló matematikai versenyén, ahol tíz somogyi és zalai iskola tanulói vettek részt. Katus Réka 2. helyezést ért el. 3. helyen végzett Tinó Anasztázia és Kovács Dávid, (ve) Nagyszakácsi A gyermekotthon növendékei és nevelői fogyatékos német fiatalokat láttak vendégül. A tíz szellemileg középsúlyos fiatal a német Pattal-lnn körzeti fogyatékosokat segítő intézményből érkezett. A csoport vezetője a mindennapi életükről és munkájukról beszélt, kiemelve azt a szerelőműhelyt, amit kifejezetten fogyatékos fiatalok számára létesítettek, (ve) Somogytúr Traktorra szerelhető fűkasza és bozótvágó gép vásárlásához nyert támogatást az önkormányzat A gépekkel a falu 15 hektáros belterületét gondozzák, s bérmunkát is vállalnak. E beruházás a gépesítési terv utolsó szakasza, amelyre az utóbbi két évben 11 millió forintot költött az önkormányzat (ft) Tapsony Mintegy egymillió forint önerőből rendezné az önkormányzat a Zrínyi utca csapadékvíz-elvezetését. Fábos István polgár- mester (képünkön) elmondta: nagyobb esők után ugyanis egy két kilométeres hegyi szakaszról zúdul le a víz, bokáig érő sarat hozva a falu központjáig, (ve) Törökkoppány Négyszázezer fo- rint az önkormányzat kára, mivel ismeretleíat nek ell°Ptak kat fa' uif Jm ny'ró Sépet - tájékoz- ■BSÉi tatott Varga György polgármester (képünkön). A gépek hiánya miatt késik a közterületek kaszálása, a parlagfű irtása, (kj) Várda Ezerötszáz tő begóniát, petúniát, bojtocskát vásárolt az ön- kormányzat a szoborpark, a kőkereszt és a temető virágosításához. Varga András polgármester elmondta: a Virágos Magyarország verseny különdíját adományozó KITE Rt. képviselője a napokban arról tájékoztatta a képviselő-testületet, hogy az időben meg nem érkezett 300 árvácska helyett 1000 tő egynyári növényt kap a község. A vízmű támogatásával két új ágyást, míg a Várdán élő németek segítségével a hősi emlékmű környékét virágosítják. (hzs) Zimány Üléseztek az igali kistérség polgármesterei. Az időszerű önkormányzati kérdések megvitatása mellett a pályázati lehetőségekről Sárdi Árpád, a megyei közgyűlés alelnöke, a II. nemzeti fejlesztési tervről Kovácsné Kiss Zita, az alelnöki iroda vezetője szólt. A köz- igazgatásban várható változásokról Hoffmanné Németh Ildikó, a közigazgatási hivatal vezetője a- dott tájékoztatást, (szá) PREMIER! BOOGEYMAN (16) 91349 (f) 16.45,18.45,20.45 MILLIÓ DOLLÁROS BÉBI (16) 91332 (f) 21:00 STAR WARS ffl.-A SL THEK BOSSZÚJA (kn.) 91351 (sz)10.15, 13.00, 15.45, 18.30,