Somogyi Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-20 / 116. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁJUS 20., PÉNTEK 5 KAPOSVÁR Festők városa az idén először a Kossuth téren Márkus Kata A hangulatfesztivál az elmúlt négy évben kinőtte a várost, ma már az ország kulturális kíná­latát Is színesíti - kezdte a május 26-29. között sorra kerülő „Festők városa” rendezvényről tartott tegnapi saj­tótájékoztatót Stickel Péter műve­lődési igazgató (képünkön). - A programsorozat 7,5 milliós költ­ségvetéséből 5,5 millió forintot a város áll, kétmillióra pedig a re­gionális területfejlesztési tanács­nál pályáztak. Az idén először új partner, a Kaposvári Egyetem Művészeti Kara is bekapcsolódott a szerve­zésbe. Mint Ország László főigaz­gató-helyettestől megtudtuk: több rendezvénnyel, például Féner Tamás fotóművész kiállí­tásával is kapcsolódnak az idén már ötnaposra tervezett feszti­válprogramhoz. Csernák Bálint plakátkiállításával ugyanis való­jában már szerdán elkezdődik a rendezvénysorozat. A fesztivál Kaposvár képző- művészeti örökségét, a nagy mestereket és a kortárs művé­szeket, kulturális egyesülete­ket is bemutatja - hangsúlyoz­ta Simonics Lászlóné vezető kulturális főtanácsos. Bérlik Mária, a városi művelődési központ igazgatóhelyettese el­mondta: az idén a Kossuth té­ren állítják föl a színpadot, s az Európa park a gyerekeké és a családoké lesz. Halmos Klárá­tól pedig azt is megtudtuk, hogy a VI. országos groteszkki­állításon 88 művész csaknem 200 alkotását tekinthetik meg az érdeklődők. Balatoni képek és velencei tükör Molnár Pál festőművész kiállí­tása látható a Kaposfüredi Mű­velődési Házban; a tárlatot Kurucz János tanácsnok nyi­totta meg. A több mint 50 éve alkotó somogyjádi művész be­mutatóján többségben vannak a balatoni témák: 24 alkotása tájkép és csendélet, s különle­gessége egy szamárfejet ábrá­zoló Velencei tükör című kép. A kiállítást június 9-ig tekint­hetik meg az érdeklődők, (mg) VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Név nélkül: - A közterület-fel­ügyelőknek már többször beje­lentettük a problémánkat A Lonka-hegyen az Otelló utcá­ban van egy rotweüer és egy kuvasz. A saját telkemre akar­tam kimenni, de nem mertem, inkább visszafordultam, mert a két kutya ott kóvályog szaba­don. Ez tarthatatlan állapot, ké­rem, intézkedjenek! Farkas Edit aljegyző: - Ha az ebek tulajdonosa ismeretlen, a kutyáknak a befogását a 30/966-2017-es telefonszámon kezdeményezheti a gyepmes­ternél. Hasonló esetekben ál­lamigazgatási eljárás lefolyta­tására is sor kerülhet, ha név­vel és címmel ellátott bead­ványt juttatnak el Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármes­teri Hivatala Közigazgatási Igazgatóságának a közszolgál­tatási irodájához. A közterület­felügyelők a bejelentésben em­lített területet a jövőben foko­zottan ellenőrzik. A fizika éve a Kinizsiben A Csodák Palotája fizikatanárának játékos kí­sérletei várták a Kinizsi iskola diákjait tegnap. Egyebek között Tarsoly Emü fején törtek diót tégla segítségével, és lufifujó versenyben is részt vehettek a nebulók. Emellett megrendezték a PC-Start! megyei számí­tógép-kezelői versenyt is, amelyen 21 tanuló közül a nagyatádi Percze Rajmond győzedelmeskedett, megelőzve a kaposvári Huszár Tamást és a balatonszemesi Béleczki Andrást fotó: török anett Elhozták a bárczisok a szakmai különdíjat Szakmai különdíjjal tértek ha­za a Weöres Sándor színjátszó­fesztiválról a Bárczi Gusztáv is­kola dráma tagozatosai és az Lgyiid Árpád Művészeti Iskola somogysárdi csoportjának színjátszói. A székesfehérvári regionális döntőn a Toldi iskola tanulóinak műsorát jutalomki­rándulással díjazták, (mg) Riportkönyv készült a zeneszerzőről Vetni kell és várni aratásig címmel szerkesztett riport­könyvet Benkei Ildikó, a Vasár­napi Újság munkatársa Koltay Gergely zeneszerzőről. Tegnap a könyvtárban mutatták be a kötetet, s beszélgetett a szerző Koltay Gergellyel, (mk) HOLLYWOOD MULTIPLEX PREMIER! STAR WARS 3.-A SITH-EK BOSSZÚJA (kn.) 91351 (sz) 16.00, 19.00, 2 2.00 MENNYEI KIRÁLYSÁG (12) 91350 (sz) 15.30,18.15,21.00 AZ ELLEN­KEZŐ NEM (12) 91313 (f) 14.15 xXx 2-A KÖVETKEZŐ FOKO­ZAT (16) 91341 (sz) 14.30, 16.45,19.00,21.15 • hszsö* ■nmiB Marad a vezérigazgató Szabó Zoltánt újabb öt évre megválasztotta a Zöldfok Rt. közgyűlése a cég vezér- igazgatójá­nak. Egyhan­gú döntést hoztak. Szabó Zoltán 1992- ben kezdett el dolgozni a jog­előd Siokomnál, 2000 júliusá­tól tölti be a vezérigazgatói posztot. A Zöldfok Rt. részvé­nyeinek 44 százalékát néhány napja vásárolta meg a piacve­zető osztrák hulladékgazdál­kodó cég. 4,3 milliárd forint értékű eszközt üzemeltetnek majd az ISPA-támogatással megvalósuló projekt során, 80 településen. Vigyáz az értékekre Kalauz Krisztinát az ország el­ső hivatásos önkormányzati természetvé­delmi őrének nevezte ki a dombóvári képviselő-tes­tület. A Pécsi Tudomány- egyetem környezetmérnök­mérnöktanár szakán tanult, majd a kistérségi területfej­lesztési társulás környezetvé­delmi referenseként dolgozott. Azóta szakelőadói oklevelet is szerzett. Új munkakörére a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának segítségével készült fel. Munkáját a 40 fős Önkéntes Polgári Természetőr Csapat is segíti. Új háziorvos Csurgón Kremzner István a csurgói 3. számú körzet új háziorvosa. A képviselő- testület zárt ülésen dön­tött: a nagy- kanizsai orvossal köt szerződést, meghatározott időre. Az or­vosnak belgyógyász- és házi­orvosi szakvizsgája van. Hat évig a marcali kórház belgyó­gyászatán dolgozott, majd Nagykanizsán volt háziorvos. Új feladatát vállalkozóként látja el, az önkormányzat la­kást biztosít számára. A ter­vek szerint június 1-től áll munkába. A szerződése 6 hó­napra szól. Vajdáné: a belváros szép, de a forgalom túl nagy Szita Károly polgármester és Vajda Imréné a Bethlen téren Sokat fordítottunk rá, így sikerült eredményeket el­érnünk a belváros virágo- sítása, az intézmények fel­újítása terén, s persze nem utolsósorban elké­szült a város új főtere. A körzetben ugyanakkor to­vábbra is a legneuralgiku­sabb pont, s ezért a követ­kező időszak nagy feladata a parkolási és a közlekedé­si lehetőségek javítása. Vajda Imréné összegezte így a választókerületében elért eddigi eredményeket és további teendőket. Nagy eredménynek tartom, hogy sikerült megőrizni a bel­város valamennyi intézményé­nek a működőképességét - hangsúlyozta Vajda Imréné -, sőt kisebb-nagyobb felújításo­kat is végeztek az épületeken. A tűzoltóságnál többmilliós értékben szertárkapukat és szennyvízvezetéket cseréltek, befejeződött a városi művelő­dési központ több tízmilliós fű­téskorszerűsítése, s a kereske­delmi iskolában is felújították a csatornahálózatot. Kisebb ja­vításokra futotta a Bajcsy óvo­dában is, a Berzsenyi utcai ön- kormányzati bérlakásoknál pedig hárommillió forint ér­tékben kerítéseket, kapukat és játszótereket építettek. Vajda Imréné szerint pozití­vum, hogy a Kossuth teret fő­ként közadakozásból sikerült felújíttatni, a város költségveté­sét csupán nyolcmillió forinttal terhelte meg a beruházás. A képviselő szerint ugyanakkor időről időre érkeznek bejelenté­sek a körzetben az idős platán­fákkal kapcsolatosan, illetve a belvárosi közlekedés és parko­lás nehézségei is folyamatos odafigyelést igényelnek. Előbbi orvoslására minden évben szin­te egyedenként vizsgálják meg a növényeket, ám drasztikusan visszametszeni nem lehet a fá­kat - tette hozzá a képviselő -, amelyek egyébként a belváros valódi értékei közé tartoznak. A parkolási gondok enyhíté­sére az egyetlen megoldás - mondta Vajda Imréné - fizető­várakozóhelyek kialakítása az ott élőknek ingyenes parkoló­jegy biztosításával. A város közlekedési helyzetének felül­vizsgálata folyamatban van, a Bethlen téri körforgalom kiala­kítása azonban sokat javított az addigi áldatlan állapotokon. Et­től függetlenül a következő évek nagy feladata a város köz­lekedésének javítása, a parko­lási gondok enyhítése. HÍREK A festők városa fesztivál ideje alatt tíz kiállítás látogatható a város kiállítótermeiben. A leg­nagyobb érdeklődéssel várt tár­lat Werner Bischof humanista fotóriporter bemutatója, akinek munkái több mint 60 kötetben, részint önálló fotóalbumban je­lentek meg. Bischof rövid pá­lyafutása ellenére a fotóriport egyik klasszikusává vált, em­berszerető magatartása, együt­térző készsége tette nevezetes­sé és emlékezetessé. berki viola emlékkiállítását Szelestey László újságíró-nép­rajzkutató nyitja meg május 26- án 17 órakor a Kaposfüredi Ga­léria és Szoborparkban. A BUDAI RAJZISKOLA kiállítása május 27-én 15 órától látogatha­tó a Kaposvári Egyetem Művé­szeti Karának aulájában. A VI. ORSZÁGOS GROTESZK-KIÁLLÍ­TÁST Szuromi Pál művészeti író nyitja meg május 27-én 16 óra­kor a Vaszary Képtárban. FÉNER TAMÁS fotóművész munkáit szintén május 27-től tekinthetik meg az érdek­lődők a Kaposvári Egyetem Csokonai Termében. GYÖRGYDEÁK GYÖRGY Az indián fiú és az apja című kiállítását a Pannon Galériában, Balázs Já­nos emlékkiállítását a Rippl- Rónai Múzeumban láthatják. Egy év a közgyógyellátási igazolványok érvényessége Áprilistól az alanyi jo­gon járó közgyógyel­látási igazolványok érvé­nyességi ideje a megvál­tozott kormányrendelet értelmében egy év. A szabályozás eddig nem korlátozta az igazolvá­nyok érvényességét. Az idén április elseje után már csak egy évre lehet kiállítani az igazolványokat - tájékozta­tott Budai Józsefné, a szociális iroda vezetője. - A méltányos- sági és rászorultsági alapon já­ró igazolások esetében ez eddig is így volt, ám mostantól az ala­nyi jogon járók érvényességét is korlátozták. Természetesen az igazolványok évente meg­hosszabbíthatók a jogosultság felülvizsgálatával. Az év végéig egyébként valamennyi, április elseje előtt kiadott igazolványt felülvizsgálnak a hivatal mun­katársai, az 1993 előtt kiállítot- takat pedig kicserélik. A hadi­KÖZGYÓGYELLÁTÁSI IGAZOLVÁNNYAL RENDELKEZŐK SZÁMA: Alanyi jogon: 1510 Méltányosságból: 171 Rászorultság miatt: 346 gondozottak és hadiözvegyek igazolványai is ebbe a kategóri­ába tartoznak. Budai Józsefné arra is figyel­meztetett: az érintettek kísér­jék figyelemmel igazolványaik érvényességét, s ha az év végé­ig semmiféle értesítést nem kapnak, jelentkezzenek a pol­gármesteri hivatal szociális irodájában. Ez azért is fontos - tette hozzá az irodavezető -, mert a módosítás értelmében a gyógyszertárakban elkérhetik és eUenőrizhetik a közgyógy­ellátási igazolványok érvé­nyességét. Kaposváron jelenleg 2027-en rendelkeznek ilyen igazolással, amelyre bizonyos gyógyszere­ket, gyógyászati segédeszközö­ket térítésmentesen kaphatnak meg tulajdonosaik. ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT A városháza ingyen hívható száma: 06-80-200-427 www.kaposvar.hu

Next

/
Thumbnails
Contents