Somogyi Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-14 / 112. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁJUS 14., SZOMBAT 11 UTAZÁS A hatujjú ember házassága és álma táj mahal: Ugyanaz a látnivaló jóval többe kerül az idegennek, mint az indiainak Indiában kevés az idegen. Del­hiben egy konferencián - ahol Dél-Ázsia idegenforgalmi fényei­vel és lehetőségeivel foglalkoz­tak - azt mondták, hogy évente 3,5 millió külföldi jár ide látni, megismerni az országot, az em­bereket. A közel egymilliárd la­kosú Indiában elenyészően ke­vés ez a szám. Azt is mondták ezen a konferencián, amelyet a Delhi-i idegenforgalmi vásárral kötöttek össze, hogy tenni kell azért, hogy több legyen. Az ide­genforgalomért felelős miniszter tényeket és terveket sorolt. Tény, hogy fejlesztésre szorul a légi közlekedés. India több mint nyolcvan polgári repülőteréből csak néhány nyereséges. Terv, hogy kétmilliárd dollárért kor­szerűsítik, bővítik a Delhi-i és a Bombay-i repülőteret. Terv az is, hogy a nyitott égbolt program ré­vén valamennyi légitársaság számára szabaddá teszik a repü­lést Indiába. Tény az is, hogy több utast, turistát szeretnének. (Az is tény, hogy ebből az ország­ból is kevesen utaznak külföld­re: a Delhi-i magyar nagykövet­ségen például egy év alatt nem egészen 3 ezer vízumot állítot­tak ki.) Kevés a szálloda, például Delhiben, s azok osztályba soro­lását magasnak tartják az uta­zással foglalkozó külföldiek. Pe­dig egy éjszakát (reggelivel) kí­nálnak itt most már 70 dollárért is. Persze, lehet bérelni szobát ennek a többszöröséért. A Delhiből Jaipurba vezető út nem egészen 300 kilométer és ázsiai szemmel nézve kifejezet­ten jó. Mégis este lett, mire oda értünk. Indiában mások a távol­ságok és más az időszámítás is. Delhiből nem egyszerű kikeve­redni. Amikor úgy érzi az ember, hogy túljutott már a város hatá­rán, először a meleggel és a por­ral, no meg a kopár földekkel ta­lálja szembe magát Az autóban a légkondi nem bír a meleggel. Szundítani próbálok, nem megy. Hallgatom hát a sofőrt, aki azért is mesél, hogy el ne aludjak. Azt mondja, van két lánya és egy fia. A legnagyobbat orvosnak szánja. Iskoláztatják majd, ha odanő. Asszonycsapat munkában Delhiben lakik (azt gondolom, valahol a külvárosban), s amo­lyan kétlaki. Van egy tehene (megadja a család tejszükségle­tét) és egy kecskéje is. Valahol tá­vol úgy hatszáz kilométerre a fő­várostól magáénak tud egy da­rab földet is. Azon azt termelik, amire szükségük van. Sofőrként egy vállalkozó alkalmazottja. Azt mondja, nem sokat keres, de a fi­zetést kiegészíti a borravaló. Ahogy mesél, erősen gesztikulál. Ránézek a kezére, és meglepő­döm: hat ujja van a bal kezén. Be­lém nyilall: táltos. Figyelem, hogy táltosként viselkedik-e. Az útról mindent tud, és estefelé, amikor már az utas is elfáradt, úgy vág át laipur nyomornegyedén - ahol sok az ember és szeméttel na­gyon teli az utca -, mintha min­dennap arra járna. Azt mondja, úgy ismeri a várost, mint a tenye­rét, legalább kétezerszer járt itt. Valóban nem tudok neki monda­ni semmit, amit azonnal ne tud­na teljesíteni. Az autó, amelyet már két éve hajt, öreg és kényelmetlen. Egy­aránt működik gázzal és benzin­nel. Van időm beszélgetni. És szí­vesen mesél. Azt mondja, a fele­ségét akkor látta először, amikor összeházasodtak. Jól megvan­nak. Azt azonban szeretné majd, ha a lánya nem az esküvőn látná először azt, akivel leéli az életét „Válasszon ő maga” - mondja nyomatékkal. Jaipurhoz közeledve változik a táj. A fákon üdezöld az újra haj­tott levél, és egyre több a fa is. A fák mögött dombok. A város előtt márványbánya, az út mentén pe­dig nyomorúságos viskók, fatá­kolmányok, gondolom, a bányá­szoké. Ezek a fatákolmányok és bádogbódék fogadnak a külvá­rosban is. A hőség itt még elvisel­hetetlenebb, és a szemét is több. Feltűnnek a biciklis riksák. Nem látni már teve vontatta szekeret A teve - mondják - Indiában megbecsült állat Adnak érte 7- 900 dollárt Ennél csak az elefánt a drágább, darabja 3000 dollárba is belekerül. 3000 dollár úgy két autó ára. Egy bivalyt lehet már 500 dollárért is kapni. Egy kecs­ke pedig nem ér meg 50-60 dol­lárnál többet. Akinek állata van, annak vagyona is van.- Ki itt a gazda? - kérdezem a kísérőmet- Hát Tata. Volt. Tata nevét viseli a talán legna­gyobb indiai vállalatbirodalom. Tata azonban meghalt Három hónapja vett egy helikoptert, egy hónappal ezelőtt lezuhant vele. Tata neve a legtöbb indiai teher­autón, autóbuszon és személy- kocsin megtalálható. Este vacsorára hívnak. A va­csorát egy maharadzsa kastélyá­ban szolgálják fel. 40 kilométert autózunk Jaipurtól a kastélyig a kellemes" éjszakában. Útközben biciklis riksákat kerülgetünk, így este, alkonyat után talán már nem az utas, hanem a család né­hány tagja ül a hátsó ülésen. Napközben inkább urizáló, a kü­lönlegességet kereső turisták. Ahogy emelkedik a nap, úgy lesz a riksások izmosodó lába egyre lassúbb, s a biciklizés fá­rasztóbb. A hely, ahová vacsorára me­gyünk, igézőén szép. Hegyek ka­réjában a ház vagy három emelet magasságban, belső udvarokkal, gyönyörűen díszített lépcsők­kel, pihenőhelyekkel, s fent a hegygerincen őrtornyokkal. A vacsora is finom, a bor nagyon drága: úgy egyheti indiai átlagfi­zetés az ára. ... Ágra felé változik a táj, több a zöld, kevesebb a kopár vidék. Furcsa formájú nagy kémények merednek az égnek, s a kémé­nyek körül vetik a vályogot, ége­tik a téglát. Ezek amolyan „föld­szintes” téglagyárak. Aki Ag- rába megy, az várakozással van teli. Nem elsősorban a város, ha­nem a Táj Mahal miatt. Nincs lá­togató, aki el ne menne megnéz­ni ezt a különlegességet, ha a vá­rosba érkezik. Pedig megnézni sem egyszerű. A környéket, hogy védjék a fehér márványt és a gyönyörű díszítéseket, lezár­ták a benzinnel és gázolajjal mű­ködő járművek elől. Jó messze a Táj Mahaltól egy parkolóban lovas kocsira vagy elektromos autóra kell szállni, amely száz rúpia ellenében elviszi a vendé­get a bejárathoz. Ott aztán - mi­után átverekedi magát az árusok hadán - bejut az épület „előteré­be”. Gyönyörű, gondozott park, árnyas fák és tömeg. Aztán a be­járati nagykapu, és feltűnik a szürkésfehér építmény. A Táj Mahal megkapóan szép és meg­nyugtatóan formás. Ülök a kőlép­csőn, és figyelem az emberek vi­selkedését. Valaki - ki tudja hány esztendeje - megtalálta azt a helyet, ahonnan egy fényképe­zőgép lencséjén keresztül kézbe lehet venni az egész építményt. Reggeltől estig sorakoznak itt az alkalmi fotósok és az alkalmi „erős” emberek. Eljutni a bejára­tig jókora séta. Bent az épületben pedig tömeg. Annak ellenére, hogy nem lehet olcsón körbejár­ni. A belépő ugyanis külföldiek­nek 750 rúpia, a helyieknek 200 India számokban Huszonhat állam és hét szö­vetségi tartomány szövetsége. A központi kormány székhe­lye Újdelhi. Területe 3,29 mil­lió négyzetkilométer, négy leg­ismertebb városa: Delhi (1991-ben 8,4 millió lakosa volt), Mumbai (9,9 millió), Kalkutta (11 millió) és Chennai (5,4 millió). India népessége - az 1997-es becslé­sek szerint - 948 millió volt, a jelenlegi népesség növekedési aránya évente 1,7 százalék. A legfőbb vallások: a hinduiz­mus (82 százalék), az iszlám (12 százalék), a kereszténység (2,3 százalék), a szikh vallás (1,9 százalék), a buddhizmus (0,8 százalék) és a dzsainiz- mus (0,4 százalék). rúpia. Indiában még mindig él az a szokás, hogy ugyanazért a lát­nivalóért sokszor többet kérnek az idegentől, mint amennyibe a helyinek kerül. Másnap az agrai erőd felé tartva megállunk az országút szélén, s kísérőm megmutatja a Táj Mahal hátoldalát is. A folyó csillogó vize után egy hatalmas, szeméttelephez hasonló, földhá­nyásokkal teli terület követke­zik. Nézek rá kérdően, s azt mondja, hogy ide egy bevásárló- központot terveztek. Elkezdték már az építkezést, aztán a lakók tiltakozására leállították. A Táj Mahalt féltették a forgalomtól és a szennyezett levegőtől... ... Az autó ismét Delhi felé tart. Az arany háromszög lassan be­záródik. A szálloda bejáratánál turbános őr fogad, tessékel a re­cepció felé, és sürgeti a sofőrt, hogy adja át a helyét a másik ko­csinak. Táltos, a sofőr zavartan búcsúzik, megköszöni a borra­valót, és elhajt. A szobában kere­sem a telefonomat. Ott maradt a táltos kocsijának ülésén... A szívemből is egy darab. Ezt már akkor tudom, amikor haj­nalban a Delhi-i repülőtérről fel­száll a gép és elindul velem Eu­rópa felé. KERCZA IMRE Pelyvaszállítók Akrában A Táj Mahal: szép és rideg Ivókút Jaipurban. Végszükségre

Next

/
Thumbnails
Contents