Somogyi Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-11 / 109. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁJUS 11, SZERDA 17 KÉK TÜKÖR Sörösüveggel metszette el ismerőse torkát ÍTÉLET Öt évet kapott a halálos vágásért Ot ev börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a pamuki férfit, aki egy sörösüveggel elvágta ismerőse nyakát. A sértett a helyszínen elvérzett. Jakab Edit Keszeg Zsolt tavaly november 13-án a nap nagy részét a pamuki italboltban töltötte, ahol este összeszólalkoztak Ismerősével. A kocsmáros látva az eldurvuló vitát, úgy döntött, hogy bezárja az italboltot, a két vitázót is kitessékelte. Az ajtó előtt azonban folytatódott a verekedés, melynek során Keszeg maradt alul. Ismerőse visszament a kocsmába. A vádlott utánaeredt, felkapott a pultról két sörösüveget, összetörte, és a borotvaéles cseréppel egy kaszáló mozdulattal a sértett felé suhintott. A nyakán találta el, s olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy a férfi még a mentők kiérkezése előtt a helyszínen elvérzett. A vádlott mindvégig azt állította: nem akarta megölni ismerősét, csak védekezett, s a halálos vágás véletlen volt. A katonai ügyészség emberöléssel vádolta Keszeg Zsoltot. A Somogy Megyei Bíróság katonai tanácsa halált okozó tesü sértésben találta bűnösnek, ezért öt év börtönre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet nem jogerős: az ügyész súlyosításért fellebbezett. Álcázta magát a gázoló J.E. Elgázolt egy idős asszonyt, majd továbbhajtott egy autós hétfőn késő este Kaposváron, a Berzsenyi utcában. A 37 éves férfi autójával a felüljáró felől érkezett a Berzsenyi utcába. A Kereszt utcai kereszteződésben, a Tesco áruháznál a jelzőlámpák már nem működtek. Egy idős asszony ment át a gyalogátkelőn a Kereszt utca felé, a férfi azonban feltehetően nem vette észre és elgázolta. Az adatok szerint az autós továbbhajtott, majd visszatolatott és beállt egy közeli építkezésnél levő parkolóba. Majd mintha csak egyszerű nézelődő lenne, a baleset helyszínén szemlélte az eseményeket Egy szemtanú azonban látta a balesetet és pontos leírást adott az autóról. A cserbenhagyó először tagadta, hogy köze lenne a gázoláshoz, az autóján azonban olyan nyomokat találtak, amelyek egyértelműen bizonyították, hogy ő ütötte el az idős asszonyt, akit súlyos, töréses sérülésekkel szállítottak kórházba. Tolvaj „fújta be" áldozatát Kettőt csaptak és mindjárt négyet ütöttek a fonyódi rendőrök. Két pincetolvaj után kutattak, ám eközben „lekapcsoltak” egy orgazdát és az egyik károsultat is, akit a tolvajok fújtak be. Jakab E. A fonyódi rendőrök már egy ideje figyelték azt a két jómadarat, akiket három pince feltörésével gyanúsítottak az öreglaki szőlőhegyen. Kimentek a gyanúsítottak lakására, a két férfi éppen akkor ért haza az éjszakai „műszakból”, ezúttal közúti jelzőtáblákat gyűjtöttek össze Öreglak környékéről. A lopás és a közúti veszélyeztetés rögtön felkerült a számlájukra... Bogdán József rendőr zászlós elmondta: az ügy ezzel korántsem zárult le. Az egyik pincetulajdonosból ugyanis, aki feljelentést tett a tolvajok ellen, időközben gyanúsított lett. Miközben felsorolta, hogy a pincefeltörők mi mindent vittek el tőle, a kár felsorolásakor „elfelejtett” megemlíteni egy engedély nélküli lőfegyvert A betörők azonban „befújták”, hogy egy puskát is elloptak a férfitől. A károsult ellen lőfegyverrel, lőszerrel való visszaélés miatt indult eljárás. A fegyvert meg is találták a rendőrök egy orgazdánál, akit szintén „lekapcsoltak” a rendőrök. A puskán kívül ugyanis bűncselekményekből származó zsákmányt, mintegy negyven kis gépet találtak nála. „Átszúrtak teljesen, csak ültem” TÁMADÁS Nincs adat arra, hogy származása miatt döfték át Józsit Ma van a 15. születésnapja Patai Józsinak, akit vasárnap felfegyverzett, katonai egyenruhás civü csoport támadt meg egy buszon. Tegnap ismét lélegeztetőgépre kapcsolták. Nagy E. D. - Szemán L. , A fasizmus felett aratott győzelem 60. évfordulóján hatfős Martens- bakancsos, militáns csőcselék egy tagja a budai Várfok utcában 50 centiméteres karddal keresztülszúrta a tizenöt éves roma fiút, Józsefet, aki két nem roma barátjával focizni indult” - olvasható a Roma Polgárjogi Alapítvány közleményében. Tény, hogy az ORFK honlapján kiadott rendőrségi közlemény „militáns jellegű ruhát viselő társaság” egyik tagját említi támadóként Az is tény, hogy a társaságában lévők sötétzöld rohamsisakot, zöld katonai zubbonyt, bakancsot viseltek. Volt náluk két fából készült kerek, illetve címer-pajzs, két kard és egy rohamkés. A rendőrség eddigi adatai szerint azonban még korai lenne etnikai indíttatású támadásról beszélni. Kozák László, a BRFK szóvivője elmondta, a feltűnő társaság felszállt a buszra, és a gyerekek megnézték őket. A későbbi támadó odaszólt, hogy „mit bámulsz”, a 15 éves fiú csak annyit tudott mondani, hogy „nem bámulok”, és máris átszúrta őt. A BRFK vezetője félmillió forint vérdíjat tűzött ki a nyomravezetőnek. Értesülésünk szerint, ha felmerül olyan motívum, hogy a támadó és társasága köthető valamelyik szélsőséges csoporthoz, a titkosszolgálatok is bekapcsolódnak a nyomozásba. Ebben az esetben a nemzetbiztonsági szervek szoros együttműködésre lépnek a rendőrséggel. Józsika családja mindeközben kétségbeesetten, sírva várja a híreket a kórházból. Ottjáriunkkor, tegnap éppen Kolompár Orbán látogatta meg őket - Az, hogy a három gyerek közül épp a roma fiút szemelték ki, arra utal, hogy származása miatt támadták meg - mondta lapunknak Kolompár Orbán. Az Országos Cigány Önkormányzat elnökétől Józsika édesanyja kért segítséget. Az asszony, Patai Józsefné (50) szerint azért, mert a hírverésnek köszönhetően azt remélik, hogy a rendőrök hamar elfogják a tetteseket A család rendezett körúti laká- | sában hatalmas a nyüzsgés. Segí- q teni akarók hada veszi körbe 2 a síró szülőket. Kolompár Orbán | arról beszél, ha a csa- £ Iád kéri, anyagi és jogi segítséget is adnak. Ráadásul felhívják a kormány és a parlament figyelmét arra, hogy tiltsanak be minden szélsőséges megnyilvánulást. A Roma Polgárjogi Alapítvány ugyanezt követeli, hiszen a kilencvenes évek eleji skinhead- mozgalom óta üyen kegyetlen és értelmetlen támadás nem ért magyar állampolgárt. A családot vigasztaló Kolompár Orbán is épp azon háborog, hogy már bárkit leszúrhatnak a nyílt utcán. Közben megcsörren a telefon, Patainé Józsika orvosával beszél. A gyermeket hétfőn lekapcsolták a lélegeztetőgépről, ám kedden a tüdeje bevizesedett, így vissza kellett kapcsolni. Ezt már Patai József (53), az apa se bírja sírás nélkül. ■ Félmillió forint vérdíjat tűzött ki a rendőrség a tettes nyomára vezetőnek. Az édesanya segítene kisfián, de nem tud- Már harminchárom éve élünk itt, de még soha nem ért bennünket hasonló támadás - sírja el magát. - A gyermekem két magyar barátjával indult a Normafához, köztük a kislányom egyik barátjával. A lány hívta őket mobiltelefonon, így tudtuk meg, hogy mi történt Kibökték maguknak a fiamat. Annyit mondtak csak neki: „mi van?” És már szúrtak is. v- v, • Patai József a kórházban csak néhány szót tudott váltani a fiával, mielőtt elaltatták volna.- A fiam csak annyit tudott suttogni, hogy „apu, átszúrtak teljesen, én csak ültem”. Józsikát a János kórház intenzív osztályán altatják, hogy könnyebb legyen a légzése, és ne érezze a fájdalmakat Az édesapa közben a nappalijukban mutatja saját testén, hogy hol szúrták az ötven centiméteres kardot gyermekébe.- Először az orvos is azt hitte, hogy kétszer szúrták meg. Amikor jobban megvizsgálta, akkor derült ki, hogy a jobb és bal oldalán található nyílás egy szúrástól származik. A fiamnak ki kellett venni a lépét. Az orvosok szerint ötven-ötven százalék, hogy felépül. Akár egy évig is eltarthat a gyógyulása. Most ki kell maradnia az iskolából. Józsika kilencedik osztályos, a Kaly Jag iskolába jár, és programozónak készül. Patai József egy számítógépet vett neki ajándékba, hogy azon tanulhasson, gyakorolhasson. Mert a kisfiúnak éppen ma van a tizenötödik születésnapja. Mobillopás bérmunkában Megerősítik a tabi őrsöt Rablás, csalás és lopás miatt emelt vádat a Siófoki Városi Ügyészség egy 18 éves siófoki férfi ellen. A vádlott nála jóval gyengébb fizikumú és fiatalabb helybeli fiatalokat arra kény- szerített, hogy pénzt adjanak neki, illetve hogy mobiltelefonokat lopjanak számára. Megfenyegette a sértetteket: ha ezt nem teszik meg, agyonveri őket. A fenyegetésnek néhányszor nyomatékot adott azzal, hogy a fiatalokat pofon ütötte. A megfélemlített sértettek, tartva a vádlottól, több alkalommal eleget is tettek a követelésnek: pénzt adtak neki, telefont loptak, illetve a mobiltelefont is készpénz átadásával váltották ki. A vádlott legutóbb tavaly december elején követelt három sértettől ötezer forintot, áni ők ezt nem adták át, ehelyett feljelentést tettek. A 18 éves vádlott előzetes letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást. Krutek József Rázsi Norbert századost bízta meg a tabi rendőrőrs irányításával Szigeti László rendőr alezredes, a siófoki kapitányság vezetője. Ezt Kiss Katalin rendőr alezredes, a kapitányság vezetőjének helyettese (képünkön) jelentette be Tabon, a Koppány-völgye Többcélú Kistérségi Társulás ülésén. Elmondta: Veszner Zsolt főhadnagyot, az őrs parancsnokát Siófokra a Közrendvédelmi Alosztályra vezényelték, ahol alosztályvezetői feladatokat lát el. A kapitányságvezető-helyettes szólt arról is: munkába állt Andocson Avas Eszter őrmester, aki négy településen látja el a körzeti megbízotti teendőket Októbertől újabb két rendőr érkezik az őrsre. Szó van arról is, hogy a tabi őrsöt nyomozókkal is megerősítik. Workmate Kft. Társasházi lakások: Alkotmány utcában 275 000 Ft/nm Barták Bála utcában 275 000 Ft/nm Régi Kertvárosban I db 42 nm-es lakás, 1 db 54 nm-es lakás befejezés előtti akciós áron Teljes körű hitel-, szocpol. ügyintézés, lel.: 72/222-247,30/678-4870, 30/678-5034 •1100895' Befektetőknek! ORFŰ Stranddal szemben 19 000 nm építési telek eladó. Érdeklődni: 20/974-0354 ________ ww w.pentz.hu ________ TE LEPHELY BÉRBE ADÓ! WPIMMO Ingatlankezeld és Hasznosító Kft. H-7623 Pécs, Megyeri út 26. Tel.: (0036)72/503-003 Fax: (0036)72/503-005 FIGYELEM! Budapesten, a X. kerületben jól megközelíthető helyen 11 193 nm alapterületű telephely 500 nm összterületű irodaépülettel, valamint ossz. 4466 nm tetővel fedett, rámpával határolt raktárral, saját iparvágánnyal hosszú távra bérbe adó vagy eladó. Pécsett a Megyeri úton, városközpont közvetlen peremén, parkolódíj mentes övezetben irodák, raktárak, valamint egy kb. 400 nm összterületű irodakomplexum egy cég részére kiadók. Mohácson, a Budapesti ou.-on 11 000 nm alapterületű telep klimatizátt irodákkal, kb. 40-50 kamion parkolására alkalmas területtel, gázolaj üzemanyagkúttal bérbe adó vagy eladó. Telefon: 72/503-003 líi lakások a Fellbach utcában Pécsett a Fellbach utcában új társasházi lakások építését kezdjük meg. Most még kedvezőbb feltételekkel kötheti le lakását: szoc.pol, támogatott hitel, fészekrakó program, illetékmentesség igénybevételével. penTz INGATLANKÖZVETÍTŐ KFT Pécs, 7630 Mohácsi út 16. Tel: 06-72/315-821, 06-20/390-8196 sipos.zita@pentz.hu > www.pentz.hu