Somogyi Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-11 / 109. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁJUS 11, SZERDA HAZAI TŰKOR Politikusi érettségi TELEKI JÓZSEF Micimackó szindrómában szenved az oktatási tárca vezetője. Ahogy Milne mesehősének mindenről a méz jut eszébe, úgy Magyar Bálintnak a politika. Mi más magyarázhatná, hogy a miniszter az idei érettségi feladatsorok idő előtti napvilágra ke­rülése mögött lejárató kampányt, politikai bűncselekményt sej­tett. De hasonló cipőben járhat az exminiszter is. Pálinkás Jó­zsef szintén eltöprengett azon, milyen célokat szolgálhat, hogy éppen neki jelentették az ügyet. mindez pontosan jellemzi közállapotainkat. Az elmúlt tizenöt esztendőben szinte nem múlt el úgy érettségi, hogy ne lett vol­na körülötte kisebb-nagyobb hajcihő. Még az is megesett, hogy a vizsgafeladatok ismertetésével szinte egyidó'ben a helyes vá­laszokat is beolvasták az egyik rádióban. Ám akkor - mint ed­dig még soha - senkinek sem jutott eszébe, hogy az ellenség gonosz aknamunkáját vélje felfedezni a háttérben. Mostanság azonban már-már természetes közszereplőink számára, hogy ha „ügy van”, akkor az csakis valakinek a besározását szolgál­hatja. így a volt és a jelenlegi miniszterek fejében talán meg sem fordul, hogy mint annak idején, most is mindent megten­nének a diákok egy jól sikerült vizsgáért. no persze még az is lehet, hogy valamelyik politikusunknak iga­za van, és valóban betette az ellenség keze a lábát. Ám akár így, akár úgy, politikusaink - szemben a most maturáló diákokkal - már kiállították a bizonyítványt magukról, és ezúttal sem a legjobbat. • Szigorúbban ellenőrzik jövőre a járulékfizetést A TERVEK sze­rint a jövő év elejére építe­nek ki egy olyan infor­matikai rend­szert, amely- lyel ellenőrizni lehet, hogy a meglévő TAJ-szám mögött van-e tényleges járulékfize­tés - közölte rácz jenő egész­ségügyi miniszter. Hozzátet­te: mintegy 100 milliárd fo­rint többletbevételt remélnek az új intézkedéstől. A tárca- vezető szerint a nem fizetők tábora jelenleg körülbelül fél­millió főre tehető. Hétszáz helyen különítették el a roma gyerekeket jelenleg Magyarországon mintegy hétszáz olyan általá­nos iskolai osztály működik, ahol elkülönítve tanulnak a cigány gyerekek - mondta Daróczi Gábor, az oktatási tárca roma miniszteri bizto­sa. Az ilyen osztályokban ki­sebb a technikai felszerelt­ség, a tanárok szakos kép­zettsége magasan elmarad az átlagtól. Hozzátette: az el­különítés miatt könnyen elő­fordulhat az, hogy felnőtt ko­rukban ellenségesen ítélik meg egymást az érintettek. Felszólítás a képviselőknek: fájják meg a szondát az országgyűlés mentelmi bizottsága tegnap úgy foglalt állást, hogy az alkoholszon­dás légzésmintavétel nem számít kényszerintézkedés­nek. így annak foganatosítá­sához nem kell a parlament előzetes jóváhagyása. A men­telmi bizottság felhívta a honatyákat arra, hogy adott esetben vessék alá magukat a légzésmintaadásnak. Meghosszabbított időpont a támogatások igénylésére A földművelésügyi minisz­ter május 15-ig meghosszab­bítja az egyszerűsített terü­letalapú támogatások igény­lésének beadási határidejét, amely május 11-én járt volna le. Gráf József tárcavezető azt is elmondta: az ünnepek miatt a támogatási igényeket május 17-én éjfélig még pos­tára lehet adni. POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK SZANYI TIBORRÓL (48), Újlipótváros MSZP-s ország- gyűlési képviselőjéről az a hír járja, hogy lassan vége a legényéletének. Az esküvő 2006. augusztus 8-án lesz. Meglehetősen távoli a dá­tum. Ezt azzal magyarázta, hogy ezen a napon van a menyasszonya születésnapja, és azért 2006, mert egy friss házasnak nem igazán kedvez a választási kampány, (ta) PŐSÁN ANTAL (39), a Fidesz-MPSZ debreceni or­szággyűlési képviselője foga­dóóráin előfordult már né­hány furcsaság. Egyszer egy idősebb hölgy fájlalta, hogy a szomszéd kutyája mindig ugat. A képviselő azt vála­szolta: törvénymódosítást kezdeményez, legyen tilos ugatni a kutyáknak. A hölgy elégedetten távozott, (ta) KÓKA JÁNOS (32) miniszter elköltözött otthon­ról. A házassága fennáll, bár nem él együtt feleségével és lányával. Min­den szabad idejét igyek szik velük tölteni, (ta) Megbukott az érettségi botrány Újranyomtatják a hátralévő érettségi tárgy feladatlapjait Válsághelyzetbe került a megújult érettségi a ki- szivárgott tesztek miatt. A diákok adták-vették a világhálóról letöltött tételeket. Kiss-Körmendi-Tibay Kudarcot vallott az érettségi rendszer: nem sikerült megőriz­ni a tantárgyi vizsgák tesztlap­jainak titkosságát. A világhálón napok óta keringtek a lemásolt feladatlapok, annak ellenére is, hogy az illetékesek ezt sokáig határozottan cáfolni próbálták. Az elmúlt tizenöt év legnagyobb hazai érettségi botrányában megoszlanak a vélemények: míg Magyar Bálint oktatási mi­niszter szerint politikai táma­dásról van szó, addig a Magyar Demokrata Fórum egyenesen azonnali lemondásra szólította fel Magyart, hozzátéve: a mi­niszter felelőssége az új érettsé­gi rendszer kudarca. A vizsgafi­askó több, mint 116 ezer diákot érint: összesen ennyien jelent­keztek 2005-ben érettségire.- Ami történt, az aljas bűn- cselekmény a gyermekek érde­kei ellen - részletezte tegnapi tájékoztatóján Magyar Bálint. Úgy vélte: a kétszintű érettségi elleni összpontosított, politikai támadásról van szó. Hozzátette: nem kíván lemondani, de a bot­rányért vállalja a felelősséget. Magyar szerint azért valószínű, hogy az új, kétszintű érettségi elleni támadás része a tételek kiszivárogtatása, mert „a koráb­bi években nem fordult elő ilyen szintű botrány”, pedig a tételeket - a magyar és a mate­matika kivételével - ezidáig is előre megkapták az iskolák. Az, hogy .ilyen sokan megismerhes­sék a kérdéseket, nem fordult elő hosszú ideje - mondta Ma­gyar. Közölte: a nyilvánosságra került tételek már kinyomtatott példányok voltak, így azok azu­tán kerülhettek illetéktelenek­hez, hogy az iskolák megkap­ták a kérdéseket. Ezért minisz­Az internet sokkolta a diákokat: már röhejes, ami az idei érettségi kapcsán történik tér szerint nem a minisztérium vagy háttérintézményei a felelő­sek a történtekért.- Nem a Fidesznek kell vá­laszt adnia arra, hogy távozzon- e Magyar Bálint az oktatási tár­ca éléről. Van kormányfő, aki ezt el tudja dönteni, vagy a mi­niszternek kell mérlegelnie, mi­lyen hibát követett el, és ez mi­lyen személyes következmény­nyel járhat - mondta Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője. Hozzátette: ebben a helyzetben nem az érdekli, ki a miniszter, hanem az a százezer gyerek, akinek a problémáját meg kell oldani. - Úgy látszik, egyre több tárgyról derül ki, hogy a tételek nem titkosak, ha­nem nyilvánosak; napok óta, egyes pletykák szerint hetek óta adják-veszik őket a diákok hol pénzért, hol barátságból - tette hozzá. Sió szerint a ma­gyar érettségit nem kell megis­mételni, ugyanakkor rossz döntésnek nevezte a matemati­ka érettségi tegnapi megíratá- sát, mert mint mondta: ebben az esetben meg kell vizsgálni, hány gyerek ismerhette a téte­leket. A Fidesz azt javasolta, hogy az oktatási tárca fontolja meg a mai történelem érettsé­gi elhalasztását, amíg ki nem derül, mely tantárgyak mely vizsgafeladatai kerültek nyil­vánosságra. A budapesti Szent Margit Gimnázium igazgatója hétfő es­te egy diákjától kapta meg a tör­ténelem írásbeli feladatsorát. Sümegh László ezt követően a nyilvánossághoz fordult. - A harminckét oldalas történelem dolgozatot nem adtam át egyik televíziónak sem - mondta el a lapunknak az igazgató -, csak jelezni kívántam, hogy a hely­zet immáron tarthatatlanná vált. - A feladatokat egy lelkiis­meretes diákomtól kaptam, aki nem akarta, hogy a mai érettsé­gi teljes mértékben tisztességte­lenné váljon. Sümegh László valójában nem csodálkozott a történteken. Vasárnap már ő is látta a ma­gyar tételeket az interneten. Sőt, hétfőn már a matematikai feladatsort is megoldotta. ­A felvételi a botrány második felvonása? A felvételi rendszer megváltoztatását követelő petíciót, és több mint 1500 tiltakozó aláírást tartalmazó ívet adtak át tegnap a szülők képviselői az Oktatási Minisztérium tisztviselőinek. Lapunknak Márkus Zsuzsa, a Tüskevár Országos Szülői Egyesület vezetője elmondta, úgy érzik, a szaktárca részéről eddig még érdemben nem foglalkoztak felvetéseikkel, mindig csak elhárították aggályaikat. Márkus Zsuzsa hozzátette, a szülők körében próbaper indításának gondolata is felmerült, és nem tartják kizártnak, fellebbezések tömege árasztja majd el az intézményeket a szerintük eleve kudarcra ítélt felvételi után. Nehezményezte azt is, hogy az oktatási tárca nem bocsátotta a rendelkezésükre a felvételikkel kapcso­latos adatokat, az ő számításaikat pedig nem fogadják el. Mint ismert, a kétszintű érettségi-felvételi rendszert az idén vizsgázókra nézve hátrányosnak tartják diákok, tanárok, szülők. Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa is jelezte, a felvételivel kapcso­latban valóban felmerül a jogsérelem gyanúja. Kedd reggelig reménykedtem, hogy a világhálóra nem a hiva­talos példák kerültek fel. Miu­tán azonban a diákok megkap­ták a dolgozatot, a kérdés egy­értelművé vált: a matematika­tételek is kitudódtak. Félő, hogy a történelemmel is ez a helyzet - mondta az igazgató. A kedden történtek az intéz­mény vezetőjét igazolták: la­punknak tegnap déltájt alig több, mint egy óra utánjárásába került az internetre feltett kö­zépszintű történelem érettségi tételsor megszerzése. A közzé­tett - már az internetre került képek készülte előtt is fénymá­solt - anyagot valószínűleg digi­tális fényképezőgéppel fotóz­hatta le valaki. A minisztérium döntése sze­rint újra összeállítják és újra­gyártják valamennyi hátralévő vizsgatárgy tesztjeit. A legne­hezebb minden bizonnyal a tör­ténelem feladatlapok nyomtatá­sa és vizsgahelyekre szállítása: a mintegy harminc oldalas kö­zépszintű tesztlápból több mint 85 ezret, emelt szintűből majd­nem hétezret kell kevesebb mint 24 óra alatt legyártani és célba juttatni. Úgy tudjuk, az új feladatlapok nyomtatása órák­kal a változtatás délutáni beje­lentése előtt elkezdődött egy meg nem nevezett budapesti nyomdában. Az oktatási tárca a Belügyminisztérium segítségét kérte a célba juttatáshoz: a fu­tároknak majd 1100 vizsgahely­re kell elérniük a tételekkel. A történelem-vizsga ennek meg­felelően ma reggel nyolc helyett tíz órakor kezdődik. Kevés hazai fiatal beszéli az idegen nyelveket A 45 év alatti magyar lakosság csaknem fele nem beszél idegen nyelven. Mindössze 3 százaléká­nak van felső- vagy alapfokú nyelvvizsgája. Sikeres középfo­kú állami nyelvvizsgát is csak 8 százalékuk tett. Ezek az adatok a Medián és a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének felmé­réséből derülnek ki. A kutatás a 15-30 közötti fiatalabb felnőt­tekre és a 30-45 év közötti idő­sebb korosztályra irányult. Kiderült, hogy a diplomás né­pesség csaknem 70 százaléka beszél egy idegen nyelvet, de csak alapfokon. Az érettségizet­tek körében 26 százalék ez az arány, az ennél alacsonyabb vég­zettségűeknél pedig öt százalék. A felmérésben az is kiderült, a rendszerváltás óta az orosz nyelv helyére az angol és a német ke­rült: a nyelveket beszélők is jófor­mán csak ezekre korlátozódnak. A vizsgált korosztály 17 százalé­ka angolul, tizede németül beszél. ■ Tóth Tímea Születésnapon küldik el az egyetemi tudósokat Születésnapjukon kapják meg az elbocsátó levelet az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetemen azok az egyetemi professzorok, akik betöltik hetvenedik életévüket. A törvény értelmében megszű­nik közalkalmazotti jogviszo­nyuk. Eddig a nyugdíjba vonu­lást az egyetemi félévekhez iga­zították, mégpedig azért, hogy a professzor be tudja fejezni meg­kezdett kurzusait, előadásait.- Jogászaink javaslatára meg kellett szakítani az eddigi gya­korlatot, mert a törvény egyér­telműen kimondja, hetvenedik életévének betöltésével a pro­fesszor közalkalmazotti státusa megszűnik - nyilatkozta lapunk­nak Klínghammer István, az ok­tatási intézmény rektora. Hozzá­tette, a törvényi rendelkezést ő is méltatlannak tartja, azzal nem is ért egyet, de nem tehet mást, minthogy megtartja a jogszabá­lyokat. Az új eljárás idén hét sze­mélyt érint az egyetemen. ■ Szakács Árpád

Next

/
Thumbnails
Contents