Somogyi Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-10 / 108. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁJUS 10., KEDD 15 HIRDETÉS Somogy Temetkezési Kft Kaposvár, Mező u. 2, • Ügyelet: 82/528-518 FELVEVi IRODA: Kaposvár, Fő o. 57. • 82/511-505 • „Nem néz reátok szemem megtört fénye, Nem látjátok soha már kezem búcsút intve. Ajkamra nem tudott panaszt csalni sem kin, sem fájdalom, De a halál legyőzött, nem volt Irgalom. Emlékem itt hagyom ezért köztetek, Mindenkitől búcsúzom, Isten veletek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KURUCZ ISTVÁN várdai lakos 71 éves korában elhunyt. Temetése május 12-én, csütörtökön, a 10 órai gyászmisét követően, 11 órakor a várdai temetőben lesz. Minden külön értesítés he­lyett. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család „Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Elpihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok. Ami néked szent és nyugalom, Az nekünk örökös fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GOSZTONYI ISTVÁN siófoki (volt karádi) lakos 54 éves korában hirtelen elhunyt. Szeretett halottunktól má­jus 12-én, 13 órakor veszünk végső búcsút a Siófok, Kele utcai temetőben. Minden kü­lön értesítés helyett. Szerető felesége, fiai és menye „Értünk többé már nem aggódsz, Nem fáradsz és nem dolgozol. Pihensz csendben csillagok között, Hol nincs már soha fájdalom." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZENTIVÁNYI JÁNOS cipész, zenész siófoki lakos életének 84. évében elhunyt. Temetése május 13-án, pénteken, 15 óra­kor lesz a Kele utcai temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utol­só útjára elkísérik. Gyászoló család MEGEMLÉKEZÉS Most 2 éve szomorúan szóltak a zamárdi harangok, mert egy drága 26 éves gyermek szíve örökre megszűnt dobogni. Sok szépet, jót akartál még, de a halál vasmarka erő­sebb volt. Percek alatt végzett veled, még búcsúzásra sem adott időt. VÖRÖS ZSOLT halálának 2 éves évfordulóján. Bánatos szeretteid. Az engesztelő szentmise 13-án, reggel 7.30 órakor lesz. t f t Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAGYAR GÉZA somogytúri lakos életének 78. évé­ben csendesen elhunyt. Temetése május 12-én, a 9.30 órai gyászmi­sét követően a somogytúri temető­ben lesz. Ezúton mondunk köszöne­tét mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei t Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy BAKÓ GERGELY somogybabodi lakos életének 85. évében hosszú szenvedés után el­hunyt. Temetése május 11-én, a 9.30 órai gyászmisét követően a somogybabodi temetőben lesz. Ez­úton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család „Amíg éltél, szerettünk, amíg élünk, nem feledünk." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HASZNICS JÓZSEF balatonkiliti lakos életének 73. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Drága halot­tunkat május 12-én, 11 órakor helyezzük örök nyugalomra a balatonkiliti temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik elkísérik utolsó földi útján. Gyászoló család t Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KESERŰ IMRE siófoki lakos hosszú szenvedés után 73 éves korában elhunyt. Temetése május 12-én, csütörtökön, 14.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Köszönet a mosdósi 6 osztály főorvosának, főorvos asszonyának és az összes dolgozónak türelmes és odaadó munkájukért, hosszú éveken át. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy KEREKES SÁNDORNÉ Berdár Irén somogyvámosi lakos 77 éves korában elhunyt. Temetése május 13-án, pénteken, 12 érakor a somogyvámosi temetőben lesz. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mon­dunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve jogi felelősséget nem vállal ________INGATLAN________ KI SRÓMAHEGYI u. 24-ben új, igényes családi ház, reális áron eladó. 30/681-7524 •145542' KAPOSVÁR, Donnerben 329 m2-es telken 5 szobás (+ nappali, amerikai konyha, télikert, konditerem, garázs) felújított családi ház, csa­ládi ok miatt eladó. Irányár: 22,8 M Ft Tel.: 06- 20-9363-183. •146503* TÖBBGENERÁCIÓS, szinteltolásos, kiváló álla­potú családi ház, azonnali beköltözéssel, 265 n-öl telekkel eladó Kaposváron, a Könyves Kál­mán u-ban. 30/3369-804. •MÍM' KAPOSVÁR Szombathely u„ 5 szobás lakás ga­rázzsal, kerttel eladó. 82/429-499 este. •150209* KAPOSVÁR Toldi Itp lakás eladó 30/858-2185 •150210* KAPOSVÁR, Zaranyi Itp-en 2,5 szoba+étkezős, 61 m2-es felújított, erkélyes lakás eladó 12,2 MR. Telefon: 20/4289-268. •153048­ELADÓ ingatlanokat keresek ügyfeleim részére reális áron. Dr. Hellmann Zoltán ügyvéd 82/311-004. •153341* KAPOSVÁRON a belvárostól kb. 1300 méterre 15000 nm-es ipari ingatlan 1350 nm-es rak­tárépületekkel eladó. Telefon: 1/225-0181, 1/225-0182.8-15-ig. • 153560" NÉMET - Osztrák ügyfeleink részére eladó ingat­lanokat keresünk! 06-1-210-4673 •154398' KAPOSVÁRTÓL 8 km-re 140 m2-es családi ház eladó. Ár: 13,3 M Ft. 30/2564-449. • 154420* KAPOSVÁRON belvárosi, liftes házban, új exklu­zív, 73 m2-es lakás eladó. 70/364-4283. •154434" BELVÁROSI I. em-i 60 m2-es gázos, tégla lakás eladó 11,15 M Ft 30/684-5588. •154460* KERTES HÁZAT bérelnék Kaposváron vágj kör­nyékén. 20/3548-710. •154502' KAPOSVÁRON belvárosban 136 n-öl telken 60 m2-es kis ház eladó. 06-30/204-5230. •154505* BABÓCSÁN, 4 szobás, összkomfortos családi ház nagy telekkel, faluközpontban, termálfür­dőtől 300 m-re eladó. Tel.: 30/9598-446. • 154518" KAPOSVÁRON Béke u.-ban, felújított, 1,5 szo­bás lakás sürgősen eladó. 30/411-0629. •154542­KAPOSVÁRON egy telken 2 családi ház 140 és 60 m2 alapterületű egy zárt két nyitott garázs- zsal, melléképületekkel kerttel eladó, lár.: 27,5 M Ft 20/471-2111. •154581* ® KAPOSVÁRON Kinizsi Itp.-en, I. em-i, 2 szobás, erkélyes lakás eladó. 82/411-474 este •154588­LAKÓKONTÉNER eladó. 30/9462-711. •154772* KAPOSVÁR, Szántó u-ban 3. em.-i, 44 m2-es, gázfűtéses, 1,5 szobás lakás eladó. Irányár 9,6 M Ft. 30/503-4729,82/506-163. •154788* KAPOSVÁR, 48-as Ifj. utján 48 m2-es, 1,5 szo­bás lakás beköltözhetően eladó. Irányár 5,9 M Ft. Tel.: 30/503-4729,82/506-163. •154788’ KAPOSVÁRON szentjakabi, 3szoba összkomfor­tos házamat eladnám vagy elcserélném, kapos­vári 1,5 vagy 2 szobás lakásra értékegyeztetés- sel. 82/371-075. *154806­8 KAPOSVÁRON Béke u.-ban, 50 m2 telje­sen felújított lakás eladó, lár.: 7,2 M Ft. 82/428/546, 20/580-3069. •154812* ZSELIC-KERTVÁROSBAN közművesített építési telek eladó. 82/320-104,17 óra után. •154814* GÉZA U. 20-22. telek eladó. 06/30/216-2183 •154825* KAPOSVÁRON irodának, rendelőnek alkalmas belvárosi 71 m2-es cirkos tégla lakás eladó. 20/465-4047. •154838* KAPOSVÁRON belvárosi 2 szobás, tégla-cirkó fűtéses lakás eladó. 30/6844-141. • •154842* KAPOSVÁRON, az Egyenesi út végén, a Diófa u-ban 1758 m2 kert, szőlő, 1 szoba-konyhás lakható téglaépülettel eladó. A terület 3%-a beépíthető. Ár: 4 M Ft. Telefon: 82/320-902, 82/424-974, •154847’ KAP0SVÁR-T0 P0 NÁR0N 160 m2-es, 4 szoba+nappali, 2 fürdőszoba, dupla garázsos exkluzív ház 36,5 M Ft-ért eladó. Tel.: 16 óra után 30/9477-899. •154877­JÁRMŰ RENAULT 19 1.4-es, 12 éves, érvényes mű­szakival, extrákkal eladó. Telefon: 06- 20/420-3232. •154611* ÁLLÁST KÍNÁL MUNKATÁRSAT keresünk a Somogyi Hír­lap kézbesítésére Balatonszentfjörgy te­rületére. A kézbesítő feladata, ho$ az új­ságot eljuttassa az előfizetőinkhez, be­szedje az előfizetési díjakat és új előfize­tőt szervezzen. A munkát teljesítmény­arányos díjazással ismerjük el. Megvál­tozott munkaképességűek előnyben. Je­lentkezni lehet: Boros Róbert Telefon­szám: 06-30/2378-057. '145475' CSATLAKOZZON Ön is az országosan legtöbb franchise-irodával működő Duna House ingat­lanközvetítő hálózathoz és nyisson saját ingat­lanirodát, minimális (3,5 - 5,5 m Ft) tőkebe­fektetéssel. Bővebb információ: www.dh.hu . 06-1-302-8389 • 152074" EXCLUZÍV night club táncos-konzum hölgyeket keres. Alap 5 E Ft 30/9398-300. •154274' CSISZTAFÜRDŐN működő étterembe környék­beli felszolgálót és pultost felveszek. Tel.: 30/2162-054 •154276* ORSZÁGOS ingatlan iroda, területi képviselőket keres átképzéssel! 06-1-210-4673 •154387* AVON munkatársat keresek! 70-368-8613. *154458* t Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy EMŐDY ZOLTÁNNÉ siófoki lakos életének 73. évében el­hunyt. Temetése május 13-án, pén­teken, 11 órakor lesz a Siófok, Kele utcai temetőben. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy BONCZ KÁROLY Kaposvár, Nyugativánfa utcai lakos életének 75. évében elhunyt. Teme­tése május 13-án, pénteken, 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti teme­tőben. Minden külön értesítés he­lyett. Gyászolják: gyermekei, unokái és dédunokái f Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó édesanyánk, TOMPA SÁNDORNÉ Tóth Mária marcali lakos 86. életévében hirte­len elhunyt. Temetése május 11-én, szerdán, 10 órakor lesz a nemesvidi temetőben. Gyászolják: szerető gyermekei, unokái, dédunokái T Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PETZIMRÉNÉ Manyi néni életének 69. évében elhunyt. Teme­tése május 12-én, csütörtökön, 14 órakor a balatonföldvári új temető­ben lesz. Gyászoló család t Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, DR. LAKATOS JÁNOS temetésén részt vettek, virágaikkal, együttérzésükkel gyászunkban osztoztak. Gyászoló szerettei SIÓFOKON július 1-jén nyíló, éves üzemelteté­sű szállodába keresünk szakácsot, recepcióst, kézilányt, felszolgálót, takarítót. Tel.: 06-30- 205-7906. E-mail: hotelyachtclub@szovoszer. axelero.net •154478* HOSSZÚ távú munkára keresünk komplett épí­tőipari brigádokat alvállalkozónak, illetve kő­műves, ács-állványozó, burkoló szakmunkáso­kat, segédmunkásokat felvételre, esetleg épí­tésvezetővel is. Tel.: 06-20/487-79-44, 06- 30/238-87-65,06-20/544-36-14. •154510' DIÁKOKAT, fiatalokat keresünk pénztárosi mun­kakörbe. Tel.: H-P. 8.30-16.30-ig a 82/321- 570 és a 82/427-438-as telefonszámokon. •154515* DIÁKOKAT, fiatalokat és felnőtt munkavállalókat keresünk csomagolási, betanított munkára ka­posvári munkahelyre. Tel.: H-P. 8.30-16.30-ig a 82/321-570 és a 82/427-438-as telefon­számokon. • 154515" BALAT0NB0GLÁRI presszóba felszolgálót, pul­tost, takarítót keresünk: 30-625-8653. •154573' HORVÁT és német, vagy angol nyelvtudással rendelkező munkavállalókat keresünk barcsi és berzencei munkahelyre, Másodállásban is vé­gezhető. Tel.: 82/321-570, 30-2272-945. • 154579" KAPOSVÁRI műszaki áruházunkba áruházveze- töt felveszünk. Bérezés teljesítmény arányosan. Jelentkezés fényképes, szakmai önéletrajzzal. Cím: Elektra Family 7200 Dombóvár, Pf.: 117. Jelentkezési határidő: 2005. május 18. *154606* ÖN TEHERGÉPKOCSI-VEZETŐ? Munkát keres? Munkaközvetítés: 06-20/9207-826, vagy www.teher.hu •154638* 2 FŐ jól képzett festő szakmunkást felveszek. 06-30/3361-226. *154679* KADARKÚT Nagyközség Jegyzője pályázatot hir­det pénzügyi ügyintézői munkakör betöltésére. Pályázati feltételek a köztisztviselői törvény sze­rint. Benyújtási határidő: május 20. Elbírálást követően az állás azonnal elfoglalható. Felvilá­gosítás a jegyzőtől kérhető. Tel.: 82/581-003. •154688* NEM házalős ügynöki munka, másodállásban is végezhető. Inteligens emberek jelentkezését várom. További információ: 20/253-9776 •154701' MAGYARORSZÁG piacvezető oktató központja jól működő csapatába keres fiatal, agilis mun­katársakat, oktatásszervezői munkakörbe. Gépkocsi és jogosítvány előnyt jelent. Időpont egyeztetésért hívja a következő számot: 82/413-040. •154706' KŐMŰVEST felveyek. Tel.: 06-30/216-48-38. •154722* SZEMÉSZ szakorvost vagy optometristát keres kaposvári optika. Tel.: 30/331-9797. *154726* RÉSZMUNKAIDŐS takarítónőket felveszünk Ba­laton partra. 06-30/687-4308. ,154;36, JÓL képzett asztalos segédet 25 év felett azon­nal felveyek Keythelyen. 06-30/217-9900. •154761­KAPOSVÁRI szalon fodrászt, manikűröst, masz- yőrt keres. 30/216-3921 ' *154776* VÁSÁRBA divatáru értékesítőt keresek. Kapos­vár 82/410-346. ' *154787* GYAKORLOTT adminisztrátort keresünk. 06­20/4242-692. •154801* TERÜLETI képviselőt keres kávékereskedelem­mel foglalkozó cég Somo$-me$ébe. Kezdet­ben saját gépkocsi yükséges. Fényképes ön­életrajzot Pasco Distribution 1143 Budapest, Stefánia u. 55. y. alá várjuk május 20-ig.^ A KAPOSPLAST Műanyagipari Kft felvételre ke­res nagy gépes környezetbe, 3 műyakos, idő­szakonként folytonos munkakörbe férfi és női betanított munkásokat legalább befejezett 8. általános iskolával. Géplakatos szakmai képe­sítés előny. Jelentkezni 2005. május 12-én és 18-án a személyük vezetőnél Kaposvár, Szi­getvári u. 59. yám alatt lehet *154885* _________OKTATÁS_________ OK LEVELET adó masszázstanfolyam indul Ka­posváron június 6.-án. 06-70/314-0246. Vivace Nyelviskola Kaposvár, Fő i, 12„ Ankerház Tel.: 82-512-178, 30-294-4959 angol, német, francia, spanyol Nyári nyelvtanfolyamok intenzív kezdő nyelvvizsgára felkészítő 3x4 óra, 500 Ft/óra 3-5 fős csoportok OKÉV: 03-0098-03 INTENZÍV gépíró tanfolyamok! 20/370-2087 _ MONOK Rulez Kosártanoda nyári kosárlabda tábort yervez júni. 18-25-ig Fonyódligeten. Tel.: 30-286-3322. •154500* KERESKEDŐ és vendéglátó vállalkozó (üzletve­zető) képzések Kaposvárott és Siófokon (OKÉV: 03-0126-03 AL: 0773). Jelentkezés: KISOSZ 82/510-666, 30/6202-205.-----=----- *154666* LI TE NÉMET INDUL Újrakezdő május 18. Kf. vizsgára felkéyítő má­jus 18. Szuperintenzív tanfolyamok június 20- tól. Ingyenes tudásszint felmérés és tanács­adás! Kaposvár, Zárda u. 21., 82/415-920. OKÉV: 03-0123-03. www.lite.hu LITE: könnyen, gyorsan, eredményesen!----*----- *154667* NY ÁRI DIÁKTANFOLYAM angol és német nyelvből jón. 20-tól, heti 4 délelőtt. 10 hét a nyelvvizsgáig! 400 Ft/óra! Részletfizetés! -30% adókedvezmény! OKÉV: 14-0112-04. Kaposvár, Ezredév u. 22, 82/412-127. • 154810­NYELVTANÁR németoktatást vállal Kaposvá­ron. 30/376-6454 (délután.) RENDEZVÉNY KERTÉSZETI MUNKÁK erdészeti, mezőgazdasági munkák yervezését, kivitelezését vállaljuk. 30/304-8658. •152199* _________UTAZÁS_________ HO RVÁTORSZÁG, Selcén 45 yemélyes jól fel- yerelt lakókocsik bérbe adók. 82/417-154. *154824* ________PÉNZPIAC________ BE FEKTETŐKNEK eladó ingatlanokat keresünk. Tel.: 30/448-3295,85/361-681. •153438* KEDVEZŐ hitelek jutalék nélkül. Tel.: 30/448- 3295,85/361-681. •153438' Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS JÓZSEFNÉ Porcsa Erzsébet életének 87. évében elhunyt. Teme­tése május 12-én, csütörtökön, 14 órakor lesz a porrogszentkirályi te­metőben. Ezúton mondunk köszöne­tét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család t Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYURCSEK ISTVÁN jutái lakos 80 éves korában elhunyt. Temetése május 11-én, szerdán, a 11 órai gyászmisét követően, 12 órakor a jutái temetőben lesz. Ez­úton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család

Next

/
Thumbnails
Contents