Somogyi Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-08 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 19. szám
2005. május 8., vasárn^1' Beindult az újpesti A lilák megérdemlik az élvonal legkiismerhetetlenebb együttese címet. Olykor még a játékosok sem tudják, hogy szalad-e a szekér, vagy kútba esnek. A vezetők ilyenkor fogják a fejüket, értetlenül néznek egymásra. MÉSZÖLY GÉZA okkal lógatja az orrát K ovács Péter, az Újpest társtulajdonosa képtelen megemészteni csapata hullámzó teljesítményét. Ugyanakkor mértéktartó és higgadt.- Szó sincs arról, hogy most a Pécstől elszenvedett vereség után eljátszanánk az Isten ostorát. Nem szabad csapkodni, azt azonban természetesen elvárjuk, hogy Mészöly Géza vezetőedző egyénekre bontva kielemezze ezt a pécsi fiaskót. Számomra ez a kudarc azért is felháborító, és egyszerűen mert a Deb- ellen remek játékkal ki.- Önről rövid idő alatt elterjedt, hogy rendet követel A határon túl is így gondolkodnak, de nálunk más a módi.- Nálam csak az követelhet, aki mögött valóban teljesítmény van. Ezt mindenkivel már az elején pontosan tisztáztam.- Tény, ami tény, hullámvasúihoz hasonlítható az Újpest tavaszi teljesítménye.- Lehet, hogy itthon a mentalitásom idegen, de azt mondom, ha valaki jó esztergályos vagy sebészorvos, azt, ha az éjszaka is felébresztik, akkor is hozza magát. A focistáknál ez miért van másként? Ha jól ébrednek, megy a csapatnak, ha rosszul alszanak, botladoznak. Nálam ez nem működik.- Mészöly Gézát sem tette felelőssé a szélsőséges produkciók miatt?- Meggyőződésem, hogy ezért nem a jelenlegi magyar edzők a felelősek, nem bennük kell keresni a hibát. Játékosainkról már számtalanszor kiderült, hogy nem bírják a sorozatterhelést, a szerda-szombat ritmust. Erre a nemzetközileg megkövetelt tempóra már gyermekkorban fokozatosan fel kellene készíteni a játékosokat. A Debrecen ellen olyan iramban focizott az Újpest, hogy ezzel nyugaton is helyt lehetett volna állni. Sport, üzlet 11 hullámvasút Pontosan ezért szégyenletes a pécsi vereség. Megkérdeztük Mészöly Gézát is, aki lassan belenyugszik, hogy játékosai nem bírják fejben a szerda-szombati fordulókat.- Pécsett úgy éreztem magam, mint egy ökölvívó, akit lecsaptak, és akinek órákkal a meccs után is zúg a feje. A Debrecen ellen káprázatosat nyújtottak a fiúk, ugyanakkor Pécsett az elején nem sikerült egy-két megoldás, aztán szép lassan beleszürkültünk. Katasztrofális volt, amit előadott a társaság.- Mi lehet ennek az oka?- Higgye el, hogy mi minden apró momentumon próbáltunk végigmenni, megtalálni az okokat. Túl azon, hogy valóban gondot okoz a magyar játékosoknak a felgyorsított ritmusú bajnokság, szerintem még fejben sem tudnak kellően készülni. Ez nemcsak Újpest-probléma, sőt mi megpróbálunk olyan körülményeket teremteni, hogy profiként a legtöbbet adják ki magukból.- Előfordult már, hogy Kovács Péter, az Újpest társtulajdonosa a mérkőzés után ledorongolta a játékosokat?- Szó sincs erről. Ilyen nálunk még nem fordult elő.- Más csapatnál gyakorta megesik az ilyesmi.- E tekintetben Újpesten más szelek fújnak.- A hullámvasút kifejezés azért illik önökre.- Jó lenne, egyszer csak a Vidám Parkban találkoznánk vele - esküszöm, ha a dobogón végez a csapat, az egész társaságot befizetem egy fordulóra a hullámvasútra. Gyenes András MOB-közgyűlés: meglepetések nélkül Ú gy tűnik, az elmúlt hónapok kellemetlen eseményei ellenére a magyar sport vezetésében minden a legnagyobb rendben, mindenki remekül végzi a dolgát, senki sem keres felelősöket - legalábbis ezt mutatja, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése, a honi sport „krémje” újabb négyéves ciklusra bizalmat szavazott a már tizenhat éve regnáló Schmitt Pál elnöknek és Aján Tamás főtitkárnak. Ilyen hosszú időt a kontinens egyetlen nemzeti olimpiai bizottsági vezetője sem töltött még el posztján. Négy alelnököt is választott a tagság, Császári Attilát és Gémesi Györgyöt ismét megszavazták, míg Bakonyi Tibor és Gyárfás Tamás új személy a vezérkarban. Érdekesség, hogy a magyar sport zászlós hajójának számító kajak-kenu képviselői közül senki sem került be a MOB elnökségébe. Aján Tamásban (balra) és Schmitt Pálban tökéletesen megbíznak ..................................................................................... Ve szprém: Fotex helyett MKB? KÉZILABDA - Lapunkban néhány hete már megírtuk, hogy valószínűleg a Fotex Rt. nem hosszabbítja meg május 31 -vei lejáró főszponzori szerződését a veszprémi férficsapattal. Akkor Magyarády Péter klubelnök elmondta, hogy három magyar céggel is tárgyalnak. Nos, az egyesülethez közel álló informátorunk szerint eldőlt, hogy a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. lép a Fotex helyére. Eszerint a jövőben MKB- Veszprém néven szerepel majd az együttes. A klubnál egyelőre nem kommentálták az értesülést, a bank sajtóosztálya pedig megkeresésünkre egyáltalán nem válaszolt. Egyelőre Jarno Trulli vezet Barcelonában FORMA-1 - Az olasz Jarno Trulli (Toyota) teljesítette a legjobb köridőt a barcelonai Spanyol Nagydíj első, szombati időmérő edzésén. A hazai közönség előtt szereplő, a pontversenyben élen álló Fernando Alonso (Renault) volt a második, a finn Kimi Ráikkönen (McLaren-Mercedes) pedig a harmadik. A címvédő Michael Schumacher (Ferrari) hetedikként zárt. Rubens Barrichello (Ferrari) tíz hellyel hátrébbról rajtol majd a futamon, mivel autójában szombaton motort cseréltek. A második időmérő ma 10 órakor, míg a nagydíj 14 órakor kezdődik. Steve Nash a legértékesebb kosaras KOSÁRLABDA - Sajtóértesülés szerint Steve Nash, a Phoenix Suns irányítója lett a szakírók szavazatai alapján az NBA legértékesebb játékosa a 2004/05-ös idényben. A liga csak ma hozza nyilvánosságra a voksolás eredményét. Az ESPN-csatorna értesülése szerint Nash minimális különbséggel előzte meg a Miami Heat centerét, Shaquille O’Nealt. A 31 esztendős Nash az első kanadai, aki ilyen elismerést kap. A kiválóság átlagban 11,5 asszisztot adott mérkőzésenként, a pontátlaga 15,5 volt az alapszakaszban. Astra GTC MÚMiÚ.iÚ Új Opel Astra GTC. Megjött és mindent visz! Érezd a sportos vezetési élményt és élvezd a csúcstechnológia minden vívmányát! Ülj be ebbe a nem mindennapi autóba, s tapasztald meg, milyen érzés különlegesnek lenni! Az új Opel Astra GTC most bevezető áron légkondicionálóval és CD-s rádióval a tiéd lehet. Az ajánlat a 2005. március 1. és június 30. között megrendelt modellekre érvényes. További részletek az Opel'forgalmazóknál. Kombinált fogyasztás: 4,8-9,3 1/100 km, C02 kibocsátás (kombinált): 130-223 g/km. www.opel.hu/astragtc