Somogyi Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-07 / 106. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁJUS 7., SZOMBAT 10 KÉK TÖKÖK Fonyód Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa pályázatot hirdet Fonyód Kistérség Többcélú Társulás Hivatala Hivatalvezetői állásának betöltésére Pályázati Feltételek: • felsőfokú végzettség, • büntetlen előélet, • legalább 3 év vezetői gyakorlat A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a nyelvtudás (angol, német francia), A munkaszervezet ellátja a Társulási Tanács döntéseinek előkészítését és feladatának végrehajtását, ellátja a részben önállóan gazdálkodó intézmény gazdálkodási feladatait. A munkaszervezet vezetőjének feladata: • vezeti Fonyód Kistérség Többcélú Társulása Hivatalát, • a Társulás által ellátott feladatok végrehajtásátszervezi, koordnálja, • gondoskodik a Társulás működésével kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátásáról, • a hatáskörébe tartozó ügyekben szabályozza a kiadmányozás rendjét, • gyakorolja a munkáltatói jogokat a munkaszervezet közalkalmazottai tekintetében, • döntésre előkészíti a Társulási Tanács Elnöke hatáskörébe tartozó ügyeket, • közreműködik a Társulási Tanács Elnöke feladatai ellátásában, részére írásos anyagok készítésében. A kinevezés 2005. június 1-jétől határozatlan időre szól. Illetmény a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. szerint. Vezetői pótléka a 77/1993. (V. 12.) Korm. rendeletben foglaltaknak megfelelően a pótlékalap 250 %-a. A pályázathoz csatolni kell a munkakör betöltéséhez szükséges iskolai végzettséget igazoló oklevél másolatot, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt és a munkaszervezet vezetésére vonatkozó szakmai programot. A pályázatot Fonyód Kistérség Többcélú Társulása Elnökének (8638 Balatonlelle, Petőfi u. 2.) címére kell benyújtani a hirdetés megjelenésétől számított 10 napon belül. A borítékra kérjük ráírni: „Hivatalvezetői pályázat” A pályázatokat a pályáztató által felkért szakmai-szakértői bizottság véleményezi. A pályázattal kapcsolatos felvilágosítást a Társulási Tanács Elnökétől, Kenéz Istvántól kérhet a pályázó a 85-351-628 telefonszámon. Titkosszolgák megszeghetik a közlekedési szabályokat is karambol Vétlenek testi épségét, életét nem veszélyeztethetik A vétlen gépkocsivezető vesztette életét A vétlen autóvezető életét vesztette szerdán abban a balesetben, amit vélhetően a Nemzet- biztonsági Szakszolgálat (NBSZ) hivatásos tisztje okozott. Ő és munkatársa Dobogókő felől érkeztek a csobánkai elágazóhoz. Lanciájuk ismeretlen ok miatt átsodródott a szembejövő sávba, és frontálisan ütköztek egy érkező Renault-val. Az utóbbi vezetőjét a tűzoltók szabadították ki a roncsból. Mentőhelikopterrel kórházba szállították, ám menet közben elhunyt. A vele utazó 9 éves gyermeke életveszélyes sérülésekkel került kórházba. A két titkosszolgálati tisztet ugyancsak oda vitték, miután súlyos sérüléseket szenvedtek. Az eddigi adatok szerint az NBSZ autót vezető tisztje túl gyorsan hajtott, és nem tudta a saját sávjában tartani a Lanciát. Úgy tudjuk, a tisztek éppen dolgoztak. Hogy mi a foglalkozásuk és milyen akcióban vettek részt, az államtitok. így csak általánosságokról írhatunk. Az NBSZ honlapján olvasható, hogy mit te- | hetnek munkatársaik. Egyebek S mellett külső engedélyhez nem e kötött titkos információgyűjtést í végezhetnek. Ennek egyik mód- | szere főként a feladattal érintett § személy, helyiség, épület, objektum, jármű jellemzően konspira- tív megfigyelése. Például titokban követhetik a célszemélyt. Fontos tudnivaló: eközben törvényeket is megszeghetnek, így a KRESZ-t is. Titkos akció közben akár be is törhetnek, vagy leszoríthatják a célszemély autóját az útról, ám vétlen személy testi épségét és életét nem veszélyeztethetik. A csobánkai elágazónál ezt tették. ■ Szemán Pénzt csaltak ki németektől Krutek József Trükkös tolvajok károsítottak meg német állampolgárokat Tengődön. A két férfi villanyóraleolvasónak adtak ki magát, s elemelte a családnál vendégeskedő német állampolgárok készpénzét. Börzsönyi Péter rendőr alezredes, a siófoki kapitányság bűnügyi osztályvezetője (képünkön) elmondta, hogy az utóbbi időben országszerte elterjedtek a tengődi esethez hasonló a trükkös lopások. A bűnelkövetők rendszerint idős családokat, egyedül élő személyeket keresnek fői az otthonukban. Különféle ürüggyel pénzt kérnek, majd elterelik áldozatuk figyelmét és kifosztják. Ugyancsak német állampolgárok voltak a sértettjei annak a betörésnek is, ami Andocson történt. Hétvégi házukba az ajtót betörve hatoltak be az elkövetők, és különféle műszaki cikkeket loptak el. A kár összege félmillió forint. A rendőrség nyomoz az ügyben. Az Ön megbízható partnere a Kanizsai Suzuki Márkakereskedés 8800 Nagykanizsa, Balatoni út. Telefon/fax: 06-93/310-310. E-mail: suzukikanizsa@axelero.hu STRABAG A Strabag európai építőipari konszern magyarországi betongyórtó vállalata, Zamárdiba, júniusi belépéssel BETONKEVERŐGÉP-KEZELŐ munkatársat keres. Elvárások: • villanyszerelő végzettség - nehézgép-kezelői jogosítvány - szakmai tapasztalat adott szakterületen - felhasználói szintű számítástechnikai ismeret - felelősségtudat - problémamegoldó készség - konfliktuskezelő képesség. Feladata: keverőgép kezelése, valamint az ehhez tartozó feladatok elsajátítása, elvégzése. Fényképes önéletrajzát „SM/Betonkeverögép-kezelő” jeligére a Poner Kft., 1114 Budapest, Pf. 62 vagy a job@beuholdtng.hu címre várjuk. Adminisztrátori felvétel A balatonöszödi székhelyű "Bálind Kft.” adminisztrációs munkakör betöltéséhez pályázatot hirdet meg 2 fő részére. A munkhely hosszú távra, teljes munkaidőre szól. Mit kínálunk: • hosszútávú munkalehetőséget, • jó kereseti lehetőséget, • kultúrált munkakörülményeket, • dinamikus szakmai fejlődést. A munkakör betöltéséhez szükséges feltételek: • felsőfokú iskolai végzettség (műszaki előny), • német felsőfokú nyelvvizsga (a nyelv rendkívül jó ismerete esetén a nyelvvizsgától eltekintünk) + angol nyelvismeret előny, • számítógép felhasználói ismeret (Ofice, Word, Excell) • minimum 2 év szakmai tapasztalat hasonló munkakörben, • életkor 40 év alatti. A munkakör jellege: irodai-adminisztrációs • logisztikai feladat ellátása, , ^ • a cég ügyvitelével kapcsolatos adminisztrációs feladatok ellátása. A pályázat kiírási határideje: 2005.05.01-től 2005.05.30-ig tart. A pályázat benyújtásához rövid életrajz szükséges. Postai cím: Bálind Kft. 8637 Balatonöszöd, Mártírok útja 11. Érdeklődni a 06-30-9576-760-as telefonszámon lehet. A Kisgyaláni "Petőfi" Szolgáltató Szövetkezet Igazgatósága értesíti tagjait és kívülálló üzletrész tulajdonosait, hogy 2005. május 25-én, szerdán 10 órakor tartja 2004. évi Zárszámadó közgyűlését a kisgyaláni központi iroda nagytermében. Napirend: 1. Beszámoló a 2004. évi gazdálkodásról 2. Könyvvizsgálói jelentés a 2004. év gazdálkodásáról 3. Felügyelő Bizottság beszámolója 4. 2004. évi gazdasági terv ismertetése 5. Alapszabály módosítás 6. Tisztségviselők választása 7. Egyéb bejeienetések Határozatképtelenség esetén a meghirdetett napirenddel a második közgyűlés időpontja 2005. május 25,10.30 órakor a megadott helyen. Igazgatóság MIOK JÓZSEF NÁDOR SZAKKÉPZŐ ISKOLA 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel.: 72/410-596, e-mail: miok23@axelero.hu NAPPALI TAGOZATOS, OKJ-s KÉPZÉSEINK: ELŐFELTÉTEL I KÉPZÉSI IDŐ 2 év alatt 2 képesítést! (technikus + IDEGENFORGALMI érettségi 2 év idegenvezető), ANGLIAI SZÁLLODAI TECHNIKUS GYAKORLAT lehetősége! _______________________________________________________________________________ Vir ágkötészet, térberendezés, VIRÁGKÖTŐ- Középiskolai végzettség 2,5 év kereskedelem! Művészet, kézművesség BERENDEZŐ (12 osztály) és kereskedelem ritka harmóniája! Saját tankonyha és tanétterem! Exkluzív PINCÉR, SZAKÁCS 10 osztály 3 év külső gyakorlóhelyek! FRANCIAORSZÁGI GYAKORLAT ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI LEHETŐSÉG! ________________________________________________________________ ÉL ELMISZER- ÉS VEGYI lOosztály 2 év A gyakorlóhelyeket ml biztosítják! ÁRU-KERESKEDŐ, RUHÁZATI KERESKEDŐ, KULTÚRCIKKKERESKEDÓ, __________________________________VENDÉGLÁTÓ ELADÓ___________________________________ Saj át tanműhely! FAMÜVES 1® osztály 2 év Saját tanműhely! Már 8 osztályos KOSÁRFONÓ- ÉS * osztály 2 év végzettséggel is piacképes szakma! 1FONOTTBÚTORKÉSZÍTÓ |___________________]______________| SZ OCIÁLIS KEDVEZMÉNYEK! TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ! DIÁKKEDVEZMÉNYEK! IGÉNY ESETÉN KOLLÉGIUMI ELHELYEZÉST BIZTOSÍTUNK! CNC gépi forgácsoló gyártás technológusi állás lehetőség A balatonöszödi székhelyű "Bálind Kft." CNC gépi forgácsoló gyártás technológus munkakör betötéséhez pályázatot hirdet meg 2 fő részére. A munkhely hosszú távra, teljes munkaidőre szól. Mit kínálunk: • hosszútávú munkaiehetőséget, • jó kereseti lehetőséget, • kultúrált munkakörülményeket, • dinamikus szakmai fejlődést. A munkakör betöltéséhez szükséges feltételek: • min. 5 év hasonló munkakörben eloltott szakmai gyakorlat, • CAD/CAM ismeret, • jó szervező és irányítókészség. A pályázat kiírási határideje: 2005. 05. 01-tői 2005. 05. 30-ig tart. A pályázat benyújtásához rövid életrajz szükséges Postai cím: Bálind Kft. 8637 Balatonöszöd, Mártírok útja í 1. Érdeklődni a 06-30-9576-760-as telefonszámon lehet. Családi ház Darány, Rákóczi u. 22. Az ingatlan jellemzői: jó állapotban lévő, azonnal beköltözhető, földszintes családi ház egyedi központi fűtéssel, gázcsonkkal, telefonvonallal, a hozzá tartozó garázzsal, melléképületekkel valamint gazdálkodásra alkalmas nagy kerttel. A szobák parkettázottak. Lakóépület: 4 szoba, közlekedő, konyha, kamra, fürdőszoba, wc összesen: 109 m2 Nyári konyha: 34 m2, Garázs: 21 m2, Istálló: 88 m2, Kert: 1300 m2 Irányár: 9.500.000 Ft Telefon: 73/570-054, 30/530-9632 Mosdós Község Önkormányzatának Képviselő-testülete értékesítésre felajánlja a tulajdonában lévő Nagyberki, Ifjúság u. 3. sz. alatti 314/59/A/3. hrsz-ú ingatlanát garázzsal együtt. Irányár: lakás 11 000 000 Ft garázs 1 000 000 Ft A vételi ajánlatokat írásban 2005. május 20-án, 14 óráig a Mosdósi Polgármesteri Hivatalhoz kell benyújtani. MEGHÍVÓ A Kisbalatoni és Zalamenti Vízitársulat Intéző Bizottsága a Társulat éves rendes taggyűlését 2005. május 20-án, 9.30 órára összehívja A taggyűlés helye: Balatonszentgyörgy Művelődési Ház (8710 Balatonszentgyörgy, Csillagvár u. 2.) A taggyűlés napirendi pontjai: 1. Tájékoztató a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról 2. Az Intéző Bizottság beszámolója az elmúlt évi munkáról 3. Az Ellenőrző Bizottság beszámolója az elmúlt évi tevékenységről 4. A Kisbalatoni és Zalamenti Vízitársulat 2004. évi gazdálkodásáról szóló számviteli beszámoló ismertetése és megtárgyalása- az Ellenőrző Bizottság mérleggel kapcsolatos jelentése 5. A Társulat 2005. évi tervének Ismertetése és megtárgyalása 6. Egyéb ügyek a. / az érdekeltségi hozzájárulás egységnyi mértékének módosítása, b. / tisztségviselők tiszteletdfjának meghatározása, c. / Jelölő Bizottság választása. Az első időpontra összehívott taggyűlés határozatképtelensége esetén az Intéző Bizottság a taggyűlést 2005. május 20-án, 10 órai Időpontra, azonos napirenddel ismételten összehívja. Varga Árpád az Intéző Bizottság elnöke