Somogyi Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-05 / 78. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. ÁPRILIS 5., KEDD 7 VILÁGTÜKÖR Pénteken temetik a pápát • • zarándokok Kétmillió embert várnak az Örök Városba Világszerte milliók adóznak il. János Pál emlékének Olaszt szeretnének az oroszok a pápai trónuson Összeültek tegnap a kato­likus egyház főpapjai a Vatikánban, hogy döntést hozzanak II. János Pál végső búcsúztatásáról. Toronyi Attila A bíborosok tegnapi tanácsko­zása értelmében a pápát péntek délelőtt tíz órakor helyezik örök nyugalomra. Minthogy az egy­házfő nem hagyott hátra vég­rendeletet, az elhunytat a bazi­likába viszik és az altemplom­ban temetik el. Korábban az a hír járta, hogy Karol Wojtyla földi maradványait lengyel szü­lőhazájában, a családi kriptában helyezik el. Honfitársainak je­lentős része szerette volna, hogy legalább a szíve kerüljön a krak­kói Wawel Székesegyházba. Franciszek Macharski krakkói érsek azonban azt mondta: a Szentatyát teljes épségben te­metik el, bármiféle sebészeti be­avatkozás nélkül - a Vatikán­ban. II. lános Pál ló évig szolgált püspökként és érsekként Krak­kóban. A gyászszertartáson mintegy kétszáz államfő, köztük Mádl Ferenc köztársasági elnök ^ és a keleti keresztény egyházak | pátriárkái is részt vesznek. I Számozott fagolyókat kaptak a bíborosok a pápaválasztó eljárásra kiosztott helyeiknek megfelelően. A főpapok tegnapi tanácskózásán a jelenlevőknek már kiosztotta e labdacsokat Joseph Ratzinger, a testület dé­kánja. A választójoggal rendel­kező bíborosokat a Szent Márta Ház igen egyszerűen berende­zett szobáiban szállásolják el a Vatikánban. Hétfő estétől a Szent Péter- székesegyházban róhatják le a hívők kegyeletüket II. lános Pál ravatala előtt. Több millió zarán­dokot várnak Rómába az elkö­vetkező napokban, ezért a bazi­lika folyamatosan nyitva lesz. Csupán éjjel kettő és reggel öt óra között zárják be műszaki okok és karbantartás miatt a székesegyházat. A zarándokok autói és autóbuszai számára ki­alakított ideiglenes parkolóktól és a pályaudvaroktól ingyenes ingajáratokat közlekedtetnek majd a Vatikánhoz. II. JÁNOS PÁL UTÓDJAKÉNT az orosz ortodox egyház veze­tői olasz pápát szeretnének látni Szent Péter trónján. Azt remélik ettől, hogy javul­nának a jelenlegi hűvös kap­csolatok. Az oroszokban mé­lyen gyökeret vert az a meggyő­ződés, hogy egy lengyel katoli­kus csak „nyugati hódító” le­het. A Vatikánhoz intézett üze­netében II. Alekszij reményét fejezte ki, hogy a római katoli­Kedden újabb főpapi tanács­kozást tartanak az időközben a Vatikánba érkezett bíborosok csatlakozásával. A pápaválasztó konklávé összehívásáról még nem született döntés, a bíboro­sok tegnap csak a legsürgetőbb kérdésekkel foglalkoztak. II. Já­nos Pál még 1996-ban bocsátot­kus egyház életében nyíló új korszak segíteni fog megújíta­ni az ortodoxokkal „a kölcsö­nös tisztelet és keresztény fele­baráti szeretet kapcsolatait”. Az orosz pátriárka burkoltan elismerte, hogy a mostani álla­pot nem felel meg ennek az eszményképnek. A buzgó hit­térítés és több ezer ukrán plé­bánia hirtelen visszafoglalásá­nak vádja ugyancsak a gya­nakvás logikájába illeszkedik. ta ki a pápaválasztás rendjéről szóló útmutatását. Eszerint az utódot megválasztó konklávét az egyházfő halálát követő húsz napon belül meg kell kezdeni. Az egyház, élükön a bíborosok­kal, a Szentatya halálát követő naptól kezdve kilenc napon át imádkozik a pápa lelki üdvéért. Nemzeti gyásznap a pápa emlékére tegnap gyász- misét mutattak be a budapesti Szent István-bazilikában. Erdő Péter bíboros, prímás, eszter- gom-budapesti érsek körlevele értelmében a főváros valameny- nyi templomában, illetve vidé­ken negyedórán át zúgtak a ha­rangok II. lános Pál tiszteletére. A magyar kormány gyásznappá nyilvánította április 8-át, a pápa temetésének napját. az elte Egyetemi Könyvtárának időszaki kiállítása a katolikus egyházfőre emlékezve pápai iratokkal és filggőpecsétekkel bővült. A gyűjteményben már a 13. századból találhatók vatiká­ni dokumentumok. A kiállítá­son III. Miklós, IV. Miklós, VIII. Bonifác, VI. Kelemen, VI. Ince, XI. Gergely pápa parancsolatai­ból, kiváltságleveleiből láthat­nak válogatást az érdeklődők. Rómában, Rómán kívül szent Péter óta a legtöbb pá­pát, szám szerint százhatvan­hatot, Rómában temették el, közülük nyolcvanegyet a Vati­kánban; X. Pius (1903-1914) óta mindenkit. Az ugyancsak a Vatikán birtokában lévő Lateráni bazilikában ezer év pápái közül tizennyolcán nyug­szanak; az eddigi utolsó XIII. Leó (1878-1903) sírja. A har­madik és a hatodik évszázad között a katakombákba kerül­tek a pápák. Összesen negyven­hármán pihennek Rómán kívül, közülük XXII. János (1316-1334), V. Miklós (1328- 1330), XII. Benedek (1334- 1342) lés IV. Ince (1352-1362) Avignonban, akik az „avignoni fogságban” voltak. Az athéni Akropoliszon temették el I. Sixtust (115-125). Nyolcvan­hét pápa végső nyughelye isme­retlen. XXIII. Jánost (1958- 1963) eredetileg a Szent Péter- bazilika altemplomában temet­ték el, de II. János Pál 2000- ben, a szentévben boldoggá avatta és oltárra emelte. Sírjá­nak felnyitásakor a holttestet olyan kitűnő állapotban talál­ták, mintha békésen szendereg- ne; azóta üvegszarkofágban tekinthetik meg a zarándokok. MBIllfMBll Hivatalosan lemondott a bukott kirgiz elnök MOSZKVÁBAN aláírta le­mondó nyilat­kozatát a kirgiz elnök. Aszkar Akajev a múlt hónapban menekült az orosz fővárosba a Biskekben kezdődött tüntetések miatt. Később mehet oltárhoz a brit trónörökös ELHALASZTHATJÁK KÁROLY brit trónörökös péntekre terve­zett esküvőjét a pápa ugyan­arra a napra kitűzött temeté­se miatt. A Clarence House, Károly londoni hivatala úgy nyilatkozott, hogy „érzékeli a világban zajló fejleménye­ket”. A nagy vitát kiváltó es­küvő új időpontját szombatra tűzték ki a hivatalos bejelen­tés szerint. Szom­batig üres a hitvesi ágy Holttesteket találtak a magyar mentők számtalan holttestet emeltek ki a romok közül a földren­géstől sújtott indonéziai Nias szigeten a magyar mentő­csapat tagjai. A tizennégy fős csoport és a két keresésre ki­képzett kutya ma este indul vissza Magyarországra. Százan megsérültek az iraki börtönostromban ötven felkelő sebesült meg és legalább egy lázadó életét vesztette az iraki Abu Graib börtön szombati ostromában. A visszavert fogolyszabadítá- si akcióban ugyanakkor több mint 40 amerikai katona és 13 fogoly sebesült meg - kö­zölte az amerikai fél. Klaus nem fogadta el a miniszterek lemondását a cseh államfő még kivár, hogy megtudja: hány minisz­ter akar távozni a kormány- válság miatt. A'hét végén négyen mondtak le. Az iráni elnök ragaszkodik az atomerőművekhez MOHAMMED HATAMI Bécsben ismét megerősítette, hogy országának szüksége van a nukleáris energiára. Ismét visszautasította azokat az amerikai vádakat, ame­lyek szerint Irán azért dúsí­tana uránt, mert atom­fegyverhez akar hozzájutni. HIRDETÉS Cservonyenkót (jobbra) élesen támadták a parlamentben Fegyveres összecsapás fenyegetett Kijevben forradalom Kis híján vérnarancsos lett Az ukrajnai „narancs- színű” forradalom csak csoda folytán nem torkol­lott véres összecsapásba. Csák Elemér Jevgenyij Cservonyenko az el­nökjelölt biztonsági főnöke volt, amikor november 28-án riadó­készültségbe helyezték az or­szág belügyi alakulatait 22 óra 25 perckor Szergej Popkov bel­ügyminiszter kiadta a parancsot a főváros visszafoglalására. A következő háromnegyed órá­ban 10 ezer katona indult el, hogy megrohamozza a tüntetőket Cservonyenko egy ukrán lap­nak elmondta: készen álltak a fegyveres szembenállásra. Az utolsó pillanatban azonban valaki fentiül „lefújta” a büntető­akciót, a csata elmaradt S - ami a leglényegesebb - vér nélkül győzött a narancsos forradalom. A kétes hírű testőr JEVGENYIJ CSERVONYENKO (46 éves) 1992-től 2000-ig üz­letember volt, a többi között egy nagy cég vezérigazgatója. Megválasztották a munka­adói tanács tagjának, és vezette a vállalkozók szövetsé­gét. 1998-ban az elnök tanács­adója lett. Mint parlamenti képviselőt sokan támadták, azt állítva, hogy nem ukrán, hanem izraeli állampolgár. A választások idején Viktor Juscsenko testőrségének veze­tője volt. Cservonyenko több versenysportot űz. Vicces helyzetkép A JELENLEGI UKRÁN VEZETÉS másfélszeresére emelte a vasúti jegyek árát. így próbál­ja megakadályozni, hogy tö­megek menjenek Kijevbe egy újabb forradalmat csinálni.

Next

/
Thumbnails
Contents