Somogyi Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-30 / 100. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. ÁPRILIS 30., SZOMBAT 11 Az örökbefogadás a család akarata kell legyen. Férj és feleség együtt vállalják a feladatot, közösen vesznek részt az alkalmassági vizsgálatokon is. Megláttuk, és őt akartuk! örökbefogadás A teljes eljárás akár másfél évig is eltarthat Örökbe fogadni sem érzel­mileg, sem gyakorlatilag nem könnyű. Aki ezt az utat választja, az biztosan nagyon akarja a gyereket. Mohácsi Edit Bori olyan, mint a többi tíz hóna­pos gyerek. Csak rá egy kicsit többet vártak a szülei. Vincze Krisztina (42) mindig Idős és beteg nem kell? MAGYARORSZÁGON 19 ezer gye­rek él állami gondoskodásban, közülük 8700-at helyeztek el nevelőszülőknél. A többiek kö­zül sem adható örökbe mind, csak azok, akikről a szüleik végleg lemondtak. Tízévesnél idősebb, beteg vagy roma szár­mazású gyerekeket szinte senki nem akar örökbefogadni. A nyílt És titkos örökbefoga­dások száma évente 800 és 1000 között mozog. Ebből a civil szervezetek 120-130-ban vállalnak szerepet. Az örökbe­fogadottgyermekek fele 3 év alatti, a másik fele 3-6 év kö­zötti. Csak 2-3 százalékuk idő­sebb ennél, de szinte sosem nagyobbak tízévesnél. Évente mindössze egy-két tartósan beteg gyerek talál új otthonra. úgy gondolta, egyszer majd lesz gyermeke. Harminchat éves ko­ra tájékán kezdett orvoshoz jár­ni, majd bekapcsolódott a lom­bikbébiprogramba. Amikor ki­derült, hogy az sem megy, be­szélgetni kezdtek férjével, Tibor­ral az örökbefogadásról.- Elindítottuk az eljárást Ké­relem, környezettanulmány, pszichológiai vizsgálat, alkal­massági vizsga és tanfolyam kö­vetkezett. Másfél év múlva ke­zünkben volt a határozat, hogy alkalmasak vagyunk. Beadtuk kérelmünket a Gólyahír Alapít­ványhoz. Fél év múlva szóltak, hogy született egy kislány. Meg­ismerkedtünk a szülőanyával, aki úgy döntött, nekünk adja a babáját. Amikor megláttuk a picit, Tibor elsírta magát. Én csak fürkésztem az arcát, és ak­kor megfogta a kezem. Döntöt­tünk. Őt akarjuk! Öt nappal később, a gyámhi­vatalban újra találkoztak a szü­lőanyával. Ez a hivatalos eljárás utolsó állomása, a szülőanya alá­írja a jegyzőkönyvet, hogy le­mond a gyerekről.- Megrázó élmény volt, átérez- tük a helyzetét. Az aláírás után megfogtam a kezét, megszorítot­tam, könnybe lábadt a szemünk. Aztán mentünk a kórházba, mert csak a papírra adták ki a kicsit. Itt láttuk utoljára a vér szerinti anyát. Volt még annyi lélekjelen­léte, hogy utoljára megnézte a gyereket, aztán elment. Mi pedig hazautaztunk Borival. Segítő szervezetek ■ GÓLYAHÍR ALAPÍTVÁNY ■ BÖLCSŐ ALAPÍTVÁNY ■ ALFA SZÖVETSÉG ■ FÉSZEK ALAPÍTVÁNY ■ MÓZESKOSÁR EGYESÜLET ■ MAG-ÓRA ALAPÍTVÁNY ■ TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLATOK (AZ ÖRÖKBEFOGADÁSRÓL MINDENT MEGTUDHATNAK AZ ÉRDEKLŐDÖK A WWW.OROKBEFOGADAS.LAP.hu HONLAPON) Felkészítő tanfolyam 2004. január óta azok fogad­hatnak örökbe, akik elvégeznek egy 21 órás tan- folyamot. MÉSZÁROS KRISZTINA PSZICHOLÓGUS több mint egy éve vezet ilyen foglalkozásokat.- A legtöbben valamilyen tragé­dia hatására döntenek az örök- befogadás mellett. Elveszítik gyermeküket, vagy sikertelen próbálkozások után jutnak er­re az elhatározásra. Nekünk segítenünk kell a veszteség elfo­gadását, és felkészítjük őket a feladatokra. Működtetünk egy klubot is, ahol kéthetente talál­kozunk, és bárki elmondhatja a gondjait, problémáit. HÍREK - ÚJDONSÁGOK Élet&Stílus rovatunk heti oldalainak témái HÉTFŐ SZÉPSÉG ÉS DIVAT KEDD EGÉSZSÉG SZERDA AUTÓ ÉS MOTOR csütörtök digitális VILÁG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK ►SZOMBAT CSALÁD ÉS NEVELÉS Óvatlanul vezet a váló francia sofőr SZÁZ FRANCIAORSZÁGI közle­kedési balesetből háromban az is szerepet játszik, hogy a baleset okozója éppen váló­félben van - tette közzé a meglepő statisztikát egy kutatóintézet. Annak a ve­szélye, hogy valaki közleke­dési balesetet szenved, négyszeresére nő a válóper időszakában. A szerencsétlenségekben a sofőr lelki állapota is szerepet játszik Szerelemből túlóráznak a szenvedélyes belgák VISZONYA VOLT már valame­lyik munkahelyi kollégájával Belgiumban a férfiak 35, a nők 37 százalékának. így már érthető, miért túlórázik hetente 2-5 órát a belgák 67 százaléka. Bevallotta csalását a fontoskodó nagymama BEVALLOTTA csaknem fél év­századdal ezelőtti vizsgacsa­lását egykori iskolájának egy ötszörös nagymama az Egye­sült Államokban. A hölgy kézzel írott levélben tudatta, hogy 1957 őszén egy barátjá­val megszerezte egy Shakes- peare-teszt helyes válaszait. Megölte a férjet a szekrényben élő szerető nem elég, hogy egy teljes hónapig szeretője és a fel­szarvazott férj lakásában lakott - egy szekrényben rejtőzve -, miután lebukott, még agyon is verte a férjet egy férfi az Egyesült Álla­@ További érdekességek: www.heggel.hu mokban. A felszarvazott férj sokáig nem vette észre, hogy valaki lakik az egyik haszná­laton kívüli hálószoba beépí­tett szekrényében. 15 év alatt három és fél millióval több pekingi A pekingiek a város körüli tele­püléseken keresnek lakóhelyet CSAKNEM 18 MILLIÓ lakosa lesz - a jelenlegi 14,5 millió­val szemben - 2020-ra Nagy- Pekingnek. A legújabb város- rendezési terv szerint az emberek 90 százaléka vár­hatóan a közeli és távolabbi külvárosokban él majd. Veszélybe sodorja a kapcsolatot a húsvét A HÁZASSÁGRA legveszélye­sebb ünnep a zsidó húsvét, a pészah. Egy izraeli felmé­rés szerint a válókeresetek 87 százalékát közvetlenül az ünnepek után adják be. A fel­mérést végzők szerint a gond abban gyökerezik, hogy az ünnep alatt a családtagok túl sok időt töltenek, összezárva. Az az életem, hogy anya lehetek ANYÁK NAPI dossziéval ked­veskedik olvasóinak a hölgyvilág legújabb száma. Novodomszky Éva, Szalay Kriszta, Román Judit, Szandi és Pápai Erika mesél arról; mit jelent anyának lenni. Azt is elárulják, milyen vál­tozásokat hozott életükben gyermekük születése. Mózeskosár, kenguru vagy babakocsi biztonságban Segítik a közlekedést a praktikus bébihordozó eszközök Kisgyerekkel viszontag­ságos a közlekedés a vá­rosban. Sok múlik azon, milyen segédeszközben szállítjuk az apróságokat. Németh Zsuzsa BABAHORDOZÓ KOSÁR ajánlott: 0-7 hónapos korig előnye: Tetszés szerinti dőlés­szögben letámasztható. A gyer­mek zavartalanul alhat benne. hátránya: Fárasztó a nagyobb babákat cipelni benne. Felborul­hat, ezért óvatosan használjuk. KENGURU ajánlott: 10 hónapos kortól előnye: A baba állandó test- és szemkapcsolatban van a szülő­vel. Nem kell babakocsival végigbumlizni a városon, kényel­mesebb a lépcsőzés, buszozás. hátránya: Egyesek szerint meg­terheli a baba gerincét, ha sokáig viszik ülve. Nehezebb babánál fárasztó lehet a szülőnek. BABAHORDOZÓ HÁTIZSÁK ajánlott: 1 éves kortól előnye: Letámasztva székként is használható. Különösen a láb­tartóval ellátott típusok nyújta­nak kényelmes ülést a babának. hátránya: Egy óránál tovább nem tanácsos bennehagyni a gyereket. Hidegben könnyen átfáznak a kicsi végtagjai. babakocsi ajánlott: 0-12 hónapos korig előnye: Hideg, szél, eső, hó, tű­ző napsütés ellen egyaránt véd. A pici kényelmesen elfér benne. hátránya: A városban nehézkes vele a közlekedés. Az anyjától vi­szonylag távol ülő gyermeket megijesztik a zaj, a tömeg, a hir­telen mozdulatok. A babakocsiban könnyebb szállítani a gyerekeket, de jóval helyigényesebb CSALÁD ÉS NEVELÉS

Next

/
Thumbnails
Contents