Somogyi Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-22 / 93. szám
16 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. ÁPRILIS 22., PÉNTEK KRÓNIKA l'OSTANKHOI. Kérdés az állatmenhelyen: van kutya, vagy nincs? Újra reptéri bevetésen a négy megye iskolásai erőpróba Gránátdobásban és lövészetben versenyeztek Hatvankilenc éves özvegy asz- szony vagyok. Volt egy hűséges kutyám, akit sajnos, hiába vittem egy hétig az orvoshoz, egy hónapja el kellett altatnom. Elmentem a Nádasdi utcai kutyamenhelyre április 11-én, és kiválasztottam egy gyönyörű fekete ebet. El akartam hozni, mert kocsival voltam, de az ott alkalmazott hölgy azt mondta, majd másnap elhozza nekem. Azóta nem hozta el, pedig vártam, többször hívtam telefonon, de ki volt kapcsolva. Amikor nagy nehezen elértem végre, azzal magyarázta a dolgot, hogy nem tudta betenni a kutyát a kocsiba, 19-én pedig érdeklődésemre azt válaszolta: kint járt nálam, csak nem voltam otthon és egy valótlan házszámot közölt- imádóm az állatokat. Egyedül élek, és a kutyám volt a mindenem. Tudni szeretném: lesz-e a menhelyről kutyám? Illés Andorné Kaposvár, Erdősor u. 16. Nem csak a bevetéseken próbálták ki magukat, a repülők, harckocsik Is vonzották a diákokat Márkus Kata A részt vevő hatvanöt általános iskolai csapat közül az első helyezett mágocsi iskola Szva- topluk fantázianevű együttese jutott az idén harmadszor megrendezett Bevetés-próbák Püspökszilágyiban rendezendő országos döntőjébe a Dél-Du- nántúlról. A vetélkedő regionális selejtezőjét az általános iskolák közt tegnap rendezték a Kapós Bázisrepülőtéren. Második helyezést ért el a versenyben a mohácsi iskola Honfoglalók nevű csapata, har1 madikak pedig a negyberki iskola Elit alakulat I. vefsenyzői lettek. Ma a huszonnyolc közép- iskolás csapat versenyével folytatódik a bevetéspróba selejtezője a reptéren, s a két korcsoportból is egy-egy csapat jut a májusi püspökszilágyi döntőbe. A diákok kézigránát-cél- badobásban, légpuska- és paint- ball-lövészetben mérték össze tudásukat, de szellemi teszteket is kitöltöttek, s akadálypályát is le kellett küzdeniük. A versenyfeladatok megoldása közben haditechnikai és repülőmodellező-bemutató várta a régió minden részéből érkezett fiatalokat. MIKOIl-IIOVA MA Balatonlellén a kikötőben országos hajókiállítás és szakmai vásár. Ugyanitt egész hétvégén szórakoztató programok lesznek. szombaton Kaposváron az Együd Árpád Művelődési Központban 10 órakor kezdődik a XX. megyei gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttesek versenyének kistérségi bemutatója. Az V. kaposvári egyházzenei napok keretében 12 órakor a Kato- likifs Gimnáziumban hangszerbemutató lesz, melyen közreműködik Király Csaba Liszt-díjas orgonaművész. A természet- védő Turisták Somogyért Egyesülete nyílt túrára várja az érdeklődőket, főleg a gyermekes családokat. Találkozás reggel fél 9-kor a Cser vendéglő parkolójában. A Kaposvári Meteor TTE a helyi autóbusz-pályaudvar 8-as megállójából indít 18 km-es túrát Somogygesztiig. Találkozás 8-kor a buszmegállóban. Szennán a művelődési házban Lázi Dombi Mesék: fél 5-től játszóház, 6 órától koncert-, tánc- és viseletbemutató, 19 órától táncház. Balatonbogláron 16 órakor nyílik a Lengyel-magyar Barátság házában a fonyódi Sirály Art kiállítása. TARKA SOROK Ravasz- Hogyan küld levelet a skót a barátjának?- Megírja, borítékba teszi, megcímzi magának, feladóként pedig feltünteti a barátját. Ezután bélyeg nélkül bedobja a postaládába. Másnap kihozzák neki, de mint portos küldeményt nem veszi át, ezért visz- szaviszik a feladónak. Erőviszonyok- A számítógépem megver sakkban.- Valóban?- Igen, de kick-boxban én vagyok a jobb! Tányér A-férj és feleség veszekedés közben otthon mindig egymáshoz vagdossa a tányért. Egyszer elmennek étterembe. Alighogy belépnek, a pincér véletlenül elejti az egyik tányért.- Hát nem kedves - jegyzi meg a férj -, hogy ilyen gyönyörű melódiával fogadnak bennünket? Fordítva- Samuka, mondj egy kétjegyű számot! - kéri a tanító a matematikaórán.- Huszonnyolc.- Jó. Most mondd ezt fordítva! Samuka hallgat.- Hát nyolcvankettő, te butus! Jakabka, te is mondj egy kétjegyű számot!- Harminckilenc.- Jó. Most mondd ezt fordítva! Jakabka hallgat.- Szamár vagy, hát kilenc- venhárom! Móricka, te is mondj egy kétjegyű számot!- Rajtam nem fog ki, tanár bácsi - feleli elszántan a gyerek. - Harminchárom! Busz A részeg felszáll a buszra, és leül az egyik ülésre. A mellette helyet foglaló idős néni rosszallóan végigméri, majd megszólal:- Fiam, te a legjobb úton haladsz a pokolba! A részeg felugrik: - Már megint rossz buszra szálltam?! Sebészeten- Doktor úr, ha leveszi a gipszet a kezemről, tudok majd zongorázni?- Persze.- Az jó, mert eddig nem tudtam. KÉPVISELŐI FOOADOÖRA Suchman Tamás államtitkár, országgyűlési képviselő (MSZP) április 23-án, szombaton 8 órától Marcaliban az MSZP-irodá- ban (Rákóczi u. 16.), 9.30 órától Kelevízen, 10.30 órától Gadány- ban (a kultúrházban), 11.15 órától Szenyérben képviselői fogadóórát tart a polgármesteri hivatalban. CS1KY GERGELY SZÍNHÁZ 19.00 VESZETT FEJSZE Csiky bérlet BEMUTATÓ; 19.30 PARAVARIETÉ Stúdióelőadás UPC Direct 150 Ft-tól. Tel.: 20- 824-3606. *i5326r Somogyi Hírlap Klad)a az Axel Sprlngar-Magyarország Ml Somogy Mogyel Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: VARGA OTTÓ Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, GÁLDONYI MAGDOLNA, TAKÁCS ZOLTÁN Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 Siófoki iroda: 8600 Siófok, Hock János köz 2., I. em. Telefon: 84/311-668, telefax: 84/510-117. Hirdetésfelvétel: Siófok, Fő u. 55. Tel.: 84/310-861. Fax: 84/510-096 Készült: Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Tetelon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE. • ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyaror- szág Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSOHÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁTORFI GÁBOR Telefon: 82/528-120, fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. TeL: 82/528-120, telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra, e-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetés díja: 1 hónapra 1550 Ft, negyed évre 4650 Ft, fél évre 9300 Ft, egy évre 18 600 Ft Hirdetés: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, te- lefonon, sms-ben, interneten, amailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft, Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról, céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. HÉTVÉGÉN FELMELEGEDÉS reggeli l*®n»érséklet + déli felhőzet .Siéfok •Fonyód .Tab aáj? 'Ű -JSfai— Csurgó- ”3 Nagyatád ' 15* « Somogy megyében ma reggel néhol fagy. Napközben de- rűs, száraz, kellemes, de kissé hűvös idő lesz. Továbbra is élénk északi szél fúj. A jellemző hőmérséklet délutánra vízhőmérséklet 10, szombat reggelre +4 fok köré várható. Ouna 11-12 cC A legvalószínűbb folytatás címszavakban: jjgjj gin % hétvégén jelentős melegedés, változóan napos-felhős idő, Balaton 11 "C vasárnap délután kisebb esők, VelenceMó 12 :‘C hétfőn ismét nagy eső, Fertő 10 °C kedd déltől csütörtökig száraz időszak. Tísza-tó 12 ‘C Orvosmeteorológia: melegfronti hatás. _ . Közlekedés-meteorológia: az utak egy részén sok a sár. tengere* Óvatosan vezessenek! Antalya 18 C Az előrejelzés bizonytalansága: .hétfőig KICSI” 8101000 További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján Costa Brava 14 C ( http://wap.t-zones.hu ).