Somogyi Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-10 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 15. szám
4 Közélet, gazdaság, politika 2005. április 10., vasárnap Nyakunkon a kasztrendszer Negyvenezret költünk különórákr BUZASNE PUTZ ERZSÉBET mérnök f ' , BODOR igazgató- Ha azt akarjuk, hogy gyermekeink valamire vigyék, akkor bizony áldozni kell rájuk. A két lányomra havonta legalább negyvenezer forintot költők különóráikra, Diána most érettségizik, ő angol- és matektanárhoz jár, a nyolcéves Teodóra pedig zenét tanul. áfWfc kunfalvi GÁBOR f marketingigazgató- Elindítani a legnehezebb a gyerekeket. A lányom három hónapig Barcelonában tanult, ami hat-nyolcszázezer forintba került nekünk, mint ahogy a fiam németországi nyelvtaníttatása is. De minőségi ugrást tapasztaltunk, mikor hazajöttek.- Rengeteget foglalkoztam a gyermekeimmel, például hordtam haza a szakkönyveket, az sem volt olcsó, de megérte. Judit lányom most adta be a diplomamunkát a bölcsészkaron, Balázs fiam pedig szeptembertől Angliában folytatja a közgazdasági egyetemet. Még a munkanélküliség is öröklődik, s a munkáscsaládokból ma már egyre ritkábban mennek egyetemre, s A DIPLOMÁS SZÜLŐK GYEREKEI TANULNAK TOVÁBB. Egy KSH-felmérés kiderítette: nálunk is kiépült a kasztrendszer! A gazdaságkutató arra volt kíváncsi, hogyan határozza meg a családi háttér az iskolai végzettséget, az iskolatípusok közötti választást és mindezek következményeként a munkaerőpiaci szereplést. „A 20-25 év közötti fiatalok mintha egészen más világban élnének, attól függően, hogy a szülőknek van-e munkájuk vagy sem. Ez a szakadék az elmúlt időszakban még mélyült is” - olvasható a vizsgálati anyagban. Hankiss Elemér szociológust nem lepte meg különösebben a Központi Statisztikai Hivatal jelentése. Mint mondja, kollégája, Andorka Rudolf már húsz éve jelezte: megállt a mobilitás a magyar társadalmon belül, vagyis egyre kisebb az esély a kitörésre, a társadalmi ranglétrán való feljebb kapaszkodásra.- Bölcs kormányunk nem volt az elmúlt 25 évben, így a helyzet azóta elmérgesedett, rosszabbodott - említi a szociológus, aki szerint a rendszerváltás szent ügye is „kisiklott”. - 1989 után lényegében burzsoá forradalom játszódott le. Keveseknek kedvezett a nagy forduAz átlagnál jóval kisebb az aránya a betanított vagy segédmunkás családból származó gyerekeknek az érettségit adó középiskolákban, míg a legelőnyösebb helyzetű családokban nevelkedő gyerekek esélye a gimnáziumi tanulmányokra az átlag nyolcszorosa. lat. A politikai vezetők a szerencsések közt tudhatják magukat, velük együtt jutottak révbe a korábban is a tulajdonosi körbe tartozó s a privatizációt ügyesen meglovagoló vörös és zöld bárók. A mozgékony, hiperaktív menedzserréteg szintén nyert az ügyön. De mi van a többiekkel? - tudakolja Hankiss Elemér. A politikusok mellett a kialakult helyzetért az értelmiség is felelős, ugyanis évek óta csak szövegelnek, ahelyett, hogy a megoldáson töprengnének. Hankiss szerint pedig lenne kiút, de a mélypontról való elrugaszkodáshoz végre számos húsba vágó kérdést illene rendbe tenni. Mindenekelőtt az oktatásügyet. A szociológus tisztességes oktatási reformot sürget. Pozsgay Imre, úgy is mint egykori kultuszminiszter, de úgy is mint a frissen verbuvált Nemzeti Konzultációs Testület tagja, megerősíti: oktatás területén szinte általános a minőségromlás. - Az iskolafejlesztési programoknak praktikussá kellene válniuk, de a személyiségnek is nagyobb teret illene adni - sumSzabó Lászlóné és Krisztina lánya is fodrász Budapesten. Dinasztiaépítés vagy kényszermegoldás? mázza. Hankiss szerint az előrelépéshez a szegény gyerekeket segítő ösztöndíjrendszerre is nagy szükség lenne, emellett fontos, hogy a nagy sokára beindított kollégiumépítési program és a Fészekrakóprogram se kapjon gellert. Egy lapunknak nyilatkozó, de neve elhallgatását kérő tanár állítja: egy átlagos iskolába már az iskolába való felvételkor úgy érkeznek a diákok, hogy eleve tudható, melyik társadalmi osztályt képviselik. Helyesebben, olyan családból jönnek, ahol még van fedezet a tanulmányaikra. A többiek (egyre többen) nincsenek a jelenkori viszonyok között kiváltságosnak tetsző helyzetben. Ők rendszerint korán munkába állnak és messze nem a képességeikkel szinkronban lévő feladatokra találnak. Idővel a reményüket vesztik, s még azok is, akik ambíciókkal rendelkeztek, csupán az éhbér megszerzéséhez szükséges egyéni technikákat fejlesztgetik, s nem törődnek többé a képzéssel, az iskolával, a jövővel... Thoma László amondó: a magyar társadalom jelentős része nemcsak anyagi értelemben, de kulturálisan is lemaradt, megfosztottnak mondható. Ez pedig tovább mélyíti a szakadékot a polgárok között. Ráadásul a Hankiss által már szóba hozott rendszerváltás is kíméletlenre sikeredett, s azóta is folytatódik a negatív széria. - A „régi” szegényekhez időközben csatlakoztak az újak, a rendszerváltás vesztesei és az uniós csatlakozáson rajtavesztő fiatalok. Nagy a baj, s mindezért a tudatlan és cinikus politika a hibás - jegyzi meg a szociológus. A kutatók szerint a jövedelemkülönbség az iskolából már kikerültek álláshoz jutási esélyeiben is drámai különbségeket mutat. A 15-19 évesek korcsoportjában a jövedelmi skála alsó szélén lévőknek kamasz- korban már kevesebb mint háromnegyede jár iskolába, míg a felső tizedbe tartózó gyerekek alig több mint öt százaléka kiesik a tudás „gépezetéből”. A 20-25 évesek között még egyértelműbb a szakadék: 2001-ben a legszegényebb családok gyerekeinek több mint fele volt munka nélkül, míg a jövedelmi skála tetején lévő családoknál a nem tanulók és nem is dolgozók aránya csupán 6,7 százalékot tett ki. Meglehet, kasztokra szakadtunk... Szabó Zoltán Attila Hankiss Elemér szerint az előrelépéshez a szegény gyerekeket segítő ösztöndíjrendszerre is nagy szükség lenne Kilistázták a neten a zsidóságot is Újabb lista került az internetre, ezúttal azonban nem az ügynökökről vagy a melegekről barkácsolt névsort olvashat a háló „népe”, hanem egy SPECIÁLIS KERESŐPROGRAM révén azt tudhatja meg: ki zsidó és ki nem? N apok óta folyik a találgatás: ki vagy kik állhatnak a provokáció mögött? Természetesen az is vita tárgya: a listán szereplőkről hogyan szereztek információkat s azok helytállóak-e? Minderről sajátos válasz olvasható az „Internet Zsidó Database” ötletgazdáit rejtegető Matula Magazinban. A honlap nyúlfarknyi bevezetőjében kijelentik: az minősül zsidónak, aki szerintük az! - Sajnos, ezek a mai közállapotok - summázza Iványi Gábor metodista lelkész. A Wesley János Lelkészképző Főiskola főigazgatója nem titkolja, szerinte ez egy szégyenletes akció, ám nem bűncselekmény, vagyis azoknak nem ad igazat, akik így vagy úgy megint a világháló megregulázására, valamiféle cenzúrázására szólítanak fel. A listán szereplő zenész, Bródy János sem híve a tiltásnak, úgy gondolja, az adatbázis puszta gúnyolódás, idióta- ság, semmi több. - Egy percig sem veszem magamra - erősíti meg. Kardos Péter főrabbi, a zuglói zsidó közösség lelkipásztora kritikusabb. Miután kérésünkre megtekintette az adatbázist, arra jutott: ami ott látható, színtiszta rasszizmus. - Ha ez egy zsidó kezdeményezés lenne, én még akkor is rasszistának és szégyenletesnek tartanám. Persze, fogalmam sincs, kik állnak a dolog mögött. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az „Internet Zsidó Database” túl szelíd ahhoz, hogy szélsőjobb csoport jegyezze, attól tartok, inkább egy agyament alak vagy szervezet sajátos mutatványa. K. P. egyébként a saját nevét így írta be a keresőbe: „Kardos Péter rabbi”. Pillanatok múlva igencsak meglepő eredményt „dobott” ki magából a számítógép. A program szerint ő nem is zsidó. Ezen persze a főrabbi maga is jót derült. Mint ahogy azon is, hogy a nyilvánvalóan csak bizonyos közéleti személyiségekre fókuszáló weboldal készítői elfelejtették karto- tékolni a filozofikus filmjeiben épp a saját zsidóságán mulató Woody Allent. Havas Henrik, reggeli magazinműsor, a Mokka műsorvezetőiéként az adás alatt még csak egy semmitmondó reakciót tudott kipréselni a rendszergazdától. A VR is így járt, megkeresésünkre ez a válasz érkezett e-mailen: „Mi nem igazán szeretnénk, hogy a Vasárnapi Reggel foglalkozzon velünk, úgyhogy inkább elállnánk a megnyilvánulástól. Üdv, Matula Magazin.” A műsor után azonban egy ismeretlen közölte Havassal, hogy az „Internet Zsidó Database” „Mi legyen azzal, aki Latin- Amerikában született félig magyarnak, félig spanyolnak, félig katolikusnak és félig zsidónak, és mégis egészen kommunistának nevelték?” - tudakolta egy chatelő - Chico néven - a világhálón. Válaszra mindeddig hiába várt. gazdái maguk is zsidó származásúak; olyan fiatalok, akik így kívánják illusztrálni, jelezni: milyen idióta világban élünk. - Polgárpukkasztásról van szó, de úgy érzem, a „szerzők” rossz utat választottak - teszi hozzá H. H. Bródy pedig megjegyzi: azért, hogy idáig jutottunk, mindkét fél nagyban felelős. És ebben az esetben nemcsak a politikai barikád ellenkező oldalain ügyeskedőket okolja, magukat az érintetteket is. Iványi viszont a konzervatív politikusok felelősségéről beszél. - Ahogy a választások közelegnek, egyre inkább napirendre kerül a zsidókérdés - jövendöli a lelkész. A főrabbi abszolút pesszimista a jövőt illetően, úgy érzi ugyanis, hogy az antiszemitizmustól sokáig nem szabadul még meg az emberiség. - Talán majd az unokáink unokáinak sikerül túllépniük a témán, ám addig aligha hiszem, hogy sikerülne visszaszorítani a szellemet a palackba. Paradox módon, az elmúlt évtizedekben II. János Pál pápa tett a legtöbbet a zsidóságért - ismeri el. Kardos emlékeztet rá, hogy a pénteken eltemetett szent ember 1991-ben, éppen Magyarországon járva jelentette ki: „az antiszemitizmus Isten és Ember ellen való bűn”. A főrabbi abban bízik hogy a most emberek milliói által megsüvegelt és gyászolt egyházfő példája talán megmarad a hívek emlékeztében. Sz. Z. A. IZst® The Internet Zsidó Database'** J-------------------------- ~ Mthat j wo ody allén nem zsidó. &jt6L$aLí&&g£l Teszteltük az említett oldalt, és vizsgálódásunk során kiderült: a szerkesztőknek pusztán a zavarkeltés járhatott a fejében, amikor kidolgozták a keresőprogramot. A http://rpatula.hu/izsdb/ ablakába ugyanis nemcsak olyan személyek nevét írtuk be, akikkel valóban számolhattak a weblap üzemeltetői, hanem nemzetközi sztárokkal, sőt mesehősökkel is próbálkoztunk, így kiderült például, hogy az inkog- nitójukat gondosan őrző, a bátorsággal minden bizonnyal hadilábon álló provokátorok úgy értesültek, hogy: „hamupipőke nem zsidó”, mint ahogy Marilyn Monroe vagy Torgyán József sem. Ugyanakkor Pető Iván és Deutsch Tamás, Presser Gábor, Szabad György vagy Bajor Imre származása szerintük nem tűrhet vitát. S hogy a teljes képtelenségek közül még idemásoljunk kettőt: az „Internet Zsidó Database” keresőjében a következőket láttuk: „Charlie angyalai nem zsidó", „spice girls nem zsidó.” No comment.