Somogyi Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-07 / 80. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. ÁPRILIS 7., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KORKÉP Sötétbe küldik az adósokat szolgáltatás Kizárják a nem fizető ügyfelet Szegediék másfél hónapja áram nélkül élnek. Az élelmiszert a szomszédok és rokonok hűtőszekrényében tartják, esténként pedig korán ágyba bújnak, mivel nincs tévé és nincs világítás. Lavórban melegítenek vizet és abban mosdanak, mert áram nélkül a villanybojler sem működik. Az asszony a hétéves fiát hetente egyszer leviszi a babócsai fedett strandra, ott alaposan megfürdeti. Negyvenötezer forinttal tartoznak a szolgáltatónak. Nagy László- Télen a férjem munka nélkül maradt. A fűtés előbbrevaló volt, mint a villanyszámla - mondta Szegedi Józsefné. - Ma már a férjem ismét dolgozik, tudnánk törleszteni. Kértük a szolgáltatót, hogy részletekben fizethessünk. Nem engedték, ehelyett jöttek és kikapcsolták az áramot. Most úgy élünk, mint az őseink a múlt században. Tanácstalanok vagyunk, még soha nem voltunk hasonló helyzetben. A visszakötés költségével együtt már 63 ezer forintot kellene befizetniük egy összegben. Erre már végképp képtelenek. Nem értik, hogy miért nem lehet egy kicsit megértőbb a szolgáltató, hiszen ők fizetni akarnak. Szegediné azt mondta: rajtuk kívül még 4-5 család jár hasonló cipőben Babó- t csán és a szomszédos So- mogyaracson. Kalányos István, a cigányönkormányzat elnöke ennél többről is tud, mint mondja: újabb kikapcsolásokra is számít. - Az év végi villanyszámlák megérkezése után legalább ötvenen kerestek meg azzal: segítsünk elérni, hogy részletben fizethessenek. Olyan összegeket kellene feladniuk, amit képtelenek a szűk családi költségvetégálati Mire elegendő lkWh, azaz 26.80 forint*- áfa? 1 ebéd megfőzésére 4 tagú családnak. 1 napi hűtésre a hűtőszekrényben 10 óra világításra 100 W-os lámpával 3 órás vasalásra 1 kg ruha kimosására mosógépben 11 óra tévénézésre 4 szoba kiporszívózására négy alkalommal Üvegre festik a környező világot Horváth Zsolt A Közoktatási közalapítvány pályázatán kistérségi üvegfestőversenyre kapott támogatást a somogyszili iskola. Béldi Csa- báné, az általános iskola igazgatója elmondta: az intézmény 60 tanulójának többsége hátrányos helyzetű, akik még a község határán kívülre is ritkán tették a lábukat. Ennek ellenére a rajz-, mesemondó és közlekedési versenyeken szép eredményekkel büszkélkedhetnek. A gyermekek tehetségüket pedig különféle kézműves foglalkozásokon is kamatoztathatják, amelynek nagy hagyománya van Somogyszilben. Tavaszi nagytakarítás a somogyi erdőkben F. Szarka Ágnes A hét végén erdőtakarítási akciót szervez a települési és a megyei önkormányzattal karöltve a somogyi vadászok szövetsége. A tavalyi takarításkor mintegy négyszázötven-ötszáz köbméter hulladéktól szabadították meg az erdők alját, beállókat, rézsüket, ligeteket.- Ha csatlakoztunk Európához, akkor az ő útjukat kell járni. Küzdünk a tisztább Somo- gyért. A településekről általában ingyenesen elszállítják a szemetet, mégis jobban esik egyeseknek a szabadban megszabadulni tőle. Komolyabb büntetést kellene kiszabni a szemetelőkre, annak talán lenne visszatartó ereje - mondta Diviánszki János, a szövetség megyei elnöke (képünkön). Az akcióban számítanak a civil szervezetek tagjaira, az iskolásokra és a vadászatra jogosultakra is. A vadásztársaságok egy részénél már beszerezték a műanyag zsákokat, és erőgép is rendelkezésre áll. sekből. Régen fizethettek részletben, volt méltányosság. Most miért nincs kegyelem a szegénynek? Miért jó a szolgáltatónak, ha előfizetőket veszít el?- Ma is van részletfizetési lehetőség, az esetek többségében meg is adjuk - állította Krommel Béla, az Eon pécsi igazgatóságának ügyfélszol- vezetője. - A fogyasztónak kell kérnie, és egyedi elbírálás után kaphatja meg. Egyedül akkor nem engedjük meg a részletfizetést, ha az ügyfél korábban már visszaélt ezzel a lehetőséggel. Ha itt ez nem áll fenn, akkor megkaphatják. Egyébként alapítványi és ön- kormányzati segítséghez is juthat a bajba került fogyasztó. A kikötés sem derült égből érkezik: hatvannapi türelmi idő és felszólító levelek előzik meg. Az év végi számlákról az áramszolgáltató munkatársa elmondta: azok két esetben lehetnek nagy összegűek: ha hirtelen megnőtt a fogyasztás vagy ha év közben a fogyasztó kéri, hogy alacsonyabb átalányt fizethessen. Azonban ebben a helyzetben is lehetőségük van a fogyasztóknak részletfizetésre. Iható vízre vágynak Várdán Horváth Zs. Az ivóvíz minősége és a szennyvízszámlázás átláthatatlansága volt a két fő téma a tegnapi vár- dai közmeghallgatáson. A kérdésekre a DRV Rt. képviselője és a Somogyvíz Kft. igazgatója válaszolt. Drága és rossz minőségű a várdai víz - így összegezte a hozzászólásokat Varga András polgármester. A falu két kútja meleg és magas ammónia- tartalmú vizet ad, amibe a tisztítás során sok kémiai adalék kerül. Sok panasz hangzott el a 2003-ban átadott szennyvízcsatorna-hálózatra is. ígéretet kaptak a falu lakói, hogy a gondokat orvosolja a szolgáltató. Káros mellékhatások a betegségiparban orvoslás Megdöbbentő kutatások (Folytatás az 1. oldalról) Könyvem tele van tényekkel, nem az én véleményemet tükrözi, tudományos bizonyítékokra épül, mondta Lenkei Gábor (képünkön). Munkája során ébredt rá: több ezer százalékos haszonnal értékesített pirulákat diktálnak belénk, melyeknek hatékonysága megkérdőjelezhető. A hiperaktivitás kezelésére létezik olyan szer, melyet 8 millió gyermek szed, ez módosított kokaint tartalmaz. Elgondolkodtató, hogy bizonyos rák elleni Vitaminnal a rák ellen Számos betegség, így a rák is vitaminok és mikroelemek hiányára vezethető vissza Lenkei szerint A tápanyagokban szegény, ám génmanipulált élelmiszerekben és adalékanyagokban bő étrend a legtöbb szív-, érrendszeri és daganatos megbetegedés okozója. Ezt támasztja alá Márai Géza kutatása: a professzor egyebek mellett kimutatta, a káposzta és a tej vitamintartalmának 95 százalékát elveszítette 1966 óta. készítmények mellékhatásai között szerepel: rákot okoz. Akad olyan kedélyjavító, amely hirtelen halálhoz vezethet. Azt mondja: ne csodálkozzunk, hogy ezekkel nem találkozhatunk a tájékoztatón. Az orvosok nem azt a leírást kapják a szerekről, amit a beteg.- Hogy hosszas gyógyszerkezelésre szoruljunk, a gyártók érdeke - véli Lenkei. Természetesen a másik oldal álláspontjára is kíváncsiak voltunk. Elsőként egy orvoslátogató utasította vissza a nyilatkozatot, majd három gyógyszer- gyárat kerestünk meg kérdéseinkkel. Az illetékesek nem voltak elérhetők, illetve nem érezték illetékesnek magukat, és a gyártók országos képviseletéhez irányítottak. Búzás László, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnöke azonban nem kívánt nyilatkozni. Áltitása szerint nem találkozott még a könyvvel. Az írást Lenkei Gábor a gyártók mellett a szövetségnek is elküldte. SOMOGYBÁN A-TOL Z-IG BalatOüfÖldvár Egy nap két előadásnak is helyet adott a közösségi ház. Az elsőt Berkesné Hegedűs Márta, az intézmény igazgatója tartotta Illem, etikett, protokoll címmel a nyugdíjasok felkérésére, a másikat a helyi általános iskola szervezésében Szalai Katalin szakpszichológus, közoktatási szakértő, (kz) Balatonföldvár Háromszázezer forintba került a szabálytalan gázvezeték kicserélése a Ránki György zeneiskola próbatermének létesítésekor, s további százharmincezer forintra van szükség egy korszerűbb kazán elhelyezéséhez. A többletköltség a fűtésszámlábán valószínűleg megtakarításként fog jelentkezni. (ca) Kadarkút A Jálics Ernő Általános és Vendéglátó-ipari Szakképző iskola egyben művészeti iskola is. Kétszáznál több gyermek vagy társas- vagy néptáncképzésben vesz részt, illetve zenét vagy képzőművészetet tanul. Az iskola folyosóin a diákok munkáiból rendeztek állandó kiállítást: kisplasztikák, textilképek és festmények teszik barátságosabbá az épületet, (av) Marcali a Feng Shui, az élet show- ja című országos sorozat újabb előadását tartották meg a marcali kulturális központban. A beszélgetésen az egészség és az élettér kapcsolatának összefüggéseit elemezték. (ve) Memye A matematikai, természet- ismereti, történelem- és német- tudáspróba-lapok kitöltésével megkezdődött az iskola tanulmányi versenye. Csizrfiadiáné Tóth Éva igazgató elmondta: a felsősök még helyesírásból, földrajzból és kémiából is összemérik tudásukat, az alsó sok pedig szépírásból, versmondásból és helyesírásból. A legjobbakat a papírgyűjtésért kapott pénzből díjazza a diákönkormányzat. (hzs) Porrogszentpál A falu szélétől a porrogi útig építenek járdát a barcsi Premill Kft. emberei. Ha elkészülnek ezzel a körülbelül kétszáz méter hosszú szakasszal, a temetőhöz vezető utat is leaszfaltozzák, (av) Toponár Hat és fél ezer hektáron vetnek tavaszi növényeket Somogybán, eddig 4250 hektáron fejezték : be a munkálatokat. A rossz időjárás miatt ugyanis három hetet késnek a munkálatok, a készültség pillanatnyilag 65 százalék. A megyei földművelésügyi hivatal tegnap arról tájékoztatott: a magborsó több mint felét, a cukorrépa egyharma- dát vetették el. Több mint hatezer hektáron végezték el a tavaszi gyomirtást, (hm) Zamárdi Már negyedik éve szervez erdélyi kirándulást a zamárdiaknak a közösségi ház. A májusi útra például már minden hely elkelt. A 40- tagú csoport egy hét alatt fölkeresi Erdély több települését, és részt vesz a csíksomlyói búcsún is. (kz) Mondjon véleményt! Megoszlanak a vélemények a klasszikus és a természetes gyógymódok hatásairól. Tény, hogy egyre többen igyekeznek az egészséges táplálkozás, életmód és egészségmegőrzés felé fordulni. Somogybán is foglalkoznak biotermékek előállításával, illetve több helyen találkozhatunk a különféle természetes gyógymódokat kínáló rendelőkkel. Ön melyik gyógymódra esküszik? Hívja a 06-81/603-503-as telefonszámot és nÉSljfc nyomja meg az 1-es gombot, ha úgy gondolja, | hogy kizárólag a klasszikus orvoslásra bízza a * gyógyulását. Hívja a 06-81/603-503-as telefonszámot és jf% ' nyomja meg a 2-es gombot, ha úgy gondolja, hogy V: jF csak a természetes gyógymódokat szabad alkal- mm mazni. Hívja a 06-81/603-503-as telefonszámot és #1 nyomja meg a 3-as gombot, ha úgy gondolja, hogy nem szabad elfordulni a klasszikus orvoslástól, de w érdemes alkalmazni a természetes gyógymódokat is. A SZAVAZÁS MENETE: a felsorolt telefonszámot kell felhívni, majd a kapcsolás után a megfelelő gomb megnyomásával rögzítjük a szavazatát. Egy hívás egy szavazatot jelent. A T-Mobile emelt díjas szolgáltatásának ára: 240 Forint + áfa/ hívás. A telefonszámok 2005. április 9-én éjfélig hívhatók.