Somogyi Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-30 / 73. szám

6 HAZAI TÜKÖR SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁRCIUS 30., SZERDA Ne csak hóolvadáskor figyeljünk a folyóinkra LACZ1 ZOLTÁN bár egyes hírforrások szerint elmúlt az árvízveszély, erről szó sincs. Legalábbis a Tisza mentén. Ezt erősítette meg Gyurcsány Ferenc is, amikor tegnap látogatást tett az Országos Környezet- védelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóságon. A kor­mányfő úgy fogalmazott, hogy „a Tiszán még oda kell figyelni”. de még mennyire. A szőke folyó vízgyűjtőjén jelenleg több mint öt köbkilométer a hóban tárolt vízkészlet, amelyből négy az úgynevezett érzékeny zónában található, azaz 1500 méter ma­gasságig. Innen pillanatok alatt elindulnak az árhullámok. Annak megértésére, hogy mekkora mennyiségű vízzel is van dolgunk, elég néhány számítást elvégezni. Ha másodpercen­ként 2200 köbmétert szállít a folyó - ami bizony elég tekinté­lyes vízhozamnak számít -, akkor a mostani hókészletből szár­mazó víz 22 nap alatt vonul le. ráadásul meglehetőseh magas, kilenc méter feletti vízállással, ami bizony embert és gátat egyaránt próbára tesz. És akkor még nem vettük figyelembe az esetleges csapadékos időjárást, amely kritikus helyzetet is teremthet. A Tisza mentén élők elé­gedetten nyugtázhatják, hogy a miniszterelnök szerint is figyel­ni kell a folyóra. De úgy gondolják, hogy nem csupán ilyenkor, hóolvadás idején. A politikusok ugyanis öt esztendeje ígérik az árvízbiztonság javítására kidolgozott Vásárhelyi-terv megvaló­sítását. Ám eddig lényegében egyetlenegy kapavágás sem tör­tént az árapasztó tározók leendő helyén. Gyurcsány nem kívánja Lamperth felmentését KEZDEMÉNYE­ZNE a minisz­terelnök a belügyminisz­ter felmenté­sét, mivel I Lamperth Mónika férjéről kompromittá­ló fényképek jelentek meg - kérdezte répássy Róbert (Fidesz) tegnap az Ország- gyűlésben. Gyurcsány Ferenc kormányfő válaszában közöl­te: nem kezdeményezi a fel­mentést, mivel nem elegendő bizonyíték egy fogadáson való részvétel. Mint mondta, sokkal elgondolkodtatóbb, hogy a Fidesz frakcióvezetője találkozott Kulcsár Attilával. A kormányfő véleménye egy esetleges árvízről AZ ORSZÁG FELKÉSZÜLT egy esetleges árvízre - jelentette ki Gyurcsány Ferenc minisz­terelnök. Elmondta: a Dunán a közvetlen árvízveszély „szé­pen lassan elmúlik, ám a Ti­szán még oda kell figyelni”. Persányi Miklós környezet- védelmi és vízügyi miniszter hozzátette: a következő 1-2 hétben nem kell komoly ár­hullámtól tartani, ám a Tisza vízgyűjtőjén még 1,5-2 hónap kell a hó elolvadásához. Bokros Lajos nem vette át a március 15-i kitüntetést bokros lajos volt pénzügy- miniszter tegnap közölte: nem vette át a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából neki-adományozott kitünte­tést. Azt kifogásolta, hogy az indoklásban nem szerepel pénzügyminiszteri tevékeny­sége. - Ha még most is szé­gyellik a nevéhez köthető csomagot - mondta -, akkor nem bevezetésének tizedik évfordulóján kellett volna őt kitüntetésre felterjeszteni. Glatz: hazánk elvesztette az uniós csatlakozást magyar- ország az európai uniós csatla­kozást elvesz­tette, ennek elsősorban politikai okai vannak - jelen­tette ki glatz ferenc tegnap. „A Kádár-rendszer bukásá­hoz képest rosszabb pozíció­ban vagyunk most Európá-, bán, 15 év után” - mondta az akadémikus. Hozzátette: ez nem pártpolitika, nem ideo­lógia, hanem tények kérdése. Lendvai szerint képesek megegyezni az SZDSZ-szel Elhunyt Losonczi Pál, az állampárt politikusa elhunyt Losonczi Pál, az egykori állampárt elnöki tanácsának el­nöke. A politikus 86. életévében, március 28-án, az esti órák- j bán halt meg a ka­posvári kórházban - közölte Gyenesei István, a Somogy Me­gyei Közgyűlés elnöke tegnap. Losonczi Pál nyugdíjba vonulását követően a közélettől visszavonultan, szülő­városában, Barcson élt Temetése április 1-jén lesz a barcsi, Béke utcai temetőben. lendvai ildikő, a Magyar Szocialista Párt frakció- vezetője egyáltalán nem tart attól, hogy pártja nem lesz majd képes megállapodni koalí­ciós partnerével a | köztársasági elnök í személyéről. „Nem f azt mondom, hogy nem keserves folya­mat fog odáig elve­zetni, (...) de a végén meglesz a közösen fel­vállalható és meg­szavazható jelölt (...) nagy és jelképes politi­kai vereség, hogyha a koalíció nem tudja a sa­vi ját köztársasági elnökét abba a bizonyos székbe : ültetni” - mondta 11 a politikus. Ha nem fúj szondát, ivott javaslat Bizonyára sokan vitatják majd Lamperth elképzelését Lamperth Mónika azt sze­retné, ha törvény monda­ná ki, hogy a mentelmi jog védelme alatt álló személynek is meg kell fújnia a szondát. Külön­ben ittasnak nyilváníthat­ják a nem fújó honatyát. Körmendi Gábor Az utóbbi időben a parlamenti képviselők körében tombol „az akkor sem fújunk a szondába, ha kéne” mozgalom. Néhány politi­kus mentelmi joga mögé bújva próbál egyenlőbbnek tűnni az egyenlőknél a közúti ellenőrzések során. A belügyminiszter, észlel­ve, hogy még pártján belül sincs egységes álláspont a fújni vagy nem fújni ügyében, döntött. Kéré­sére három tervezetet készítettek a szakértők, hogy kötelező le­gyen-e a mentelmi jog védelme alatt álló személyeknek belefúj­niuk a szondába. Lamperth Móni­ka azt szeretné, hogy mondja ki a törvény: a mentelmi jog védelme alatt álló személyeknek is meg kell fújniuk a szondát. Ha ezt megtagadná valaki, akkor jöhet a szankció. - Ha nem fújja meg, ak­kor úgy kell tekinteni, mintha az érintett személy véralkoholszint­je 0,8 ezreléknél magasabb lenne - mondta a belügyminiszter. Ez­után pedig a mentelmi bizottság megkezdené az ilyenkor szokásos eljárást. Utóbbi javaslatot ma tár­gyalja az Országgyűlés érintett bi­zottsága. Lamperth leszögezte: a tervezett szigorítás ellenére is lé­Az átlagpolgárnak nincs lehetősége arra, hogy a mentelmi jog mögé bújjon, így kerülve el a szondáztatást nyegesnek tartja, hogy „azok, akik mentelmi jogot élveznek, to­vábbra is nyomás és befolyásolás nélkül végezhessék munkáju­kat”. A Fidesz a légzésminta véte­lére alkalmas eszköz ügyében (ez a szonda hivatalos neve) nem kívánt nyilatkozni. A miniszter petárdaügyben be­jelentette, hogy a kormány elé vi­szi javaslatát. - Az úgynevezett durrogós, kizárólag hanghatást adó petárdákat tiltsák be - fogal­mazott. Álláspontját francia pél­dával indokolta. A galloknál a 161 decibelnél nagyobb hanghatást kiváltó petárdák be vannak tiltva. „Alantas támadás érte a férjemet" alantas támadás érte a férje­met - mondta a belügyminiszter annak kapcsán, hogy az egyik , napilap „közös koccintás" fotót | közölt ügyvéd férjéről és Kulcsár t Attiláról. Jegesy Andrásnak sem- | mi köze nincs a K&H bróker­ei ügyhöz - hangoztatta Lamperth. I Megjegyezte: a Fidesz már soka­dik alkalommal rágalmaz. Korábban Rogán Antal hozta szóba ezt az ügyet- Annak nem tulajdonítok jelen­tőséget, hogy ki kivel koccint- mondta a belügyminiszter. Békésben ittak és vezettek, Tolnában óvatosak voltak úton 54 ezer személyt ellenőriztek A húsvéti ünnepek alatti ellenőr­zés során Békés megyében „fog­ták el” a legtöbb ittas vezetőt a rendőrség munkatársai. Az Országos Rendőr-főkapi­tányság összesítése szerint az al­koholos befolyással közlekedők aránya a térségben ötször volt nagyobb az országos átlagnál. A legkevesebbet Tolnában ittak a sofőrök. Itt az 1741 ellenőrzött- ből mindössze négy esetében színeződött el a szonda. A me­gyékre lebontott statisztika sze­rint a legtöbbet Borsod-Abaúj- Zemplén megyében szondáztat- tak a rendőrök: 5889 esetben fú- jatták meg a szondát, és ebből 38 esetben volt ittas az ellenőr­zés alá vont személy. A legkeve­sebb ilyen ellenőrzésre Sza- bolcs-Szatmár-Beregben került sor, összesen 833 alkalommal. A hét végi fokozott ellenőrzés folyamán 54 ezer autóst állítot­tak meg a rendőrök, közülük mintegy 700 személy akadt fenn a rendőrség hálóján. Még mindig a pénzére vár néhány ezer gazdálkodó agráralku Késnek a feldolgozással Bár a megállapodásban rögzített határidő március 20-án lejárt, a gazdák egy része még mindig nem kapta meg a nekik járó tá­mogatást. Obreczán Ferenc, a Magyar Gazdakörök és Gazda­szövetkezetek Szövetségének fő­titkára közölte: információik sze­rint a 208 ezer igénylő közül ed­dig mintegy 195 ezer gazda ada­tait rögzítették. A főtitkár ugyan­akkor lapunknak elmondta: több olyan gazda is van, aki annak el­lenére nem kapta meg a pénzét, hogy az adatait már feldolgozták. Az érdekképviselet - betartva az egyezséget - nem szervez meg­mozdulásokat. A főtitkár el­mondta: a nyilvánosságon ke­resztül kívánják ellenőrizni az al­ku betartásának részleteit. A földművelési tárca tegnapi nyilatkozata szerint az érintet­tek 90 százaléka a hónap végéig megkapja járandóságát, április végéig pedig az igénylők 96 szá­zalékát fizetik ki. ■ T.G. POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK Tóth Gyula régi filmek megmentésén dolgozik TÓTH GYULA (57), az MSZP dombóvári országgyűlési képviselője a 70-es években kezdett amatőr filmeket készíteni. A régi tár­sakkal elhatározták, az alkotá­sokat digitalizálják, megmen­tik az utókornak. A közel het­ven film egy általános iskolá­ban hányódott, míg a takarító­nő ki nem dobta. A honatya most azon dolgozik, hogy a Magyar Televízióban is vetített darabokat az archívumból megszerezze, ha már az erede­tiek a kukában végezték, (tgy) Gór Nándor hátvédként is eredményes gólvágó volt GÚR NÁNDOR (47), az MSZP Borsod megyei országgyűlési képviselője életében a sport meg­határozó szerepet játszik. Bár jóval kevesebb időt tud fordí­tani a síelésre, a focira, mint szeretné. Miskolc legutóbbi old boys-bajnokságát minden­esetre megnyerte a csapata. A képviselő emeUett megkap­ta a legeredményesebb hátvéd címet is. A védekezőposzton elért huszonhárom góljával ugyanis egy csatár mögött má­sodik lett a góllövőlistán, (szs) . Imre Zsolt norvég hajón i zenélt négy esztendeig IMRE ZSOLT (43). Vác kör­nyékének fideszes or­szággyűlési képviselője a : _____________rendszerváltás : táján hivatásos zenészként jár- i ta Európát. Egy norvég komp- j hajón is gyakran dobolt, szaxo- : fonozott, klarinétozott, énekelt. : A képviselő hálát ad istennek, : hogy négy év muzsikálás után • hazatért, és eredeti szakmájá­: bán pedagógusként, majd poli- : tikusként folytatta pályáját. : A komphajó ugyanis leégett. • De Imre Zsolt akkor már nem : volt a fedélzetén, (szs) Kiss Attila meghitt órái egy Csenge nevű hölggyel KISS ATTILÁNAK (37), a Fidesz Hajdú-Bihar megyei ország- gyűlési kép­viselőjének szabad perceit egy Csenge nevű fiatal hölgy tölti ki. így hívják a honatya másfél éves kislányát A kicsi nagyon aktív és szókimondó. Nemrégiben édesapjával játszottak. Csenge nagyon jól érezte magát a ritkán látott családfővel. Annyira, hogy a gyerekszobába belépő anyuká­ját egy határozott mozdulattal kiküldte a konyhába. - Anya főz oda - tette hozzá, (szs)

Next

/
Thumbnails
Contents