Somogyi Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-27 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 13. szám

2005. március 27., vasárnap Közélet, politika, gazdaság 5 A z üzletember szerint a tőkemegmozgató ké­pesség a döntő. Az, hogy valaki egy-egy nagyobb projekthez milyen elő­kelő és gazdag külhoni társakat tud megnyerni. A példa: Dem- ján Sándor. Neki Palotás szerint nem először sikerült „össze­trombitálnia” a legjobb erőket. A Művészetek Palotája esetén például a cége tagadhatatlanul nagyot „dobott”, s máris itt a legfrissebb hír: megkezdődhet a TriGránit Fejlesztési Rt. egy- milliárd eurós bukaresti nagy- beruházása. Demjánék egy egész városrészt építenek fel majd Bukarestben. Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor is jól áll a hazai 1945 előtt mezőnyben, a magyar ipar Már nemcsak 30 százalékát borozik, de 25 család nemrég felvá­uralta, napja- sárolta a Dél­inkban ez már húst, most pe­nem alakulhat dig a Pick Szé­ki, igaz, a piac ged Rt. kerül­is jóval ki- hét a tulajdoná­sebb. Viszont ba. Sőt, Csányi a régióban tér- munkatársai jeszkedhetnek a Herz és a Za­a magyar tő- lahús helyzetét kések. is lázasan vizs­gálják, így nem kizárt, a bank­elnök újra bevásárol. Kovács Gábor Nyíregyházán épít üzemet, miközben az ő tulaj­donában van a Bakony Művek és az egyetlen magyar magán­kórház- Bár minimális az esélye, hogy előbb-utóbb a világ vezető pénzügyi hatalmává válunk, a régióban azért derekasan álljuk a sarat - erősíti meg Palotás. Csaba László közgazdász pesszimistább, szerinte a leg­gazdagabb magyarok valami­lyen módon még mindig kötőd­nek az államhoz. - Ezek az em­berek mind jól tudnak alkudoz­ni, üzletelni az állammal, meg­bízásokat, illetve támogatásokat kapnak. - Nálunk azonban szó sincs arról, hogy aki egyszer fel­került a leggazdagabbak közé, az máris hátradőlhet. A 100-as listák szereplőinek sincs bérelt helyük - rögzíti. A történész Ungváry Kriszti­án óva int a nemzeti karakterrel történő példálózástól. Mint mondja, tudomásul illene ven­ni, hogy Magyarország pici te­rület, így óriási multit aligha „szülhet”. - Nem állunk azon­ban rosszabbul, mint a szlová­kok vagy a románok. Márpedig ők a versenytársaink - figyel­meztet. Palotás is nyomatékosít- ja: hiba folyton a nagyhatal­makhoz mérni magunkat. - Az első számú amerikai vagyona körülbelül a nyolcszázszorosa a miénkének, de mit számít ez? - tudakolja. Ungváry történelmi példával szolgál. Megjegyzi, hogy még az 1945 előtti Ma­gyarországot sem szabad a ma­ival összevetni. - Akkoriban ugyanis nagyon komoly tőke­koncentráció volt itt, ám a ma­gyar ipar 30 százalékát 25 csa­lád uralta. Napjainkban sokkal nagyobb az esély a feljebb kerü­lésre, igaz, a piac jóval kisebb - summázza. A történész ugyan­akkor állítja: a magyar gazda­gok előbb-utóbb jó nemzetközi pozíciókra tehetnek szert, hi­szen előnyben vannak például a szomszédos Romániával szem­ben. Arrafelé ugyanis nem volt divat a GMK, míg mifelénk igen, s a késő kádári korszak maszekolása egyfajta előiskolá- ja volt a kapitalizmusnak. Volt tehát időnk a felkészülésre, ami napjainkban kamatozik. Mára kétségtelenül kialakult egy befolyásos, üzleti értelem­ben is ütőképes elit, a baj csak az velük, hogy kevesen vannak. Elég csak átfutni a TOP 100-as listát és érezhető, hogy valódi mecénásból, olyan pénzembe­rekből, akik már túl vannak a felhalmozás, a minden áron va­ló gyűjtögetés korszakán, alig- alig találunk. A már emlegetett Demján és Csányi eljutott ide, s velük tart Kovács Gábor, a Ban­kár Holding dirigense. Ő még a családjait, a barátait is meglep­te, amikor 3 milliárd forintos művészeti alapítványt hívott életre. A bázis, a Kogart-ház a Fiatal Művészek Klubjának romjaira épült az Andrássy úton, s ma már a legendás előd útját járja, emellett a művésze­ket rendszeresen segítik. Dem­ján pedig már jó ideje létreho­zott egy saját képzőművészeti gyűjteményt és a Príma Pri- missima-díj ugyancsak az ő csemetéje. Szabó Zoltán Attila Csányi Sándor kottás szerepet visz, miközben egy közép-euró­pai nagybankot vezet, a magán­vagyona is ávről évre gyarapodik egy ú|abb élelmi- szeripari céggel A pénzükét nem irigylem FARKAS RENATA asszisztens- Természetesen sokat haltok az ismertebb nagyvállalkozókról, főleg amikor jótékonykodnak. Mostanában talán Demján Sán­dor neve forgott a legtöbbet, nemcsak egy kulturális díjjal, ha­nem a Művészetek Palotájával kapcsolatban is. Biztos vagyok benne, hogy maradandót alko­tott, és kíváncsi vagyok, mivel lep meg még bennünket. TRAORE TINA diák- Csak a tévéből ismerem a ma­gyarországi nagytőkéseket, akik mindig valami meghökkentővel rukkolnak elő. Irigylésre méltó néhányuk teljesítménye, hogy ilyen rövid idő alatt fejlődtek naggyá. A pénzüket viszont nem irigylem tőlük. A családjuk bizo­nyára felcserélne néhány millió forintot azért, ha több időt tölt- hetnének együtt. Messze még a Wall Street Mit ér ma egy magyar tőkés? Palotás János rögtön figyelmeztet: itt­hon folyton a magánvagyont méricskélik, holott a siker mércéje nem is ez. Igaz, csak néhány magyar tőkés van már túl a gyűjtögetésen. FONTOS MONDAT Kis Zoltán, az SZDSZ ügyvivője „Kóczián Tivadar bácsinak nem annyira fontosak a melegek jogai. Neki az a problémája, hogy ott a fa­luban változatlanul legyenek üdülők, nyaralók, akiknek a házán meg kell csinálni az ablakkeretet, és hogy a dinnyének legyen piaca.” Dobrovits Mihály publicista „Van valami bicskanyitogató abban, ha egy magyar- országi politikust megpróbálnak Romániában úgyne­vezett kisebbségi magyarok kizavarni egy, a magyar állam által, a magyar adófizetők pénzén fenntartott intézményből.” Széles Gábor, az általa alapított Echo tévéről „A vejem Vasvári Csaba színész, neki adtam az elnöki posztot. Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester „A perifériára szorultunk, akárcsak maestro Mozart, aki a lakájok és a szakácsok között foglalt helyet a konyhában a szereplés után, mert oda tartozott, az volt a neki kijáró hely, soha nem is tiltakozott ellene.” esser Gábor „Ha most 17 éves lennék, nem jelentkeznék a Megasztárba. Félnék a Somától. turMIX RENDŐRBULI. A fiúk már megint odatették magukat a leg­nagyobb honi kínai piac, a józsefvárosi „szentély” előtti be­toncsíkon. Húsvét péntekén, amikor a világ a bűneivel szá­mol el, s egy jobb érzésű ember nem pózol, masírozik, szórakozik, inkább elmereng, a két nagy fiú megmutatta, ki is itt az úr. Mit tettek? Csak, amit ezen a tájékon, hét­köznapokon is szoktak. Egymástól öt-hat méterre, a belső sávban motoroztak, közben figyelték, kire lehet lecsapni. Ja, az átlagtempójuk kábé 30 km/óra körül mozgott, s mi­közben ők kaszinóztak, a mögöttük araszoló autósok vé­geláthatatlan sorba rendeződtek. Mert fél­tek a rend éber őreitől, akiket ha valaki beelőz, jaj neki! ERTEKELES ***** Ez már döfi **** Elmegy *** Átlagos ** Gyengus * Bukta MELEG. A közszolgálati televízió híradós párosa között az alábbi beszélgetés folyt március 23-án. - Melegszik és nedvese- dik - így Pálfy István. Mire a máskor finom modorú, nőies Varga Edit így tromfolt: „A részletekről Reisz Andrástól később, rúost Somogyi Dia jön." De mikor lép az elnök? K. O. Demszky Gábor egy ideje már érzi a vesztét, s min­den lépése, tette azt sugallja: bukott politikusként hozza ad hoc döntéseit, aszerint, mikor melyik társadalmi csopor­tot szeretné megnyerni magának. A legismertebb magyar parkolóőr, a kerékbilincs és más demokratikus játékszerek „atyja” azonban korántsem biztos, hogy egyáltalán jelölt­ként elindulhat a vészesen közelgő főpolgármester-válasz­táson. Hősünket immár a szocik sem támogatják, s mond­ják, mondogatják, hogy pártjában, az SZDSZ-ben is meg­van az utód. Az MSZP egyik prominense, Molnár Gyula most kimondta: „Aki tizennégy évig vezet egy várost, az ne ígérje meg, hogy majd holnaptól tudja, hogy mi a megol­dás”. Van benne valami. A betétet is sarcolják a bankok On mit szólna, ha a hipermarketek belépődíjat szednének? Vagy ha az áramszol­gáltató nem csak az energiát számolná el? Szakemberek szerint az, hogy a ban­kok díjat számítanak fel a hozzájuk befizetett pénz után, legalább ennyire furcsa. E gy bank abból él, hogy az ügyfelek beviszik hozzá a pénzüket, ame­lyet aztán a pénzintézet használ. Ha ezt a pénzt a bank jól forgatja, akkor haszna kelet­kezik, amit megoszt a pénzt rá­bízó ügyféllel - ezt nevezik beté­ti kamatnak. Ha valaki pénzt tesz egy bankba, azzal a hitelin­tézet likviditását növeli, s lehető­séget biztosít arra, hogy a bank az ő pénzével további pénzösz- szeget keressen. Ez látszólag egyszerű folyamat - de csak lát­szólag. A pénzintézetek néme­lyike már a befizetések után díjat számol fel, azaz tulajdonképpen olyasmiért kér pénzt, amiből ne­ki aztán haszna származik. Ez a rendszer egyelőre csak a vállal­kozói számlák esetében műkö­dik, de idővel a lakossági folyó­számláknál is megsarcolhatják a pénztári befizetéseket. Amikor ennek a díjnak a meg­alapozottságáról próbáltunk in­formációt kapni, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleté­nél azonnal elhárították érdeklő­désünket, mondván: a PSZÁF csak a jogszabályok betartását köteles számon kérni a hazai bankokon, a díjszabással kap­csolatosan pedig _______ se mmiféle törvényi megkötés nincs. „Mindenki azért számít fel díjat, ami­ért akar, piacgazda­ság van” - mondta a magát megnevez­ni nem kívánó fel­ügyeleti munkatárs, hozzátéve: ha valaki elégedetlen egy bank díjszabási po­litikájával, átmehet egy másik pénzinté­zethez. Forgács Magdolna, a Bank- szövetség főmunkatársa szerint a hitelintézetek üzleti érdekeik szerint döntenek arról, hogy fel- számítanak-e díjat a pénztári készpénzbefizetések után, vagy sem.- Ez is egy szolgáltatás, és a szolgáltatások igénybevételé­ért mindenhol, nem csupán a bankokban, fizetni kell - mond­ta. - Ha valaki pénzt visz a bank­ba, azt ott a pénztárosnak meg kell számolni, továbbá ellenőriz­ni kell a bankjegyek valódiságát, gondoskodni kell a biztonságos tárolásról és szállításról. A kész­pénz kezelésével kapcsolatos banki költségek jelentősek. Másként vélekedik Dietz Gusztávné dr„ az Országos Fo­gyasztóvédelmi Egyesület pénzügyi szolgáltatói bizottsá­_______ gának elnöke. Mint mo ndta, az OFE ugyan a lakosságot képviseli és nem a vállalkozókat, de szakmai véleménye szerint díjat felszá­mítani a befizetések után olyan, mint be­lépőt szedni a hiper­marketben.- A banküzem ar­ra épül, hogy a pénz­intézetek a betett összeggel úgy gaz­dálkodnak, hogy ab­ból hasznuk származik. Kihe­lyezik, ezért hitelkamatot szá­mítanak fel, majd az így szerzett haszon egy részét megosztják a pénzt rájuk bízó ügyféllel. Ám a bankok nem elégednek meg ezzel. Onnét fogva, hogy a pénz náluk van, mindenért fizetni kell. A számlavezetésnek díja van. Az utalásnak úgyszintén. Ha az ügyfél kiveszi a pénzt, azért szintén költséget számol­nak fel. Mindenért külön díjat számolnak fel. Holott mindez egyetlen összefüggő folyamat: elvégre az ember azért nyit számlát, hogy arra majd pénzt tegyen, utaljon vagy arról pénzt vegyen fel. Mindezekre külön- külön díjat kiróni egyáltalán nem etikus. A banküzemhez hozzátartozik, hogy azt a pénzt bizonyos időközönként ellen­őrizni, számolni, szállítani kell. Ha ezt nem fedezi a számlaveze­tési díj, akkor vajon milyen jog­címen vonják azt le? De tovább­megyek: ha senki sem tenné be a pénzét, vajon miből élnének a bankok. Ha így vesszük, a pénz­intézetek a saját létezésüket fizettetik meg a vállalkozókkal. Azt sem tartom elképzelhetet­lennek, hogy idővel ez a gyakor­lat a lakossági szektorra is átgyű­rűzik. A szakem­ber úgy véli, a bankok most nem tesznek mást, mint ki­használják a le­hetőségeiket. Ott próbálnak nyereségre szert tenni, ahol csak tud­nak. Nem vé­letlen, hogy a bankszektor jövedelmező­sége messze meghaladja az egyéb gazdálko­dó szervezetekét. Dietz Gusz­távné szerint jogszabályi úton kellene megakadályozni, hogy a bankok részekre szedjenek egy összefüggő pénzügyi folya­matot, külön-külön megfizet­tetve azokat. Ugyanakkor az sem igaz, hogy azok len­nének a ,jó” bankok, ame­lyek nem szá­molnak fel semmit a befi­zetések után. Ők valószínű­leg máshol ér­vényesítik ezt az összeget

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents